10 friss musicalélményem

Végre megírtam az érettségiket, így a posztírási kedvem is kezd visszatérni. A vizsgákra készülés mellett a vírushelyzet is rányomta a bélyegét az elmúlt hónapokra, viszont ha a jó oldalát nézem, az otthoni karantén sokkal több szabadidőt, ezáltal filmnézési lehetőséget biztosított. És mi feledtetné az aggodalmakat jobban, mint néhány zenés-táncos alkotás?

Cherbourgi esernyők

Év: 1964

Rendező: Jacques Demy

Főbb szereplők: Catherine Deneuve, Nino Castelnuovo, Anne Vernon, Marc Michel, Ellen Farner

A „Cherbourgi esernyők” egy bolt, amelyet az özvegy Madame Emery vezet eladósorban lévő lányával, Genevieve-vel. A lány már megtalálta választottját Guy személyében, ám a fiú nem jómódú, egyébként is katonának viszik. Édesanyja persze ellenzi ezt a házasságot, más tervei vannak leánya jövőjét illetően…

A lista első darabja máris némileg kakukktojás: nem csupán azért, mert ez az egyetlen nem amerikai/angol, hanem francia mű, hanem azért is, mert nem a tipikus musicales formát követi. Az első percekben nehéz volt megszokni, hogy konkrét, különálló dalok helyett végig egyfajta énekbeszédben társalognak, ami könnyen vezethetett volna ahhoz, hogy a dallamnak ne legyen rendes íve, ám szerencsére így is végig ritmusos és élvezetes maradt. A film legegyedibb jellemzője azonban korántsem a zene, hanem az elbűvölő, élénk színvilág, ami még romantikusabbá teszi a kisvárosi miliőt, az esernyőbolt pedig hangulatos helyszínt biztosít. Genevieve és Guy aranyosak, végig szurkoltam tiltott szerelmük beteljesüléséért, ezért rendesen meglepődtem, hogy egy realistább, de tulajdonképpen boldog befejezéssel csavarták meg az eseményeket.

Viktor/Viktória

Év: 1982

Rendező: Blake Edwards

Főbb szereplők: Julie Andrews, James Garner, Robert Preston, Lesley Ann Warren, John Rhys-Davies

Az állástalan énekesnő, Victoria Grant találkozik az egyik mulatóból kirúgott homoszexuális férfival. Carole Todd rábeszéli a nőt, hogy könnyebben kaphatna munkát, ha nőimitátor férfit alakítana. Az ötlet beválik, a magát Victornak álcázó Victoria hamarosan szerződést kap. Sikere van az énekléssel, és minden jól megy egészen addig, amíg a klub tulajdonosa, a chicagói King Marchand érdeklődni nem kezd iránta.

Korához (hát még a korhoz, amiben játszódik) képest felettébb merész és formabontó módon foglalkozik a történet a nemi szerepekkel, nem sokszor találkozni ahhoz hasonlóval, hogy egy nő olyan férfinak adja ki magát, aki nőnek öltözik. Ötletes a koncepció, de egy kicsit visszásnak éreztem, hogy miért is tudott Victoria csak férfinak álcázva bekerülni a klubba, ha utána nőként ünnepelték, a műsorvégi lelepleződések pedig közfelháborodást váltottak ki. Értékelem, hogy amikor a szerepcsere kezdett kihatni a magánéletre is, megmutatták a másik oldal gondolatait is, és én inkább Kinggel tudtam együttérezni a vége felé. Nyomasztó lehet beletörődni, hogy a párját ő szeretheti igazi női valójában, ám mivel a külvilág számára mindketten férfinak tűnnek, elkerülhetetlenek a rágalmak. Nehezen bírtam elképzelni, hogy fognak kikeveredni a tévedések hálójából, végül egy igazán frappáns fordulattal sikerült pontot tenni az ügy végére.

Funny Girl

Év: 1968

Rendező: William Wyler

Főbb szereplők: Barbra Streisand, Omar Sharif, Kay Medford, Anne Francis, Walter Pidgeon

Fanny Brice egy elszánt, tehetséges lány, aki roppant eltökéltségének és varázslatos hangjának köszönhetően hatalmas sikert arat a színpadon. Bár sajátos életfelfogásával rendre felfordulást okoz az előadásokban, a közönség mégis rajong érte, és egy jóvágású milliomos, Nicky Arnstein figyelmét is felkelti.

Anyu és a nagybátyám gyakran idézgetnek ebből a gyerekkorukban sokszor látott filmből, így én is szerettem volna megismerni a már címében is viccesnek ígérkező klasszikust. Fanny Brice színre lépései valóban nagyon mókásak, igaz, a határán annak, hogy borzasztóan fárasztok legyenek, de olyan szeretetreméltóan esetlen ez a lány, hogy nem lehet haragudni rá. Sőt, példamutató is a talpraesettsége, ahogy minden félrement próbálkozását igyekszik úgy alakítani, hogy a közönség éljenezze, és legközelebb kifejezetten az ő csetlés-botlásáért váltson jegyet. Barbra Streisand kirobbanó egyéniségével uralja a filmet, akár humoros, akár drámai jelenetekről van szó. A cselekmény ugyanis nagyjából a felénél súlyosabb problémákkal teli irányt vesz, és ugyan értékelem (ahogy a Cherbourgi esernyőknél is), hogy mertek realistább befejezéseket meglépni, az más kérdés, hogy a lelkemnek most nem ezek esnek jól…

Funny Girl 2. – Funny Lady

Év: 1975

Rendező: Herbert Ross

Főbb szereplők: Barbra Streisand, James Caan, Omar Sharif, Roddy McDowall, Carole Wells

Fanny Brice élete új szakaszába lépett, és ez nemcsak énekesnői karrierjére, hanem a magánéletére is vonatkozik. Szövetkezik Billy Rose-zal, a lelkes és tehetséges dalszövegíróval, akinek a showbusiness, a színpadi ragyogás ugyanazt jelenti, mint Fanny-nak: mindent. Bár a kezdő producer és az ismert énekesnő úgy különbözik egymástól akár a tűz és a víz, a közös munka során mégis barátság, később pedig szerelem bontakozik ki kettejük közt.

Nem vádolnám a Funny Lady-t rögtön azzal, hogy a fölösleges második részek csapdájába esett, hiszen az alapmű olyan nyitottan ért véget, hogy igényelte a szereplők életének továbbvitelét. Mégis vegyesek az érzéseim, hisz a szálakat nem megnyugtatóan varrták el, hanem túlbonyolították, emiatt többször gondoltam azt, hogy inkább ne forgattak volna folytatást. Fanny produkciói továbbra is mosolyt csaltak az arcomra, miközben örültem, hogy komolyabb vonulaton is egyre többet kezdték alkalmazni. Érdekes volt szembeállítani a két házasságát, ahogy az arisztokratikus férj után egy hétköznapibb, sokszor kifejezetten faragatlan alakkal kötötte össze az életét – az igazat megvallva, Billy-t csak elenyésző pillanatokig találtam szimpatikusnak, és végig abban reménykedtem (ahogy érezhetően Fanny is), hogy valahogy újra egymásra találnak Nicky-vel. Lehet, hogy az alkotók azt szándékoztak bemutatni, hogy sikeres karrier és boldog magánélet nem járhat kéz a kézben, illetve azt, hogy egy igazán tehetséges ember pályájának több állomását is megmutassák, ám sajnos emiatt ez a két, alapvetően könnyed vígjáték keserédes élményként marad meg az emlékezetemben.

Helló, Dolly!

Év: 1969

Rendező: Gene Kelly

Főbb szereplők: Barbra Streisand, Walter Matthau, Michael Crawford, Danny Lockin, Marianne McAndrew

Dolly Levi, a középkorú özvegyasszony házasságközvetítéssel foglalkozik, de mikor egy számára is megfelelő férfi, Horace Vandergelder fordul hozzá, hogy keressen neki feleséget, elhatározza, hogy ő fog hozzámenni. Közben Horace két segédje, Cornelius Hackl és Barnaby Tucker is New Yorkba indul szerencsét próbálni és szerelemre találni.

A következő Barbra Streisand-szerep már sokkal inkább felvidított, habár ezzel sem voltam teljes mértékben elégedett. Míg a Funny-filmeket elejétől a végéig ő vitte a hátán, itt a karaktere egy ponton háttérbe szorult, és indokolatlanul sok játékidőt vitt el a két ügyefogyott segéd szerencsétlenkedése. Dolly és Horace kapcsolata tipikus komédiai alaphelyzetből indult ki, mikor is a felek kezdetben megleckéztetni tervezik a másikat, ám viharos szócsatáik lassan szenvedélyes szerelembe csapnak át. Ez a fordulópont valahogy elsikkadt a másik szál kibontakozása mellett, így hirtelennek éreztem a konfliktus elrendeződését. Ettől eltekintve nagyon kellemes musical, egyszerűen imádom a régi filmeknek ezt a bájos szemléletmódját, ahol gond nélkül minden járókelő táncra perdülve csatlakozik a főhős énekéhez, és a világ máris békésebb helynek tűnik.

Csillag születik

Év: 2018

Rendező: Bradley Cooper

Főbb szereplők: Lady Gaga, Bradley Cooper, Sam Elliott, Andrew Dice Clay, Rafi Gavron

Jackson Maine valaha híres country-énekes volt, de az ital és az örök turnézás kiszívta minden erejét, leáldozóban van a csillaga. Ám megismerkedik egy fiatal, naiv és ismeretlen énekesnővel, Ally-vel, akiben meglátja a zsenit. A férfi támogatja felfedezettjét, és közben beleszeret. Egyre szenvedélyesebb viszonyuk közben egyre jobban el is távolodnak egymástól, mert az ismeretlen lány pályája fantasztikus ütemben ível felfelé.

A sok 60-as, 70-es és 80-as évekbe tett kiruccanás után egy friss megjelenésű filmet is beiktattam. Igaz, a sztori ez esetben sem újkeletű, hiszen több korábbi változata is elkészült már. Az újrázást egyáltalán nem tartom fölöslegesnek, hiszen egy ilyen életút minden évtizedben megismétlődhet, csupán az aktuális zenei trend változik körülötte. Hab a tortán, hogy Lady Gaga az egyik kedvenc énekesnőm, szeretem benne, hogy a bizarr külcsín mögé nézve a tucatslágereknél jóval mélyebb, értékesebb belbecset találni a dalaiban. Könnyű lenne ráfogni, hogy igazából önmagát alakítja a filmben, azonban itt egy sokkal visszafogottabb, emberközelibb oldalát mutatta meg, ami olyanokkal is megkedveltetheti, akik eddig idegenkedtek a stílusától. Libabőröztetőek a zenék, és döbbenetesen feszültségteljes Ally és Jack ellentétes arányban emelkedő és leáldozó pályájának egymás mellé helyezése.

Csillag születik

Év: 1976

Rendező: Frank Pierson

Főbb szereplők: Barbra Streisand, Kris Kristofferson, Gary Busey, Oliver Clark, Paul Mazursky

John Norman Howard, a híres rocksztár botrányt botrányra halmoz, alkohol és kábítószer nélkül már képtelen fellépni. Egy éjszakai mulatóban megismerkedik egy tehetséges, fiatal énekesnővel, Esther Hoffmannal, akinek egyengetni kezdi karrierjét. Összeházasodnak, és egy ideig úgy tűnik, kapcsolatuk boldog és harmonikus. Ám amíg John karrierjének vége, Esther egyre jelentősebb sikereket arat.

Legtöbbször nem szoktam egy történet több feldolgozását egymáshoz közel megnézni, ám ezúttal mindenképp kíváncsi voltam a legújabbal összevetve az eggyel korábbi verzióra, hiszen ebben is Barbra Streisand játszik, akinek most kezdtem behatóbban megismerkedni a munkásságával. Nem tudnám egyértelműen rangsorolni a két változatot, ebben részletesebben felépítettnek éreztem a főszereplők megismerkedését, az újban viszont a már említett ellentétesen alakuló karriert ábrázolták megrázóbban. A szerelem mindkét esetben magas hőfokon égett, ám ebben adódott egy kiábrándító történés, ami nagyon örülök, hogy a másikba nem került bele. Nyilván a korosztályomból fakadóan az új film betétdalai közelebb állnak az ízlésemhez, de élveztem a 70-es évek popkultúrájába nyert betekintést. Lehet, érdemes lenne egyszer próbát tennem az 1937-es és 1954-es változatokkal is. (Főleg ez utóbbi érdekelne Judy Garland miatt. A róla készült, idén debütált életrajzi filmet is nagyon szeretném már látni.)

Bűbáj

Év: 2007

Rendező: Kevin Lima

Főbb szereplők: Amy Adams, Patrick Dempsey, James Marsden, Susan Sarandon, Timothy Spall

Giselle-t, a szépséges hercegnőt a gonosz királynő száműzi a varázslatos, dalokkal teli rajzfilmvilágból. Ennek következményeként a lány a mai, modern Amerikában találja magát. Giselle először elborzad New Yorktól, melyben feje tetejére állnak a mesevilágban ismert tételek. Aztán találkozik Roberttel, a válóperes ügyvéddel, aki kisegíti a bajból, és akibe lassan, de biztosan beleszeret. Igaz, hazájában már eljegyezte őt Edward herceg.

