Meghívás egy gyilkos időhurokba

Stuart Turton: Evelyn Hardcastle 7 halála

Amióta gyerekként megismerkedtem Poirot és Miss Marple eseteivel, a krimit tartom az egyik kedvenc regény- és filmműfajomnak. Szeretek együtt töprengeni a detektívekkel, akár megelőzve őket, ugyanakkor azt is, ha meglepnek, és olyan megoldást tálalnak elém, amire álmomban sem gondoltam volna. Az Evelyn Hardcastle 7 halála is éppen azért került a szatyromba a Könyvhéten, mert egy klasszikus Agatha Christie-féle bűnügyet ígért, megspékelve némi modern sci-fis beütéssel.

Egy férfi egy erdő szélén tér magához. Nem emlékszik rá, hogy került oda, sőt, még arra sem, kicsoda. Hamarosan megtudja, hogy Sebastian Bellnek hívják és a Blackheath-birtokon tartózkodik, ahol az előkelő Hardcastle család estélyére hivatalos. A parti azonban tragédiába torkollik, a házigazdáék lánya, Evelyn gyilkosság áldozata lesz. Majd másnap az egész elölről kezdődik, egy különbséggel: hősünk Sebastian helyett egy másik ember bőrében ébred fel. Nyolc nap és nyolc személyiség áll a rendelkezésére, hogy elkapja a tettest, különben sosem térhet vissza a saját életébe…

Az időhurkos sztorik mostanában divatba jöttek, Turton viszont csavart egyet a formulán a testcsere beemelésével. Az ötlet – miszerint a nyomozó (és vele együtt az olvasó is) minden alkalommal más szemszögből vizsgálhatja meg a történéseket – páratlan, és jóval több lehetőséget nyit meg, mintha egyszerűen a gyanúsítottak beszámolóiból kéne kihámozni az igazságot. Az írót pedig elismerés illeti, amiért sikerült kézben tartania a népes társaságot úgy, hogy mindig a megfelelő helyen legyenek, és a legkisebb lépéseik is stimmeljenek.

A főhős (akiről később kiderül, hogy Aiden Bishop a valódi neve) többnyire egy üres lapnak érződik, akire bármelyik “gazdatest” jelleme ráhúzható, de elvitathatatlanul jólelkű, és még a kevésbé együttműködő “hordozóit” is igyekszik a nemes cél szolgálatába állítani. A többi karakterről nem árulnék el túl sokat, mivel ahogy az effajta krimikben szokás, a sablonoknak látszódó figurák mind többek annál, aminek mutatják magukat. Bőven rejtegetnek sötét titkokat, ezért egyikükkel sem ajánlatos komolyan elkezdeni szimpatizálni. Azt, hogy ebben az álságos közegben is megcsillanhatnak őszinte érzelmek, bizonyítják az olyan ritka kivételek, mint Evelyn és Michael Hardcastle testvéri kapcsolata vagy Jim Rashton és Grace Davies szerelme.

Sajnos zseniális alaphelyzete ellenére sem jutalmazhatom maximális ponttal a könyvet, ahogyan azt sokáig hittem. Nem mondanám, hogy a kerettörténet kihagyható, de meg lehetett volna oldani egy fokkal visszafogottabban is. Az eseményeket felügyelő pestisdoktorok és a rivális nyomozók behozása túlságosan elvont síkra helyezte a cselekményt. Az időhurok folyamatosan bővülő szabályrendszerével egyenes arányosságban nőtt a logikai buktatók száma, a befejezés pedig szintén kissé túlbonyolítottra sikeredett. Bár a regény végig élvezetes marad, talán a kevesebb több lett volna.

Az Evelyn Hardcastle 7 halála többet vállal, mint amennyit teljesíteni képes, ám figyelemreméltó koncepciója miatt helyet érdemel az évem legemlékezetesebb olvasmányai között. És mivel a felépítése szinte kiált azért, hogy minisorozatot forgassanak belőle, örömmel fogadtam a hírt, hogy a Netflixnél már tervezik a megfilmesítését.

10/9

Iránytű a lélekhez

Tom Hooper – Dawn Shadforth – Otto Bathurst – Euros Lyn – Jamie Childs: Az Úr sötét anyagai

Néhány éve olvastam Philip Pullman trilógiájának első részét, Az arany iránytűt, utána pedig megnéztem a 2007-es filmet, és azt is egy teljesen korrekt, hűséges adaptációnak találtam – az egyetlen, ami nagyon fájt benne, az a befejezetlensége, főleg annak tudatában, hogy már biztos volt, nem készítenek hozzá folytatást. Kíváncsi voltam (és vagyok) a cselekmény alakulására, mégsem volt eddig alkalmam a következő két kötetet sorra kerítení, így örömmel fogadtam a sorozatot. Bár egyelőre ebben a formátumban is csak az első könyvet dolgozták fel, remélhető, hogy sikerül végigvinniük a történetet.

Létezik egy párhuzamos világ, ahol az emberek lelke állatformájú daimónokként kíséri őket, és a mindent látó Magisztérium uralkodik. Ezen világ Londonjában, az oxfordi Jordan Kollégiumban nevelkedik az árva Lyra Belacqua, alakját még változtató, de legszívesebben hermelinként megjelenő daimónja, Pantalaimon társaságában, nagybátyja, Lord Asriel és tudóstársai felügyelete alatt. A kalandvágyó kislány lehetőséget kap, hogy az előkelő Mrs. Marisa Coulter pártfogoltjaként élhessen tovább, ám hamar gyanakodni kezd, hogy a hölgynek köze lehet az Átkosok veszélyes, gyerekrabló szervezetéhez. Amikor Lyra legjobb barátjának, Rogernek is nyoma vész, hosszú és kockázatos utazásra indul, hogy kiderítse, milyen sötét terv eszközei az Északra hurcolt gyerekek, és milyen világmegrengető felfedezést tett nagybátyja. Útján vándor gyiptusok, páncélos jegesmedvék, aeronauták, boszorkányok segítik, és egy különleges iránytű, az aletiométer, amiből képes kiolvasni az igazságot.

Az új feldolgozáshoz bizakodva álltam, bár a szereplőgárdából többen kevésbé tűntek szimpatikusnak vagy a karakterhez illőnek, mint a nagyfilmben. Lyrát illetően Dakota Blue Richards jóval csinosabb, bájosabb lányka, viszont Dafne Keenből inkább kinézem a rosszcsontságot, őt hamar megszerettem. Nicole Kidman számomra a színészistennő, úgyhogy borzasztó nehéz überelni, Ruth Wilsonnak nem is igazán sikerült minden drámai helyzetben meggyőzően alakítania Mrs. Coultert, de kétségkívül neki is volt egy fenyegetően szépséges kisugárzása. James McAvoy határozottan kedvelhetőbb figura, mint Daniel Craig, bár Lord Asriel kettősségéből kiindulva nem tudom, hogy ez a jelző itt mennyire mérvadó.

Szerencsére a kételyeimen sikerült felülkerekednem, és hagytam, hogy magával ragadjon a sorozat. A látványvilága fantasztikus, bár érezhetően jóval sötétebb tónusú, mint a nagyfilmé – emlékszem jelenetekre, amik a korábbi feldolgozásban szikrázó napsütésben zajlottak, itt pedig majdhogynem kivehetetlen félhomályban. Az Északon játszódó részek eléggé nyomasztottak, viszont az alternatív, viktoriánus, art deco és vadnyugati elemeket keverő, steampunk elemekkel felturbózott Londont imádtam. A történet végig székhezszögezően izgalmas, igazi mesés, a gyermeki énemet lelkesedésbe hozó kaland, bár érezhető, hogy az események egyre vészjóslóbb irányba fognak kanyarodni. Én az esetleges durvaságoktól nem annyira félek, inkább attól tartok egy kicsit, hogy nagyon elvont irányba fog kanyarodni a történet a vallási kérdések behozásával.

Lyra dacos, sokszor meggondolatlan, de szerethető kislány, Pantalaimon pedig egy tünemény, odáig voltam minden feltűnésekor, és alapból a lélek megtestesülése állat formájában az egyik legeredetibb ötlet a sztoriban. *-* Lord Asriel és Mrs. Coulter zavarbaejtően ellentmondásosak, többek közt az ő egyáltalán nem tipikus szerepükön érződik legjobban, hogy ez nem egy átlagos jó és rossz sablonokkal operáló fantasy. A mellékszereplők között is rengeteg emlékezetes alak tűnik fel, Lin-Manuel Miranda laza és humoros Lee Scoresby-ja nőtt közülük leginkább a szívemhez.

Az egyetlen, amit nem igazán tudtam hova tenni, az a modern szál volt. Később utánaolvastam, hogy csak a második könyvben hozza be az író Willt (Amir Wilson). Érdekesnek találtam a párhuzamos dimenziók ötletét, ennek ellenére borzasztóan kizökkentett minden egyes jelenet, amikor átruccantunk a hétköznapi világba – pláne, hogy annyira nem történtek még számottevő események ezen a vonalon.

Ettől eltekintve teljesen elvarázsolt a sorozat, és amíg a következő évadot várom, tervezem elolvasni A titokzatos kést és A borostyán látcsőt is, mert – Will szálától eltekintve – mégiscsak ugyanazt ismertem meg harmadjára, és most már leginkább a folytatás érdekelne.

10/9

A Szobák (novella)

Még egy írás régebbről. Talán most is elindít valamerre. [Poligráf, XXV. évfolyam 5. szám – 2016. január 15.]

A Szobák

Nem emlékszem, hogyan kerültem a Házba, sem arra, mit csináltam előtte. Létezésem a Fotelban ébredéssel kezdődött, ölemben a Ház Útmutatójával. Miután végigolvastam és értelmeztem a precíz leírást, a füzet eltűnt. A szavak viszont belémégtek.

A Házat sose láttam kívülről, de azt gyanítom, kereszt alakú lehet. Közepén a Fehér Szoba, benne semmi egyéb, mint a Fotel és négy Jelzőfény a falakon. Narancssárga, Zöld, Citromsárga és Kék. Mindegyikhez egy Szoba tartozik. A négy Szoba lehet a kereszt négy sarka. Szürke Folyosó köti össze őket.

A Fotelban kell ülnöm, amíg csak nem kezd villogni valamelyik Jelzőfény. Ülés közben képeket és szavakat látok a fehér falakon, amiket emésztgetek. Jelzés esetén az adott Szobába megyek. A Narancssárga Szobában eszem. A Zöldben tisztálkodom. A Citromsárgában szórakozom. A Kékben pihenek.

Elsőre mindegyik helyiség üres, de aztán itt is megjelennek a névvel ellátott képek. A különbség, hogy itt, ha megérintek egy képet, azt ki tudom húzni a szobába, így kézzelfoghatóvá válik. Mindennap csodás ételeket tudok enni szép környezetben. Néha magamnak szeretném megfőzni őket. A fürdés felfrissít, főleg, ha akár mindennap másképp végezhetem. A Zöld Szobában megváltoztathatom a hajamat és a ruhámat is. A Citromsárga Szobában sportolok, festek, olvasok, zenét hallgatok vagy tévézek. A könyvek és filmek mind a Házban töltött napjaimról szólnak, de ez roppant szórakoztató, hisz annyi mindent elfelejtettem már. Olykor választhatok magyarázó szótárt is, amiben különböző tárgyakat és tevékenységeket ismertetnek, vagy tankönyvet, amiben matematikáról, nyelvtanról, fizikáról és a testem biológiájáról tanulok. A Kék Szobában csak aludni szoktam. Amikor befejeztem a teendőim, a tárgyak eltűnnek. Visszamegyek a Fehér Szobába a Szürke Folyosón, amin nem tartózkodhatok fölöslegesen, csakis addig, amíg elérem az úti célom. Itt is jelennek meg képek, általában csak nyilak, amik segítenek közlekedni.

Épp most végeztem a Zöld Szobában. Hajam újonnan szőke és egészen rövid, ruhám egyszerű és kényelmes. A szemem kék, ezt eddig meg se figyeltem. Nem olyan kék, mint a Kék Szoba fala, hanem világosabb. Nem tudom mihez hasonlítani, talán a vízhez, de ezt sem érzem találónak. Leülök a Fotelba, és elhelyezkedem, amikor éktelen sípolás hallatszik. Ilyen hang társul a jelzésekhez, de ez hangosabb, és egyik fény sem világít. Végül megpillantom: a plafonra egy ötödik Jelzőfény került, egy Piros.

Elképzelésem sincs, mire figyelmeztet, de a falon megjelenik egy Piros Szoba képe. Felpattanok és kimegyek a Szürke Folyosóra, de ott nem fogadnak nyilak, így csak körbe-körbe bolyongok. Mivel nem találok Piros Szobát, leroskadok a földre, bár nem tartózkodhatnék a Folyosón, vissza kéne mennem a Fehér Szobába. A sípolás azonban kibírhatatlanná kezd válni, és tudom, nem térhetek addig a központba, amíg nem elégítettem ki a fény által jelzett szükségletet.

A Szürke Folyosó falán egyszer csak sosem látott képek és szavak jelennek meg. Férfi. Nő. Leszűröm, hogy én Nő vagyok. Kisbaba. Gyerek. Kamasz. Felnőtt. Idős. Én talán kamasz lehetek? Vagy felnőtt? Leginkább kisbabának érzem magam, ahhoz kapcsolódik a falon a Tudatlanság kifejezés. Barátság. Szerelem. Család. Létezik olyasmi, amihez több ember kell? Vannak valahol mások is? Nekik is van Házuk? Hirtelen belémhasít az érzés neve: Magány. Olyan gyönyörű, amit a falon látok! Megpróbálom kirángatni az egyes embereket, de nem sikerül, és rádöbbenek, hogy mindegyik én vagyok, a kisbaba, az idős, a férfi is. Nem bírom tovább.

Mikor már minden reményem szertefoszlani látszik, eszembe jut valami. A Házban töltött idő alatt először magam kérek valamit a falra, nem csak válogatok a felkínált lehetőségekből. Összpontosítok, és sikerrel járok – megjelenik egy Ajtó képe. Könnyedén megfogom, és a képből a falba illesztem, mert így akarom. Aztán kinyitom, és kilépek rajta.

Az ingerek megállás nélkül érnek, de már nem jelennek meg falakon. Magam előtt azonban látom őket, bár elérhetetlenek, nem tudom csak úgy megvalósítani őket. Az új elemekhez automatikusan nevet társítok. Levegő. Fű. Madárcsicsergés. Ég. Ég! Azt hiszem, ehhez a furcsa, új felfedezéshez tudnám hasonlítani a szemem. A Ház nem kereszt alakú, hanem ötágú csillag. Az ötödik ágon van az ajtó. Félkörben ugyanolyan Házakat látok. Mindegyiknek van kijárata, és az ajtókon visszaszámláló pörög. Az enyém le van nullázódva.

Pontosan az én Házammal szemben, pár méterre egy kapu áll, nem tudom elolvasni, mi van ráírva. Két felnőtt ember lép be rajta, egy férfi és egy nő. Örömmel látom, hogy ők már nem én vagyok, legalábbis nem egészen. A férfi szőke, mint én, zöld szemű és nagyon magas. A nőnél csak kicsit vagyok alacsonyabb, a haja barna, de a szeme pontosan olyan égkék, mint az enyém.

– Üdvözlünk – mondják kedvesen.

– Hol a Piros Szoba? – robban ki belőlem. Rádöbbenek, hogy először hallom a hangom, hisz sose volt alkalmam beszélni.

– Nincs. Vagyis hát… – kezdi a nő, és a vállamra teszi a kezét.

– A Fehér Szoba itt van a fejedben. Odakint vár egy nagy Színes Szoba. Gyere velünk!

Elindulunk hárman a kapu felé. Folyamatosan jutnak eszembe darabok ahhoz, hogy összerakhassam a Világot. Azt, hogy mi történik most velem. Halál? Születés? A kapura az van írva: ÉLET.

Kötelékek (novella)

A hétfői olvasnivaló ezúttal ismét egy saját novella. Kíváncsi vagyok, tetszik-e. [Poligráf, XXV. évfolyam 7. szám – 2016. április 6.].

 

Kötelékek

 

Az iskolai ebédlő már csaknem kiürült. Agraféna idegesen kavargatta instant dobozos tésztáját, amiből még egy falatot sem evett. Másik kezével a nyakláncát birizgálta, amin egy-egy fakarika jelképezte valamennyi élő és ismert családtagját. Magára a zsinegre csak a középső, legnagyobb, saját magát szimbolizáló, és a hozzá kétoldalt kapcsolódó szüleire utaló gyűrűket fűzték. A szülőkből közös fonal eredt, ami valamivel lejjebb Féni kishúgánál találkozott. A nagyszülők ugyanígy kapcsolódtak gyerekeikhez, és bár ezért ők a lánc felett lógtak, mégsem hanyatlottak meg. A madzag alatt lengedezett Apa bátyja és húga, valamint Anya öccse a maguk családjával, de a hozott házastársak felmenői már nem szerepeltek a lány nyilvántartásában, ahogy a nagyszülők testvérei és az ő gyerekeik és unokáik sem. Ha nagyon fontos volt az illetőnek ilyesvalaki, kérhette a feltetetését természetesen. A középső Éngyűrű alatt bőven akadt hely, ide kerül majd a második legnagyobb karika, Féni párja és a gyerekeik, majd a további leszármazottak. Hogy ki lesz az a bizonyos pár, éppen ma fog kiderülni.

