Februárban, mikor kipattant a fejemből, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a filmvéleményezős posztok megírásába. Azonban bármennyire is korlátozódtak a tévézések a hétvégékre, és próbáltam tömörebben megfogalmazni a gondolataimat, mint egy könyvkritikánál, egy idő után kezdtem érezni, hogy túlságosan feltolultak az értékelésre váró művek. Épp ezért úgy határoztam, mostantól inkább havi összefoglalóban, még sűrítettebben hozom le ezeket a bejegyzéseket, így ki tudja, talán több idő lesz másmilyen cikkekre, az oldal néminemű színesítésére. Remélem, senkinek nem okoz gondot ez a változtatás! Most lássuk a júniusi filmadagomat!
Egynyári kaland
2. évad 4-5-6. rész
Hú, az előző részekről azt írtam volna, hogy nagyjából kiszámítható a cselekmény? Hát ez az évad második felére megfordult, felpörögtek az események, mindhárom pár esetében felmerültek más esélyesek, és kibontakoztak az egyéni drámák is. Ugyan izgalmasabbnak, nagyobb történetívűnek éreztem ezeket a részeket, mint az első eresztést, és szerintem a legtöbb szálat megfelelően varrták el, némi hiányérzetem maradt. Az első évad a tömény jókedvről és nyaralásról szólt, és bár az együtt bulizós, “mindenki jóban van” jelenetek most sem hiányozhattak, kicsit szomorú felhanggal zárult le a történet. Kíváncsi vagyok, terveznek-e harmadik évadot.
Napsütötte Toszkána
Év: 2003
Rendező: Audrey Wells
Főbb szereplők: Diane Lane, Sandra Oh, Raoul Bova, Lindsay Duncan, Vincent Riotta
Frances Mayes sikeres és boldog írónő volt egészen addig, amíg házassága zátonyra nem futott. Az alkotói válságát is képtelen legyűrni, ezért barátnője egy repülőjeggyel ajándékozza meg, és elküldi Olaszországba pihenni és feltöltődni. Frances egy elhanyagolt, ódon villában kap szállást, és szinte pillanatok alatt elvarázsolja a környezet szépsége, a kisváros és lakóinak melegsége. Hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy hátat fordít eddigi életének, és megvásárolja a villát.
A nyár első filmje igazi ráhangolódásul, valódi életkedvjavító alkotásként szolgált. Kicsit felemásan viszonyulok az ilyen önmegtalálós filmekhez: egyik oldalon erőt adnak, reményt sugallnak, másrészt mindig irigykedni, hitetlenkedni is lehet azon, hogy valaki spontán, kevés pénzzel új életet kezd egy teljesen idegen országban. Ezúttal egy harmincas-negyvenes, frissen elvált nő határoz így napjainkban, nem az 1930-as években egy négygyerekes özvegy, mint a Családom és egyéb állatfajtákban, ami kicsit életszerűbb, ám kevésbé szórakoztató. A szerető nagycsaládi légkört persze végül ő is kiérdemelte, az pedig külön szép volt, ahogy rádöbbent, minden vágya teljesült, ha nem is úgy, ahogy tervezte.
A könyvelő
Év: 2016
Rendező: Gavin O’Connor
Főbb szereplők: Ben Affleck, Anna Kendrick, J.K. Simmons, Jon Bernthal, Jeffrey Tambor
Chris Wolff a világ egyik legjobb könyvelője és kissé autista – kerüli az embereket, magányosan él és nem is vágyik másra. Amikor egy nagy, robotokat tervező gyár könyvelésében furcsa hibák tűnnek fel, természetesen hozzá fordulnak. Ő és a cég egyik munkatársa hamar új, megmagyarázhatatlan eltérésekre figyel fel, és ez valakinek nagyon nem tetszik. Egy különleges katonai egység leszerelt tisztje megbízást kap, hogy végezzen a párral. Chris és Dana kénytelenek együtt bujkálni.
A tavalyi termés egyik legérdekesebbnek ígérkező filmjét már rég meg szerettem volna nézni, és nem is csalódtam benne. Elismerésre méltó, hogy egy szokatlan, nem mindennapi figura válik akcióhőssé, egy katonai kiképzésben részesült autista, aki észben és erőben is jeleskedik, egyedül talán az érzelmi reakcióin volna mit csiszolni. Néhol kicsit leül a cselekmény, de az akciójelenetek ütnek, a vége pedig több egészen meghökkentő fordulatot tartogat.
A francia hadnagy szeretője
Év: 1981
Rendező: Karel Reisz
Főbb szereplők: Meryl Streep, Jeremy Irons, Lynsey Baxter, Leo McKern, Peter Vaughan
Viktoriánus korban játszódó, romantikus szerelmi történetet forgatnak a filmesek. Főhőse a szép Sarah, akit a francia hadnagyhoz fűződő korábbi kapcsolata miatt a település lakói messze elkerülnek. Egyik nap tudós érkezik Londonból. Charles a menyasszonyát jött meglátogatni, ám véletlenül találkozik Sarah-val, és heves vonzalom ébred benne a nő iránt. A forgatást bonyolítja, hogy egymásba szeret a két főszereplő színész, Anna és Mike is.