Kedvelem a Disney-filmeket a maguk habos-babos mesevilágával, ennek ellenére díjazom, hogy képesek voltak bevállalni egy kvázi önparódiát. A Bűbáj nem nélkülözi a csöpögősen idilli jeleneteket, ám közben mégis úgy adja át a szokásos tanulságot a jószívűség és az igaz szerelem erejéről, hogy jópofa fricskákat szúr oda az első pillantásra egymásba szeretésnek, az állatokkal beszélgetésnek, az állandó dalra fakadásnak, és hasonló kliséknek. Általában jól szórakozom azokon a vígjátékokon, ahol a poénok forrása a karakterek közti kulturális különbség, és ez egy napjaink nyüzsgő metropoliszába csöppent hercegnőnél is remekül működik. Valószínűleg a legtöbben olyan szkeptikusan reagálnának Giselle naiv gondolkodásmódjára, mint elsőre Robert, de néha nem árt olyan szemmel nézni a világot, mint a lány. Fontos, hogy a mindennapokban is lássuk meg a varázslatot. Külön kiemelném, hogy mivel a Disney-meséknél bevett szokás, a lista musicaljei közül ez az egyetlen, ahol a dalokat is szinkronizálták, és gyönyörűen énekelték fel őket magyarul.

Gumiláb

Év: 1984

Rendező: Herbert Ross

Főbb szereplők: Kevin Bacon, Lori Singer, Chris Penn, John Lithgow, Dianne Wiest

Ren Chicagóból költözik anyjával a poros kisvárosba, Beaumontba. A fiú számára, aki hozzászokott a nagyvárosi tinédzserek életmódjához, a konzervatív erkölcsöké egészen más világ. Itt Moore tiszteletes szabályai szerint él mindenki, tilos a tánc és a zene. Egyetlen ember van a városban, aki ellenszegül a szigorú szabályoknak, a tiszteletes lánya, Ariel. A két lázadó fiatal egymásba szeret.

Szigorú értelemben véve nem mondható musicalnek, mert a szereplők nem énekelnek, csak táncolnak a dalokra, de stílusa miatt beleillik a sorba. Vérbeli musicalbe illő téma, hogy a zenében és táncban szabadságra lelt fiatalok szembeszállnak a bigott, minden újdonságot elítélő felnőttekkel. Összehasonlíthatatlan hangulata van a 80-as évek amerikai középiskoláinak, időnként szívesen kipróbálnám, milyen lehetett akkoriban kamasznak lenni. Zeneileg is nagyon kedvelem ezt a korszakot, ütős számokat válogattak össze, a táncokban pedig az tetszett, hogy nem a tökéletesen kidolgozott koreográfiákra, hanem a korlátok nélküli, ösztönös, zsigerből jövő mozgásra fektették a hangsúlyt. Nem annyira fajsúlyos a sztori, és a tinifiúk megeresztenek egypár alpáribb beszólást, de ennél többet nem tudok felróni ennek a lendületes, klassz filmnek.

West Side Story

Év: 1961

Rendező: Jerome Robbins, Robert Wise

Főbb szereplők: Richard Beymer, Natalie Wood, Russ Tamblyn, Rita Moreno, George Chakiris

New York West Side negyedének utcáin vívja harcát a helybéli fehér fiúkból és a Puerto Ricó-i bevándorlókból álló két banda. Egy táncos szórakozóhelyen találkozik egymással Tony, a Rakéták tagja és a konkurens bandához, a Cápákhoz tartozó csinos félvér lány, Maria. A két fiatal első pillantásra egymásba szeret. Felcsillan a remény, hogy szerelmük talán véget vet a régóta tartó gyűlölködésnek.

A végére hagytam a frissen látott musicalek minden bizonnyal legkorszakalkotóbb darabját. Még 8. osztályban, amikor magyarórán a Rómeó és Júliát vettük, láttam az elejét, de csak most, hogy már a kisebbik húgomék tanulják Shakespeare műveit, jutott eszembe végignéz. Az összekapcsolás nem alaptalan, a West Side Story erősen a színdarabból építkezik, nem egyszerűen az ellentétes oldalról jövő szerelmesek alakjában, hanem egyes mellékszereplők is jól beazonosíthatóan megfeleltethetőek a drámabelieknek. A modernizálás azonban komolyabb társadalomkritikát jelenít meg a fehér “ősamerikaiak” és a Puerto Rico-i bevándorlók ellentétével, mint a két veronai család, akik már maguk sem tudják, miért gyűlölködnek egymással. Hiába jelenik meg Amerika a lehetőségek csillogó-villogó országaként, a filmben végig ott lebeg a komorság, a tragédia előszele. Túllendülve annak enyhén mulatságos mivoltán, hogy a kemény srácok balettszökkenésekkel vívják bandaháborújukat, lenyűgözött és letaglózott a film.

Tajtékozva küzdeni a szerelemért

Boris Vian: Tajtékos napok & Michel Gondry filmadaptációja

Száz éve született Boris Vian, és a sors összjátékának köszönhetően én éppen ehhez a kerek évfordulóhoz közel ismerkedtem meg legkedveltebb regényével, pontosabban először annak filmváltozatával. Sokszor kapom magam azon mostanában, hogy az engem érdeklő művekről folytatott előzetes tájékozódással bizonyos mértékben megfosztom magam attól a gyerekkoromban rendszeres, jóleső élménytől, mikor egyszerűen csak hagyom, hogy egy történet ámulatba ejtsen és fokozatosan fedje fel előttem a titkait. Természetesen a szóban forgó alkotásról is hallottam egyet s mást, ám mégsem tudtam, pontosan hogyan nyilvánul meg egyedi, öntörvényű világteremtése. Így a Tajtékos napok elsősorban azzal lopta be magát a szívembe, hogy képes volt igazán meglepni.

Párizsban éldegél Colin, a tehetős agglegény, aki megtakarításainak köszönhetően egyhangú munka helyett fantasztikus találmányaival foglalkozik, és jókedélyű társalgásokat folytat barátaival, a szakács Nicolas-val és az irodalomkedvelő Chickkel. Gondtalan életéből csak egyetlen, de annál fontosabb dolog hiányzik: a szerelem. Szerencsére erre sem kell sokat várjon, a fellobbanás egy közös ismerősük partiján éri az elbűvölő, nevén egy Duke Ellington-dallal osztozó Chloé személyében, akivel azonnal egymásra hangolódnak. Házasságuk örömteliségébe azonban alattomosan kúszik be az elkerülhetetlen végzet: Chloét egy különös kór támadja meg, Colin pedig elkeseredetten küzdeni kezd megmentéséért.

A fenti összefoglalóból ítélve a kiindulóhelyzet nem sok újat mutatna azon romantikus sztorik tömkelegében, melyekben a pár boldogságát az egyik, vagy akár mindkét fél betegsége árnyékolja be. A titok a kivitelezésben rejlik, Vian ugyanis egy alapjaiban hétköznapi, viszont számtalan szürreális aprósággal feldobott környezetbe helyezte a cselekményt, ritkán találkozni ennyire szabadon engedett képzelőerővel. Hozzá kell tennem, bár korábban sokan mozgóképre adaptálhatatlannak tartották, a film remekül visszaadja a regény ötletparádéját, sőt, a modern vizuális lehetőségeket kihasználva még meg is fejeli annak zseniálisan lehetetlen elemekben tobzódását. Nem bántam meg, hogy a filmmel találkoztam előbb, mivel miután már láttam megvalósítva, könnyebben bírtam befogadni a szöveget átszövő képtelenségeket.

A történet első fele könnyed, minden jelenettel mosolyra késztető, olyan kellemes érzés az eseményeket figyelni, mint abban a fahéjascukor-illatú felhőjárgányban lebegni, amit a szerelmesek kipróbálnak. Jazz-zene festi alá a napfényes, időtlen, elegáns párizsi belvárost, még a koktélokat is dallamra keveri a Colin építette zongora, sandacsacsát járva pedig megnyúlnak a táncosok végtagjai. Ebbe az önfeledt, álomszerű életvitelbe hasít bele váratlanul, felkavaróan Chloé megfertőződése, ami szintén nem szokványos: tüdejébe lótusz nő, törékeny és gyönyörű, mégis elviselhetetlen kínokat okozó virág. Ahogy hőseinken egyre inkább úrrá lesz a bánat és a kétségbeesés, körülöttük úgy fakulnak meg a színek, nyomódnak össze a falak, telepedik meg az elhanyagoltság – hisz milyennek is érzékelné a világot az, aki lassan, fájdalmak közt hagyja el, és az, aki kénytelen elviselni, hogy hamarosan eltűnik belőle, aki megszépíti számára? Torokszorító végigkísérni, miképp alakul a bohókás, komolytalan mese egyik pillanatról a másikra nagyon is komoly, keserű tragédiává.

Az ifjú szerelmesek egyszerű lelkű, de rendkívül szerethető figurák, akiknek őszintén lehet szorítani a közös jövőjéért. A filmben nagyszerűen sikerült kiválasztani a megformálóikat: Audrey Tautou Chloéként az Amélie csodálatos életében játszott címszerepéhez hasonlóan tüneményes jelenség, Romain Duris Colinja pedig igazi jóvágású gavallér, akit egyre felelősségteljesebbé tesz a feleségéről gondoskodás. A mellékszereplők közül a segítőkész és melegszívű Nicolas-t rögtön megkedveltem, Colin másik cimborája, Chick viszont rettentően idegesített, ugyanakkor fontos jelenségre hívta fel a figyelmem. Rajongása a különc filozófus, a szellemesen áthallásos nevű Jean-Sol Partre iránt elsőre mókásnak tűnik, könyvimádóként pedig teljesen át tudnám érezni, milyen mámorító lehet egy szeretett író minden megnyilvánulását figyelni, és műveire vadászni a boltokban. Chick szenvedélye azonban rányomja a bélyegét kedveséhez, Alise-hoz és barátaihoz fűződő kapcsolatára is, ezzel szemléltetve, nem csupán az egyértelműen káros hatású szerek okozhatnak egészségtelen függőséget, hanem egy ilyen ártalmatlanul induló hobbi, mint a könyvgyűjtés is.

A Tajtékos napokhoz nyitottan, az átlagtól eltérőre fogékonyan érdemes hozzákezdeni, hisz sokakat idegeníthet el szokatlansága. Engem magával ragadott szépséges, kifejező szimbolikája, és boldogít a bizonyosság, hogy a világirodalom egyik legkülönlegesebb szerelmi történetét ismerhettem meg.

A könyv és a film is

10/10

Remény a nyomorban

Victor Hugo: A nyomorultak

A héten megnéztem az új sorozatot az egyik örök kedvenc történetemből, A nyomorultakból, és ugyan a szívemhez még mindig közelebb áll a musical elsőrangú színészgárdájával és katartikus dallamaival, jólesett látni egy olyan feldolgozást, ami bővebben kifejti a regény szerteágazó szálait és átláthatóbbá teszi az összefüggéseket. Ennek örömére úgy döntöttem, felelevenítem a könyv olvasása okozta élményeimet.

Az 1800-as évek Franciaországában Jean Valjeant egy egyszerű kenyérlopás miatt gályarabságra ítélik, ahonnan csak 19 év után szabadul. Az emberek megvetik, sehol nem talál szállást, csak Digne püspöke szánja meg, és látja vendégül. A püspök embersége mély benyomást tesz Valjeanra, így elhatározza, életét a jócselekedeteknek szenteli. Új személyazonosságot felvéve Montreuil-sur-Merben telepedik le, ahol a lakosok tiszteletét kivívva polgármesterségig viszi. Magához veszi Fantine, a sanyarú sorsú munkásnő kislányát, aki addig egy fogadóban sínylődött cselédként. Javert rendőrfelügyelő azonban gyanút fog Valjean sötét múltjával kapcsolatban, így Cosette-tel rejtőzködniük kell. Tíz évvel később Párizsban élnek, de sosem lehet nyugtuk a rendőrség és az idők során tolvajjá züllött fogadósék fenyegetése miatt. Mindeközben az utcákon javában zajlik a királyellenes felkelés, amiben a szép ifjú lánnyá cseperedett Cosette szerelme, Marius is részt vesz lelkes diáktársaival együtt.