Féni ezért nem tudott rendesen enni. Egyik oldalon utálta a rendszert, miszerint egy ismeretlen, Felsőbb Hatalomnak nevezett jelenség kiválasztja az emberek megfelelő társát, mikor tizenhat éves korba lépnek, másik oldalon viszont eddig nem látott olyan egymásnak rendelt párt, akik nem lettek volna halálosan szerelmesek egymásba. A szülei, a nagyszülei, a felsőbbévesek, akik már büszkén átestek a procedúrán. Miközben mégis leerőltetett néhány villányi tejszínes pennét a torkán, arra a kedves fiúra gondolt, aki többször is megkínálta a menüjéből, mióta két napja elhagyta az ebédjegyét. A szülei persze, miután beletörődtek, hogy a kártya nem lesz meg, belevágtak egy új igénylésének körülményes folyamatába, de addig is praktikusan tárolható, könnyen előállítható ételeket vettek neki, mivel erősen kifogásolták, hogy egy idegen még idegenebb szüleinek az ő lányukra kelljen tudatlanul költeniük. Aztán Makai Kamillra gondolt, akiért már három éve epekedett, és meggyőződése volt, hogy egymásnak teremtették őket. Annak ellenére, hogy ez az érzékeny, bohém fiú nem foglalkozott vele, számos esetben kiderült, hogy mennyi közös van bennük, ami nyilván nem kerülte el a figyelmét. Talán ma elérkezik kettejük nagy pillanata.

Hirtelen harangjáték csendült fel, ami az órák előtt öt perccel szokott. Féni gyorsan elcsomagolta a maradék tésztát, aztán vállára kapta a hátizsákját és kilépett a szabadba. A kisváros egyetlen iskoláját ugyanis főként kupolák alkották, amiket tetszés szerint váltogathattak az óraadók átlátszóra, vagy kívülről egyszerű barnára, belül pedig vetítővászonra. Ahogy taposta az utat, a lány fel-felnézett a fákra, amik szervesen övezték az intézményt. Hosszú, egyenes, gesztenyebarna haja lobogott a szélben. A természetben mindig furcsa béke költözött a lelkébe. A dísztermek egy nagy és szintezett burában kaptak helyet, előtte már ott gyülekeztek a tizenhatodik életévüket idén betöltők, akik nem feltétlenül Fénivel egy évfolyamra jártak, hanem nagy létszámban eggyel feljebb, és elvétve eggyel lejjebb. A lány kikereste a nevét a faliújságon, aztán Kamillét is. Nem ugyanabba a terembe osztották őket. Még csak fel sem merül a lehetősége, hogy egymás lelki társai. Féni kelletlenül foglalta el a helyét. Az iménti békének már nyoma sem volt.

A legfelső emelet díszterme ezúttal azt az illúziót keltette, mintha egy szinten volna a talajjal. A gyerekek elhitték, hogy közvetlenül kimehetnének az őszi fák közé, a levelekkel borított talajra, pedig tudták, hogy az ajtó mögött csak a lépcsőházat találnák. Ha felnéztek a kupolára, az igazi felhőket látták – az alsó teremben talán a talaj valós, és az ég nem, a középsőben pedig egyik sem. Huszonnégy kamasz foglalt helyet a lelátókon, tizenkét jövőbeli pár. Féni végignézett a fiúkon, akik közt a leendő párja is ott ül: látott köztük ismerősöket, akiket kedvelt, de nem tudta volna elképzelni őket, mint a férjét, ismerősöket, akiket nem kedvelt, idegeneket, akik első látásra nem tűntek szimpatikusnak, és idegeneket, akik közömbösek voltak számára. Azzal nyugtatta magát, hogy nem mindenki kap az első évében párt, lehet, hogy lejjebb jár valaki, akit eddig észre sem vett, esetleg ő és Kamill egy következő alkalommal találnak egymásra… Akkor látta meg a szemközti padsoron a kedves fiút, aki nekiadta az ebédjét.

Az eseményt Isti bácsi vezette le, az iskola igazgatója és a város bölcse. Féni, a kedvenc tanáráról lévén szó, áldásnak érezte, hogy pont nekik jutott, mint az ünnepség elnöke. A töpörödött, nagyszakállú emberke nem tartott hosszú beszédet, rögtön az interaktív táblát vette kezelésbe, amin megjelent a gyerekek névsora két oszlopban. Anélkül, hogy Isti bácsi bármit megnyomott volna, az egyik lánynév hirtelen más színűre váltott, aztán egy fiúnév a másik oszlopból, majd ezek a névsor felé ugrottak, kötőjellel közöttük – már összetartoztak. A két érintett kissé hitetlenkedve, de örömmel ült le egymás mellé. Ez így folytatódott, és Féni még mindig nem került sorra. Fiúk és lányok sorsa kötődött össze, egy esetben két fiúé, akik közül az egyik váltig állította, hogy eddig soha nem érezte, hogy a saját neméhez vonzódna. Féni ekkor megijedt, hogy egy lány lesz a párja – a két oszlop vegyesen tartalmazta a neveket, ez nem volt kilogikázható. Szerencsére az igen, hogy az ellenszenves alakok kizáródtak.

Váratlanul kicsapódott egy ablak, és elképzelhetetlen szélvihar kerekedett a teremben. A jelenlévők magukból kifordulva rohantak ide-oda, mintha nem tudnák irányítani a testüket. Mire Féni észbekapott, már a kedves fiú mellett ült, aki még szabad volt – és hirtelenjében megvilágosodott. Létezett egy törvény, miszerint kérésre szabadon lehet választani a még párnélküli terembeliek közül, de ezt csak kevesen tartották észben. Már csak hatan maradtak, Féni nem tudta magát elképzelni egyetlen másik fiúval sem, és ahogy elnézte ezt a segítőkész srácot, őt sem a szóba jövő két lánnyal. Nem volt olyan szembetűnően jóképű, mint Kamill, de kétségkívül helyes, kreol bőrével, fekete tüskés hajával és nagy, melegbarna szemeivel. Féni elgondolkozott, honnan származhat, bár amilyen régóta be voltak zárva ebbe a Magyarország-töredékbe, nem sokat lehetett tudni a világ, sőt az ország más részeiről, így a lány csak homályosan sejtette a saját orosz gyökereit, vagy hogy Kamillt leginkább egy francia költőhöz lehet hasonlítani. Kamill…

– Akarsz a párom lenni? – harsogta felül a lány a süvítő szelet.

– Felőlem – vonta meg a vállát a fiú.

– Grafit Agraféna! – jelentette be az újabb szerencsést Isti bácsi.

– Én őt választom! – ragadta meg Féni a fiú kezét.

– Beleegyezel, Feledi Fülöp?

– Igen – mondta határozottan Fülöp.

Az ünnepély most már gyorsan lezajlott. Isti bácsi ráadásul egy új törvényt közölt, miszerint a pároknak ez még csak az eljegyzése volt, van idejük megismerkedni, és csak akkor köttetik meg a tényleges kapcsolat.

Eltelt egy hónap, és azalatt Féni és Füli remekül összecsiszolódtak. Füli meglátogatta a lányt a lombházban, amiben a családjával lakott, és megismerte hatéves húgát, Pollit, Féni pedig megtudta, hogy a fiú öt testvérből a harmadik, és az anyukájuk portugál. Egyik család vitte a másikat programra, minden szülő büszke volt. Bár Füli egy évfolyammal feljebb járt, a két kamasz együtt ment haza, együtt írt házit, segítették egymást. Füli ott volt, mikor Féni anyai nagymamája meghalt, ekkor minden rokon láncáról levették a gyűrűjét, és díszdobozba rakták. Legközelebb Féni kísérte végig, ahogy Füli öccse kórházba kerül. Igazi barátok voltak, csakhogy sosem gondoltak egymásra, mint leendő házasokra. Féni nem beszélt Kamillról, akit furcsa módon jó ideje nem látott, pedig előre eltervezte, hogy nem sírja el magát, ha meglátja a neki rendelt lánnyal. Egyszer mégis csókolóztak Fülivel, és akkor a fiú megkérdezte, hogy megkötik-e a végleges köteléket. Akkor már nincs visszaút. Füli karikája belekapcsolódik Féniébe, és a közeli rokonok nyakláncára is felillesztik. Féni nem mondott semmit, csak bólogatott.

Az összekötést azonban valahogy egyre halogatták, mert rendre közbejött valami. Példának okáért egyik nap újra felbukkant Kamill. Ott állt a tömegben, szőke göndör hajával, lehetetlenül hosszú és vékony végtagjaival, és párgyűrű nélkül. Nem kísérte semmilyen lány, és az osztálytársak csoportjából kiverekedve magát, az udvarra hívta Fénit, hogy négyszemközt beszéljenek.

– Hát te hol voltál? – kérdezte a lány szemrehányóan, bár tudta, hogy nem az ő dolga ezzel foglalkozni.

– Önkéntes száműzetésbe vonultam. Igazából otthon feküdtem lázgörccsel, és anyám ápolt. Tudod, Agraféna – közelebb lépett –, botrányt csináltam a párkijelölő ünnepségen. Huszonhárman voltunk a teremben, tudtuk, hogy valaki egyedül marad. Sejtettem, hogy nem én leszek az, és nem is, én Évit kaptam, akit kedvelek. Akkor felpattantam, hogy leszek én egyedül, és Évi nyugodtan legyen a szerencsétlen kis fiúé, aki hoppon maradt. És tudod, miért csináltam? Miattad! Balga voltam, hogy nem mutattam ki, de mindig is azt szerettem volna, hogy veled kössenek össze. Kéretni fogom a hivatalban.

– Jaj, Kamill! – Féni elsírta magát. – Én is botrányt csináltam az ünnepségen! Annyira féltem, hogy magam választottam párt, egy rendes srácot, akivel már volt dolgom korábban. – Azzal elrohant.

Féni sose volt még ennyire döntésképtelen, és sose félt még ennyire. Fülit igazán szívébe zárta az együtt töltött idő alatt, de most, hogy újra látta Kamillt, felébredt benne a régi láng. Olyan szépeket mondott neki, hogy meg se fordult a fejében, hogy kérdőre vonja, hogyhogy nem próbálkozott korábban. Persze a sorsnak, a Felsőbb Hatalomnak mindegy az ilyesmi. Akkor is így alakult volna. Ez előre elrendeltetett. Féni attól félt, a fiúk előbb-utóbb tudomást szereznek egymásról – Kamill látni fogja, ahogy Fülivel jár-kel, és akkor összevesznek. Mindketten szelídnek tűnnek, de Kamill vívni tanul, és egyszer behozta törire az igazi muskétáskardját…

Féni Isti bácsinál kötött ki, aki természetesen azon a véleményen volt, hogy ezt a lánynak magának kell eldöntenie. Azt viszont elárulta, hogy az ő agyában fogalmazódnak meg a párok. Nem úgy, hogy gondosan kitalálja őket, ne tessék félreérteni, kisasszony, hanem jönnek az impulzusok. Felsőbb Hatalom attól még persze létezik, hisz különben min múlna az ilyesmi? Ironikusan éppen azért, mert Isti bácsi a Felsőbb Hatalom követője, ő sosem kapott még párt. Fiatalkorában újra és újra részt vett a választásokon, majd egy bizonyos kort elérve már nem küszködött tovább, de annyira nem is bánja. Még valamit elárult: Féni mindenképpen Fülit kapta volna, ő lett neki rendelve.

A lányt ez már nem hatotta meg. Bármennyire melengette a lelkét a bölccsel való beszélgetés, továbbra sem tudott és nem is akart választani, mindkét fiúnak jót akart. Úgyhogy inkább mindkét fiúnak bánatot okozott. Éjjel összepakolta egy hátizsáknyi holmiját, és megszökött a városból. Nem őrizte senki a várost körülvevő falakat. Ő nehezen, de átmászott rajtuk. Kint csak a végtelen erdő várta, de nem nyugodott meg, továbbfutott. Könnyeivel küszködve megbotlott egy kőben, és hasra vágódott, nyaklánca elszakadt, a szeretteit jelképező gyöngyök szétgurultak, és Féni úgy érezte, mintha apró darabokra tépnék a szívét. Nem volt több ereje, elájult.

Napfényre és madárcsicsergésre ébredt. Kinyitotta a szemét, és egy kis csomagot pillantott meg. Felült, kibontotta, és csodálkozva látta, hogy egy nyaklánc van benne egyetlen gyűrűvel, a csomagolópapíron pedig egy rövid üzenet.

Drága Féni!

Nem érdekel, mit szól mindenki más a tettedhez, de ha megszöksz, én is veled tartok. Elmentem felfedezni a környéket, de vigyázlak. Nem hiszek a formaságokban, de gondoltam, nem bánod meg a kötelékünket, ami amúgy nem hivatalos, hanem én faragtam. Örülnék, ha visszamennénk a városba, de ha neked nem jó, mehetünk bárhova. Szeretlek.

Féni szívrepesve olvasta a levélkét, majd aláírás híján megnézte a karikába vésett nevet, és végképp elmosolyodott.

Júliusi mozi 2017

Ne nézz vissza!

Év: 2009

Rendező: Marina de Van

Főbb szereplők: Sophie Marceau, Monica Bellucci, Andrea di Stefano, Thierry Neuvic, Brigitte Catillon

Jeanne, a gondos feleség arra lesz figyelmes, hogy apránként megváltoznak a dolgok az otthonában, a környezetében, ám ő az egyetlen, aki ezt észleli. Úgy érzi, lassan beleőrül ebbe a bizonytalanságba. Egy nap meglátogatja az anyját, ahol egy különös fénykép végleg elindítja a lejtőn. Hirtelen elhatározásból Olaszországba utazik, hogy magyarázatot kapjon az őt körülvevő rejtélyre. Az új környezetben teljes átalakuláson megy keresztül, egy olasz nővé, Rosa Mariává válik.

Mivel nem olvastam utána a történetnek, sokáig ötletem sem volt, mi baja lehet a főhősnőnek, miért érzi, hogy minden megváltozik körülötte. Sophie Marceau és Monica Bellucci arcának összemosása hátborzongató, ám bravúrosan kivitelezett volt, gyakran lehetetlen volt eldönteni, melyikőjük vonásai dominálnak. A nyugtalanító atmoszférán túllépve végül igazán szép és szomorú magyarázat adódott a történtekre, jó volt látni, ahogy a magát hazugságban élésre kényszerítő nő megtalálja gyökereit és fel meri vállalni önmagát.

A Notre Dame-i toronyőr

Év: 1982

Rendező: Michael Tuchner

Főbb szereplők: Anthony Hopkins, Lesley-Anne Down, Derek Jacobi, Gerry Sundquist, Robert Powell

Quasimodo, a Notre Dame púpos toronyőre beleszeret Esmeraldába, a gyönyörű cigány táncosnőbe. Mikor a lányt kihívó tánca miatt letartóztatják, a katedrális főesperesének is megakad rajta a szeme. S ha ez nem lenne elég, egy szegény utcai költő is a szerelmével üldözi, ám Esmeralda szíve már egy jóképű katonáé. Amikor a felbőszült csőcselék boszorkánynak bélyegzi a lányt és a vérét követeli, Quasimodo nyújt menedéket neki a katedrálisban. Tettével a toronyőr megkísérti a sorsot, amely sosem bánt vele túl kegyesen.

Nagyon kíváncsi voltam már erre a klasszikusra, de nem biztos, hogy a legjobb verziójával tettem próbát. A középkori, borongós hangulat telibe talált, a szereplők azonban nevetségesen és nem éppen a legszimpatikusabban lettek megformálva. Quasimodo rendes, de túlságosan is bárgyú volt, Esmeralda pedig különösen idegesített, és nehéz volt elhinni, hogy az egész város érte epekedne. A sztori ettől még alapjában tetszik, érdekel a rajzfilm és természetesen az eredeti Victor Hugo-regény is.

Az asztronauta

Év: 1999

Rendező: Rand Ravich

Főbb szereplők: Johnny Depp, Charlize Theron, Clea DuVall, Joe Morton, Donna Murphy

Spencer Armacost két percre elveszti az eszméletét egy rutin űrmisszió során és szinte alig él, mire visszatér a Földre. Az elnök, az egész nemzet és barátai ünneplik biztonságos hazatértét, egyedül felesége, Jillian érez valami furcsát férje viselkedésében. Egyre vadabb álmok gyötrik, sötét, paranoiás gondolatok fészkelik be magukat a fejébe.  Nem sokkal később kiderül, hogy Jillian ikreket vár. Ám valami nincs rendben: ahogy egyre előrehaladottabb a terhesség, a rémálmok tovább fokozódnak.

Ha a Ne nézz visszát nyugtalanítóként jellemeztem, nem tudom, mit mondhatnék Az asztronautára. Ha egy filmben egy várandós nő születendő gyerekénél felmerül valami probléma, azt mindig különösen kényelmetlen és szomorú néznem. A sci-fi szál ráadásul csak hab volt a tortán, a rejtélyesen viselkedő férjtől való félelem természetfeletti körítés nélkül is borzasztó lenne – egy ideig azt is lehet gondolni, hogy a feleség csupán képzelődik, ám a megkönnyebbülést nem hozó befejezés az ellenkezőjét igazolja.

