Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok (Ambrózy báró esetei 2.)
A csodálatos Leányrablás Budapesten után szinte ugrottam volna a folytatásért, ami szerencsére hamarabb eljutott hozzám, mint gondoltam. Nem csalódtam a második részben, hasonlóan zseniális, sőt fordulatosabb történetet kaptam.
Ebben a kötetben még érezhetőbb a rengeteg kutatómunka, ezért sokkal több a lábjegyzet is, de nem baj, igazán jó érzés tudni, melyik szereplő létezett igazából, mettől meddig élt, sőt hol lakott – legszívesebben végigjárnám az összes helyszínt. Budapesten kívül Rozsnyón és Triesztben is bonyolódik a cselekmény, ez utóbbi pedig azért érdekes, mert ha nem is pont ott, de Horvátországban olvastam azt a részt. Számos új kifejezést is tanultam, ami bizonyítja, hogy ezt a regényt az oktatásban is lehetne használni.
A krimiszál már túlontúl csavaros, kezdtem azt gondolni, hogy nem lehet rendesen lezárni, de sikerült. Bár az előző rész függővéggel zárult, igazából az a szál, Emma elrablásának oka, már nem is lényeges. Helyette egy rakás indokolatlanul elkövetett bűnténnyel szembesülnek hőseink, amikben a felbujtó mégis ugyanaz, és ez nem tűnik erőltetettnek, mondvacsináltnak. Számomra a legszomorúbb az az eset, amikor az őrült lelőtte a gyereket, mert meggyőződése volt, hogy álruhás idegen lény – majdnem sírtam, hogy miért, miért történik ilyen a világban? Amellett az egyszerre több fejtegetett rejtély azért is hiteles, mert ilyen a detektívek élete, nem mindig csak egy aktuális bűnügy van terítéken.
Eközben szegény Emma tényleg cseberből vederbe esik, mágnesként vonzza a bajt. A két nővér sorsából engem az övé érdekel kevésbé, és nagyon piszok írói húzás, hogy mindig a legizgalmasabb pontokon kell átváltani az ő részére, de azért jó volt látni, hogyan fejlődik, erősödik az idősebbik Hangay lány. A végkifejlet mindkét vonalon kellőképpen feszültségteljesen és furmányosan zajlott.
Hülné automatikusan repült a valaha általam olvasott legellenszenvesebb karakterek listájára, egyszerűen elviselhetetlenül kegyetlen, és hát a fia se kutya. Emma (Cili) új lakótársait viszont nagyon megkedveltem, különösen a naiv kis Márit, kíváncsi vagyok, az ő sorsuk hogy alakul. A valóban létezett személyek közül Erdős Renée költőnő szerepeltetésének örülök a legjobban, mélységesen egyetértek vele, az pedig külön öröm, hogy mögötte egy férfi író szajkóz feminista gondolatokat. Összességében pedig úgy érzem, az abszolút kedvencem Tarján Vili, és hogy a végén ő is hősködhetett kicsit.
Az én lelkem romantikus része közben annyira szurkol a két főszereplőnek, ahogy csak ritkán szokott. A laborbeli “majdnem csók” jelenetet többször is újraolvastam, annyira remekül van megírva. És bár már nagyon örülnék, ha összejönnének, másrészt így még izgalmasabb, mikor nem egyik pillanatról a másikra zajlanak a dolgok. Csak miért kell Ambrózy ilyen hülyeségeket mondjon, hogy mostantól Mili tekintsen rá, mint a bátyjára? Emmának sincs nagyobb szerencséje a szerelemben, a tragédia után ugyan találkozott egy hozzáillő férfival, aki egész más, mint Tóni, de ő aztán gyorsan el is tűnt. Gondolom, azért újra fel fog bukkanni egy ilyen felvezető után.
Az író vallomása a könyv végén kellemes meglepetés. Jó látni, hogy nincs elszállva magától, kicsit bűnbánó, amikor átírja egyes történelmi személyek sorsát, és igazolja, hogy mennyi munka állt az írás mögött. Az már biztos, hogy kevesen tudnak olyan fantasztikus-imádatos-bravúros-nagyszabású történetet megalkotni, mint ő.
Értékelésem:
10/10
Van itt egy másik történet is:
Böszörményi Gyula: Beretva és tőr (Ambrózy báró esetei 2,5)
Amíg a harmadik, befejező rész nem jelenik meg, addig is akad egy rövidke szösszenet Richárd és Mili kalandjaiból.
A második rész izgalmasan kezdődött a perzsa sah látogatásával, de a későbbiekben ez egyáltalán nem kapott jelentőséget. Végre kiderült, mi is történt akkor, és hát ez is egy felettébb izgalmas história. A legfőbb problémám a kötet hossza volt, mert bár ilyen kevés oldalon is nagyszerűen levezetődött az ügy felgöngyölítése, nem túl sok erőfeszítéssel lehetett volna ebből egy nagyregény is.
Tetszett, hogy míg a két “normális hosszúságú” regény azért sűrűn elég komor hangulatú, ez a kisregény, bármilyen szörnyűségek is történnek benne, könnyed marad, szinte már vígjáték. Különösen jót mulattam, még ha morbid is, a testrészgyűjtőn, valamint a csaptelep formájú véraláfutáson. Az sem mellőzhető, hogy a helyszín egy hotel, merthogy én imádom a szállodában játszódó történeteket.
Felüdítő félórácskát okozott nekem ez a novella, de mivel hagyott kivetnivalót maga után, olvastam volna még, az értékelésem csak
10/9
Ui.: Most már epedve várom a harmadik kötetet. Furdal a kíváncsiság, milyen ármányra és főképp milyen kézfogóra utal a cím. És az sem ártana, ha még jó pár ilyen kis csemegével örvendeztetné meg Böszörményi mester a rajongókat.
Süntüske 
2 gondolat “Egy túlcsavart és egy megberetvált bűnügy” bejegyzéshez