Jean Valjean, Javert, Fantine, Cosette, Marius és Thénardierék a 2012-es musicalben

Jean Valjean bűnei ellenére becsületes, nagy igazságérzettel rendelkező férfi. Bátorsága és találékonysága jóvoltából sikerül kézben tartania életét, még ha folyton kétségek is gyötrik afelől, milyen sorsot érdemelne. Ellenfele Javert, a marcona, kötelességtudó rendőrfelügyelő, aki nyughatatlanul, megszállottan üldözi az egykori fegyencet, csakhogy eljut egy pontra, ahol megkérdőjelezi a törvényt és erkölcseit. Valjean sorsa összefonódik Fantine-éval, akinek sorsa talán a legszomorúbb a könyvben bemutatottak közül: a tisztalelkű, naiv nőt szerelme csúnyán faképnél hagyja, gyermekét elszakítják tőle, és egyre megalázóbb módokon kényszerül pénzt keresni, míg szervezete már nem bírja a gyötrődést.

Kislánya, Cosette hasonlóan ártatlan teremtés, akinek szerencsére biztonságos otthon jut a fogadóban átélt szüntelen ugráltatás után. Őrangyalként, határtalan megbecsüléssel tekint nevelőapjára, habár nem hagyják nyugodni a férfi múltját és a saját gyerekkorát övező titkok. Lelkitársára talál Mariusban, a szenvedélyes és művelt diákban, aki lázadó fiatalságát éli: szembeszáll nagyapja maradi nézeteivel, életét is kockáztatná a haza szabadságáért. Leghőbb vágya, hogy rábukkanjon Thénardierre, aki megmentette apját a waterlooi csatában, nem is sejtve, hogy a név a szomszédjában tanyázó, fogadósból lett tolvajpárt fedi, akik fénykorukban Cosette-et is alkalmazták.

Az új sorozat főszereplői: Dominic West (Jean Valjean), David Oyelowo (Javert), Lily Collins (Fantine), Ellie Bamber (Cosette), Josh O’Connor (Marius), Adeel Akhtar és Olivia Colman (Thénardierék)

Thénardierék kapzsik, haszonlesőek, a pénzszerzés érdekében nem átallnak hazudni, magukat rosszabb helyzetben levőnek tettetni. Ugyan a hozzájuk vetődött kis árvával cudarul bántak, saját gyermekeiket tejben-vajban fürösztik. Legidősebb lányuk, Éponine szüleivel ellentétben jólelkű leányzó, hozzájárul Marius és Cosette kapcsolatának beteljesüléséhez, annak ellenére, hogy ő is szereti a fiút. A szereplők életét egészen messziről indítva követhetjük végig, aminek következtében az olvasás végére érve régi jó ismerőseinknek érezhetjük őket.

A cselekmény folyamát időnként hosszú értekezések szakítják meg kapcsolódó témákról, amik önálló esszéként is megállnák helyüket. Elkalauzol úriházakba és nyomortanyákra, börtönbe és apácazárdába, diákok és bűnözők törzshelyeire, hitelesen és részletesen ábrázolva a különböző társadalmi rétegek életét. A hosszadalmas ismeretterjesztések hozzáadnak a korabeli körképhez, ám rendszeresen kizökkentenek a történetből, nem lehet teljes figyelemmel adózni nekik, ha közben egyre azon jár az eszünk, mi fog történni a karakterekkel. A kilátástalanság érzése végigkíséri az eseményeket, ugyanakkor a remény is gyakran csillan fel, bizakodásra adva okot, hogy mégsem mindenkinek csak nyomorúság jut.

További feldolgozások (én ezek közül a ’98-as, Liam Neeson-félét láttam)

Hugo egy kalandos és fordulatos történet keretein belül átfogó képet nyújt és véleményt fejt ki a kor történelmi eseményeiről, politikai és társadalmi helyzetéről. Bátran és szabadon gondolkodik jó és rossz kérdéséről, törvényről, vallásról, erkölcsről és emberi kapcsolatokról. Művét a részletekbe menő hitelesség, a valóságos tablófestés teszi igazán nagyszabásúvá, ám mindez nem érne ennyit, ha a cselekmény nem volna magával ragadó.  Megérdemelten remekmű, de kétségtelenül nyomasztó, és sok időt felemésztő az olvasása. A körítést nem hiszem, hogy újból végig tudnám rágni, de a sztori egyértelműen a kedvenceim közé tartozik.

10/10

Januári mozi 2018

Februárban lett egy éve, hogy a filmvéleményezés felé is nyitottam, még ha csak mini kritikák formájában is. Alkotói válságom idején azonban ez a rovat is csúfosan leült, pedig természetesen az év maradék részében is rengeteg mindent néztem, amiről lett volna mondanivalóm. Most viszont remélem, még nincs késő hozzá, hogy szemrevételezzük az idei első hónapban látott műveket.

Kincsem

Év: 2017

Rendező: Herendi Gábor

Főbb szereplők: Nagy Ervin, Petrik Andrea, Gáspár Tibor, Gyabronka József, Keresztes Tamás

Blaskovich Ernő mindenét elvesztette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, akivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. Ezzel a sors tálcán kínálja neki az elégtételt, hogy nemes küzdelemben győzze le apja gyilkosát, Otto von Oettingen bárót. Egyre durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy Ernő menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe, ősellenségének lányába. Vajon mi a fontosabb, a szerelem vagy a bosszú?

Újév fényes napján máris egy régóta megtekinteni vágyott filmet láthattam, amiben nem kellett csalódnom: valóban világszínvonalú magyar alkotás született. Olyan, ami elé az egész család leül szurkolni a csodakancának, hiába tudjuk, hogy úgyis az összes versenyét megnyerte. A feszes és pörgős cselekményhez parádés korábrázolás társul, az enyhe anakronizmusok sem lógnak ki túlzottan. Szívesen látnék az Ambrózy-regényekből is hasonlóan színvonalas adaptációt, és gyanítom, ezzel nem vagyok egyedül.

Transzsvédita

Év: 2014

Rendező: Leif Lindblom

Főbb szereplők: Jonas Karlsson, Erik Johansson, Josephine Bornebusch, Frida Hallgren, Björn Bengtsson

Mikko Virtanen úgy érzi, hogy finn testében svéd lélek lakozik. Undorral viseltetik ugyanis minden finn dolog iránt, Svédországot ellenben mennyországnak látja. Egy hajókiránduláson találkozik a svéd Mikael Andersonnal, akinek pont Svédországból van elege. Élve a lehetőséggel, szerepet cserélnek.

Meglehetősen abszurd skandináv vígjáték, kifejezetten béna magyar címmel. Az alapötlet nem lenne rossz, titkon néha mindenki eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha egy másik, sajátjánál szimpatikusabbnak tűnő néphez tartozna. Eme vágy beteljesítésére/leküzdésére azonban tán nem a legpraktikusabb mód, amit a főszereplő választ: az még egy dolog, hogy más nemzetiségűnek vallja magát, az már nem annyira oké, hogy konkrétan egy másik személy életébe próbál belehelyezkedni, amit nyilvánvalóan elbénáskodik. Egyébként én a finn kultúrát jobban kedvelem, mint a svédet, talán ezért sem tudtam igazán azonosulni vele.

Paddington 2

Év: 2017

Rendező: Paul King

Főbb szereplők: Ben Whishaw (hang), Hugh Bonneville, Sally Hawkins, Hugh Grant, Brendan Gleeson

Paddington boldogan éldegél a Brown családdal Windsor Gardensben, ahol az előző részben talált otthonra. A kismackóra nagy feladat vár: közeleg imádott nagynénje, Lucy századik születésnapja, ezért méltó ajándékot kell kerítenie neki. Amikor Mr. Gruber régiségboltjában észrevesz egy különleges könyvet, azonnal tudja, hogy az az igazi. És mivel a könyv nincs ingyen, furábbnál furább munkákat vállal el, hogy megvehesse. Ám ekkor a nagybecsű művet ellopják, és Paddingtonon, no meg Brownékon van a sor, hogy leleplezzék a gaz tolvajt.

Nem sűrűn fordul elő, hogy már rögtön az év első hetén moziba megyek, de a tüneményes mackó újabb kalandját vétek lett volna kihagyni. Csakúgy, mint az első, a második rész is egyszerűen tökéletes mesefilm, ám ezúttal mindent magasabb fokozatra kapcsoltak: még izgalmasabb és fordulatosabb történet, még szemkápráztatóbb vizuális megoldások, kevésbé félelmetes ellenség, de nagyszabásúbb fenyegetés. Paddington ezúttal egy enyhén Da Vinci-kódos nyomozásba keveredik, miközben a börtönt is képes a maga bájos világképére formálni, megmelengetve nemcsak az útjába kerülők, hanem a nézők szívét is.

Szerelmünk lapjai

Év: 2004

Rendező: Nick Cassavetes

Főbb szereplők: Ryan Gosling, Rachel McAdams, James Garner, Gena Rowlands, James Marsden

Allie és Noah tizenévesen találkoznak, szerelmük hamar beteljesedik. A lány gazdag szülei azonban ellenzik kapcsolatukat, így a két fiatal útja elválik egymástól. Amikor néhány esztendővel később ismét találkoznak, szerelmük újjáéled, és Allie-nek hamarosan választania kell társa és társadalmi rangja között. Történetüket egy idős úr olvassa fel újra és újra egy hasonló korú hölgynek, mivel nagy jelentőséggel bír számukra.

Sok méltatást hallottam már erről a romantikus filmről, de eddig még nem jutott eszembe megnézni. A történetről sem tudtam igazán sokat, de érezhetően benne volt a levegőben a boldogságot követő tragédia előszele. A két fiatal egymásra találása bájosan és egészen életszerűen alakult, bár nem mondom, hogy nem viselkedtek néha idegesítően. A szerelmesek útjába álló akadályra azonban kapásból nem gondoltam, még ha hamar el is kezdett körvonalazódni, miről szól a keretet képező másik szál. Mélységesen elszomorított, miért nem lehet felhőtlen közös életük, főleg a férfit sajnáltam, amit neki meg kell tennie a szeretett nőért nap mint nap, iszonyatosan nehéz és kilátástalan lehet.

Pofa be!

Év: 2003

Rendező: Francis Veber

Főbb szereplők: Jean Reno, Gérard Depardieu, Richard Berry, André Dussolier, Leonor Varela

Miután Ruby, a filozófikus lelkületű gengszter sikerrel elrejtette hatalmas zsákmányát, rács mögé kerül. A börtönben csak egyetlen dolog jár a fejében, hogy bosszút álljon a férfin, aki megölte a nőt, akit szeretett. Quentinnak nagyon kevés dolog jár a fejében, de azért ahhoz elég, hogy nagyon kedves, ám roppant bőbeszédű legyen. Amikor egymás mellé teszik őket, Quentin úgy véli, végre érdeklődő hallgatóságra talált, így megállás nélkül beszél szótlan cellatársához, és azt is eldönti, hogy Ruby a legjobb barátja, és mindig, mindenben vele marad.

Némileg túlértékeltnek találom ezt a vígjátékot: megmosolyogtatott egypárszor, de térdcsapkodós röhögést, mint oly sokakból, belőlem nem tudott kiváltani. A két főszereplő eltérő jelleme, a higgadt és a nagyszájú fazon együttműködni kényszerülése kitűnő humorforrásként szolgált, a krimiszálon viszont lehetett volna még csiszolgatni. Azon filmek sokat emlegetett listáján, amikben jól érthetően kimondják a címet, biztos előkelő helyet foglal el, mert ember legyen a talpán, aki számolni bírja, hányszor teremtenek le valakit a címadó barátságos kifejezéssel.

Mortdecai

Év: 2015

Rendező: David Koepp

Főbb szereplők: Johnny Depp, Gwyneth Paltrow, Ewan McGregor, Paul Bettany, Olivia Munn

Charles Mortdecai, a nagyvilági műkereskedő vad orosz banditákkal, az angol titkosszolgálat embereivel, megdöbbentően hosszú lábú feleségével és néhány nemzetközi terroristával a nyomában is mindig az marad, aki volt: született gentleman. Ezúttal azonban a szokásosnál is nagyobb szüksége van különleges képességeire, mivel a tudomására jut, hogy egy lopott festmény hátoldalára jegyezték fel annak idején a titkos kódot, melynek segítségével hozzá lehet jutni a nácik elrabolt kincseihez. Elképesztő kalandokba keveredik – de ő természetesen bajuszrezzenés nélkül veti bele magát a legnagyobb őrületbe is.

Erről a filmről pont az ellenkezőjét gondolom: igazságtalanul alul van értékelve. Megértem, hogy sokan fárasztónak találhatják Johnny Depp különc alakításainak újabb ékes képviselőjét, de annak ellenére, hogy hosszú távon kezd elviselhetetlenné válni az extravagáns műkereskedő (na meg az ő kackiás bajsza), szerintem üdítően szórakoztató komédiáról beszélhetünk. A szereplők ezer fokon pörögve, csodás városokat megjárva igyekeznek egymást kicselezve egy ellopott festmény nyomába eredni, ám nem elég az elhatározás, ha a kivitelezés rendre váratlan akadályokba ütközik, és senki nincs híján szerencsétlenségnek, természetesen a legjobb vígjátéki hagyományokat felelevenítve.