Glóbusz

1. rész

Év: 1993

Rendező: Márton István

Főbb szereplők: Lukács Sándor, Bánsági Ildikó, Udvaros Dorottya, Szabó Gabriella, Seress Zoltán

Magyarország, a rendszerváltás után. Dr. Tőkés Géza egyetemi tanár nem akar elmaradni a nagy változásoktól, ezért kilép az egyetemről, és az anyósától örökölt tanácsi lakást megvásárolva nyelviskolát nyit. A Glóbuszban angolul, németül és oroszul lehet tanulni, és Tőkés professzor nagyon vigyáz rá, hogy iskolájában professzionális munkát végezzenek kollégái. Egy magánvállalkozás története, csak éppen nem a bürokrácia, hanem az emberi természet útvesztőiben játszódik. Szerelem, hűség, barátság, árulás és intrika, akárcsak az élet más területén.

A retró magyar vígjátékok mindig felderítik a szívem, egy nyelviskoláról szóló sorozat két nyelvtanár gyerekeként pedig majdhogynem kötelez a megnézésre. Az első résznél tovább sajnos nem jutottunk, engem izgat a folytatás, bár tény és való, a cselekmény még nem indult be. Kibontakozóban vannak szerelmek, konfliktusok, de a korhoz mérten lassabb folyásban, és a tanítós részéből sem sokat látni – no, nem mintha azt várnám, hogy egy ilyen könnyed sorozatból szedjem fel egy újabb nyelv ismeretét, de érdekelnének az órák!

Már megint bérgyilkos a szomszédom

Év: 2004

Rendező: Howard Deutch

Főbb szereplők: Bruce Willis, Matthew Perry, Amanda Peet, Natasha Henstridge, Kevin Pollak

Jimmy Tudesky, a visszavonult bérgyilkos élvezi a nyugodt hétköznapokat mexikói tengerparti házikójában. Hála egykori szomszédja, Nicholas “Oz” Oseransky hamisított fogorvosi feljegyzéseinek, Tulipán meghalt a világ számára, és így sikerült átejteni fő ellensége, Gogolák bandáját. Hirtelen megjelenik Oz, és lélekszakadva meséli, hogy a Gogolák banda elrabolta a feleségét. Jimmy hallani sem akar az egészről, ez már nem az ő ügye. Ám Oz nyomában felbukkan a frissen szabadlábra helyezett bandavezér, Gogolák László és verőlegényei, akik Los Angelestől követték a gyanútlan Ozt.

Tavaly láttam az első részt, amit fergetegesen szórakoztatónak találtam, ám aztán, nem logikus módon nem adták le másnap vagy jövő héten a következőt, így mostanáig vártam a megnézésével. Persze, mint sok más esetben, itt is kicsit megkérdőjeleztem a folytatás szükségességét: az első rész szépen elvarrta a dolgokat, a második elején pedig rögtön a “happy end után mégsem olyan jó”-ba csöppentünk, amit én nem szoktam szeretni. Szerencsére hamar megmutatkozott, hogy az akció és a poénok is felérnek a korábbi színvonalhoz, a magyar bűnöző szóferdítései pedig egyenesen zseniálisra sikeredtek.

Hollywoodi őrjárat

Év: 2003

Rendező: Ron Shelton

Főbb szereplők: Harrison Ford, Josh Hartnett, Lena Olin, Bruce Greenwood, Isaiah Washington

Joe Gavilan és K.C. Calden a világ egyik legmenőbb helyén, Hollywoodban dolgoznak nyomozóként. Őket ez a tény azonban nem nagyon motiválja. Igazándiból mindketten valami másban utaznak, a rendőrségi meló pedig amolyan kényszermegoldásnak tűnik számukra. Joe ingatlanokkal bizniszel és ebből próbál meg egy rendőrhöz képest meglehetősen nagy lábon élni. K.C. színészi karrierjét építgeti és minden lehetőséget kihasznál arra, hogy jógát oktasson ráérő háziasszonyoknak. Egy rapbanda lemészárlásának ügyét azonban már nem tudják elkerülni, ráadásul a belső ellenőrzés egyik féltékeny ügynökével is meg kell birkózniuk valahogy.

Ismét egy kellemes akciókomédiát néztem, nem a legütősebb fajtából, de egyszer meg lehetett nézni. Bírom az eltérő zsarupárosokra épülő filmeket, és érdekes volt látni, hogyan találja meg a közös hangot az idős és a fiatal, na és mi minden mással foglalkoznának bűnüldözés helyett. A krimiszál is kellőképp fel lett építve, bár Hollywoodból kicsit keveset mutattak, a felvillantott szelet a rapperek ügyeiből is megfelelt egy izgalmas alapnak.

Szerelem, angolosan

Év: 2015

Rendező: Tom Vaughan

Főbb szereplők: Pierce Brosnan, Salma Hayek, Jessica Alba, Malcolm McDowell, Ben McKenzie

Richard sikeres egyetemi professzor, de váratlanul kiderül, hogy apa lesz, miután együtt tölt egy éjszakát a nála sokkal fiatalabb Kate-tel. Három évvel később, amikor a nő beleszeret valakibe, elköltözik, de megkéri testvérét, Oliviát, hogy figyeljen arra, jól bánik-e Richard a gyermekükkel. Olivia azt feltételezi, hogy Richard visszatért a felelőtlen playboy életstílushoz, azonban amikor rájön, hogy tévedett, érzelmeket kezd el táplálni a férfi iránt.

Helyes kis film volt ez, csak nem éppen olyan, mint amilyenre számítottam. Azt gondoltam, egy habkönnyű romantikus vígjáték lesz két nővérről, akiket éppenséggel ugyanaz a pasi bolondított magába, ehelyett inkább egy életközépi válságban lévő férfi lelki sérelmei és dilemmái kerültek a középpontba. A szerelmi vívódás ettől függetlenül aranyos és nem szokványos volt, bár pont a szokatlanságában találtam kivetni valót: az egy dolog, hogy a hölgyek testvérek, de hogy az úrnak az egyiktől már van gyereke, és most a másiktól is lehet, az necces…

Brenda Starr

Év: 1989

Rendező: Robert Ellis Miller

Főbb szereplők: Brooke Shields, Timothy Dalton, Tony Peck, Diana Scarwid, Nestor Serrano

Brenda Starr maga a megtestesült szépség, megjelenése mindig kifogástalan, mintha egy divatlap címlapjáról lépett volna le. Brenda Starr azonban nem egy butácska modell, a lehengerlő hölgy egy sikeres képregény vérbeli kalandornője, aki magassarkú cipőben vág át a sivatagon és a szörnyen veszélyes dzsungelen, hogy egérutat nyerjen veszélyes üldözői elől, s mindezt úgy, hogy sminkje mindvégig tökéletes. Egy csoda folytán a képregény írója saját történetébe csöppen, és beleszeret hősnőjébe. Brenda azonban a képregény titokzatos, félszemű idegenjébe szerelmes.

Imádnivalóan naiv és meseszerű képregényfilm, amit szívesen néztem volna még hosszan tovább. Brenda tüneményes és belevaló csajszi, aki képtelenebbnél képtelenebb kalandokba keveredik titokzatos lovagjával és a képkockák közé csöppent rajzolójával, eltúlzottan röhejes üldözőik elől menekülve. A két udvarló közül a jelenkor egyszerű hősét kedveltem jobban, de megértem, ha mindenkinek a saját világában a helye. Örülnék, ha több ilyen gyöngyszemet láthatnék!

Kapj el, ha tudsz!

Év: 2002

Rendező: Steven Spielberg

Főbb szereplők: Leonardo DiCaprio, Tom Hanks, Christopher Walken, Martin Sheen, Amy Adams

Frank W. Abagnale dolgozott orvosként, ügyvédként és egy nagy légitársaság másodpilótájaként – és mindezt a huszonegyedik születésnapja előtt. A szélhámosság nagymestere emellett briliáns csekkhamisító is volt, szakértelme több millió dollárt hozott neki a konyhára. Carl Hanratty FBI ügynök legfontosabb küldetésének tartotta, hogy elkapja Franket, és a törvény színe elé vigye, de Frank mindig egy lépéssel előtte járt, és a hajsza folytatására kényszerítette.

Minden ízében fantasztikus, legapróbb részletekig kidolgozott, nagyszabású mozivarázslat egy szemtelenül okos csalóról és az őt fáradhatatlanul üldöző rendőrről. Mindkettőjüknek muszáj szurkolni, és mindketten jól is jönnek ki a dologból csavaros macska-egér játékuk végére. Az ifjú hamisító módszerei ámulatba ejtően kreatívak, ráadásul igaz történet lévén a valódi szélhámos is besegített a film hitelességébe. Miközben az első perctől az utolsóig lekötnek a fordulatok, számos hasznos trükköt is tanulhatunk társasági életben boldoguláshoz és tökéletes illúziókeltéshez.

Piszkos alku

Év: 1986

Rendező: John Irvin

Főbb szereplők: Arnold Schwarzenegger, Kathryn Harrold, Darren McGavin, Paul Shenar, Sam Wanamaker

Mark Kaminsky egy kisvárosban él feleségével, miután forrófejűsége miatt évekkel ezelőtt menesztették az FBI kötelékéből. Egykori főnöke, Shannon azonban felkeresi, hogy segítsen bosszút állni a fia gyilkosán, és cserébe megígéri, hogy a sikeresen elvégzett megbízás után visszahelyezi egykori pozíciójába. Kaminsky belemegy az alkuba, új személyazonosságot ölt és Chicagóba utazik, hogy beépüljön az alvilágba. Azonban ahhoz, hogy a feladatot sikeresen végre tudja hajtani, a gengsztereknek is el kell fogadniuk őt.

Élvezetes, de teljesen átlagos akciófilm a 80-as évek sablonjai szerint, amit jócskán leront, hogy előző és következő nap is a szó szoros értelmében vett nagybetűs FILMET néztem. A sztori faék egyszerűségű, a karakterek sablonosak, az akciójelenetek indokolatlanul véresek, mégis jólesik néha egy ilyet is megnézni. A főhős kedvelhető, és a szerelmi szál is tetszett, bár nem elégedtem meg a lezárással, hogy a férfi mégis visszament enyhén idegbeteg nejéhez. Szóval jó volt, csak éppen eltörpül a hónap százszorta emlékezetesebb filmjei között.

Az Argo-akció

Év: 2012

Rendező: Ben Affleck

Főbb szereplők: Ben Affleck, Bryan Cranston, Alan Arkin, John Goodman, Clea DuVall

1978-ban az iráni forradalom elűzte a nyugatbarát uralkodót, és kikiáltották az iszlám köztársaságot. Egy évre rá a korábbi sah Amerikába utazott gyógykezelésre, a hírre november 4-én a tömeg megrohanta a teheráni amerikai nagykövetséget, túszul ejtette az ott dolgozó 52 diplomatát, kirobbantva a 444 napos túszdrámát. Az akció idején azonban hat embernek sikerült megszöknie és elrejtőznie. Mindenki tudta, csak idő kérdése, hogy rájuk akadjanak. A CIA „beszivárgási” szakértője, Tony Mendez előállt egy mentőakció tervével.

Nyáron nem szomjazom a komorabb, főleg nem a háborús történeteket, így némileg fanyalogva úgy álltam Az Argo-akcióhoz, hogy ugyan nem lesz könnyű menet, de mindenképp fontos megnézni. Nos, hatalmas pozitív csalódást éltem át, tekintve hogy nem voltam teljesen tisztában az akció menetével. A fedősztoriként megvalósított kamu Star Wars-koppintás forgatása üdítő és felszabadult pillanatokat eredményezett az iráni forrongások közepette. A túszul ejtett csapat kimenekítéséért pedig a végletekig lehetett körömrágva, őszintén reménykedve szorítani.

Phillips kapitány

Év: 2013

Rendező: Paul Greengrass

Főbb szereplők: Tom Hanks, Catherine Keener, Barkhad Abdi, David Warshofsky, Corey Johnson

Szomáliai kalózok fenyegetik az Ádeni-öbölben áthaladó teherhajókat. Egy nappal azután, hogy az Amerikai Tengerészeti Hivatal 2009-ben figyelmeztetést ad ki emiatt, támadás éri a Maersk Alabama nevű, afrikai segélyszervezeteknek árut szállító teherhajót. Miközben a legénység elbarikádozza magát a gépházban, Richard Phillips kapitány a hídon marad. Idegőrlő tárgyalás kezdődik a kapitány és a kalózok vezére között. Végül Phillips túsznak ajánlja magát a legénység szabadságáért cserébe.

Milyen érdekes, hogy Az Argo-akciót követő napon egy azzal egy lapon sokat emlegetett, más, de hasonlóan fontos témáról szóló alkotást vetítettek a tévében, ami szintén elnyerte magasfokú elismerésem. A foglyul ejtett teherhajón zajló események hatásosabb izgulást váltanak ki, mint egy felfokozott akciójelenet, a kapitánynak és legénységének pedig az elsőtől az utolsó percig lehet szurkolni. A film túllép az egyoldalúságon, a szomáliai kalózok oldalát is sikerül úgy bemutatnia, hogy meg lehessen érteni a szándékaikat, és egy kicsit nekik is jót akarjunk, úgy, hogy egyik fél se sérüljön.

Pán Péter

Év: 2015

Rendező: Diarmuid Lawrence

Főbb szereplők: Hazel Doupe, Zak Sutcliffe, Stanley Tucci, Laura Fraser, Paloma Faith

A fiatal Lucy súlyos szívbetegsége miatt kórházi kezelésre szorul. Ez a történet az ő Pán Péter-feldolgozása, egy bátor, kreatív és teljesen modern lány képzeletének szüleménye, aki attól tart, hogy a betegsége miatt, csak úgy, mint a mesebeli fiú, sosem nőhet fel. Lucy ezt a verziót álmodja meg, miután a műtéte előtt késő estig a könyvet olvasta.

Pán Péter történetéért sosem lelkesedtem, egy századik feldolgozást pedig végképp fölöslegesnek találtam volna, ebben a verzióban azonban akad egy különleges csavar. Egy műtétre váró szívbeteg kamaszlány értelmezi újra a klasszikus mesét, a szereplőket kórházi ismerőseinek megfeleltetve, érdekes új vetületet és megható üzenetet adva a felnőni képtelen kisfiú legendájának. A Sohaországban átélt kalandok ettől még ugyanolyan nevetségesek és gyerekesek maradnak, a lány életéért folytatott küzdelme azonban feledteti az ebből fakadó bosszankodásokat.

A nagy Gatsby

Év: 2013

Rendező: Baz Luhrmann

Főbb szereplők: Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire, Carey Mulligan, Joel Edgerton, Isla Fisher

Amerika a lázas húszas évek bűvöletében, a laza erkölcsök, az észbontó dzsessz és korlátlan lehetőségek világában él. Nick Carraway, a feltörekvő írópalánta New Yorkba utazik, hogy karriert csináljon. Miközben a saját amerikai álmát hajszolja, egyre közelebbi kapcsolatba kerül szomszédjával, a titokzatos milliomossal, Jay Gatsbyvel, és elbűvölő unokatestvérével, Daisy Buchanannel. Rajtuk keresztül feltárul előtte a szupergazdagok magával ragadó, ám érzelmileg kiüresedett világa.

Egyből beszippantott ez a precízen felépített, szemkápráztatóan megvalósított sosemvolt múlt, ahol az sem okoz fennakadást, ha a 20-as évek táncait mai rapre járják, a szereplők mélyebb megismeréséig mégsem tudtam szabadulni az érzettől, hogy mindez csak nagyszabású hatásvadászat. Gatsby megjelenésétől az események felpörögtek, amikor pedig kitudódott a tettei mögötti valódi motiváció, még inkább magasra csaptak az érzelmek lángjai. Gyanítottam, hogy egy ilyen elsöprő szerelem sosem érhet boldog véget, így miközben reménykedtem, rá is hagytam ezekre a különös figurákra, hadd intézzék el ügyeiket egymás közt úgy, ahogy elrendeltetett nekik.

A Bourne-hagyaték

Év: 2012

Rendező: Tony Gilroy

Főbb szereplők: Jeremy Renner, Rachel Weisz, Edward Norton, Scott Glenn, Corey Stoll

Aaron Cross leleményes, és úgy tűnik, megállíthatatlan ember. Érzékei természetfelettien élesek, ami egy kísérleti gyógyszernek köszönhető. A férfit és ügynöktársait kivégzésre szemelik ki. Crossnak, szövetségesével, Marta Shearlinggel menekülnie kell, azonban ahhoz, hogy életben maradhassanak, minden tudásukra szükség lesz.

Az első Bourne-filmet láttam, és tetszett is, mégis a folytatásokat, bár kb. nem telik el hónap anélkül, hogy adnák őket, valahogy elmellőztem. A lazán kötődő spinoffra most mégis rászántam magam, majd ütős, de cseppet sem kiemelkedő akciófilmként könyveltem el. Nem is tudom, ha Aaron Crossról szólna az egész sorozat, vagy nem kapcsolódna egy másik szereplőről szóló szériához, talán nem ilyen felemás pozíciót töltene be. Mindenesetre egyszer jó volt, izgalmas is, bár többször majdnem elaludtam rajta.

