Stuart Turton: Evelyn Hardcastle 7 halála
Amióta gyerekként megismerkedtem Poirot és Miss Marple eseteivel, a krimit tartom az egyik kedvenc regény- és filmműfajomnak. Szeretek együtt töprengeni a detektívekkel, akár megelőzve őket, ugyanakkor azt is, ha meglepnek, és olyan megoldást tálalnak elém, amire álmomban sem gondoltam volna. Az Evelyn Hardcastle 7 halála is éppen azért került a szatyromba a Könyvhéten, mert egy klasszikus Agatha Christie-féle bűnügyet ígért, megspékelve némi modern sci-fis beütéssel.
Egy férfi egy erdő szélén tér magához. Nem emlékszik rá, hogy került oda, sőt, még arra sem, kicsoda. Hamarosan megtudja, hogy Sebastian Bellnek hívják és a Blackheath-birtokon tartózkodik, ahol az előkelő Hardcastle család estélyére hivatalos. A parti azonban tragédiába torkollik, a házigazdáék lánya, Evelyn gyilkosság áldozata lesz. Majd másnap az egész elölről kezdődik, egy különbséggel: hősünk Sebastian helyett egy másik ember bőrében ébred fel. Nyolc nap és nyolc személyiség áll a rendelkezésére, hogy elkapja a tettest, különben sosem térhet vissza a saját életébe…
Az időhurkos sztorik mostanában divatba jöttek, Turton viszont csavart egyet a formulán a testcsere beemelésével. Az ötlet – miszerint a nyomozó (és vele együtt az olvasó is) minden alkalommal más szemszögből vizsgálhatja meg a történéseket – páratlan, és jóval több lehetőséget nyit meg, mintha egyszerűen a gyanúsítottak beszámolóiból kéne kihámozni az igazságot. Az írót pedig elismerés illeti, amiért sikerült kézben tartania a népes társaságot úgy, hogy mindig a megfelelő helyen legyenek, és a legkisebb lépéseik is stimmeljenek.
A főhős (akiről később kiderül, hogy Aiden Bishop a valódi neve) többnyire egy üres lapnak érződik, akire bármelyik “gazdatest” jelleme ráhúzható, de elvitathatatlanul jólelkű, és még a kevésbé együttműködő “hordozóit” is igyekszik a nemes cél szolgálatába állítani. A többi karakterről nem árulnék el túl sokat, mivel ahogy az effajta krimikben szokás, a sablonoknak látszódó figurák mind többek annál, aminek mutatják magukat. Bőven rejtegetnek sötét titkokat, ezért egyikükkel sem ajánlatos komolyan elkezdeni szimpatizálni. Azt, hogy ebben az álságos közegben is megcsillanhatnak őszinte érzelmek, bizonyítják az olyan ritka kivételek, mint Evelyn és Michael Hardcastle testvéri kapcsolata vagy Jim Rashton és Grace Davies szerelme.
Sajnos zseniális alaphelyzete ellenére sem jutalmazhatom maximális ponttal a könyvet, ahogyan azt sokáig hittem. Nem mondanám, hogy a kerettörténet kihagyható, de meg lehetett volna oldani egy fokkal visszafogottabban is. Az eseményeket felügyelő pestisdoktorok és a rivális nyomozók behozása túlságosan elvont síkra helyezte a cselekményt. Az időhurok folyamatosan bővülő szabályrendszerével egyenes arányosságban nőtt a logikai buktatók száma, a befejezés pedig szintén kissé túlbonyolítottra sikeredett. Bár a regény végig élvezetes marad, talán a kevesebb több lett volna.
Az Evelyn Hardcastle 7 halála többet vállal, mint amennyit teljesíteni képes, ám figyelemreméltó koncepciója miatt helyet érdemel az évem legemlékezetesebb olvasmányai között. És mivel a felépítése szinte kiált azért, hogy minisorozatot forgassanak belőle, örömmel fogadtam a hírt, hogy a Netflixnél már tervezik a megfilmesítését.
Süntüske 