A Lego Ninjago film

Év: 2017

Rendező: Charlie Bean, Paul Fisher, Bob Logan

Főbb szereplők (eredeti hangjai): Dave Franco, Jackie Chan, Justin Theroux, Michael Peña, Kumail Nanjiani

Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja segítségével visszaveri az ellenséget. De kik lehetnek ők? Senki sem tudja. És nem is sejtik, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a helyi gimiben, és a középiskolások egyszerű, ám sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni.

Kisebbik húgom régen teljesen odavolt a Ninjago sorozatért, ami kezdetben az én tetszésem is elnyerte, ám idővel kezdett az agyamra menni. Mégis érdekelt, milyen egész estés alkotást sikerül kanyarítani az alaphelyzetből, és meglepő módon élveztem is a végeredményt. A Lego-animáció hihetetlenül látványos és kreatív, ha nem is annyira ötletes, mint a Lego-kaland esetében. Tetszett, hogy frissítettek a nindzsák külsején, az viszont kevésbé, hogy Lloyd mellett a többiek jelentősen háttérbe szorultak. A sztoriban is eszközöltek változtatásokat a sorozathoz képest, amitől néhol elbizonytalanodtam, mit is kéne hivatalosnak tekinteni. A veszélyeket sem éreztem igazán fenyegetőnek, de legalább az apa-fiú kapcsolat nagyon szívhezszólóan lett ábrázolva. A másnapi közös építkezési vágy szinte garantálható!

Az óriásölő

Év: 2013

Rendező: Bryan Singer

Főbb szereplők: Nicholas Hoult, Eleanor Tomlinson, Ewan McGregor, Stanley Tucci, Bill Nighy

Évszázadokkal ezelőtt az óriások uralták a Földet, ám az emberek legyőzték őket. A szörnyek azóta várnak a lehetőségre, hatalmuk visszaszerzésére. Úgy tűnik, elérkezett az idő, amikor Jack, a parasztlegény véletlenül megnyitja a két világ közötti átjárót. Ezt kihasználva az óriások elözönlik az emberek földjét, pusztítás és rombolás szegélyezi hatalmas lépteik nyomát. Jack nem sokat habozik, néhány bátor katona oldalán szembeszáll a bosszúálló gigászokkal a királyért, a népért és a hercegnő szerelméért.

Számos klisével dolgozó, de cserébe annál mutatósabb látványvilággal vászonra álmodott mesefeldolgozás. Hozzátesz néhány plusz elemet a klasszikus legendához, amik nem a legeredetibbek, de kétségtelenül felturbózzák az önmagában egyszerű történetet, és akad néhány váratlanabb fordulat is.  A parasztfiú és a hercegnő szerelme esetlenül aranyos, az óriások és a haszonleső emberek kellően visszataszítóak, a gigantikus méreteket öltő bab pedig nem semmi kivitelezésű. Ha az ember a gyermeki énjét elővéve nézi, igazán kellemes izgalmakat tud nyújtani, különben léteznek jóval eredetibb újramesélések is.

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja

Év: 2017

Rendező: Joachim Rønning, Espen Sandberg

Főbb szereplők: Johnny Depp, Brenton Thwaites, Kaya Scodelario, Geoffrey Rush, Javier Bardem

Jack Sparrow kapitányt erősen megcsapja a balszerencse szele, amikor a rettentő Salazar kapitány vezette gyilkos szellemkalózok megszöknek az Ördög Háromszögéből. Egyszerű cél vezérli őket: végezni akarnak minden egyes kalózzal – és Jackre különös gondot fordítanának. Sparrow egyetlen reménye Poszeidón legendás szigonyában rejlik, ám erre csak úgy bukkanhat rá, ha kényszerű szövetségre lép Carina Smythszel, a ragyogó elméjű és szépségű csillagásszal, és az ifjú Henry Turnerrel, a Királyi Flotta nyakas tengerészével.

Korábban az első két részt láttam, amik annyira nem nyűgöztek le, úgy voltam velük, hogy most már ezeket is kipipálhatom. A harmadikat és a negyediket szeretném majd bepótolni, főleg annak fényében, hogy az ötödikről mondhatom el először, hogy igazán élveztem a sorozat egy darabját. Nem vagyok képben, mennyire kezdett a franchise kifulladni, így nem ítélhetem meg, hogy ennyi rész után is magas-e a színvonal vagy a legfrissebb sikerült egy ütős vérfrissítésként. A pörgős misztikum, valamint a káprázatos látványvilág mellett jelentősen belejátszott a pozitív érzésekbe, hogy a fiatal generációt két könyvadaptációkban megkedvelt ifjú tehetség képviselte. Az “ősszereplők” múltjából is feltárult néhány érdekes részlet, és bár most megtudtam, hogy alakulnak bizonyos dolgok, még mindig érdekel, hogy oldódik fel a második rész durva függővége.

A lány a vonaton

Év: 2016

Rendező: Tate Taylor

Főbb szereplők: Emily Blunt, Justin Theroux, Rebecca Ferguson, Haley Bennett, Luke Evans

Rachel mindennap felül a vonatra, és kétszer elhalad a régi háza előtt. A ház előtt, ahol a volt férje az új feleségével és nemrég született gyermekükkel lakik. Hogy fájdalmát enyhítse, egy fiatal párról talál ki történeteket, akiket a várakozó vonatról figyel meg. Elképzelése szerint Megan és Scott élete tökéletes, ám egy nap valami olyan megdöbbentőt pillant meg köztük, ami mélységes félelemmel tölti el. A kétségbeesett nő mindenáron ki akarja deríteni az igazságot. Tanúnak jelentkezik a rendőrségen, ám alkoholizmusa és emlékezetkiesései miatt senki se hisz neki.

Az elmúlt évek egyik, ha nem a legnagyobb thrillerszenzációját végre én is megnéztem magamnak, és azt mondhatom, rászolgált a hírnevére. Rendkívül feszültségteljes, nyomasztó és megrázó bűnügyi történet, amiben az érintettek szokatlan tettei ellenére mégis van valami kiábrándítóan életszagú, olyan mozzanatok, amik akár a szomszédban is megtörténhetnének, anélkül, hogy észrevennénk. A három fő nőalak mind rendelkezett unszimpatikus tulajdonságokkal, nem mertem egyikükre se ráfogni, hogy ő lenne a legnormálisabb, mert bármikor elkövethettek volna olyasmit, ami felülírja az érzeteimet. A gyilkos kilétével kapcsolatban is sűrűn változtak a találgatásaim, de őszintén reménykedtem, hogy ne Rachelről derüljön ki, hogy ő az, és sikerüljön egyenesbe hoznia életét.

Lesz ez még így se!

Év: 1997

Rendező: James L. Brooks

Főbb szereplők: Jack Nicholson, Helen Hunt, Greg Kinnear, Cuba Gooding Jr., Skeet Ulrich

Az író Melvin kétségtelenül a világ legkiállhatatlanabb alakja, akinek beteges mániáitól mindenki falra mászik. Talán örökre meg is maradna mogorva magányában, ha szomszédját, a festőművész Simont ki nem rabolnák és felismerhetetlenné nem vernék. Amíg kórházban van, Melvin viseli gondját kiskutyájának, és ezzel lőttek a nyugalomnak. Az embergyűlölő férfi steril kis világát másfelől is veszély fenyegeti, Carol, a bájos pincérnő személyében. Három különös sors szálai futnak össze egy röpke hétvégére, hogy megtapasztalják a mindennapi valós és álgondok mögött az élet napos oldalát.

Újabb klasszikus, amit úgy tűnik, most jött el az ideje megnézni. Nem szokványos romantikus film (ha egyáltalán nevezhető annak), hanem sokkal eredetibb, elsősorban a karaktereknek köszönhetően. Kifejezetten tökéletlen, nem egyszer irritáló személyiségek, akik szinte érthetetlen módon sodródnak egymás mellé, és csodák csodájára az együtt töltött napok mindannyiuk életére segítően hatnak. Cseppet sem sziruposan, mégis szívmelengetően és kacagtatóan mutatja be, hogy a lehető legkiállhatatlanabb emberben is bujkálnak érzelmek, amik kellő törődéssel előcsalogathatóak belőle, anélkül, hogy teljesen kifordulna önmagából.

A rózsa neve

Év: 1986

Rendező: Jean-Jacques Annaud

Főbb szereplők: Sean Connery, Christian Slater, Feodor Chaliapin Jr., F. Murray Abraham, Valentina Vargas

1379-ben Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes és fiatal kísérője, Adso von Melk felkeresnek egy észak-itáliai bencés kolostort az Appeninek magányos völgyeiben. Egy teológiai vitát kell előkészíteniük az egyház szerepének tisztázásáról, mielőtt azonban feladatukat megkezdhetnék, néhány rejtélyes haláleset bolygatja föl a kolostor nyugodt életét. A két látogató nyomozni kezd, és hamarosan felfedezik, hogy a közösségben az ájtatosság máza mögött titokzatos és gonosz dolgok történnek, a szerzetesek pedig nem természetes halállal haltak meg.

Részleteket már láttam belőle a suliban, mikor a középkori szerzetesrendekről tanultunk, most pedig meg tudtam nézni az egészet. Jól felépített, intelligens krimi, amiben a nyomozás mellett komoly erkölcsi és hitbéli kérdéseket is feszegetnek. Az apátság rideg atmoszférája remekül megadja az alapborzongást, a holttestek megtalálása és vizsgálata azonban gyomorforgatóan naturalisztikusra sikerült. A kutatás egyre lebilincselőbbé válik, a papok egytől egyig gyanúsak, a végkifejlet, az elkövető kiléte viszont nem egészen lett tiszta nekem. Idővel talán a regénnyel is megpróbálkozom majd.

Júliusi mozi 2017

Ne nézz vissza!

Év: 2009

Rendező: Marina de Van

Főbb szereplők: Sophie Marceau, Monica Bellucci, Andrea di Stefano, Thierry Neuvic, Brigitte Catillon

Jeanne, a gondos feleség arra lesz figyelmes, hogy apránként megváltoznak a dolgok az otthonában, a környezetében, ám ő az egyetlen, aki ezt észleli. Úgy érzi, lassan beleőrül ebbe a bizonytalanságba. Egy nap meglátogatja az anyját, ahol egy különös fénykép végleg elindítja a lejtőn. Hirtelen elhatározásból Olaszországba utazik, hogy magyarázatot kapjon az őt körülvevő rejtélyre. Az új környezetben teljes átalakuláson megy keresztül, egy olasz nővé, Rosa Mariává válik.

Mivel nem olvastam utána a történetnek, sokáig ötletem sem volt, mi baja lehet a főhősnőnek, miért érzi, hogy minden megváltozik körülötte. Sophie Marceau és Monica Bellucci arcának összemosása hátborzongató, ám bravúrosan kivitelezett volt, gyakran lehetetlen volt eldönteni, melyikőjük vonásai dominálnak. A nyugtalanító atmoszférán túllépve végül igazán szép és szomorú magyarázat adódott a történtekre, jó volt látni, ahogy a magát hazugságban élésre kényszerítő nő megtalálja gyökereit és fel meri vállalni önmagát.

A Notre Dame-i toronyőr

Év: 1982

Rendező: Michael Tuchner

Főbb szereplők: Anthony Hopkins, Lesley-Anne Down, Derek Jacobi, Gerry Sundquist, Robert Powell

Quasimodo, a Notre Dame púpos toronyőre beleszeret Esmeraldába, a gyönyörű cigány táncosnőbe. Mikor a lányt kihívó tánca miatt letartóztatják, a katedrális főesperesének is megakad rajta a szeme. S ha ez nem lenne elég, egy szegény utcai költő is a szerelmével üldözi, ám Esmeralda szíve már egy jóképű katonáé. Amikor a felbőszült csőcselék boszorkánynak bélyegzi a lányt és a vérét követeli, Quasimodo nyújt menedéket neki a katedrálisban. Tettével a toronyőr megkísérti a sorsot, amely sosem bánt vele túl kegyesen.

Nagyon kíváncsi voltam már erre a klasszikusra, de nem biztos, hogy a legjobb verziójával tettem próbát. A középkori, borongós hangulat telibe talált, a szereplők azonban nevetségesen és nem éppen a legszimpatikusabban lettek megformálva. Quasimodo rendes, de túlságosan is bárgyú volt, Esmeralda pedig különösen idegesített, és nehéz volt elhinni, hogy az egész város érte epekedne. A sztori ettől még alapjában tetszik, érdekel a rajzfilm és természetesen az eredeti Victor Hugo-regény is.

Az asztronauta

Év: 1999

Rendező: Rand Ravich

Főbb szereplők: Johnny Depp, Charlize Theron, Clea DuVall, Joe Morton, Donna Murphy

Spencer Armacost két percre elveszti az eszméletét egy rutin űrmisszió során és szinte alig él, mire visszatér a Földre. Az elnök, az egész nemzet és barátai ünneplik biztonságos hazatértét, egyedül felesége, Jillian érez valami furcsát férje viselkedésében. Egyre vadabb álmok gyötrik, sötét, paranoiás gondolatok fészkelik be magukat a fejébe.  Nem sokkal később kiderül, hogy Jillian ikreket vár. Ám valami nincs rendben: ahogy egyre előrehaladottabb a terhesség, a rémálmok tovább fokozódnak.