Sztriptíz

Év: 1996

Rendező: Andrew Bergman

Főbb szereplők: Demi Moore, Burt Reynolds, Armand Assante, Ving Rhames, Rumer Willis

Erin Grant, a volt FBI-ügynöknő sztriptízt táncol egy éjszakai lokálban. Azért van szüksége erre a munkára, mert vissza akarja szerezni hétéves kislányát, akit azzal az indokkal vett el tőle a bíróság, hogy az asszony nem tudja eltartani. Egy este az ismert politikus, David Dilbeck is a nézők között van. Amikor Erin egyik hódolója kitalálja, hogyan zsarolhatnák meg Dilbecket, még senki sem sejti, hova vezet egy látszólag egyszerű zsarolás. A zsarolót hamarosan megölik, és Al Garcia nyomozó indul útnak, hogy kiderítse, mi folyik a színfalak mögött.

Elég bugyuta, de kellemes krimi, olyan, amit nem kell komolyan venni. Már az alapötlet is életszerűtlen, hogy az FBI volt titkárnője majd biztos nem tud előnyösebb állásban elhelyezkedni, mint egy sztriptízbár fellépőjeként. A röhejes akcióvonalat is csak úgy ímmel-ámmal körítették a férfinézők szemét gyönyörködtető, egyébként tényleg szépen koreografált táncjelenetek mellé. Holott, jobban belegondolva, a megalázó munka mellett a kislánya felügyeleti jogáért vívott harcból akár még egy drámai történetet is ki lehetett volna hozni, de nyilván nem ez volt a cél.

A hetedik jel

Év: 1988

Rendező: Carl Schultz

Főbb szereplők: Demi Moore, Michael Biehn, Jürgen Prochnow, Peter Friedman, Manny Jacobs

A szaporodó baljós jelek arra utalnak, hogy a világvége bibliai jövendölése most valósággá válhat. A folyók vérvörössé válnak, a hold elsötétül, és már csak egy asszony képes megakadályozni az apokalipszist, aki azonban erről mit sem tud. Abby Quinn előző terhessége során elvesztette gyermekét, nem csoda, ha most különösen félti héthónapos magzatját. Nem is sejti, hogy a születendő gyermeket sötét hatalmak szeretnék megkaparintani. Amikor férjével egy új bérlakásba költözik, felfigyel egy különös idegenre, aki már puszta lényével is félelmet kelt benne.

A véletlen jóvoltából ismét egy Demi Moore-film… ráadásul olyan, amiben mit ad Isten, egy születendő gyermeket kell félteni. A vallásos-misztikus szál izgalmasabb és kidolgozottabb volt, mint gondoltam, és kellőképpen ijesztő is. Érdekes és gondolatébresztő az alapfelvetés, ezzel együtt engem mélységesen el is szomorít. Úgy vélem, semmilyen kitalált világképben sem szabadna előálljon, hogy nincs hely több léleknek, ezért egy gyerek nem születhet meg rendesen, vagy más kell az életével fizessen, hogy teret engedjen neki, mindenesetre a filmben ez szépen van felvázolva és megoldva.

Palimadár

Év: 1990

Rendező: John Badham

Főbb szereplők: Mel Gibson, Goldie Hawn, David Carradine, Bill Duke, Joan Severance

Rick Jarmin egy detroiti benzinkútnál dolgozik. Amióta kilépett a Szövetségi Szemtanúvédelmi Programból, többször cserélt nevet, mert tizenöt évvel ezelőtt néhány narkós ellen vallott, akik azóta is sikertelenül keresik. Magányos életébe betör a szerelem, amikor Marianne, a kemény New-York-i ügyvédnő színre lép, és felismeri Ricket, aki persze tagadja, hogy látta volna valaha is. Ők ketten szeretők voltak tizenöt évvel ezelőtt, csak Rick lelépett, és a nő végre megtudja, miért. Éjjel újra megjelenik a benzinkútnál, éppen időben, hogy megmenthesse Ricket a rátörő fickóktól, akik végre megtalálták. 

Egyszerűen szomjazom az ilyen filmeket, még ha sutácskák is, rendbe teszik a lelkem, és tökéletes kikapcsolódást nyújtanak. A keményfiú és az aggodalmaskodó nő párosa ugyan elcsépelt és némileg idegesítő, de tetszett, hogy nem csak úgy pikkpakk bolondultak egymásba, hanem korábban is ismerték egymást. Az akciórészre bevallom, már nem is emlékszem annyira, mint a bájos civódásokra, de a végső összecsapást megjegyeztem, köszönhetően az állatkertnek, ami igazán egyedi és hatásos helyszínként szolgált hozzá.

Kingsman: A titkosszolgálat

Év: 2014

Rendező: Matthew Vaughn

Főbb szereplők: Taron Egerton, Colin Firth, Samuel L. Jackson, Sophia Boutella, Michael Caine

Töki átlagos, vagány utcagyerek, viszont bátor, gyors és helyén a szíve. Talán ezért keresi meg őt egy magánkézben lévő titkos kémszervezet, a Kingsman egyik legjobb embere, Harry Hart. Ha Töki is úgy akarja, a nagy hagyományú, és szigorú szabályok szerint működő cégnél modern James Bondot faragnak belőle. Ám a különlegesen veszélyes kiképzőidőszak gyorsan véget ér – de csak azért, mert az ügynökökre újabb, nagyobb veszélyek várnak. Valaki egymás után rabolja el a világ hírességeit, arisztokratáit és miniszterelnökeit, a szálak pedig egy őrült milliomoshoz vezetnek.

Vegyes véleményeket hallva féltem, hogy nem igazán fog bejönni, ám hamar ráéreztem, hogy mást ne mondjak, ez a film bizony eszement jó. Sőt, így utólag, simán kijelenthetem, hogy magasan az egyik legjobb, amit idén nyáron láttam! Imádtam az ügynökség működésének minden sajátosságát, annak ellenére, hogy sok minden ismerős lehet máshonnan, és nem zavart, hogy a történet végig egyensúlyozott a paródia és a komoly kémfilm határvonalán. Pár jelenet az én ízlésemnek kicsit véres volt, de összességében imádtam, ahogy van. A második rész pedig már meg is érkezett a mozikba!

Kavarás

Év: 2014

Rendező: Frank Coraci

Főbb szereplők: Adam Sandler, Drew Barrymore, Bella Thorne, Joel McHale, Terry Crews

Amikor Jim első randija az egyébként kedvesnek tűnő Laurennel nem jön össze, elegánsan távozni készül, ám a sors úgy hozza, hogy kénytelen mellette maradni. Méghozzá összezárva egy afrikai családi üdülőhelyen, korábbi házasságaikból származó gyerkőceik víg társaságában. A kezdeti ellenszenvből gyors utálat lesz. Azután sok bonyodalom következik, és közben a férfi és a nő fokozatosan felfedezik, hogy a másik nem is olyan kiállhatatlan, mint első látásra hitték.

Őszintén nem támasztottam nagy elvárásokat ezzel a vígjátékkal szemben, ehhez képest az egész családot rázta a nevetés, még a gyengébb poénoktól is. Kellemes és aranyos sztori, szókimondó ugyan, de csak elvétve tartalmaz ízléstelen humorforrásokat. Az alapkonfliktus kicsit életszerűtlen, viszont jól bemutatja, milyen nehéz lehet egy anyának fiú-, egy apának lánygyerekeket egyedül nevelni. Helyes lurkókat találtak a szerepekre, a nagylány megnőiesedése különösen tetszett. Afrika egzotikus tájai pedig széles tárházát nyitják meg az őrületes kalandoknak, amibe egy ilyen furcsa kompánia belekeveredhet.

Csak lazán!

Év: 2005

Rendező: F. Gary Gray

Főbb szereplők: John Travolta, Uma Thurman, Vince Vaughn, Danny DeVito, Christina Milian

Chili Palmernek, a filmproducerré avanzsált nagyvárosi gengszternek már elege lett a filmes bizniszből, és egy merész váltással inkább a zeneiparban próbál szerencsét – gangsta rapperekkel és orosz maffiózókkal szövetkezik, és felkarol egy tehetséges, fiatal énekesnőt is. Legyen szó lemezstúdióról, egy Aerosmith koncertről vagy akár az MTV zenei díjáról, minden esetben a tőle megszokott ügyességgel és tárgyalási taktikával manipulálja az eseményeket. Szüksége is van rá, mert ez veszélyes üzlet, ahol mindenki a következő nagy durranásra vár.

Nézés közben halványan derengeni kezdett, hogy mintha ez egy folytatás lenne, aztán lassacskán eszembe jutott az előzmény címe is: Szóljatok a köpcösnek!, de akkor már mindegy volt. Majd bepótolom azt is. A második rész így is érthető volt, már amennyire követhető lehet a zeneipar és a gengszteralvilág összezördülése, extravagáns figurák tömkelegét bevonva mindkét oldalról. Elég fárasztó, és mérsékelten vicces a végeredmény, a zenék sem a legtetszetősebbek, bár Christina Miliannak kétségkívül gyönyörű hangja van, és a karaktere sikerének felívelése vitt egy kis hollywoodias meghatódást ebbe a szokatlan és nem éppen érzelgős komédiába.

Júniusi mozi 2017

Februárban, mikor kipattant a fejemből, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a filmvéleményezős posztok megírásába. Azonban bármennyire is korlátozódtak a tévézések a hétvégékre, és próbáltam tömörebben megfogalmazni a gondolataimat, mint egy könyvkritikánál, egy idő után kezdtem érezni, hogy túlságosan feltolultak az értékelésre váró művek. Épp ezért úgy határoztam, mostantól inkább havi összefoglalóban, még sűrítettebben hozom le ezeket a bejegyzéseket, így ki tudja, talán több idő lesz másmilyen cikkekre, az oldal néminemű színesítésére. Remélem, senkinek nem okoz gondot ez a változtatás! Most lássuk a júniusi filmadagomat!

Egynyári kaland

2. évad 4-5-6. rész

Hú, az előző részekről azt írtam volna, hogy nagyjából kiszámítható a cselekmény? Hát ez az évad második felére megfordult, felpörögtek az események, mindhárom pár esetében felmerültek más esélyesek, és kibontakoztak az egyéni drámák is. Ugyan izgalmasabbnak, nagyobb történetívűnek éreztem ezeket a részeket, mint az első eresztést, és szerintem a legtöbb szálat megfelelően varrták el, némi hiányérzetem maradt. Az első évad a tömény jókedvről és nyaralásról szólt, és bár az együtt bulizós, “mindenki jóban van” jelenetek most sem hiányozhattak, kicsit szomorú felhanggal zárult le a történet. Kíváncsi vagyok, terveznek-e harmadik évadot.

Napsütötte Toszkána

Év: 2003

Rendező: Audrey Wells

Főbb szereplők: Diane Lane, Sandra Oh, Raoul Bova, Lindsay Duncan, Vincent Riotta

Frances Mayes sikeres és boldog írónő volt egészen addig, amíg házassága zátonyra nem futott. Az alkotói válságát is képtelen legyűrni, ezért barátnője egy repülőjeggyel ajándékozza meg, és elküldi Olaszországba pihenni és feltöltődni. Frances egy elhanyagolt, ódon villában kap szállást, és szinte pillanatok alatt elvarázsolja a környezet szépsége, a kisváros és lakóinak melegsége. Hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy hátat fordít eddigi életének, és megvásárolja a villát.

A nyár első filmje igazi ráhangolódásul, valódi életkedvjavító alkotásként szolgált. Kicsit felemásan viszonyulok az ilyen önmegtalálós filmekhez: egyik oldalon erőt adnak, reményt sugallnak, másrészt mindig irigykedni, hitetlenkedni is lehet azon, hogy valaki spontán, kevés pénzzel új életet kezd egy teljesen idegen országban. Ezúttal egy harmincas-negyvenes, frissen elvált nő határoz így napjainkban, nem az 1930-as években egy négygyerekes özvegy, mint a Családom és egyéb állatfajtákban, ami kicsit életszerűbb, ám kevésbé szórakoztató. A szerető nagycsaládi légkört persze végül ő is kiérdemelte, az pedig külön szép volt, ahogy rádöbbent, minden vágya teljesült, ha nem is úgy, ahogy tervezte.

A könyvelő

Év: 2016

Rendező: Gavin O’Connor

Főbb szereplők: Ben Affleck, Anna Kendrick, J.K. Simmons, Jon Bernthal, Jeffrey Tambor

Chris Wolff a világ egyik legjobb könyvelője és kissé autista – kerüli az embereket, magányosan él és nem is vágyik másra. Amikor egy nagy, robotokat tervező gyár könyvelésében furcsa hibák tűnnek fel, természetesen hozzá fordulnak. Ő és a cég egyik munkatársa hamar új, megmagyarázhatatlan eltérésekre figyel fel, és ez valakinek nagyon nem tetszik. Egy különleges katonai egység leszerelt tisztje megbízást kap, hogy végezzen a párral. Chris és Dana kénytelenek együtt bujkálni.

A tavalyi termés egyik legérdekesebbnek ígérkező filmjét már rég meg szerettem volna nézni, és nem is csalódtam benne. Elismerésre méltó, hogy egy szokatlan, nem mindennapi figura válik akcióhőssé, egy katonai kiképzésben részesült autista, aki észben és erőben is jeleskedik, egyedül talán az érzelmi reakcióin volna mit csiszolni. Néhol kicsit leül a cselekmény, de az akciójelenetek ütnek, a vége pedig több egészen meghökkentő fordulatot tartogat.

A francia hadnagy szeretője

Év: 1981

Rendező: Karel Reisz

Főbb szereplők: Meryl Streep, Jeremy Irons, Lynsey Baxter, Leo McKern, Peter Vaughan

Viktoriánus korban játszódó, romantikus szerelmi történetet forgatnak a filmesek. Főhőse a szép Sarah, akit a francia hadnagyhoz fűződő korábbi kapcsolata miatt a település lakói messze elkerülnek. Egyik nap tudós érkezik Londonból. Charles a menyasszonyát jött meglátogatni, ám véletlenül találkozik Sarah-val, és heves vonzalom ébred benne a nő iránt. A forgatást bonyolítja, hogy egymásba szeret a két főszereplő színész, Anna és Mike is.

Nem számítottam rá, ezért sokáig nem is voltam vele kibékülve, hogy a helyét önmagában is megálló kosztümös románc valójában csak film a filmben. Érdekes stílusgyakorlat, ám a forgatáson olyan következetlenül és rövid jelenetek erejéig játszódtak részek, hogy nem egészen értettem, mi szerepe. Persze, van némi pikantériája, hogy a tiltott szerelmeseket alakító színészek az életben már rég sülve-főve együtt vannak, de a filmbeli történet annyira magával ragadott, hogy közben el is felejtettem, hogy amit látok, az duplán nem valóság. A végére legalább szépen egymásra rímelt a két idősík, és arra is rájöttem, hogy nem feltétlen annak a happy endnek kellett volna szurkoljak, amelyik végül beteljesült.

János vitéz

Év: 1973

Rendező: Jankovics Marcell

Főbb szereplők (hangjai): Cserhalmi György, Nagy Anikó, Pártos Erzsi, Farkas Antal, Bárdy György

Miközben Kukorica Jancsi kedvesét, Iluskát öleli a folyóparton, az őrzésére bízott nyáj szétszéled. Jancsinak ezért bujdosnia kell és sok nehéz kalandban, számtalan viszontagságban van része. Segít Franciaországból kiűzni a törököt, s mikor meggazdagodva hazatérhet, szép kedvesének csak sírhantját találja. Bánatában újra vándorlásra adja magát, s így jut el a mesék birodalmába, ahol megtalálja végre Iluskáját.

Bevallom, nekem ez kimaradt a gyerekkoromból, bár talán nem is baj, mert nem találtam igazán gyerekbarátnak. Szürreális, helyenként naturális víziókból áll össze a rajzfilm, aminek élénk színei és villódzásai felérnek egy epilepsziás rohammal. Az alaptörténetet egyébként szeretem, itt néhány ponton át lett írva az egyszerűség kedvéért, de ez nem bosszantó. A feljebbi véleményemmel pedig nem arra szeretnék utalni, hogy a célközönségnek sokkoló élmény lehet, szerintem inkább hitetlenkedve nevetnének rajta. Engem például nem a kísértetek vagy a török basa kettévágása döbbentett meg legjobban, hanem hogy Delhusa Gjoni énekel benne!

Trükkös halál 1-2.

Év: 1986, 1991

Rendező: Robert Mandel, Richard Franklin

Főbb szereplők: Bryan Brown, Brian Dennehy, Diane Venora, Cliff De Young, Mason Adams

Rollie Tyler a filmes szakma egyik legnevesebb trükkmestere, mindent tud, amit a speciális effektekről tudni lehet. A különböző halálnemeknek több ezer változatát tudja műhelyében előállítani, számtalan módot tud arra, hogyan tűnhet a képtelen valószerűnek. Úgy alakul azonban, hogy Tyler szakmai tudására nem csak a mozik világában, de a való életben is szükség van, ugyanis egy fontos feladattal bízza meg az FBI: az ő segítségével szeretnének egy hírhedt bűnöző nyomára bukkanni.

Mindig is izgattak a filmes effektek, leginkább azok, amik bizonyítják, a CGI előtt is voltak, és azon túl is vannak lehetőségek. A két Trükkös halál-filmet pont az emeli ki a 80-as évek átlagos akciófilmjeinek medréből, hogy egy trükkmester kénytelen bűnügyekbe keveredni, és élesben alkalmazni tudományát. A film kedvéért kitalált gagyi szörnyfilmek figurái, amiken a főhős dolgozott, egészen röhejesen elképesztőek – kedvencemmé a mozgásátviteles ruha, és természetesen Rózsabimbó, a házőrző vált!

A múmia (2017)

Év: 2017

Rendező: Alex Kurtzman

Főbb szereplők: Tom Cruise, Sophia Boutella, Annabelle Wallis, Russell Crowe, Jake Johnson

Az ókori királynő, kinek életét igazságtalanul oltották ki, évezredek óta nyugszik kriptájába temetve, mélyen a sivatag kérlelhetetlen homoktengere alatt. Legalább is eddig így hitték. Ám most életre kel, és a világra szabadítja régóta felgyülemlett bosszúvágyát, és az ezzel járó elképzelhetetlen borzalmakat. A Közel-Kelet homokdűnéitől a mai London alatti titkos labirintusokig ívelő nagyszabású kaland meglepő izgalmaival és lélegzetelállító csodáival páratlanul fantáziadús betekintést ad az istenek és a szörnyetegek újraértelmezett világába.

Amíg várakoztam, sürgősen bepótoltam a korábbi Múmia-filmeket, és mire feleszméltem, már célba is vehettem az idei év első mozizását jelentő alkotást. A negatív kritikák nem rettentettek el, így egy igazán élvezetes, jól összerakott misztikus kalandfilmet láthattam a kényelmes moziteremben. Az ellenségként fellépő múmiahölgy egyszerre gyönyörű és félelmetes, méltóságteljes és esendő, a köré szövődő történet látványos és fordulatos. A továbbiakban felépülő szörnyes univerzumnak önmagában nem minden darabja vonzana, ezek után viszont felkeltette az érdeklődésem, hogy érnek majd össze a legendás rémek históriái.

Trópusi vihar

Év: 2008

Rendező: Ben Stiller

Főbb szereplők: Ben Stiller, Robert Downey Jr., Jack Black, Matthew McConaughey, Tom Cruise

Tugg Speedman, Kirk Lazarus és Jeff Portnoy filmsztárok egy szuperdrága háborús filmet forgatnak eredeti helyszíneken. Csakhogy az elszabadult költségvetés miatt a stúdió kihátrál a film mögül, viszont a frusztrált rendező úgy dönt, folytatja a forgatást. Stábját a délkelet-ázsiai dzsungel közepébe vezeti, ahol igazi rosszfiúkkal találják szembe magukat.

Furcsa egybeesés, hogy a hónap folyamán már a harmadik olyan filmmel találkoztam, amin belül is készül egy film. A forgatás egyértelműen itt a legjelentősebb, egyben a legszórakoztatóbb is, a félkomoly háborús dráma önironikus tükröt tart a sokszor túlzásokba esően heroizáló filmművészetnek. Túlzásokba, nem azt mondom, itt is esnek, jópár nem feltétlen indokolt poén hangzik el, ám a színészgárda kattantan is szerethető, a végére pedig csak gazdagszanak néhány fontos leckével barátságról és összetartásról, pont úgy, ahogy szerepeikben nyálasnak ítélték.

A csontember

Év: 1999

Rendező: Phillip Noyce

Főbb szereplők: Denzel Washington, Angelina Jolie, Michael Rooker, Queen Latifah, Mike McGlone

Lincoln Rhyme felügyelő egy tragikus baleset következtében mozdulni se tud. Amikor felbukkan a városban egy őrült sorozatgyilkos, aki különös ravaszsággal bánik el áldozataival, Rhyme végre méltó ellenfélre akad és mert egyedül tehetetlen, partnert keres. Amelia Donaghy-t, a fiatal, tapasztalatlan rendőrnőt jelölik ki a felügyelővel való együttműködésre. Egy emberként kell látniuk és dönteniük, mielőtt újra lecsap a magát Csontembernek nevező mániákus gyilkos.

Régóta jön szembe velem ez a film, csak eddig féltem attól, hogy nagyon brutális lesz. Közben megedződtem, a látványt kibírtam, inkább a szörnyűségek tudata az, amit gyakran nehéz volt elviselni. A történet egyébként nem a legkiemelkedőbb krimi, ami igazán érdekes benne, az a két nyomozó egy emberként működése, ahogy a tapasztalt, ám ágyhoz kötött vállalja az agy, az érzelmileg még labilis fiatal kezdő pedig a test szerepét. A gyilkos kilétét hamar sejteni lehetett, ami igazán borzasztó benne, azt pedig sosem értem: hogy képes valaki ennyi ártatlan, véletlenszerűen kiválasztott embert meggyötörni, pusztán hogy egyetlen emberen, egy régi sérelmén bosszút állhasson? Egyszerűen felfoghatatlan.

Maraton életre-halálra

Év: 1976

Rendező: John Schlesinger

Főbb szereplők: Dustin Hoffman, Laurence Olivier, Roy Scheider, William Devane, Marthe Keller

A maratoni futás megszállottja az egyetemista Babe Levy. A bátyja, Doc a titkosszolgálat megbízásából beépült a volt nácik szervezetébe, hogy adatokat szerezzen annak vezetőiről. Így bukkant Dr. Szell, a hírhedt náci nyomára, aki az egyik koncentrációs tábor orvosa volt. A férfi a világháború alatt összeharácsolt gyémántokat az Egyesült Államokból Dél-Amerikába akarja csempészni. Amikor Docot a náci megsebesíti, a halála előtt még átadja titkát az öccsének. Emiatt Szell és emberei vadászni kezdenek Babe-re.

A cím alapján valami sportfilmre számítottam, nem mintha bánnám, hogy kiderült, igazából egy régivágású thrillerről van szó. Bár számomra a komoly politikai probléma, amit taglal, csupán távoli történelem, át tudtam érezni a náci uralomnak áldozatául esett, indokolatlanul megbélyegzett, megnyomorított ártatlanok sorsát. Jól esett látni, ahogy egy teljesen kívülállónak tűnő kisember lassan hőssé válik, és sajnálom, hogy titkosügynök bátyjával való kapcsolatát nem fejtették ki hosszabban, szívesen láttam volna több konfliktust és annak elrendezését köztük.

Saját szavak

Év: 2007

Rendező: Richard LaGravenese

Főbb szereplők: Hilary Swank, April L. Hernandez, Patrick Dempsey, Imelda Staunton, Scott Glenn

Erin Gruwellt, az ambíciózus kezdő tanárnőt első munkája az egyik leghírhedtebb kaliforniai középiskolába szólítja, ahol egy „taníthatatlannak” bélyegzett osztályt bíznak rá. Ennek ellenére ő bízik benne, hogy ki tudja hozni a legjobbat a tanítványaiból. Törekvéseit nem meglepő módon értetlenség és ellenséges érzelmek fogadják, de eltökéltsége segít neki abban, hogy megtalálja a közös hangot az osztállyal. Arra biztatja a srácokat, hogy kezdjék el papírra vetni a saját élményeiket. Az osztály tagjai így megrázó vallomásaik segítségével addig elképzelhetetlen mértékű önbecsülésre tesznek szert.

Korábban már láttam ezt a filmet a suliban, akkor tetszett, de nem gondoltam volna, hogy újra meg fogom nézni. Tisztán emlékeztem, hogy már akkor is meghatónak, de jócskán hollywoodiasnak éreztem a kezelhetetlen, gyűlölködő tinédzserek csodával határos pálfordulását és toleránssá válását. Mikor a végén kiderült, hogy a forradalmár tanárnő létező személy, és mozgalma valójában sikerrel járt, hálát adtam az égnek, hogy ilyen példamutató esetek történnek, ugyanakkor szomorúan konstatáltam, hogy nincs rá garancia, hogy minden gyerek szíve így meglágyulna a rendhagyó órák során.

Éli könyve

Év: 2010

Rendező: Albert Hughes, Allen Hughes

Főbb szereplők: Denzel Washington, Mila Kunis, Gary Oldman, Ray Stevenson, Jennifer Beals

A világvége utáni pusztaságban az erőszak az úr. Éli, a magányos harcos nyugatra akar eljutni, hogy beteljesítse küldetését. Van nála valami, ami értékesebb minden fegyvernél és élelmiszernél: egy könyv utolsó példánya, amely hitet adhat az embereknek, hogy van remény az újjászületésre. Éli a kisvárosban keresztezi a környéket uraló hadúr, Carnegie útját, aki megszállottan keresi a könyvet, mert segítségével akarja kiterjeszteni hatalmát. Az emberiség sorsa Éli kezében van.

Ezt a filmet is már régóta kerülgettem, ám valahogy mindig akadt más is, amit szívesebben néztem meg. Végülis tetszett, csak valamilyen szinten nagyobb durranásra számítottam a poszt-apokaliptikus világ felépítését tekintve. Kevésnek éreztem a magyarázatot az előzményekre, míg a túlélésért folytatott öldökléseket sokalltam. A féltve őrzött könyv tartalma nem lepett meg, ám a formátuma annál inkább. Egyébként a világ, amennyire nincs kidolgozva háttér terén, annál inkább látványilag, a sivatagról készült kifakított felvételek egészen sajátos atmoszférát társítanak a feszült cselekményhez.

Cuki a sütid

Év: 2004

Rendező: Kevin Connor

Főbb szereplők: Costas Mandylor, Lauren Holly, Andy Lauer, Dorie Barton, David Proval

Marco Poloni, akárcsak felmenői, kiváló szakács, aki szeretné megmenteni családja pékségét. Egy cukrászverseny 250 ezer dolláros díja kihúzná a pácból, a nevezéshez azonban társra van szüksége. Hamarosan meg is találja a gyönyörű és kivételesen tehetséges Grace Carpentert, akivel minden idők legjobb süteményét készülnek megsütni.

Nincs rá találóbb kifejezés, tényleg egyszerűen cuki kis vígjáték. Olyan, ami a műfaj összes kliséjét felhasználja, de abból valami igazán kellemes jön létre. Egy percig nem volt kérdés, hogy mi fog történni a két főszereplő közt, és ki nyeri meg a cukrászversenyt, ettől még bőven lehetett izgulni. Na, és a sütik! Az ilyesmihez fel kéne találni az ízes filmet, mert legszívesebben végigkóstoltam volna az összes édes műalkotást, amik készítésének szemtanúi lehettem.

Véres gyémánt

Év: 2006

Rendező: Edward Zwick

Főbb szereplők: Djimon Hounsou, Leonardo DiCaprio, Jennifer Connelly, Arnold Vosloo, Michael Sheen

Solomon, akit elválasztottak a családjától, és arra kényszerítenek, hogy a gyémántmezőkön dolgozzon, egy nap különleges drágakövet talál, amit élete kockáztatásával elrejt, hogy az érte kapott pénzzel megmentse a családját. Danny Archer, az exzsoldos tudomást szerez a kincsről és Mady Bowen újságírónő közvetítésével Solomon mellé szegődik, abban a reményben, hogy a kincs sikeres értékesítésével ő is jól jár, és végre elhagyhatja Afrikát. A két ember sorsa végzetesen összefonódik az életveszélyes vállalkozás során.

Ennek a filmnek a megnézésétől is kicsit ódzkodtam, mert féltem, hogy elviselhetetlenül megrázó lesz számomra a látvány. Szerencsére a gyémántkeresésre befogottak valóban átérezhetően ábrázolt szenvedései között egy igazán pörgős és kalandos akciótörténet kerekedett ki. A főhős párosból végig inkább a családjáért aggódó afrikai férfihez húztam, mint a sztorivadász kalandorhoz, az ő boldogulását fajsúlyosabbnak és kiérdemeltebbnek tartottam. A végén pedig nem hagyott nyugodni a kérdés: vajon ennek a filmnek a megnézése után van bárki, aki továbbra is csillogó ékszerekre áhítozna?

Forráspont

Év: 1993

Rendező: James B. Harris

Főbb szereplők: Wesley Snipes, Dennis Hopper, Viggo Mortensen, Lolita Davidovich, Seymour Cassel

Jimmy szövetségi ügynökként kíméletlenül üldözi a bűnözőket, és céljai elérése érdekében néha megszegi a törvényt is. Egyik akciója során társát egy kisstílű bűnöző, Ronnie megöli menekülés közben. Jimmy bosszút esküszik barátja haláláért. Hamarosan kiderül, hogy Ronnie a kegyetlen pénzhamisító, Red végrehajtója volt. A két férfi között megkezdődik az élet-halál harc.

Egyszer nézhető, teljesen átlagos akciófilm a 90-es évekből, talán az szokatlan benne, hogy a bűnözők szakmai és magánéleti tevékenységét is kicsit megkedveltetősen mutatja be. A gengsztervezér viszont olyan széles gesztusokkal kommunikált, ami teljesen nevetségesen hatott, miközben tisztán látszott a színészen, hogy érzi, élete Oscar-díjas alakítását nyújtja. Ettől függetlenül valahogy több szimpátiát igyekszik ébreszteni a film ő és fiatal kollégája iránt, mint a zsaru felé, például ahogy próbál visszatalálni a feleségéhez, vagy csupán táncpartnernek fizet egy utcalányt, mást nem kíván tőle. Félre ne értsetek, a pasi különben tényleg röhejes, a film pedig felejthető.

Vadászat a Vörös Októberre

Év: 1990

Rendező: John McTiernan

Főbb szereplők: Alec Baldwin, Sean Connery, Sam Neill, Scott Glenn, James Earl Jones

A Vörös Október nevű szovjet atomtengeralattjáró az Egyesült Államok partjai felé tart. Jack Ryan, a CIA szakértője úgy gondolja, parancsnoka dezertálni akar. Valójában Marko Ramius kapitány át akarja játszani a modern hadieszközt az amerikaiaknak, hogy a szovjetek ne kerüljenek egyoldalú fölénybe. Az USA hírszerzése pedig támadásként értelmezi a gépóriás mozgását, miközben a szökést sejtő oroszok is üldözőbe veszik. A parancsnoknak minden leleményességét össze kell szednie, hogy kivághassa magát a kettős szorításból.

A korábban látott Jack Ryan-kalandokkal (Árnyékügynök, Férfias játékok) összevetve kijelenthetem, hogy ezt találtam, ha nem is a legizgalmasabbnak, de a legkülönlegesebbnek. A szuperügynök és érdemei ugyanis ezúttal háttérbe szorulnak, a fókusz pedig az orosz tengeralattjáró legénységén van. Mindig érdekes kísérlet összezárni megannyi eltérő jellemet, és figyelni, hogy feszülnek egymásnak az indulatok. Elismerésre méltó, hogy annyi más Amerikát dicsőítő, és Oroszországot ellenségként beállító művel ellentétben itt az oroszok közt is akad tisztességes ember. A cselekmény azonban gyakran unalmas, a megoldás pedig igencsak pátoszos.

Boszorkányvadászok

Év: 2013

Rendező: Tommy Wirkola

Főbb szereplők: Gemma Arterton, Jeremy Renner, Famke Janssen, Pihla Viitala, Peter Stormare

Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János és Júlia önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük, a saját múltjukkal.

Rajongok a modern mesefeldolgozásokért, amik ötletes csavarokkal értelmezik át az unásig ismert történeteket, Jancsi és Juliska felnőttként boszorkányvadásznak állása pedig, ha belegondolunk, egyáltalán nem abszurd ötlet. A példás összetartást tanúsító testvérpár igazán menő fegyverarzenállal rendelkezik, a baljós középkori atmoszféra jól megfér a félkomoly hozzáállással, a vérengzést viszont kicsit soknak találtam. A legnagyobb pozitívum egyértelműen a háttérsztori megváltoztatása, sikerült értelmes magyarázatot adni a gyerekek erdőben hagyására, ami az addig szívtelennek tartott szülőket hősökké emelte, ezért pedig hálás köszönet illeti a készítőket!

Hétvégi mozi – Tavaszi szüneti különkiadás (Április 7-17.)

Péntek (04.07.)

Az új világ

Év: 2005

Rendező: Terrence Malick

Főbb szereplők: Q’orianka Kilcher, Colin Farrell, Christian Bale, Christopher Plummer, August Schellenberg

A tizenhetedik században kezdetét veszi Észak-Amerika angol gyarmatosítása. A telepesek 1607-ben Virginiában megalapítják Jamestown városát. Közöttük van John Smith kapitány is. A fehérek helyzetét nehezítik a mostoha természeti viszonyok. Smith felfedező útra indul, de az indiánok fogságába esik. A haláltól a törzsfőnök lánya, Pocahontas közbelépése menti meg, a két ifjú között szerelem szövődik. Jamestownba visszatérve Smith-t megválasztják vezetőnek. Miután az indiánok rájönnek, hogy az angolok nem akarnak eltávozni, harcra készülnek.