Ha a Ne nézz visszát nyugtalanítóként jellemeztem, nem tudom, mit mondhatnék Az asztronautára. Ha egy filmben egy várandós nő születendő gyerekénél felmerül valami probléma, azt mindig különösen kényelmetlen és szomorú néznem. A sci-fi szál ráadásul csak hab volt a tortán, a rejtélyesen viselkedő férjtől való félelem természetfeletti körítés nélkül is borzasztó lenne – egy ideig azt is lehet gondolni, hogy a feleség csupán képzelődik, ám a megkönnyebbülést nem hozó befejezés az ellenkezőjét igazolja.

Glóbusz

1. rész

Év: 1993

Rendező: Márton István

Főbb szereplők: Lukács Sándor, Bánsági Ildikó, Udvaros Dorottya, Szabó Gabriella, Seress Zoltán

Magyarország, a rendszerváltás után. Dr. Tőkés Géza egyetemi tanár nem akar elmaradni a nagy változásoktól, ezért kilép az egyetemről, és az anyósától örökölt tanácsi lakást megvásárolva nyelviskolát nyit. A Glóbuszban angolul, németül és oroszul lehet tanulni, és Tőkés professzor nagyon vigyáz rá, hogy iskolájában professzionális munkát végezzenek kollégái. Egy magánvállalkozás története, csak éppen nem a bürokrácia, hanem az emberi természet útvesztőiben játszódik. Szerelem, hűség, barátság, árulás és intrika, akárcsak az élet más területén.

A retró magyar vígjátékok mindig felderítik a szívem, egy nyelviskoláról szóló sorozat két nyelvtanár gyerekeként pedig majdhogynem kötelez a megnézésre. Az első résznél tovább sajnos nem jutottunk, engem izgat a folytatás, bár tény és való, a cselekmény még nem indult be. Kibontakozóban vannak szerelmek, konfliktusok, de a korhoz mérten lassabb folyásban, és a tanítós részéből sem sokat látni – no, nem mintha azt várnám, hogy egy ilyen könnyed sorozatból szedjem fel egy újabb nyelv ismeretét, de érdekelnének az órák!

Már megint bérgyilkos a szomszédom

Év: 2004

Rendező: Howard Deutch

Főbb szereplők: Bruce Willis, Matthew Perry, Amanda Peet, Natasha Henstridge, Kevin Pollak

Jimmy Tudesky, a visszavonult bérgyilkos élvezi a nyugodt hétköznapokat mexikói tengerparti házikójában. Hála egykori szomszédja, Nicholas “Oz” Oseransky hamisított fogorvosi feljegyzéseinek, Tulipán meghalt a világ számára, és így sikerült átejteni fő ellensége, Gogolák bandáját. Hirtelen megjelenik Oz, és lélekszakadva meséli, hogy a Gogolák banda elrabolta a feleségét. Jimmy hallani sem akar az egészről, ez már nem az ő ügye. Ám Oz nyomában felbukkan a frissen szabadlábra helyezett bandavezér, Gogolák László és verőlegényei, akik Los Angelestől követték a gyanútlan Ozt.

Tavaly láttam az első részt, amit fergetegesen szórakoztatónak találtam, ám aztán, nem logikus módon nem adták le másnap vagy jövő héten a következőt, így mostanáig vártam a megnézésével. Persze, mint sok más esetben, itt is kicsit megkérdőjeleztem a folytatás szükségességét: az első rész szépen elvarrta a dolgokat, a második elején pedig rögtön a “happy end után mégsem olyan jó”-ba csöppentünk, amit én nem szoktam szeretni. Szerencsére hamar megmutatkozott, hogy az akció és a poénok is felérnek a korábbi színvonalhoz, a magyar bűnöző szóferdítései pedig egyenesen zseniálisra sikeredtek.

Hollywoodi őrjárat

Év: 2003

Rendező: Ron Shelton

Főbb szereplők: Harrison Ford, Josh Hartnett, Lena Olin, Bruce Greenwood, Isaiah Washington

Joe Gavilan és K.C. Calden a világ egyik legmenőbb helyén, Hollywoodban dolgoznak nyomozóként. Őket ez a tény azonban nem nagyon motiválja. Igazándiból mindketten valami másban utaznak, a rendőrségi meló pedig amolyan kényszermegoldásnak tűnik számukra. Joe ingatlanokkal bizniszel és ebből próbál meg egy rendőrhöz képest meglehetősen nagy lábon élni. K.C. színészi karrierjét építgeti és minden lehetőséget kihasznál arra, hogy jógát oktasson ráérő háziasszonyoknak. Egy rapbanda lemészárlásának ügyét azonban már nem tudják elkerülni, ráadásul a belső ellenőrzés egyik féltékeny ügynökével is meg kell birkózniuk valahogy.

Ismét egy kellemes akciókomédiát néztem, nem a legütősebb fajtából, de egyszer meg lehetett nézni. Bírom az eltérő zsarupárosokra épülő filmeket, és érdekes volt látni, hogyan találja meg a közös hangot az idős és a fiatal, na és mi minden mással foglalkoznának bűnüldözés helyett. A krimiszál is kellőképp fel lett építve, bár Hollywoodból kicsit keveset mutattak, a felvillantott szelet a rapperek ügyeiből is megfelelt egy izgalmas alapnak.

Szerelem, angolosan

Év: 2015

Rendező: Tom Vaughan

Főbb szereplők: Pierce Brosnan, Salma Hayek, Jessica Alba, Malcolm McDowell, Ben McKenzie

Richard sikeres egyetemi professzor, de váratlanul kiderül, hogy apa lesz, miután együtt tölt egy éjszakát a nála sokkal fiatalabb Kate-tel. Három évvel később, amikor a nő beleszeret valakibe, elköltözik, de megkéri testvérét, Oliviát, hogy figyeljen arra, jól bánik-e Richard a gyermekükkel. Olivia azt feltételezi, hogy Richard visszatért a felelőtlen playboy életstílushoz, azonban amikor rájön, hogy tévedett, érzelmeket kezd el táplálni a férfi iránt.

Helyes kis film volt ez, csak nem éppen olyan, mint amilyenre számítottam. Azt gondoltam, egy habkönnyű romantikus vígjáték lesz két nővérről, akiket éppenséggel ugyanaz a pasi bolondított magába, ehelyett inkább egy életközépi válságban lévő férfi lelki sérelmei és dilemmái kerültek a középpontba. A szerelmi vívódás ettől függetlenül aranyos és nem szokványos volt, bár pont a szokatlanságában találtam kivetni valót: az egy dolog, hogy a hölgyek testvérek, de hogy az úrnak az egyiktől már van gyereke, és most a másiktól is lehet, az necces…

Brenda Starr

Év: 1989

Rendező: Robert Ellis Miller

Főbb szereplők: Brooke Shields, Timothy Dalton, Tony Peck, Diana Scarwid, Nestor Serrano

Brenda Starr maga a megtestesült szépség, megjelenése mindig kifogástalan, mintha egy divatlap címlapjáról lépett volna le. Brenda Starr azonban nem egy butácska modell, a lehengerlő hölgy egy sikeres képregény vérbeli kalandornője, aki magassarkú cipőben vág át a sivatagon és a szörnyen veszélyes dzsungelen, hogy egérutat nyerjen veszélyes üldözői elől, s mindezt úgy, hogy sminkje mindvégig tökéletes. Egy csoda folytán a képregény írója saját történetébe csöppen, és beleszeret hősnőjébe. Brenda azonban a képregény titokzatos, félszemű idegenjébe szerelmes.

Imádnivalóan naiv és meseszerű képregényfilm, amit szívesen néztem volna még hosszan tovább. Brenda tüneményes és belevaló csajszi, aki képtelenebbnél képtelenebb kalandokba keveredik titokzatos lovagjával és a képkockák közé csöppent rajzolójával, eltúlzottan röhejes üldözőik elől menekülve. A két udvarló közül a jelenkor egyszerű hősét kedveltem jobban, de megértem, ha mindenkinek a saját világában a helye. Örülnék, ha több ilyen gyöngyszemet láthatnék!

Kapj el, ha tudsz!

Év: 2002

Rendező: Steven Spielberg

Főbb szereplők: Leonardo DiCaprio, Tom Hanks, Christopher Walken, Martin Sheen, Amy Adams

Frank W. Abagnale dolgozott orvosként, ügyvédként és egy nagy légitársaság másodpilótájaként – és mindezt a huszonegyedik születésnapja előtt. A szélhámosság nagymestere emellett briliáns csekkhamisító is volt, szakértelme több millió dollárt hozott neki a konyhára. Carl Hanratty FBI ügynök legfontosabb küldetésének tartotta, hogy elkapja Franket, és a törvény színe elé vigye, de Frank mindig egy lépéssel előtte járt, és a hajsza folytatására kényszerítette.

Minden ízében fantasztikus, legapróbb részletekig kidolgozott, nagyszabású mozivarázslat egy szemtelenül okos csalóról és az őt fáradhatatlanul üldöző rendőrről. Mindkettőjüknek muszáj szurkolni, és mindketten jól is jönnek ki a dologból csavaros macska-egér játékuk végére. Az ifjú hamisító módszerei ámulatba ejtően kreatívak, ráadásul igaz történet lévén a valódi szélhámos is besegített a film hitelességébe. Miközben az első perctől az utolsóig lekötnek a fordulatok, számos hasznos trükköt is tanulhatunk társasági életben boldoguláshoz és tökéletes illúziókeltéshez.

Piszkos alku

Év: 1986

Rendező: John Irvin

Főbb szereplők: Arnold Schwarzenegger, Kathryn Harrold, Darren McGavin, Paul Shenar, Sam Wanamaker

Mark Kaminsky egy kisvárosban él feleségével, miután forrófejűsége miatt évekkel ezelőtt menesztették az FBI kötelékéből. Egykori főnöke, Shannon azonban felkeresi, hogy segítsen bosszút állni a fia gyilkosán, és cserébe megígéri, hogy a sikeresen elvégzett megbízás után visszahelyezi egykori pozíciójába. Kaminsky belemegy az alkuba, új személyazonosságot ölt és Chicagóba utazik, hogy beépüljön az alvilágba. Azonban ahhoz, hogy a feladatot sikeresen végre tudja hajtani, a gengsztereknek is el kell fogadniuk őt.

Élvezetes, de teljesen átlagos akciófilm a 80-as évek sablonjai szerint, amit jócskán leront, hogy előző és következő nap is a szó szoros értelmében vett nagybetűs FILMET néztem. A sztori faék egyszerűségű, a karakterek sablonosak, az akciójelenetek indokolatlanul véresek, mégis jólesik néha egy ilyet is megnézni. A főhős kedvelhető, és a szerelmi szál is tetszett, bár nem elégedtem meg a lezárással, hogy a férfi mégis visszament enyhén idegbeteg nejéhez. Szóval jó volt, csak éppen eltörpül a hónap százszorta emlékezetesebb filmjei között.

Az Argo-akció

Év: 2012

Rendező: Ben Affleck

Főbb szereplők: Ben Affleck, Bryan Cranston, Alan Arkin, John Goodman, Clea DuVall

1978-ban az iráni forradalom elűzte a nyugatbarát uralkodót, és kikiáltották az iszlám köztársaságot. Egy évre rá a korábbi sah Amerikába utazott gyógykezelésre, a hírre november 4-én a tömeg megrohanta a teheráni amerikai nagykövetséget, túszul ejtette az ott dolgozó 52 diplomatát, kirobbantva a 444 napos túszdrámát. Az akció idején azonban hat embernek sikerült megszöknie és elrejtőznie. Mindenki tudta, csak idő kérdése, hogy rájuk akadjanak. A CIA „beszivárgási” szakértője, Tony Mendez előállt egy mentőakció tervével.

Nyáron nem szomjazom a komorabb, főleg nem a háborús történeteket, így némileg fanyalogva úgy álltam Az Argo-akcióhoz, hogy ugyan nem lesz könnyű menet, de mindenképp fontos megnézni. Nos, hatalmas pozitív csalódást éltem át, tekintve hogy nem voltam teljesen tisztában az akció menetével. A fedősztoriként megvalósított kamu Star Wars-koppintás forgatása üdítő és felszabadult pillanatokat eredményezett az iráni forrongások közepette. A túszul ejtett csapat kimenekítéséért pedig a végletekig lehetett körömrágva, őszintén reménykedve szorítani.