A felnőttekre szabott Pocahontas-legendát (bár ez a név egyszer sem hangzik el) talán úgy lehetne a legjobban jellemezni, hogy rá kell hangolódni, úgy válik élvezhetővé. Ugyanis igen fárasztónak tűnhet a lassú történetszövés, a természeten számtalanszor elmerengő kamera, bármennyire is izgalmas az indiánok megismerése vagy megható a tiltott szerelem.

Számomra elég későn kezdett igazán érdekessé válni, mikor is Colin Farrell visszatéréséért szorításom közben megérkezett Christian Bale, igazi szívetkettéhasítós, egyben értelmes szerelmi háromszöget eredményezve. A végeredménnyel pedig ki vagyok békülve, nem szokványos, de reális, féltem, nagyobb tragédia alakul ki a két férfi szembekerüléséből. Csak azt sajnálom, hogy nem derült ki, mit kezdett utána Smith: túllépett a történteken, talált új szerelmet? Q’orianka Kilcherre pedig mindjárt irigy leszek, hisz mindössze 15 évesen, amatőrként válogatták be a filmbe, és máris romantikus jelenetekbe keveredhetett két elismert és jóképű színésszel!

Szombat (04.08.)

Casanova

Év: 2005

Rendező: Lasse Hallström

Főbb szereplők: Heath Ledger, Sienna Miller, Charlie Cox, Natalie Dormer, Jeremy Irons

Casanova a világ legnagyobb csábítója, az átváltozás és a humor nagymestere, akinek nő még nem tudott nemet mondani. Legalábbis így volt ez mostanáig. Életében először ugyanis ellenállásba ütközik, amikor útjába kerül Francesca, a velencei szépség, aki visszautasítja. Casanova nem is sejti, hogy élete legveszélyesebb játszmája ez: nem csak hírnevét és életét teszi kockára, de az egyetlen esélyét is, hogy elnyerje az igaz szerelmet.

A lelassulás után következhetett a pörgés, egy vérbeli kosztümös vígjáték keretében, aminek minden pillanatát élveztem. Csupa unásig használt, de jól működő komikus kelléket alkalmazott a sztori: félreértések és szereptévesztések egymás hegyén-hátán, a tetejébe mindehhez a lenyűgöző Velence szolgál díszletként.

Ami talán nem jött át annyira, az a Casanovaság mibenléte, a hírhedt csábító (szegény Heath Ledger, az Isten nyugosztalja) nem tűnt kezelhetetlen szoknyavadásznak, akinek minden nő szerelmére szüksége lenne, de ha jobban belegondolok, ez nem is baj. Nyilván szimpatikusabb a pasi, ha bátor, gáláns, szellemes, és természetesen egyszer őt is utoléri a végzet egy hozzáillő, észben férfiakat megszégyenítő hölgy személyében.

A boldog befejezésig nem akadálytalan út vezet, ám rengeteg térdcsapkodós helyzet és karikaturisztikus figura felvonultatása után persze mindenki megtalálja élete párját.

Kedd (04.11)

Koktél

Év: 1988

Rendező: Roger Donaldson

Főbb szereplők: Tom Cruise, Bryan Brown, Elisabeth Shue, Lisa Banes, Laurence Luckinbill

Miután leszerelt, a jóképű, ifjú és ambiciózus Brian Flanigan New Yorkba megy, hogy munkát találjon. De nem talál, diploma nélkül ugyanis nem megy. Beiratkozik, tehát az egyetemre és hogy fedezni tudja a költségeit, mixerkedik egy belvárosi bárban. Itt találkozik Doug Coughlinnal, aki a szakma legapróbb fortélyaira is megtanítja, míg végül a város leghíresebb mixerei lesznek. Brian immár egy saját, exkluzív koktélbárról álmodik, ám ehhez még több pénz kell, mint az egyetemhez. Jamaikába utazik, a mixerek paradicsomába, ahol szépek a nők és vastagok a „jattok”. A szépen kitervelt részleteket azonban meglehetősen összekuszálja egy váratlan fordulat: Brian fülig szerelmes lesz.

A Tom Cruise-diadalmenet egyes olvasóimnak talán kezdhet unalmassá válni, mindenesetre megállíthatatlanul folytatódik (megsúgom, ebben a bejegyzésben sem utoljára találkozunk vele, és a következő hétvégén is kétszer tiszteletét tette nappalinkban).

A Koktél találóan tényleg egy frissítő nyári italra hasonlít, amibe azonban sok különböző összetevőt kevertek. Egyik oldalon igazi kikapcsolós, “feel good” alkotás, trópusi helyszínekkel, diszkózenével, jó pasikkal és jó csajokkal, poénbombákkal meghintve, a nézőnek nincs is más dolga, mint hátradőlni és átadni magát az élvezeteknek.

Ugyanakkor erősen igyekeztek némi erkölcsi tanulságot is adagolni az egzotikus itókához, az élet császáraként tündöklő ifjú mixer megtéréséről egy tisztességes élet elkezdéséhez. A problémák ugyan viszonylag banálisak, mégis lehet drukkolni az igaz szerelemért és fanyalogni Brian melléfogásain. Mindenesetre a gondtalan életérzés átadása egyértelműen jobban áll a filmnek.

Csütörtök (04.13.)

A nő

Év: 2013

Rendező: Spike Jonze

Főbb szereplők: Joaquin Phoenix, Scarlett Johansson (hang), Amy Adams, Chris Pratt, Rooney Mara

Theodore nagyon lassan heveri ki a válását, egyedül él, és nem barátkozik könnyen. Napközben egy számítógépen dolgozik, esténként egy másik számítógépen játszik – és unalmában letölt egy új programot: egy intelligens operációs rendszert. És minden megváltozik. Az egzotikus hangú rendszer, vagyis Samantha felforgatja addig túl egyforma napjait. Mindent tud, mindent ért, és egyre közelebb kerül Theodore-hoz. Olyan közel, hogy a férfi néha már úgy érzi: Samantha testestül-lelkestül az övé.

Nem túlzok, ha azt állítom, az egyik legszokatlanabb szerelmi történet, amivel valaha találkoztam. Közeli kapcsolatba kerülni egy önálló intelligenciájú, kedves hangú operációs rendszerrel ráadásul olyasmi, ami bizarrul hangzik, de elképzelhetőbb, mint gondolnánk. A filmben bemutatott jövőkép nagyjából egyezik azzal, amilyennek én is feltételezem a technikai fejlődést: bővelkedik ötletes, egyelőre nem létező apróságokban, mégsincs túlságosan elrugaszkodva a valóságtól.

Valahogy úgy tudnám összefoglalni az üzenetét, hogy a főszereplő úgy érzett rá az élet szépségére, hogy nem is élt igazán. Van a filmben valami abszurdul gyönyörű, a bemutatott együttélés teljesen irreálisnak tűnik, mégis szerethető. Közben szinte nem is bírtam elképzelni, milyen befejezés illene hozzájuk, csak hogy így mégsem állhatnak örökké a dolgok.

Joaquin Phoenix abszolút nem férfias, ellenben tüneményes, és végülis teljesen logikus, hogy nem álompasira fazonírozták a szerepet, hisz akkor érthetetlenül volna sikertelen a nőkkel szemben. Scarlett Johansson nem jelenik meg fizikai valójában, és a szinkronban egyetlen bevethető fegyvere, a hangja is elveszik, ám a magyar hangja, Csondor Kata hangszíne is kellően bájos és érzéki a nem könnyű feladathoz. A mindig nagyszerű Amy Adams ezúttal háttérbe szorul, de végső soron mégis ő lesz a befutó, hisz a hús-vér társaságot hosszú távon semmi sem pótolhatja.

Péntek (04.14.)

Mindörökké rock

Év: 2012

Rendező: Adam Shankman

Főbb szereplők: Julianne Hough, Diego Boneta, Tom Cruise, Catherine Zeta-Jones, Alec Baldwin

A 80-as évek közepén Los Angelesben van egy klub, ami a rock fellegvárának minősül és ott lép fel az akkori rockistenség, Stacee Jaxx. Ő az igazi ikon, az a sztár, aki már azzal tömeghisztériát vált ki, ha csak fellép a színpadra. Zenéjére tömegek tombolnak, ő pedig megállíthatatlanul söpör végig a színpadon. Eközben pedig egy kisvárosi, álmait Hollywoodban kereső lány, Sherrie, és egy városi srác, Drew útjai is itt fonódnak össze.

Na, ez aztán kattant egy film, de nekem bejött! Bár a rockereké nagyon nem az én világom, egyes “lightosabb” darabjait a műfajnak szívesen hallgatom, és szerencsére a történet során felcsendülő számok javarészt ebbe a körbe tartoznak. A mű szélesebb közönségnek szól, nem csak őrült fanatikusoknak, sőt ők akár fanyaloghatnak is, elvégre minden gátlástalanság és őrültködés hamisíthatatlan musicalsztoriba adaptálva jelenik meg, ahol a szerelem őszinte és tiszta, a fények csillogóbbak, a szereplők bármilyen pillanatban képesek dalra fakadni, a végén pedig a konfliktusok ellenére úgyis mindenki együtt bulizik.

Egy ilyen közegben szinte el is várható, hogy senki nem normális, kivéve az ígéretes, naiv fiatalokat – Julianne Hough és Diego Boneta neve eddig semmit sem jelentett nekem, de ezek után remélem, még sokat fogunk róluk hallani. Persze mondanom sem kell, hogy a legnagyobb húzónév Tom Cruise, aki még énekelni is kifejezetten jól tud, és meglepően hitelesen testesíti meg a kiöregedő rockistent. Őt talán még egészen komolyan is lehet venni, más nagy nevek azonban, mint Catherine Zeta-Jones és Alec Baldwin, önfeledten hozzák önmaguk paródiáját.

Inkább bevállalósaknak ajánlom megtekintésre, mert nem egyszer jogos lehet a felhördülés, aki viszont bele tud rázódni az ilyesmibe, annak igazi szórakozás lehet csupa emlékezetes nótával és azért némi mondanivalóval is.

Szombat (04.15.)

Végzetes hazugságok

Év: 2012

Rendező: Nicholas Jarecki

Főbb szereplők: Richard Gere, Susan Sarandon, Tim Roth, Bruce Altman, Brit Marling

Robert Miller a New York-i befektető-mágnás 60. születésnapját ünnepli – első látásra ő a mintaképe az üzletben és családi életben egyaránt sikeres amerikai embernek. A színfalak mögött azonban Miller kétségbeesetten próbálja eladni birodalmát egy nagy banknak, mielőtt bárki rájönne, hogy csalással szerezte vagyonát. Egy végzetes hiba kényszerhelyzetbe hozza, és miután egy nyomozó gyanakvását is felkelti, Miller versenyfutásba kezd az idővel és olyan döntés elé kerül, ami még saját, kétes erkölcsének határát is súrolja.

Tulajdonképpen lehetett volna ez egy igazán jó thriller – ha a ’90-es években készül el, mostanra rengetegszer idéznék, így azonban sajnálatos módon teljesen elsikkadt. Pedig izgalmasan kezdődik, megvan benne minden, ami egy fordulatos, feszültségteljes mozihoz kell, akkor mégis mi baj történhet? Hát hogy egy idő után azt kezdtem érezni, hogy ez mind szép és jó, mármint minőségi, jól összerakott, csak az egészet láttam már valahol. Önmagában megállja a helyét, ám a zsáner kiemelkedőbb filmjeihez hasonlítva egyáltalán nem mond semmi újat.

Azt pedig rühellem, mikor az alkotók egyszerre akarják elérni, hogy megkedveljük és meggyűlöljük a korántsem makulátlan főszereplőt. Richard Gere a tetejébe pont olyasvalaki, akinek megvan a tehetsége negatív szerep eljátszásához is, aztán mégse lehet nem szeretni. Nem lehet eldönteni, hogy mi a helyes, miben kéne hinni, és a vége sem ad kielégítő magyarázatot. Az átejtett családja nem minden átmenet nélkül ugyan, de mégis csak úgy megbocsátott neki? És ennek most örülni kéne, vagy sem?

Vasárnap (04.16.)

Kilenc élet

Év: 2016

Rendező: Barry Sonnenfeld

Főbb szereplők: Kevin Spacey, Jennifer Garner, Malina Weissman, Robbie Amell, Christopher Walken

Tom Brand, a vakmerő milliárdos cége fennállásának legnagyobb dobására készül: az északi félteke legmagasabb felhőkarcolójának építését fejezik be. A férfi munkamániája miatt eltávolodik gyönyörű feleségétől, Larától, és lányától, Rebeccától. Közeleg Rebecca 11. születésnapja, és ahogyan minden évben, most is csak egy dolgot szeretne: egy macskát. Tom ki nem állhatja a macskákat, de nincs se ideje, se ajándéka és a véletlen egy furcsa kisállat-kereskedésbe sodorja, ahol az üzlet különc tulajdonosa a fenséges Szőrmók urat adja el neki. Az úton hazafelé szörnyű baleset éri, majd a macska testében éled újjá…

A szerep- vagy egyenesen testcsere az egyik legtöbbet elpuskázott filmes csavar, mégis újra és újra képes szórakoztató lenni. Nem mintha a Kilenc élet igazán eredeti történettel és tanulsággal szolgálna, ettől még aranyos és az egész családnak élvezetes lehet. Leginkább az Összekutyulva macskás verziójaként lehetne jellemezni, bár itt a főhős nem változik oda-vissza, és nincs olyan, az irrealitást még fokozó szál, mint gonosz tudós megfékezése, “csupán” a férfi munkahelyének becsületét kell visszaszerezni.

Kevin Spacey egy fokkal azért jobban járt, mint Scarlett Johansson A nőben, hisz ha túlnyomórészt macskahangként van csak jelen, így is társítható hozzá fizikai megjelenés. A karakterek ugyan némileg idegesítőek és eltúlzottak, a poénok nagy része pedig a rumlicsinálásból ered, mégis helyes, élvezetes, könnyed film, ami után garantáltan minden gyerek cicára és apukájával több időtöltésre fog vágyni.

(Számmisztika: ez a bejegyzés pontosan kilenc film ismertetőjét foglalja magában, tehát nem macskabőrben ugyan, de az elmúlt napokban én is megéltem kilenc különböző életet. 🙂 )

Diana

Év: 2013

Rendező: Oliver Hirschbiegel

Főbb szereplők: Naomi Watts, Naveen Andrews, Cas Anvar, Douglas Hodge, Geraldine James

Lady Diana a szívek hercegnője, az ikon, maga az elegancia, a kedvesség. Váratlanul bekövetkezett halála az egész világot megdöbbentette. A walesi hercegné életének utolsó két évét feldolgozó filmből megismerhetjük a magánember Dianát, akinek állandóan meg kellett küzdenie az őt zaklató sajtóval, és aki mégis képes volt kijátszani a médiát, titokban tartani Dr. Hasnat Khanhoz, a pakisztáni orvoshoz fűződő kapcsolatát. Lady Di távol a világtól, a szeretett férfi oldalán végre önmagára talált.

A könnyed szórakozás után pár órával félig-meddig voltam vevő egy teljesen más hangvételű filmre, mindenesetre kár lett volna kihagyni. A kritikusok ugyan durván lehúzták, hiteltelennek nevezték, én viszont akár kisebb igényű vagyok, akár kevésbé tájékozott, megrázóan szépnek találtam a szívek hercegnőjének utolsó éveit feldolgozó drámát.

Naomi Watts igen meggyőzően játszott, végig el tudtam róla hinni, hogy ő maga Diana, Hasnat Khanról pedig, hogy olyasvalaki, aki nem érdekvezérelve kezdeményezett kapcsolatot vele, hanem csakis a hétköznapi nőt látta benne. Szívszorító érzés volt úgy nézni a felszabadult pillanatokat, hogy tudható a tragikus vég, látni, ahogy a hercegnő, ha magát álcázva is, de végre lehetett csak egyvalaki a tömegből, rövid időre megízlelhette a fényűzéstől mentes életet. Talán egy kicsit azt sajnálom, hogy a királyi családtagok keveset szerepeltek, kíváncsi lettem volna az anyós királynő, a volt férj, a tinédzser fiúk reakcióira, de így is elég részletekbe menő és bevallom, könnyfakasztó alkotás.

Hétfő (04.17.)

Az utolsó boszorkányvadász

Év: 2015

Rendező: Breck Eisner

Főbb szereplők: Vin Diesel, Rose Leslie, Elijah Wood, Michael Caine, Julie Engelbrecht

A középkorban a boszorkányok félemlítették meg az emberiséget, és nagy háború folyt köztük. Az elpusztításukra boszorkányvadászokat képeztek ki, és köztük volt Kaulder is, akinek sikerült a fúriák királynőjét megölnie, ám ezzel a halhatatlanság átka szállt rá. Ma, amikor már szinte nincsenek boszorkányok, Kaulder az utolsó vadász. Hivatását mégsem adja fel, mivel vannak olyanok, akik újra szeretnék a boszorkányokat a világra szabadítani.

Nem fűztem nagy reményeket ehhez a produkcióhoz, de mérföldekkel jobbat kaptam, mint amire számítottam. Ötletes, kidolgozott mitológiájú városi fantasy, kicsit Constantine, a démonvadászos és Végzet ereklyéis beütésekkel, felpörgött tempóban, vicceskedően, de komolyan vehetően.

Vin Diesel színészi képességeit lehet vitatni, de kétségkívül jó arc, ami az örök életet elszenvedő, de magát jó kondícióban tartó titokzatos harcos szerepéhez pont elég. Az igazán helyes Rose Leslie-t ezelőtt nem láttam filmben, a továbbiakban biztos figyelni fogok rá. Sajnálom viszont, hogy Elijah Wood a kezdetek után háttérbe szorult, ígéretesen indult Diesellel a számtalan sztoriban bevált “tapasztalt és újonc összedolgozik”-típusú párosuk, ahogy Michael Caine is kaphatott volna több szerepet.

Összességében nagyon profin megcsinált, szombat estére tökéletes kalandfilm, ütős akciókkal, vagány szereplőkkel, “thug life” beszólásokkal, sötét, de nem sokkolóan félelmetes lényekkel, sajátos atmoszférával.

Hétvégi mozi (Március 9-19.)

Hosszúra nyúlt iskolai feladatok miatt ezúttal összevontam az elmúlt két hetet – ami olyan szempontból nem is baj, hogy pl. a sorozatrészek úgy összefolytak, hogy könnyebb egyben beszélni róluk. Egyébként itt már tényleg nem beszélhetünk hétvégéről, köszönhetően egy állami munkaszüneti napnak és egy suliidőben tartott matekversenynek, mikor is elég volt csak arra bemenni.

Csütörtökök (03.09 és 16.)

Tóth János

1. évad 1-2. rész

Év: 2017-

Rendező: Lakos Nóra, Nagypál Orsi

Főbb szereplők: Mucsi Zoltán, Csémy Balázs, Bozó Andrea, Rujder Vivien, Csoma Judit

A Munkaügyekből jól ismert Tóth János élete válságba kerül. Miután Jánost munkahelyéről kirúgják, és anyja összeköltözik húsz évvel fiatalabb szeretőjével, hősünk kénytelen 55 évesen új életet kezdeni. Elhagyja a családi fészket és összebútorozik vidéki unokaöccsével, Molnár Balázzsal. Az agglegény János, akiről egész életében anyja gondoskodott, és a fiatal vidéki fiú, aki épp most kezdi gyógyszerész tanulmányait a fővárosban, együtt indul el a felnőtté válás rögös útján. 

Nagyon szerettem a Munkaügyeket, de az utóbbi időben annyira már nem követtem, azt sem tudom, hogyan ért véget. Ötletesnek tűnt, hogy külön sorozatot szenteljenek az egyik legemlékezetesebb karakternek, az állandóan aggódó, gyógyszerfüggő Jánosnak, viszont utána rögtön az jutott eszembe, hogy ugyanígy fogadnék egy Imre, Róbert vagy Timike spin-offot, végkövetkeztetésül a Munkaügyek humora a sok különböző szélsőséges jellem összekerüléséből adódott, amiből nem lehet csak úgy kiragadni egyet.

Szóval viccesnek vicces így is, el lehet nézni, ahogy a frissen elbocsátott János egyszerre tengődik nyugdíjasként és pályakezdőként, de nem fergeteges, mint az elődje, és valahol nagyon elkeserítő is. Az már látszik, hogy ez egy sokkal érzelmesebb történet, köszönhetően az unokaöcsnek és vonzalmaik tárgyának, akik ráadásul anya és lánya, de még nem látom előre, hogy mennyi helyzetet lehetne felhúzni köréjük.

Nem tudom, hogy nézzem-e tovább, mert annyira nem szórakoztat, ám amibe az ember belekezd, azt nehéz abbahagyni. Persze az is jelent valamit, hogy apukám, velem ellentétben, nem bírt végignézni egy részt se, pedig egy ötvenes férfi megpróbáltatásai hozzá nyilván sokkal közelebb állnak.

Péntekek (03.10 és 17.)

Csak színház és más semmi

2. évad 3-4. rész

Az MTV másik szériája szerencsére továbbra is tartja a színvonalat, sőt egyre izgalmasabbá válik. Fel sem fogtam, hogy már csak két rész van hátra, amikben ütősen el kéne varrni a szálakat.

Alindáért és Barnáért fáj a szívem, mondjuk, inkább Barnáért, mert Alinda nem kellett volna annyit hazudjon. Persze értem, hogy csak örömet akart okozni a férjének, és remélem, az évad végére tényleg összejön nekik a gyermekáldás. Ha már hazugságnál tartunk, az Edit holléte körüli füllentés elég necces, Nóri rájöhetne már, hogy nem kéne bíznia Kittiben, akit különben is leüthetne valaki. Esetleg leüthetnék egymást Ivettel, a mindenkire rámozduló, sikerhajhászó új színésznőcskével, ő is többször kivágta a rezet.

Örülök, hogy a két kedvenc cselekményszálam, Petráéké és Liliéké is fordulóponthoz érkezett. Petrától váratlan, de nagyon bátor lépés volt, hogy bevallotta, nem ő írta a darabot. Miklós miatt sem kell főjön már a feje, sejteni lehetett, hogy a lány, akivel látta, nem a párja, viszont én továbbra is tartok tőle (meg ismerem a forgatókönyvírói húzásokat), hogy nem fog zökkenőmentesen dúlni a láv. Máté is végre kinyilvánította Lili iránti érzéseit, Peti visszatérése pedig felerősítette, hogy hiába volt szerethető az első évadban, nem ő a megfelelő társ a lánynak. Valószínűleg Mátéról fog kiderülni, hogy a gyerek apja, bár már az is megfordult a fejemben, hogy Lili igazából nem is várandós.

Meglepetésként érkezett Alinda régi színész barátnője, kíváncsi vagyok, körülötte mi lesz a bonyodalom, és fog-e kapcsolódni más szereplőkkel is. Akadnak még olyan történések, mint a kompromittáló fotó Dénesről, de szerintem az ilyesminek nem lesz akkora tétje, csak a humor felturbózására szolgál.

Szombat (03.11.)

Ne hagyd magad, Bill!

Év: 2007

Rendező: Melisa Wallack, Bernie Goldmann

Főbb szereplők: Aaron Eckhart, Elizabeth Banks, Logan Lerman, Jessica Alba, Timothy Oliphant

Billnek elege van a munkájából, a feleségét in flagranti éri egy helyi hírszerkesztővel az ágyban, ezért aztán nincs a legjobb passzban. Az élet azonban hamarosan kárpótolja eddigi szenvedéséért, bármilyen furcsa, egy problémás tinédzser és egy ármányos eladónő, Lucy lesz az ír lelki sebeire.

Soha korábban nem hallottam erről a filmről – mondjuk, meg is értem, miért nem nyomatják annyira. Egyszer meg lehet nézni, vannak jó pillanatai, de összességében olyan kis semmilyen.

Mindig motiváló látni, ha egy ember a gödör aljáról indulva talpra áll, csak az a bökkenő, hogy Bill nem tudja magát eléggé belopni a néző szívébe. Ennek ellenére valamiért mégis lehet neki szurkolni, többek közt, hogy visszataláljon szintén nem igazán szimpatikus feleségéhez. A show-t úgyis mindig ellopta a nyomulós kissrác, és annak csatolt része – nem értem amúgy, miért nem inkább előbbi szerepel a plakátokon, így mintha azt próbálnák belebegtetni, hogy Bill esetleg összejöhet utóbbival, holott ez némi poénkodáson kívül sehogyan nem mutatkozik meg.

Aztán emlékezetes jeleneteket sem sikerült igazán összehozni: már ha nem számítjuk a gyerek női fehérneműs táncának kelletlen retinába égését, hőseink újra és újra ugyanazokat a köröket róják. A vége sem éppen megnyugtató: ha Bill nem akar se a fánkos, se a bankos pasi lenni, akkor mit tervez kezdeni az életével?

Kedd (03.14.)

Forráskód

Év: 2011

Rendező: Duncan Jones

Főbb szereplők: Jake Gyllenhaal, Michelle Monaghan, Vera Farmiga, Jeffrey Wright, Michael Arden

Bombamerényletet követnek el egy vonat ellen. A titkosszolgálat embere, Colter Stevens százados ott volt a vonaton. Feladata, hogy azonosítsa a merénylőt, aki újabb akcióra készül. A Forráskód nevű szupertitkos program segítségével Stevenst újra és újra visszaküldik a szerelvényre, hogy megtalálja a merénylőt. Minden alkalommal újabb bizonyítékra bukkan, ám a merénylőnek sikerül elmenekülnie. Minél többet tud meg róla, Stevens annál biztosabb abban, hogy meg tudná akadályozni a robbanást, ha egyszer nem futna ki az időből.

Na kérem szépen, ilyennek képzelem a tökéletes thrillert. A Non-stop forgalmas tömegközlekedési eszközön való tetteskeresését ötvözték A holnap határa állandó újrakezdésével, és milyen frenetikus lett a végeredmény!

Az elején ugyan nehezen tisztul ki a kép, de utána roppant érdekes együtt összeállítani a részleteket hősünkkel, és figyelni, milyen szellemes praktikákkal viszi előbbre az igencsak korlátolt határidejű nyomozást. Bár nincs lehetőség a vonat elég utasát mélyrehatóbban megismerni ahhoz, hogy mindenki igazán gyanússá váljon, a valódi tettes kiléte így is váratlan, ugyanakkor kézenfekvő. A befejezést többféleképpen is lehet értelmezni: engem leginkább a Vanília égboltra emlékeztetett, Colter benne maradt az “áloméletben”, hisz a valóságban már nem tudott volna teljes értékű emberként létezni.

Jake Gyllenhaalt, mint századost már akkor kedvelni lehet, mikor még semmit sem tudni a karakteréről, parancsnoka elsőre ridegnek tűnik, később teljes értékű társává válik, a Michelle Monaghanből sugárzó őszinte jószívűségtől pedig a legnagyobb káosz közepette is képtelenség nem azt érezni, hogy minden a legnagyobb rendben. Mindent összevetve a Forráskód biztos helyet foglalt el abban a fejbéli elismert filmes dobozomban, ahol többek közt a Lopott idő, az Eredet és a Szemfényvesztők.

Szerda (03.15.)

Amerika Kapitány – Polgárháború

Év: 2016

Rendező: Anthony Russo, Joe Russo

Főbb szereplők: Chris Evans, Robert Downey Jr., Sebastian Stan, Daniel Brühl, Scarlett Johansson

Amerika Kapitány az újjáalakult Bosszúállók csapatának élén próbál gondoskodni az emberiség biztonságáról. Azonban egy újabb incidens következik be, amelynek nem várt következményei lesznek. A Bosszúállókon egyre nő a politikai nyomás, hogy egy kormányzati szerv irányítsa őket, akiknek be kell számolniuk akcióikról. Az új rend megosztja a szuperhősöket, a csapat két részre szakad. Az egyik csoport élén Steve Rogers áll, aki úgy véli, a Bosszúállóknak szabadon kellene tevékenykednie, hogy védelmezhessék az emberiséget. A másik frakció élén Tony Stark, aki az irányítás és elszámoltathatóság eszméjét támogatja.

Nemzeti ünnepünkön már megbocsássatok, de kissé másféle forradalmat ünnepeltem. Kedvelt szuperhőseink súlyos nézeteltérése jogosan osztotta meg a közönséget: egyik oldalon bitang jóra sikeredett, nem is lehetett volna máshogy, másfelől irgalmatlan hosszúnak érződött, és mintha egyszerre futott volna három különböző film.

Elkezdődik ugyanis egy főként tárgyalótermekben zajló, felettébb lehangoló politikai drámával, ami később kicsúcsosodik egy nem éppen vérre menő, de kétségkívül látványos fizikai összecsapásban. Ez a küzdelem korántsem játszik akkora szerepet, mint azt az előzetesek alapján gondolni lehetett, ám ez nem feltétlen baj. Sokkal lényegesebb ugyanis a háttérbe szorítani próbált újraösszekovácsolódás Steve és Bucky között, ebben jelenik meg, hogy ez mégiscsak az Amerika Kapitány záródarabja.

Meglepően jól kezelték a népes szereplőgárdát, mindenki megkapta a maga problémáját és érvényesülését, ám ez nem jelenti azt, hogy ne félnék, hogy oldják majd meg az egyre csak bővülő csapat egyenrangú részvételét a Végtelen háborúban. Már itt is felvetődtek kétségeim az új tagokkal kapcsolatban, főleg Pókembert nem kéne még ide is beerőltetni. (Adjunk hálát az égnek, legalább Thort nem kellett elviselni.)

Egymás csépelése között az is elkerüli a figyelmet, hogy van igazi ellenség is, aki ugyan röhejesnek tűnik, mikor oroszul hadovál a varázskönyvéből, de legalább nem holmi világot “csak, mert nincs jobb dolgom” alapon uralni vágyó galaktikus úr, hanem fájdalmas múltú hús-vér ember. Ha pedig muszáj volna eldöntenem, hogy ki mellé állok a nehezen megítélhető konfliktusban, azt hiszem, mégis inkább a Kapitányt mondanám, hisz Vasembernek, bármennyire laza is még mindig, azért rendesen elborult az agya.

Péntek (03.17.)

Jack Reacher – Nincs visszaút

Év: 2016

Rendező: Edward Zwick

Főbb szereplők: Tom Cruise, Cobie Smulders, Danika Yarosh, Aldis Hodge, Patrick Heusinger

Susan Turner hadnagyot, aki Jack Reacher régi nyomozóegységének jelenlegi vezetője, letartóztatják hazaárulásért. A férfi nem kételkedik a nő ártatlanságában, de ahhoz, hogy ezt bizonyítani tudja, ki kell szabadítania őt a börtönből, és fel kell tárnia egy nagyszabású kormányzati összeesküvést. Az események gyorsan eldurvulnak, és a szökésben lévő páros számára már nem csupán a saját nevük tisztázása a tét, hanem az életük is. A nyomozás során Reacher olyan titokra bukkan, amely örökre megváltoztathatja az életét…

Mivel a színházas sorozat egy epizódja barátságtalanul rövid ahhoz, hogy egészestés programot nyújtson, bőven belefért még Tom Cruise legfrissebben kijött filmje.

Akciódús, fordulatos folytatás, ettől még nekem a Jack Reacher első része jobban tetszett. Abban nem egyszerűen okosabban felépített rejtély állt a középpontban, hanem még az egész újdonságként hatott. Izgalmasabb volt egyáltalán megismerni, ki is az a Reacher, és miben különbözik más akcióhősöktől. Pozitívumként jegyezném meg viszont, hogy Cobie Smulders katonanőjének személyében egyenrangúbb partnert adtak mellé, mint a Rosamund Pike alakította ügyvédnő az előzményből. Meg kell említenem azt is, hogy ugyan bejön, mikor egy komoly felnőtt egy gyerekkel kell együttműködjön, a dacos tinilány lényegesen hátráltatta és megnehezítette az eseményeket.

Szóval nem kiemelkedő film, de mindenképp átlagon felüli a műfajban. Hangulatosak a helyszínek, látványosak az akciók, ütnek a beszólások, utálatosak az ellenfelek, tulajdonképpen többre nincs is szükség.

Szombat (03.18.)

Interjú a vámpírral

Év: 1994

Rendező: Neil Jordan

Főbb szereplők: Brad Pitt, Tom Cruise, Kirsten Dunst, Antonio Banderas, Christian Slater

A vámpír Lestat gonosz, ám mégis karizmatikus egyénisége rabul ejti Louist, aki ezért az elátkozottak sorsát, a halhatatlanságot választja. Élete ezután kegyetlen szenvedéssé válik, hiszen szembesülnie kell a ténnyel: ahhoz, hogy éljen, ölnie kell. Egy emberélet is számtalan lehetőséget biztosít az éjszaka gonosz gyermekei számára; az örökkévalóság pedig hihetetlen távlatokat nyit előttük.

Tom Cruise-ra legtanácsosabb még több Tom Cruise-t fogyasztani, még ha gyökeresen más szerepben és külsővel is. Egészen meggyőzően teljesít bonyolult lelkivilágú, kiismerhetetlen vérszívóként is, és természetesen nem lehet szó nélkül elmenni Brad Pitt és Antonio Banderas alakítása mellett sem, de tulajdonképpen nem bánom, hogy a végére Lestat jött ki legjobban a dologból.

A film igazából semmi újat nem mutat a vámpírsággal kapcsolatban, szokásos kliséket használ, az egyetlen létfontosságú különbség a hozzáállás. Ugyan itt is felbukkannak nagyvilági életet élő, szektába tömörülő, áldozataikat élvezettel szedő egyedek, körüljárja a fásultság, a felelősség, a bűntudat, a rohanó idővel lépést tartani nem bírás következményeit is. A legszívszorítóbb talán a soha fel nem növő kislány tragédiája, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne rettenetesen önző és hálátlan azokkal szemben, akik megmentették és gondoskodtak róla.

A képek szinte végig erősen sötétek, és mikor szerephez jut a fény, az sem kecsegtet sok jóval. A véres jelenetek ízlésesen tálaltak, bizonyos határokon belül, mert akadnak azért gyenge idegzetűeknek nem ajánlott képsorok. Egyáltalán nem könnyed szórakozás, nem lehet happy endre számítani, de elgondolkodtató, tanulságos mű.