Phillips kapitány

Év: 2013

Rendező: Paul Greengrass

Főbb szereplők: Tom Hanks, Catherine Keener, Barkhad Abdi, David Warshofsky, Corey Johnson

Szomáliai kalózok fenyegetik az Ádeni-öbölben áthaladó teherhajókat. Egy nappal azután, hogy az Amerikai Tengerészeti Hivatal 2009-ben figyelmeztetést ad ki emiatt, támadás éri a Maersk Alabama nevű, afrikai segélyszervezeteknek árut szállító teherhajót. Miközben a legénység elbarikádozza magát a gépházban, Richard Phillips kapitány a hídon marad. Idegőrlő tárgyalás kezdődik a kapitány és a kalózok vezére között. Végül Phillips túsznak ajánlja magát a legénység szabadságáért cserébe.

Milyen érdekes, hogy Az Argo-akciót követő napon egy azzal egy lapon sokat emlegetett, más, de hasonlóan fontos témáról szóló alkotást vetítettek a tévében, ami szintén elnyerte magasfokú elismerésem. A foglyul ejtett teherhajón zajló események hatásosabb izgulást váltanak ki, mint egy felfokozott akciójelenet, a kapitánynak és legénységének pedig az elsőtől az utolsó percig lehet szurkolni. A film túllép az egyoldalúságon, a szomáliai kalózok oldalát is sikerül úgy bemutatnia, hogy meg lehessen érteni a szándékaikat, és egy kicsit nekik is jót akarjunk, úgy, hogy egyik fél se sérüljön.

Pán Péter

Év: 2015

Rendező: Diarmuid Lawrence

Főbb szereplők: Hazel Doupe, Zak Sutcliffe, Stanley Tucci, Laura Fraser, Paloma Faith

A fiatal Lucy súlyos szívbetegsége miatt kórházi kezelésre szorul. Ez a történet az ő Pán Péter-feldolgozása, egy bátor, kreatív és teljesen modern lány képzeletének szüleménye, aki attól tart, hogy a betegsége miatt, csak úgy, mint a mesebeli fiú, sosem nőhet fel. Lucy ezt a verziót álmodja meg, miután a műtéte előtt késő estig a könyvet olvasta.

Pán Péter történetéért sosem lelkesedtem, egy századik feldolgozást pedig végképp fölöslegesnek találtam volna, ebben a verzióban azonban akad egy különleges csavar. Egy műtétre váró szívbeteg kamaszlány értelmezi újra a klasszikus mesét, a szereplőket kórházi ismerőseinek megfeleltetve, érdekes új vetületet és megható üzenetet adva a felnőni képtelen kisfiú legendájának. A Sohaországban átélt kalandok ettől még ugyanolyan nevetségesek és gyerekesek maradnak, a lány életéért folytatott küzdelme azonban feledteti az ebből fakadó bosszankodásokat.

A nagy Gatsby

Év: 2013

Rendező: Baz Luhrmann

Főbb szereplők: Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire, Carey Mulligan, Joel Edgerton, Isla Fisher

Amerika a lázas húszas évek bűvöletében, a laza erkölcsök, az észbontó dzsessz és korlátlan lehetőségek világában él. Nick Carraway, a feltörekvő írópalánta New Yorkba utazik, hogy karriert csináljon. Miközben a saját amerikai álmát hajszolja, egyre közelebbi kapcsolatba kerül szomszédjával, a titokzatos milliomossal, Jay Gatsbyvel, és elbűvölő unokatestvérével, Daisy Buchanannel. Rajtuk keresztül feltárul előtte a szupergazdagok magával ragadó, ám érzelmileg kiüresedett világa.

Egyből beszippantott ez a precízen felépített, szemkápráztatóan megvalósított sosemvolt múlt, ahol az sem okoz fennakadást, ha a 20-as évek táncait mai rapre járják, a szereplők mélyebb megismeréséig mégsem tudtam szabadulni az érzettől, hogy mindez csak nagyszabású hatásvadászat. Gatsby megjelenésétől az események felpörögtek, amikor pedig kitudódott a tettei mögötti valódi motiváció, még inkább magasra csaptak az érzelmek lángjai. Gyanítottam, hogy egy ilyen elsöprő szerelem sosem érhet boldog véget, így miközben reménykedtem, rá is hagytam ezekre a különös figurákra, hadd intézzék el ügyeiket egymás közt úgy, ahogy elrendeltetett nekik.

A Bourne-hagyaték

Év: 2012

Rendező: Tony Gilroy

Főbb szereplők: Jeremy Renner, Rachel Weisz, Edward Norton, Scott Glenn, Corey Stoll

Aaron Cross leleményes, és úgy tűnik, megállíthatatlan ember. Érzékei természetfelettien élesek, ami egy kísérleti gyógyszernek köszönhető. A férfit és ügynöktársait kivégzésre szemelik ki. Crossnak, szövetségesével, Marta Shearlinggel menekülnie kell, azonban ahhoz, hogy életben maradhassanak, minden tudásukra szükség lesz.

Az első Bourne-filmet láttam, és tetszett is, mégis a folytatásokat, bár kb. nem telik el hónap anélkül, hogy adnák őket, valahogy elmellőztem. A lazán kötődő spinoffra most mégis rászántam magam, majd ütős, de cseppet sem kiemelkedő akciófilmként könyveltem el. Nem is tudom, ha Aaron Crossról szólna az egész sorozat, vagy nem kapcsolódna egy másik szereplőről szóló szériához, talán nem ilyen felemás pozíciót töltene be. Mindenesetre egyszer jó volt, izgalmas is, bár többször majdnem elaludtam rajta.

Sztriptíz

Év: 1996

Rendező: Andrew Bergman

Főbb szereplők: Demi Moore, Burt Reynolds, Armand Assante, Ving Rhames, Rumer Willis

Erin Grant, a volt FBI-ügynöknő sztriptízt táncol egy éjszakai lokálban. Azért van szüksége erre a munkára, mert vissza akarja szerezni hétéves kislányát, akit azzal az indokkal vett el tőle a bíróság, hogy az asszony nem tudja eltartani. Egy este az ismert politikus, David Dilbeck is a nézők között van. Amikor Erin egyik hódolója kitalálja, hogyan zsarolhatnák meg Dilbecket, még senki sem sejti, hova vezet egy látszólag egyszerű zsarolás. A zsarolót hamarosan megölik, és Al Garcia nyomozó indul útnak, hogy kiderítse, mi folyik a színfalak mögött.

Elég bugyuta, de kellemes krimi, olyan, amit nem kell komolyan venni. Már az alapötlet is életszerűtlen, hogy az FBI volt titkárnője majd biztos nem tud előnyösebb állásban elhelyezkedni, mint egy sztriptízbár fellépőjeként. A röhejes akcióvonalat is csak úgy ímmel-ámmal körítették a férfinézők szemét gyönyörködtető, egyébként tényleg szépen koreografált táncjelenetek mellé. Holott, jobban belegondolva, a megalázó munka mellett a kislánya felügyeleti jogáért vívott harcból akár még egy drámai történetet is ki lehetett volna hozni, de nyilván nem ez volt a cél.

A hetedik jel

Év: 1988

Rendező: Carl Schultz

Főbb szereplők: Demi Moore, Michael Biehn, Jürgen Prochnow, Peter Friedman, Manny Jacobs

A szaporodó baljós jelek arra utalnak, hogy a világvége bibliai jövendölése most valósággá válhat. A folyók vérvörössé válnak, a hold elsötétül, és már csak egy asszony képes megakadályozni az apokalipszist, aki azonban erről mit sem tud. Abby Quinn előző terhessége során elvesztette gyermekét, nem csoda, ha most különösen félti héthónapos magzatját. Nem is sejti, hogy a születendő gyermeket sötét hatalmak szeretnék megkaparintani. Amikor férjével egy új bérlakásba költözik, felfigyel egy különös idegenre, aki már puszta lényével is félelmet kelt benne.

A véletlen jóvoltából ismét egy Demi Moore-film… ráadásul olyan, amiben mit ad Isten, egy születendő gyermeket kell félteni. A vallásos-misztikus szál izgalmasabb és kidolgozottabb volt, mint gondoltam, és kellőképpen ijesztő is. Érdekes és gondolatébresztő az alapfelvetés, ezzel együtt engem mélységesen el is szomorít. Úgy vélem, semmilyen kitalált világképben sem szabadna előálljon, hogy nincs hely több léleknek, ezért egy gyerek nem születhet meg rendesen, vagy más kell az életével fizessen, hogy teret engedjen neki, mindenesetre a filmben ez szépen van felvázolva és megoldva.

Palimadár

Év: 1990

Rendező: John Badham

Főbb szereplők: Mel Gibson, Goldie Hawn, David Carradine, Bill Duke, Joan Severance

Rick Jarmin egy detroiti benzinkútnál dolgozik. Amióta kilépett a Szövetségi Szemtanúvédelmi Programból, többször cserélt nevet, mert tizenöt évvel ezelőtt néhány narkós ellen vallott, akik azóta is sikertelenül keresik. Magányos életébe betör a szerelem, amikor Marianne, a kemény New-York-i ügyvédnő színre lép, és felismeri Ricket, aki persze tagadja, hogy látta volna valaha is. Ők ketten szeretők voltak tizenöt évvel ezelőtt, csak Rick lelépett, és a nő végre megtudja, miért. Éjjel újra megjelenik a benzinkútnál, éppen időben, hogy megmenthesse Ricket a rátörő fickóktól, akik végre megtalálták. 

Egyszerűen szomjazom az ilyen filmeket, még ha sutácskák is, rendbe teszik a lelkem, és tökéletes kikapcsolódást nyújtanak. A keményfiú és az aggodalmaskodó nő párosa ugyan elcsépelt és némileg idegesítő, de tetszett, hogy nem csak úgy pikkpakk bolondultak egymásba, hanem korábban is ismerték egymást. Az akciórészre bevallom, már nem is emlékszem annyira, mint a bájos civódásokra, de a végső összecsapást megjegyeztem, köszönhetően az állatkertnek, ami igazán egyedi és hatásos helyszínként szolgált hozzá.

Kingsman: A titkosszolgálat

Év: 2014

Rendező: Matthew Vaughn

Főbb szereplők: Taron Egerton, Colin Firth, Samuel L. Jackson, Sophia Boutella, Michael Caine

Töki átlagos, vagány utcagyerek, viszont bátor, gyors és helyén a szíve. Talán ezért keresi meg őt egy magánkézben lévő titkos kémszervezet, a Kingsman egyik legjobb embere, Harry Hart. Ha Töki is úgy akarja, a nagy hagyományú, és szigorú szabályok szerint működő cégnél modern James Bondot faragnak belőle. Ám a különlegesen veszélyes kiképzőidőszak gyorsan véget ér – de csak azért, mert az ügynökökre újabb, nagyobb veszélyek várnak. Valaki egymás után rabolja el a világ hírességeit, arisztokratáit és miniszterelnökeit, a szálak pedig egy őrült milliomoshoz vezetnek.

Vegyes véleményeket hallva féltem, hogy nem igazán fog bejönni, ám hamar ráéreztem, hogy mást ne mondjak, ez a film bizony eszement jó. Sőt, így utólag, simán kijelenthetem, hogy magasan az egyik legjobb, amit idén nyáron láttam! Imádtam az ügynökség működésének minden sajátosságát, annak ellenére, hogy sok minden ismerős lehet máshonnan, és nem zavart, hogy a történet végig egyensúlyozott a paródia és a komoly kémfilm határvonalán. Pár jelenet az én ízlésemnek kicsit véres volt, de összességében imádtam, ahogy van. A második rész pedig már meg is érkezett a mozikba!

Kavarás

Év: 2014

Rendező: Frank Coraci

Főbb szereplők: Adam Sandler, Drew Barrymore, Bella Thorne, Joel McHale, Terry Crews

Amikor Jim első randija az egyébként kedvesnek tűnő Laurennel nem jön össze, elegánsan távozni készül, ám a sors úgy hozza, hogy kénytelen mellette maradni. Méghozzá összezárva egy afrikai családi üdülőhelyen, korábbi házasságaikból származó gyerkőceik víg társaságában. A kezdeti ellenszenvből gyors utálat lesz. Azután sok bonyodalom következik, és közben a férfi és a nő fokozatosan felfedezik, hogy a másik nem is olyan kiállhatatlan, mint első látásra hitték.

Őszintén nem támasztottam nagy elvárásokat ezzel a vígjátékkal szemben, ehhez képest az egész családot rázta a nevetés, még a gyengébb poénoktól is. Kellemes és aranyos sztori, szókimondó ugyan, de csak elvétve tartalmaz ízléstelen humorforrásokat. Az alapkonfliktus kicsit életszerűtlen, viszont jól bemutatja, milyen nehéz lehet egy anyának fiú-, egy apának lánygyerekeket egyedül nevelni. Helyes lurkókat találtak a szerepekre, a nagylány megnőiesedése különösen tetszett. Afrika egzotikus tájai pedig széles tárházát nyitják meg az őrületes kalandoknak, amibe egy ilyen furcsa kompánia belekeveredhet.

Csak lazán!