Vasárnap (03.19.)

Legendás állatok és megfigyelésük

Év: 2016

Rendező: David Yates

Főbb szereplők: Eddie Redmayne, Dan Fogler, Katherine Waterston, Alison Sudol, Colin Farrell

1926-ban New Yorkba érkezik az ifjú Göthe Salmander professzor, a bűvös fenevadak szakértője. Egy új bestiát készül beszerezni a ritka és veszélyeztetett mágikus lényekből álló gyűjteményébe, ám hamarosan fordul a kocka, és a varázslatos bőröndjéből kiszökött saját teremtményeit kell megtalálnia. Ebben egy jószándékú mugli (Amerikában magnix), a lefokozott varázslólány és annak kacér, gondolatolvasó húga lesz a segítségére. Egyikük sem sejti, hogy milyen veszedelmes dolgokkal kell szembenézniük.

Nem is lehetett volna szebb megkoronázása a hétnek, mint újra elkalandozni J. K. Rowling kifogyhatatlan fantáziájába. Kár, hogy nem sikerült rá eljutnom moziba, mert úgy biztos még lenyűgözőbb lett volna, de így is maximális élvezetet nyújtott.

Épp mikor már azt gondolnám, hogy a Harry Potter csak kezd lejárt lemezzé válni, érkezik Az elátkozott gyermek, nem sokkal később pedig a Legendás állatok. Hihetetlen, hogy az írónő ennyire utolsó részletig kidolgozta az általa teremtett világot, és képes még új fejezeteket nyitni benne. A nyúlfarknyi áltankönyv köré szőtt történet nagyjából olyan, mint A végzet ereklyéinek a Pokoli szerkezetek: ugyanaz az univerzum, de más szereplők, más helyszín, más korszak.

Bár egy mérföldekkel sötétebb és felnőttebb varázslótársadalom bontakozik ki a szemünk előtt, puszta örömmel töltenek el már csak a hamisíthatatlan utalások is. Hozzájárulnak a remek szereplők is: Göthe odaadása és türelme bájos és példamutató, mellette mugli/magnix társa, Jacob képviseli a beavatandó nézőket, és ő szolgáltatja a legviccesebb helyzeteket is. A nővérek elsőre kicsit idegesítettek, Tina pattogósnak és szerencsétlennek, Queenie ütődötten kacérnak tűnt, persze később őket is megkedveltem, és a dupla szerelmi szál sem hat erőltetetten. Graves bármilyen démoni, nem feltételeztem volna, hogy egyenesen az, aki, ahogy azt sem, hogy Credence-ben ennyivel több van, mint egy bántalmazott, nyámnyila gyerek.

A lények pedig! Szó szerint fantasztikusan eredetiek, és valószínűleg megalkotásukkor nem a cukiság volt a vezérelv, mégis végigdögönyözném az összeset, kezdve a furkásszal. Számos potenciál van még mind újabb teremtményekben, mind a 20-as évek atmoszférájában, és határtalanul örülök, hogy még négy film fog készülni, mert ezzel a világgal garantáltan nem lehet betelni.

Hétvégi mozi – Síszüneti kiadás (Február 23. – Március 1.)

Múlt péntektől szerdáig síszünet volt a sulimban, és bár havas hegyekről lesiklani nem utaztam el, hozzá még számos házit is adtak, azért volt időm pihenni és a szokásosnál, ha nem is sokkal, de több filmet megnézni, sőt, még színházban is jártam!

Csütörtök (02.23.)

A kis kedvencek titkos élete

Év: 2016

Rendező: Yarrow Cheney, Chris Renaud

Főbb szereplők (eredeti hangjai): Louis C.K., Eric Stonestreet, Kevin Hart, Jenny Slate, Ellie Kemper

Maxnek, egy manhattani család kedvenc háziállatának az élete egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll, amikor gazdája befogad egy keverék ölebet, Duke-ot. A két kutyának félre kell tenniük személyes nézeteltéréseiket, amikor rájönnek, hogy a fehér nyúl, Hógolyó hadsereget épít az utcára került háziállatokból, hogy bosszút álljon minden boldog tulajdonoson és kedvenceiken.

Néha szükség van egy könnyed rajzfilmre is, nemcsak totális agyzsibbasztásnak, hanem azért is, hogy az ember kicsit újra gyereknek érezhesse magát.

Azt kell mondjam, újra és újra lenyűgöz, mennyire fejlett a mai animációs technika, milyen élethű figurákat és látványos képi megoldásokat tudnak teremteni az alkotók. Láttam ugyan már ennél kiemelkedőbb meséket, de egynek éppen megfelelt. Ráadásul olyan gyorsan, egy pillanat üresjárat nélkül elszelelt, hogy szívesen néztem volna tovább.

Az állatkák szupercukik és igazi egyéniségek, a sztori pedig akkor is izgalmas lenne, ha csak a mindennapi életmenedzselésüket követnénk, ám ezt még sikerül megfejelni egy félig-meddig komoly akciószállal. Olvastam, hogy sok szülő panaszkodott, mert ijesztőnek találták. Szerintem azok a gyerekek, akiknek szánták, inkább nevetni fognak rajta, mint rettegni. Akadt néhány fölösleges jelenet is (már mikor megkönnyebbültem volna, hogy nincs béna zenés betét, átmentek Virslipartiba), de összességében nagyon pörgős, szellemes, jó értelemben eszement alkotás, amit a felnőttek is élvezhetnek.

Péntek (02.24.)

Csak színház és más semmi

Év: 2016-

Rendező: Miklauzic Bence, Nagypál Orsi

Főbb szereplők: Schell Judit, Csányi Sándor, Szervét Tibor, Szávai Viktória, Mikecz Estilla

A sorozat a teátrum világába kalauzolja a nézőt, bepillantást engedve a kulisszatitkokba. Ármány, szerelem, féltékenység, szakmai irigység a színpadon és azon kívül. Három szatirikus hangvételű történetszál bonyolódik párhuzamosan, amelyek alkalmanként összefonódnak, és mindennek egy színházi bemutató ad keretet az olvasópróbától a premierig.

2. évad 1. rész

Nem vagyok egy sorozatnéző típus, jobb szeretek nagyfilmeket nézni, mert alapjáraton ugyan több idő lenne például a karakterek kibontására, de a sokadik évadnál ellaposodnak vagy követhetetlenné válnak a cselekményszálak. A minisorozatok azonban terjedelmük révén pont nem fenyegetnek ezekkel a veszélyekkel, a magyar művek pedig mindig is közel álltak a szívemhez. A Csak színház és más semmi már a második évadához érkezett, amit nem volt kérdés, hogy nézzek, hisz az első olykor bosszantó, de minőségi és szórakoztató tartalmat produkált.

Az ilyen folytatásokban persze mindig kételkedem, nem szeretem, mikor az elrendezett szálakat összekuszálják (mégsincsenek együtt, mégse sikerült a nagy lehetőség stb.). Szerencsére az évadzáró elég lezáratlan anyagot adott a folytatáshoz. Sajnos, az első rész még kicsit vontatottra sikeredett, visszaszokni nem volt nehéz, csak lassan indult be.

Az új szereplők ígéretesek, viszont hiányolok néhány régit, kérdéses, hogy visszatérnek-e. A konfliktusok továbbra is idegesítőek, persze megértem, hogy ettől lesz izgalmas, csak néha fárasztó a sok intrika. Azóta megnéztem a második részt is, az már pörgősebb volt, de erről legközelebb.

Palika leviszi a szemetet

(plakátot nem találtam hozzá)

Év: 2005

Rendező: Ujj Mészáros Károly

Főbb szereplők: Oberfrank Pál, Balsai Móni, Bakó Márta, Kardos Róbert, Kun Vilmos

Palika elindul. Levinni a szemetet. Erika meg sír, Manyi néni Norbival zenét hallgat, Sanyika sörözget, cigizget délelőtt tizenegykor, Laci bácsi fülel, hátha?, Feriék meg csak mozdulatlanul, együtt ott a szobában. Klárika pedig gyakorol. Jönnek a japánok. Aggodalomra semmi ok. Énekeljünk!

Erre a széles körben nem ismert szösszenetre IMDB-s szörfölés közben bukkantunk. Néztük, hogy már milyen cím ez, aztán kiderült, hogy ja, Ujj Mészáros Károly a rendező. A Liza, a rókatündérért anno oda-vissza voltam, így hát megkerestük és megnéztük.

Elég fura alkotás. Lehetett volna szép előképe a Lizának, de valahogy rövidre sikerült és nem volt egyben. Egyik aspektusból vicces, ahogy bemutatta, hogy különcnél különcebb szomszédok között egy hétköznapi feladat, mint a szemétlevivés is megvalósíthatatlannak tűnik, a végét azonban nem értettem. De most komolyan, miért emelkedett fel a ház?

Szombat (02.25.)

A cég

Év: 1993

Rendező: Sydney Pollack

Főbb szereplők: Tom Cruise, Gene Hackman, Jeanne Tripplehorn, Ed Harris, Holly Hunter

Mitchre nagy jövő vár a jogi pályán, de legmerészebb álmaiban sem hitte volna, hogy éppen őt keresi meg egy nagy cég. Különös megtiszteltetésnek tűnik a visszautasíthatatlan ajánlat. A rászakadt kényelem közepette Mitch eleinte természetesnek veszi a cégben uralkodó viszonyokat. Azonban hamarosan különös dolgok történnek: két közös tulajdonost holtan találnak. Ráadásul az FBI megkörnyékezi, hogy szállítson számukra információkat a cégről és szerezze meg a titkos szerződéseket. Mitch válaszút elé kerül.

Tom Cruise-ban nehéz csalódni, csupa jó film kötődik a nevéhez, és ez most sincs másképp. Bár itt még hamvaska volt, már megcsillogtatta későbbi akciósztár énjét.

A sztori végig lekötött, bár szerintem érdekfeszítőbb addig, amíg csak sejttették a cég nagy titkát, Mitch nyomozásával és balsejtelmeivel. A második felére inkább egy sablon krimi lett belőle, de természetesen akkor is izgalmas maradt. Örülök, hogy nem lett valami nagy tragédia a vége, mert komolyan lehetett aggódni a főhős életben maradásáért.

A főnökök/ellenségek visszataszítóak, ugyanakkor okosak és tekintélyt parancsolóak, ezzel végig visszás érzelmeket keltve a nézőben. Külön tetszett, hogy Mitch felesége sem csak dísznek kellett az oldalára, hanem erős, az eseményeket megfelelően kezelő és irányításukat kezébe vevő nőként viselkedett. Szépek a helyszínek is, felettébb bájos kis házban laktak az erdőben, na és a Kajmán-szigeteken is szívesebben tölteném az időmet, mint itthon, azt elhihetitek!

Vasárnap (02.26.)

Mindenki

Leadták a tévében, így meg tudtam mutatni a családnak. (Azóta már Youtube-on is fenn van, de a suliban még csak az egyik osztálytársam HBO Go fiókjával tudtuk megnézni). És még aznap éjjel OSCAR-DÍJAT NYERT! Hatalmas gratula az alkotóknak! Tudjátok, minek örülök? Hogy bár a Saul fia is nagyon szép és megrendítő, ez az aranyos filmecske bebizonyította, hogy nemcsak komoly történelmi témával és drámával lehet belopni magunkat a zsűri szívébe.

Szerda (03.01.)

József és testvérei

Örkény Színház

Év: 2017-

Rendező: Ascher Tamás, Gáspár Ildikó

Főbb szereplők: Patkós Márton, Polgár Csaba, Gálffi László, Hámori Gabriella, Kerekes Éva

Az ifjú Józsefet, Jákob legszeretettebb fiát, testvérei egy száraz kútba vetik. Három napig időzik a mélyben, mintha meghalt volna, amikor egy öreg izmáelita megtalálja, megvásárolja, és magával viszi Egyiptomba. József szép és értelmes, kiválóságának köszönhetően hamar érvényesül az idegen országban, de egy asszony miatt másodjára is mély verembe kerül, a fáraó börtönébe – hogy immár férfivá érve szabaduljon fogságából, és beteljesítse sorsát.

A várva várt tavasz első napján színházat látogattam, ami, bár gyanítom, gyakoribb számomra, mint a korosztályom zömének, azért mindig különleges alkalom.

Pont most vesszük magyarórán a Bibliát, amiből Józsefé az egyik kedvenc történetem. Alsósként pedig fantasztikus élmény volt számomra a musical a Madáchban. Otthon is sokat szóltak a dalok, soroltuk fejből az összes testvér nevét (most újra tudom). Úgyhogy nem is bírtam elképzelni, miként lehetne azt a csodát überelni. A látott képek alapján meg az Örkény próbálkozása elég komor hangvételű előadásnak tűnt.

Rögtön az elején hatalmasat és pozitívan csalódtam, ugyanis meglepve tapasztaltam, hogy a darab lendületes, színes-szagos, és eszméletlen szórakoztató. Beszippantott, élveztem minden egyes percét, és egyáltalán nem éreztem ötórásnak, pedig bizony annyi, este 6-tól 11-ig tartott, és másnap reggel várt az iskola.

Thomas Mann újraértelmezésében az unásig ismert mítoszok élettel és emberséggel telnek meg, nem mellesleg kiváló humorral. Egy karaktert több színész ugyanolyan jól hozott, mint különböző szereplőket ugyanaz a művész. Főleg azt imádtam, ahogy önironikusan magukat narrálták. A színpadkép is pazar volt, lélegzetelállítóan használták a fény- és vetítéstechnikát, valamint a jelmezek is igencsak tetszetősen mutattak. És bár nem szélesvásznú és nem is színes az az álomkabát, a finálé jóleső módon mégiscsak éneklésbe torkollott.

Szóval így is jól telt, de bárcsak hosszabb lett volna ez a szünet!

Kényszerleszállás az ismeretlenbe

Robert Merle: Madrapur

Ez a könyv is úgy került a kezembe, hogy soha korábban nem hallottam róla, de ígéretesnek tűnt, és ilyen téren legtöbb esetben kísérletező kedvű vagyok. Rá kellett jönnöm, hogy kedvelem a repülőgépes thrillereket – nem a szokványos, egy kaptafára készült katasztrófafilmekre gondolok, inkább az olyan csavaros alkotásokra, mint a Légcsavar vagy a Non-stop (na és persze az Airplane, de az egy másik kategória 🙂 ). Ennek a zárt környezetnek ugyanis remek feszültségteremtő ereje van, ami ebben a műben is megmutatkozik.

Lassan indult be, és nagyrészt az is maradt, mégis mindvégig fenn tudta tartani az érdeklődést a Madrapur. Kezdve ott, hogy már az elejétől érezni lehet, hogy valami nagyon nem stimmel a repülőút körül. Pedig földrajzi tájékozatlanságom jóvoltából egyből benyeltem a Madrapur úticélt, természetesnek vettem, hogy nyilván van egy ilyen kis ország India környékén, meg is terveztem keresni a térképen, vagy eltűnődtem azon, hogyha nem találok elég jó képanyagot ehhez a poszthoz, majd a térképét illesztem be. Én hülye!

A nagyon változatos jellemű karakterek miatt akkor is érdekes lenne a sztori, ha nem történnének meg benne a műfaj kötelezettségei, mint a terroristák, de persze ennek is megvan a helye, és ez is a legizgalmasabb pont. Minden szereplő rejteget valamit, előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy több vagy egészen más van benne, mint az elsőre gondolható, mégis Murzecné pálfordulásán kívül senki nem lép ki eléggé beszorított keretei közül. Igazából senki sem eléggé szerethető vagy gyűlölhető, bár a főhős és a stewardess igen bájosan esetlenek, és akit még nagyon bírtam, az Blavatski az állandó kotnyeleskedésével és rendőrszófordulataival.

Szóval végig lekötött a könyv, lelkesen találgattam, mi fog történni, a befejezés azonban hatalmas csalódást keltett bennem. Úgy érzem, nem kaptam elég kielégítő válaszokat arra, hova tart a gép, hogyan működik, miért pont ezek az emberek utaznak rajta. Valamilyen szinten értem, hogy a halál allegóriája, de akkor sem felfoghatóak teljesen a világ szabályai. Amúgy tényleg egy csomó ötletem volt a magyarázatra, kedvencem és a vége felé egyre inkább esélyesem az volt, hogy mindenki azért van itt, hogy megtalálja a párját, elvégre egyre több kapcsolat volt kibontakozóban, már komolyan párosítgattam a nagy segítséget nyújtó ülésrend-rajzon, hogy kijönnek-e párosan, és ki kihez illene.

De ha eltekintünk a természetfeletti száltól, akkor is nagyon súlyos kérdéseket boncolgató, lélekrajzi drámát kapunk. A kis csoport esendő ember kisebb-nagyobb csatározásai akkor is izgalmasak lennének, ha a repülő egy valódi ország felé tartana, és a végén mind épségben megérkeznének. Egyterűsége és túlnyomó többségben szóbeli történései miatt remek színdarab lehetne, remélem, ez másnak is eszébe jut majd, mert sajnos a neten keresgélve se színpadi, se filmes megvalósításával nem találkoztam.

Értékelésem:

10/8