Év: 2005

Rendező: F. Gary Gray

Főbb szereplők: John Travolta, Uma Thurman, Vince Vaughn, Danny DeVito, Christina Milian

Chili Palmernek, a filmproducerré avanzsált nagyvárosi gengszternek már elege lett a filmes bizniszből, és egy merész váltással inkább a zeneiparban próbál szerencsét – gangsta rapperekkel és orosz maffiózókkal szövetkezik, és felkarol egy tehetséges, fiatal énekesnőt is. Legyen szó lemezstúdióról, egy Aerosmith koncertről vagy akár az MTV zenei díjáról, minden esetben a tőle megszokott ügyességgel és tárgyalási taktikával manipulálja az eseményeket. Szüksége is van rá, mert ez veszélyes üzlet, ahol mindenki a következő nagy durranásra vár.

Nézés közben halványan derengeni kezdett, hogy mintha ez egy folytatás lenne, aztán lassacskán eszembe jutott az előzmény címe is: Szóljatok a köpcösnek!, de akkor már mindegy volt. Majd bepótolom azt is. A második rész így is érthető volt, már amennyire követhető lehet a zeneipar és a gengszteralvilág összezördülése, extravagáns figurák tömkelegét bevonva mindkét oldalról. Elég fárasztó, és mérsékelten vicces a végeredmény, a zenék sem a legtetszetősebbek, bár Christina Miliannak kétségkívül gyönyörű hangja van, és a karaktere sikerének felívelése vitt egy kis hollywoodias meghatódást ebbe a szokatlan és nem éppen érzelgős komédiába.

Hétvégi mozi (Május 12-28.)

Péntek (05.12.)

Mission: Impossible – Titkos nemzet

Év: 2015

Rendező: Christopher McQuarrie

Főbb szereplők: Tom Cruise, Rebecca Ferguson, Simon Pegg, Jeremy Renner, Ving Rhames

Az Impossible Mission Force-t feloszlatták, Ethan Hunt így magára hagyott ügynök lett, és a csapat ebben a helyzetben kerül szembe egy magasan képzett különleges ügynökökből álló hálózattal, a Szindikátussal. A rendkívül rátermett alakulat minden áron új világrendet akar létrehozni, és ezt terrortámadások egyre durvuló sorozatával szándékozik véghez vinni. Ethan összegyűjti csapatát, és hozzájuk szegődik a szakadár brit ügynök, Ilsa Faust is, aki talán a tagja ennek a „titkos nemzetnek”. Így néznek szembe az eddigi leglehetetlenebb küldetésükkel.

Tudom, hogy bizonyos nézőpontból ez nem a filmművészet csúcsa, de akkor sem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy mégis hogy lehet egy filmben ennyire precízen kitervelve minden? Két éve moziban láttam, és már akkor is teljesen le voltam nyűgözve.

Kicsit hosszú és tekervényes, megdolgoztatja a figyelmet, viszont egyszerűen tökéletesen egyben van. A széria mostanra jár a csúcsán, és mikor már azt hinnéd, nem lehet nagyobb dobást kitalálni, olyan lélegzetelállító jelenetsorokat hoznak össze, mint a repülő szárnyán lógós, az operaházas, a víztározós és a motorozós. Az első három sötétebb tónusú rész után nekem jobban bejön a könnyedebb hangvétel, arról nem is beszélve, hogy csapatközpontúbb lett az egész. Tom Cruise mellett Simon Pegg, Jeremy Renner és Ving Rhames is megkapja a maga bizonyítási lehetőségét, Rebecca Ferguson pedig joggal lehet az első női tag, aki egy résznél tovább marad.

Várom a jövőre érkező folytatást (nagyon messze van az még 😦 ), ám néhány változtatásnak, pl. Renner kilépése,  nem igazán örülök. Ettől még nem kételkedem, hogy szuper lesz, csak mégis van ok aggodalomra.

Szombatok (05.13-20-27.)

Egynyári kaland

2. évad 1-2-3. rész

Év: 2015-

Rendező: Zomborácz Virág, Akar Péter

Főbb szereplők: Schmidt Sára, Rubóczki Márkó, Dobos Evelin, Király Dániel, Walters Lili, Héricz Patrik

Az ifjúsági mini-sorozat hat frissen érettségizett fiatal – három lány és három fiú – balatoni kalandjait követi nyomon. Az egész nyarat a Balaton partján töltő fiatalok a szünidő alatt dolgoznak, szerelembe esnek és különféle izgalmas kalandokba bonyolódnak.

A Csak színház és más semminél jobban kedveltem a Duna másik új sorozatát, amit most már illene inkább Kétnyári kalandnak hívni. Nem biztos, hogy feltétlen össze kéne hasonlítgatni a két szériát, viszont annyit szeretnék megjegyezni, hogy ugyan előbbi profibban megírt és fordulatosabb, ez utóbbi életszerűbb és kevésbé intrikával teli.

Néhány elsőre nem jól hangzó változtatás itt is történt, így nem tért vissza Döbrösi Laura, akinek a szála az egyik kedvencem volt, Vecsei Miklós pedig csak futólag ugrott be, nagyjából ugyanúgy, ahogy Mókus Petiként is tette. A sztori ettől még működik, itt is elismerésre méltó, hogy nem ugyanazokat a köröket róják még egyszer, hanem új szereplőket, új szálláshelyet, új szituációkat vonultatnak fel. Annyira kellemes néznivaló, hogy azt se bánom, hogy fogadni lehetne rá, kik fognak egy párt alkotni az évad végére, valamint hogy kezd egyre inkább burkolt oktatófilmmé válni a történet nyaraló fiatalok számára. Bizonyos szinten szájbarágós, hogy az ifjak aztán nehogy leégjenek, eltévedjenek, berúgjanak, ugyanakkor az olyanokban példamutató és hiteles, mint nem biztos, hogy az első szerelem az igazi, vagy a régóta tervezett karrier a befutó. Igazán bájos, retró hangulatú történet, tökéletes bemelegítés a szünidőre.

A múmia

A múmia visszatér

A múmia – A Sárkánycsászár sírja

Év: 1999 – 2001 – 2008

Rendező: Stephen Sommers, Rob Cohen

Főbb szereplők: Brendan Fraser, Rachel Weisz / Maria Bello, John Hannah, Arnold Vosloo, Jet Li

Imhotepet, Osiris főpapját, a Holtak Őrzőjét halálra ítélték az ókori Egyiptomban a fáraó és emberei ellen elkövetett égbekiáltó bűneiért. Teteme 3000 éven át feküdt elrejtve Hamunaptrában, a legendás Holtak Városában, míg két kincsvadász csapat 1925-ben rá nem bukkan romjaira. Az egyik csapatot a légiós Rick O’Connell vezeti, akihez csatlakozik a könyvtáros Evelyn Carnahan, és szélhámos bátyja, Jonathan. A kalandorok véletlenül felszabadítják a gonosz teremtmény elképesztő erejét, és ezzel kezdetét veszi hosszú és kétségbeesett harcuk, hogy megmentsék magukat és a világot a szörnyű átoktól, mely Imhoteppel együtt támadt fel.

Pár éve izgatottan kezdtem el nézni az első részt, ám nincs mit szépíteni, elmondhatatlanul féltem, és sokáig kísértett utána is. Így hosszú ideig felé sem mertem nézni a filmnek, de minden félelemmel szembe kell egyszer nézni, így újra belevágtam, és most már teljesen máshogy láttam a dolgokat.

Szinte nem is értem, min paráztam annyit, mikor sokkal durvább filmeket is “kihordtam lábon”! Igaz, hogy bőven akad benne olyan jelenet, ami nem szép látvány, de egyáltalán nem rettegtem, sőt, kitűnően szórakoztam. Vérbeli kalandfilm, hagyományos panelekből építkezve, mint a sármos és könnyelmű kalandor, a gyönyörű és eszes tudósnő, az amennyire haszontalan, annyira vicces segítő, és természetesen túlvilági ellenségek serege. Nem veszi magát komolyan, és ez nagyon jól áll neki.

A második rész is tetszett, viszont kicsit úgy éreztem, túl sok mindent akartak belezsúfolni, és ennek rovására ment az éppen csak hajnalán álló, akkor még forradalminak számító, mai szemmel azonban feltűnően kezdetleges vizuális effektekkel villogás. Ügyes újítás ellenben a kisfiú és Imhotep szerelmének szerepeltetése, valamint a részletesebb visszatekintések a múltba.

A harmadik rész elég megosztóra sikeredett, egyesek jogosan gondolhatják, hogy nem is igazi Múmia-film. Szerintem jót tett a vérfrissítés, Kínába átültetni a történetet fantáziadúsabb, mint harmadjára is előkotorni az egyiptomi szálat. Sajnálatosabb, hogy Rachel Weisz szerepét Maria Bello vette át, aki szintén szép és tehetséges színésznő, ám hiányzik belőle az a bájos lükeség, ami az előző részek Evy-jét jellemezte. A sztori ettől még kellőképp izgalmas, az akciójelenetek látványosak és a korábbiaknál kiforrottabbak, csak a varázs már megkopott.

Holnap pedig bemutatásra kerül a reboot, amit már akkor is vártam, amikor még nem láttam az eredeti trilógiát, amint tudok, sort kerítek majd rá. Ugyan bejött a könnyed hangvétel is, nem bánom, hogy az új rész már jóval sötétebb és napjainkban játszódik.

(U.i.: Milyen szép piramist alkot a három cím 😀 )

Vasárnap (05.21.)

Egyiptom istenei

Év: 2016

Rendező: Alex Proyas

Főbb szereplők: Brenton Thwaites, Nikolaj Coster-Waldau, Gerard Butler, Geoffrey Rush, Courtney Eaton

Széth, a sivatag könyörtelen istene magához ragadja Egyiptom trónját, és az egykor békés és virágzó birodalmat káoszba és pusztulásba taszítja. Lázadó halandók egy csapata, élükön Bekkel, a szerelmes ifjú tolvajjal, szövetkezik Hórusszal, hogy megállítsák a kegyetlen nagyurat. A Széth és csatlósai ellen vívott háborúban megjárják a mennyet és a poklot is, ahol isteneknek és halandóknak egyaránt tanúbizonyságot kell tenniük bátorságukról és állhatatosságukról, hogy felül tudjanak kerekedni a végső ütközetben.

Íme egy újabb Egyiptomhoz kapcsolódó film, amit cseppet sem értem, hogy jelenthetett ki nagyjából minden általam olvasott kritika a tavalyi filmtermés legrosszabb darabjának. Mikor először hallottam róla, engem sem vonzott, megnézve viszont élvezetesnek és szépen megcsináltnak találtam.

Lehet, hogy nem pontosan és hűen építkezik a mitológiából, de melyik ilyen témájú film igen? Lehet, hogy a nagy színészek is épphogy nem ripacskodva formálják meg az isteneket. Lehet, hogy nincs különösebb mélysége a sztorinak, de fontos tanulságokat azért megfogalmaz. Őszintén, szerintem nemhogy semmi baj nincs ezzel a filmmel, hanem kifejezetten jó is. A látványvilág grandiózus, mint egy megelevenedő mesekönyv, a bizonyos elemekben modern felfogás jól áll, a legtöbb jelenet alatt pedig le sem lehetett törölni a mosolyt az arcomról, ami azt jelezte, hogy mindez őrületesen menő.

Ja, és miután ennyi témába vágó filmmel találkoztam, végre jutott időm elkezdeni A vörös piramist, ami hónapokig várakozott a dobogón.

Péntek (05.26.)

G. I. Joe – Megtorlás

Év: 2013

Rendező: Jon M. Chu

Főbb szereplők: Channing Tatum, Dwayne Johnson, Bruce Willis, Adrianne Palicki, Lee Byung Hun

A nagy amerikai hősök a Pakisztán nukleáris arzenáljának semlegesítésére irányuló akció sikerét ünneplik, amikor váratlanul lerohanja őket egy ismeretlen ellenség, alaposan megtizedelve az egységet. A csapat összeszedi magát, és néhány új taggal kiegészülve újra fölveszi a harcot a régi halálos ellenséggel, a Kobrával, miközben azzal is szembe kell nézniük, hogy az ellenség a legmagasabb politikai körökbe is beszivárgott. Az elnök közvetlen közeléből érkező fenyegetés a létüket veszélyezteti.

Nyilván senkinek nem okozok meglepetést, ha azt mondom, nem volt gyerekkorom része a G. I. Joe-akciófigurákat övező őrület, és ezt az újragondolást is csak azért tekintettem meg, mert éppen nem adódott jobb a kínálatban.

Hátteret és előzményeket leszámítva teljesen korrekt kis akciófilm lehetne, ütős csapat, pörgős jelenetek, aki ennyivel beéri, annak nyilván nem lesz hiányérzete. Engem azonban végig bizonytalanságban tartott, hogy nem egészen tisztáztam le előtte, hogy ez most folytatás-e. Utólag utánanéztem, igen, van egy előző rész, A kobra árnyéka, ám annak nagyjából a teljes szereplőgárdája más, úgyhogy alig magyarázhat meg valamit az itteni lyukakról. Eleve az gyanús, hogy az elején kulcsfontosságú karakterként jelenlevő Channing Tatumot nagyon hamar kiiktatják (bár neki, ha jól tudom, az első részben nagyobb szerepe van), a legnagyobb húzónév, Bruce Willis pedig sokáig fel sem bukkan, és akkor is csak rövid időre. A többiek érdekesek lehetnének, ám olyan gyorsan bukkan fel egy csomó szereplő, hogy igen embert próbáló követni, hogy ki kinek az oldalán áll, mellette pedig nem jut elég idő mindenki egyéni drámájának kibontakoztatására.

Ettől még nem rossz film, csak nem is olyan jó, néhol kicsit röhejes, persze nem vártam tőle, hogy megváltsa a világot, és egyszeri szórakozásnak megteszi.

Hetente többször

Miraculous – Katicabogár és Fekete Macska kalandjai

1. évad

Év: 2015-

Rendező: Thomas Astruc

Főbb szereplők (eredeti hangjai): Anouck Hautbois, Benjamin Bollen, Marie Nonenmacher, Thierry Kazazian, Antoine Toma

Marinette és Adrien első látásra átlagos párizsi gimnazisták, másik életükben azonban kiválasztottak, akik a várost védelmezik a gonosztól. Marinette a Katicabogár, Adrien pedig a Fekete Macska maszkja mögé bújik ilyenkor, és egyikük sem tudja, a társ, akivel együtt harcol, civilben éppolyan kamasz, mint ő maga…

Tizenegy éves húgom vett rá, hogy a kedvenc rajzfilmsorozatát nézzem vele, és én is meglepően élvezem, annak ellenére, hogy érezhetően kinőttem belőle. Minden megtalálható benne, ami egy jó meséhez kell: szép az animáció, karakteresek, bár nem mondom, hogy nem klisések a szereplők, humoros, és felépített mitológiával is rendelkezik.

Örvendetes, hogy nem lehet rácímkézni, hogy egyértelműen lányos vagy fiús, hiszen mindkét nemből középpontba állít egy erős hőst. Talán a gimis és szerelmi vívódások a lányokat jobban megérintik, de szerintem fiúknak is simán bejöhet a történet. Tetszik az is, hogy kivételesen nem amerikai, hanem francia gyártmányú, és az egészet belengi a franciás báj és a kultúra jellegzetességei. Bejön, hogy ugyan elsősorban fiatalabbak nézik, mint ahány évesekről szól, ettől még a szereplők úgy öltözködnek, olyan szlenget beszélnek, olyan technikát használnak, amit mostanában a kamaszok.

Persze akadnak azért negatívumok is a meglátásaim közt, például néha kicsit unalmas, hogy minden rész ugyanarra a sémára épül, az ellenségek pedig elég nehezen vehetőek komolyan (mivel gyereksorozatról van szó, ezért természetesen nem várom, hogy számukra félelmetesek legyenek, csak hát…). Még nem láttam az összes részt, és nem sorban, de azt így is észleltem, hogy közben az átívelő szálak annyira nem haladnak előre. A főgonosszal még sosem kellett szemtől szembe megküzdeni, kilétére és motivációira is csak halvány utalások adódnak. Az meg egyszerűen nonszensz és borzasztó fárasztó, hogy a két megmentőt ennyire nem ismeri fel senki, mikor annyira nem álcázzák magukat!

Mindenesetre határozottan klassz rajzfilmnek tartom, ami nem erőszakos és nem is nézi hülyének a (kicsit idősebb) gyerekeket, hanem pont megfelel. Néhány teória és belebegtetés a folytatással kapcsolatban pedig már az én kíváncsiságomat is felkeltette, szóval remélem, a következő évadokra meghaladja az eddig felállított kereteit a történet.

Hétvégi mozi (Február 17-19.)

Péntek (02. 17.)

Az élet ízei

Év: 2014

Rendező: Lasse Hallström

Főbb szereplők: Manish Dayal, Helen Mirren, Om Puri, Charlotte Le Bon, Amit Shah

A festői szépségű dél-francia kisvárosban Madam Mallory éttermének, az előkelő Le Saule Pleureur-nek nem akad párja: a Michelin-csillagos konyhában egymás után készülnek a gasztronómiai csodák a szenvedélyes, ám kissé vaskalapos tulajdonosnő irányításával. Ám egyik napról a másikra betoppan a csendes városkába a Kaddam család, akik nem kisebb tervvel állnak elő, mint hogy megnyitják indiai éttermüket szemben a francia gasztrocsodával. Megkezdődik a rivalizálás, míg nem a Kaddam család gyöngyszeme, a hihetetlenül tehetséges Hassan, és Madame Mallory elbűvölő helyettese, Maquerite szövetkeznek: a két teljesen eltérő kultúra ízeit egyesítve élettel telítik meg nem csak a tányérokat, de a bájos városkát is.

Na kérem, az ilyen filmeket készítik arra, hogy visszaadják a néző életkedvét és boldogságba vetett hitét! Az ismertetők alapján azt lehetett gondolni, a két étterem és világnézet közti különbség lesz előtérben, de ezt a harcot ahhoz képest hamar lezavarták, és Hassan fejlődéstörténete került a középpontba. Bármennyire is szórakoztatott a rivalizálás (leszámítva, mikor elfajult a helyzet), természetesen jobban esett a kibékülést és összetartást látni.

A sztori és a karakterek kellően idealizáltak, de legalább nem akar egyértelműen állást foglalni valamelyik fél mellett. Nem mondja meg kerek perec, hogy a Kaddam család jól csinálja, Madame Mallory pedig nem, vagy azt, hogy ne menj el egy trendi nagyvárosi étterembe dolgozni, akkor se, ha csak otthon vidéken teljesedhetsz ki igazán. Egy főzős film megfelelőségét persze leginkább étvágygerjesztésben lehet mérni – én a megtekintés után, ha így tálalják, a tengeri sünt is meg tudtam volna enni.

Szombat (02. 18.)

Durr, durr és csók

Év: 2005

Rendező: Shane Black

Főbb szereplők: Robert Downey Jr., Val Kilmer, Michelle Monaghan, Corbin Bensen, Larry Miller

Harry kisstílű tolvaj, aki egy elbaltázott betörés miatt kétségbeesésében egy színész-meghallgatáson bújik el. Mire felocsúdna, már Hollywoodban van: detektívet kell majd játszania. Ráadásul egy macsó magándetektív, Perry gondjaira bízzák, hogy felkészüljön a szerepére. A detektív persze utálja az új munkáját. Gyűlölet első látásra, de ez még csak a kezdet: hamarosan feltűnik a színen egy sikerre éhes színésznő, Harmony, akinek a nyomát hullák, holttestek és tetemek szegélyezik.

Ezzel az alkotással viszont nem tudom, hányadán álljak. Kikapcsolt és megnevettetett, miközben fárasztónak és követhetetlennek találtam. A krimiszál és annak csavarjai tetszettek, de valahogy a sok ügyetlenkedés közben elterelődött róla a figyelem, nem jó arányban szerepeltek a különböző, érzelmi és akció szálak.

Robert Downey Jr.-t fura volt ilyen kis esetlennek látni, a párosuk Val Kilmerrel pedig nem működött olyan jól, kevés közös teret kaptak. Michelle Monaghan karaktere is visszásan viselkedett, bár kétségkívül nagyon szép, és még tökös is. A poénok szerencsére ültek, a nézőkre kikacsintó narrációt külön élveztem, azt a jelenetet pedig úgy visszatekertem volna, mikor a csaj magabiztosan kijelenti, hogy színésznő, majd mutatják, hogy ez pontosan mit is takar :D.

Vasárnap (02. 19.)

A Jane Austen könyvklub

Év: 2007

Rendező: Robin Swicord

Főbb szereplők: Kathy Baker, Maria Bello, Emily Blunt, Hugh Dancy, Amy Brenneman

Öt nő és egy férfi találkozik időről időre, hogy megvitassa a kiváló írónő, Jane Austen műveit. A napjaink Kaliforniájában élő klub tagjai lassan ráébrednek arra, hogy bár két évszázad eltelt azóta, és egy óceán választja el őket Angliától, a népszerű írónő regényeinek hősei, Emma, Mr. Darcy és a Bennet-lányok valójában ugyanolyan problémákkal, szívfájdalmakkal és érzésekkel küszködnek, mint ők. Az elvált Sylvia, az idősödő Bernadette, a félrelépésről fantáziáló Prudie és a többiek a könyvekből és egymásból merítenek vigaszt, erőt és bölcsességet.

Bevallom, ezt a filmet igazából nem néztem, csak elhallgattam gépezés közben, de így is épp eléggé elkaptam a lényegét. Azt annyira nem sikerült követnem, hogy melyik szereplő kicsoda, és mi a problémája, de ötletesnek tartom az Austen-művekkel való áthallásokat. Az eszmecserék során, bár még csak kettőt olvastam a tárgyalt regényekből, számos olyan kérdés felvetődött, ami bennem is megfogalmazódott olvasás során.

Nem állítom, hogy hamar megnézem újra teljes figyelemmel, azt viszont annál inkább, hogy meghozta a kedvem, már csak a tapasztalás és az összehasonlítás kedvéért is, hogy elolvassam a többi Jane Austen-művet is (úgysincs olyan sok).

Na és milyen jó hírrel szolgálhatok még? Péntektől szerdáig síszünet van a suliban, úgyhogy lesz elég időm olvasni és több filmet megnézni is!

Kényszerleszállás az ismeretlenbe

Robert Merle: Madrapur

Ez a könyv is úgy került a kezembe, hogy soha korábban nem hallottam róla, de ígéretesnek tűnt, és ilyen téren legtöbb esetben kísérletező kedvű vagyok. Rá kellett jönnöm, hogy kedvelem a repülőgépes thrillereket – nem a szokványos, egy kaptafára készült katasztrófafilmekre gondolok, inkább az olyan csavaros alkotásokra, mint a Légcsavar vagy a Non-stop (na és persze az Airplane, de az egy másik kategória 🙂 ). Ennek a zárt környezetnek ugyanis remek feszültségteremtő ereje van, ami ebben a műben is megmutatkozik.

Lassan indult be, és nagyrészt az is maradt, mégis mindvégig fenn tudta tartani az érdeklődést a Madrapur. Kezdve ott, hogy már az elejétől érezni lehet, hogy valami nagyon nem stimmel a repülőút körül. Pedig földrajzi tájékozatlanságom jóvoltából egyből benyeltem a Madrapur úticélt, természetesnek vettem, hogy nyilván van egy ilyen kis ország India környékén, meg is terveztem keresni a térképen, vagy eltűnődtem azon, hogyha nem találok elég jó képanyagot ehhez a poszthoz, majd a térképét illesztem be. Én hülye!

A nagyon változatos jellemű karakterek miatt akkor is érdekes lenne a sztori, ha nem történnének meg benne a műfaj kötelezettségei, mint a terroristák, de persze ennek is megvan a helye, és ez is a legizgalmasabb pont. Minden szereplő rejteget valamit, előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy több vagy egészen más van benne, mint az elsőre gondolható, mégis Murzecné pálfordulásán kívül senki nem lép ki eléggé beszorított keretei közül. Igazából senki sem eléggé szerethető vagy gyűlölhető, bár a főhős és a stewardess igen bájosan esetlenek, és akit még nagyon bírtam, az Blavatski az állandó kotnyeleskedésével és rendőrszófordulataival.

Szóval végig lekötött a könyv, lelkesen találgattam, mi fog történni, a befejezés azonban hatalmas csalódást keltett bennem. Úgy érzem, nem kaptam elég kielégítő válaszokat arra, hova tart a gép, hogyan működik, miért pont ezek az emberek utaznak rajta. Valamilyen szinten értem, hogy a halál allegóriája, de akkor sem felfoghatóak teljesen a világ szabályai. Amúgy tényleg egy csomó ötletem volt a magyarázatra, kedvencem és a vége felé egyre inkább esélyesem az volt, hogy mindenki azért van itt, hogy megtalálja a párját, elvégre egyre több kapcsolat volt kibontakozóban, már komolyan párosítgattam a nagy segítséget nyújtó ülésrend-rajzon, hogy kijönnek-e párosan, és ki kihez illene.

De ha eltekintünk a természetfeletti száltól, akkor is nagyon súlyos kérdéseket boncolgató, lélekrajzi drámát kapunk. A kis csoport esendő ember kisebb-nagyobb csatározásai akkor is izgalmasak lennének, ha a repülő egy valódi ország felé tartana, és a végén mind épségben megérkeznének. Egyterűsége és túlnyomó többségben szóbeli történései miatt remek színdarab lehetne, remélem, ez másnak is eszébe jut majd, mert sajnos a neten keresgélve se színpadi, se filmes megvalósításával nem találkoztam.

Értékelésem:

10/8