Nem számítottam rá, ezért sokáig nem is voltam vele kibékülve, hogy a helyét önmagában is megálló kosztümös románc valójában csak film a filmben. Érdekes stílusgyakorlat, ám a forgatáson olyan következetlenül és rövid jelenetek erejéig játszódtak részek, hogy nem egészen értettem, mi szerepe. Persze, van némi pikantériája, hogy a tiltott szerelmeseket alakító színészek az életben már rég sülve-főve együtt vannak, de a filmbeli történet annyira magával ragadott, hogy közben el is felejtettem, hogy amit látok, az duplán nem valóság. A végére legalább szépen egymásra rímelt a két idősík, és arra is rájöttem, hogy nem feltétlen annak a happy endnek kellett volna szurkoljak, amelyik végül beteljesült.
János vitéz
Év: 1973
Rendező: Jankovics Marcell
Főbb szereplők (hangjai): Cserhalmi György, Nagy Anikó, Pártos Erzsi, Farkas Antal, Bárdy György
Miközben Kukorica Jancsi kedvesét, Iluskát öleli a folyóparton, az őrzésére bízott nyáj szétszéled. Jancsinak ezért bujdosnia kell és sok nehéz kalandban, számtalan viszontagságban van része. Segít Franciaországból kiűzni a törököt, s mikor meggazdagodva hazatérhet, szép kedvesének csak sírhantját találja. Bánatában újra vándorlásra adja magát, s így jut el a mesék birodalmába, ahol megtalálja végre Iluskáját.
Bevallom, nekem ez kimaradt a gyerekkoromból, bár talán nem is baj, mert nem találtam igazán gyerekbarátnak. Szürreális, helyenként naturális víziókból áll össze a rajzfilm, aminek élénk színei és villódzásai felérnek egy epilepsziás rohammal. Az alaptörténetet egyébként szeretem, itt néhány ponton át lett írva az egyszerűség kedvéért, de ez nem bosszantó. A feljebbi véleményemmel pedig nem arra szeretnék utalni, hogy a célközönségnek sokkoló élmény lehet, szerintem inkább hitetlenkedve nevetnének rajta. Engem például nem a kísértetek vagy a török basa kettévágása döbbentett meg legjobban, hanem hogy Delhusa Gjoni énekel benne!
Trükkös halál 1-2.
Év: 1986, 1991
Rendező: Robert Mandel, Richard Franklin
Főbb szereplők: Bryan Brown, Brian Dennehy, Diane Venora, Cliff De Young, Mason Adams
Rollie Tyler a filmes szakma egyik legnevesebb trükkmestere, mindent tud, amit a speciális effektekről tudni lehet. A különböző halálnemeknek több ezer változatát tudja műhelyében előállítani, számtalan módot tud arra, hogyan tűnhet a képtelen valószerűnek. Úgy alakul azonban, hogy Tyler szakmai tudására nem csak a mozik világában, de a való életben is szükség van, ugyanis egy fontos feladattal bízza meg az FBI: az ő segítségével szeretnének egy hírhedt bűnöző nyomára bukkanni.
Mindig is izgattak a filmes effektek, leginkább azok, amik bizonyítják, a CGI előtt is voltak, és azon túl is vannak lehetőségek. A két Trükkös halál-filmet pont az emeli ki a 80-as évek átlagos akciófilmjeinek medréből, hogy egy trükkmester kénytelen bűnügyekbe keveredni, és élesben alkalmazni tudományát. A film kedvéért kitalált gagyi szörnyfilmek figurái, amiken a főhős dolgozott, egészen röhejesen elképesztőek – kedvencemmé a mozgásátviteles ruha, és természetesen Rózsabimbó, a házőrző vált!
A múmia (2017)
Év: 2017
Rendező: Alex Kurtzman
Főbb szereplők: Tom Cruise, Sophia Boutella, Annabelle Wallis, Russell Crowe, Jake Johnson
Az ókori királynő, kinek életét igazságtalanul oltották ki, évezredek óta nyugszik kriptájába temetve, mélyen a sivatag kérlelhetetlen homoktengere alatt. Legalább is eddig így hitték. Ám most életre kel, és a világra szabadítja régóta felgyülemlett bosszúvágyát, és az ezzel járó elképzelhetetlen borzalmakat. A Közel-Kelet homokdűnéitől a mai London alatti titkos labirintusokig ívelő nagyszabású kaland meglepő izgalmaival és lélegzetelállító csodáival páratlanul fantáziadús betekintést ad az istenek és a szörnyetegek újraértelmezett világába.
Amíg várakoztam, sürgősen bepótoltam a korábbi Múmia-filmeket, és mire feleszméltem, már célba is vehettem az idei év első mozizását jelentő alkotást. A negatív kritikák nem rettentettek el, így egy igazán élvezetes, jól összerakott misztikus kalandfilmet láthattam a kényelmes moziteremben. Az ellenségként fellépő múmiahölgy egyszerre gyönyörű és félelmetes, méltóságteljes és esendő, a köré szövődő történet látványos és fordulatos. A továbbiakban felépülő szörnyes univerzumnak önmagában nem minden darabja vonzana, ezek után viszont felkeltette az érdeklődésem, hogy érnek majd össze a legendás rémek históriái.
Trópusi vihar
Év: 2008
Rendező: Ben Stiller
Főbb szereplők: Ben Stiller, Robert Downey Jr., Jack Black, Matthew McConaughey, Tom Cruise
Tugg Speedman, Kirk Lazarus és Jeff Portnoy filmsztárok egy szuperdrága háborús filmet forgatnak eredeti helyszíneken. Csakhogy az elszabadult költségvetés miatt a stúdió kihátrál a film mögül, viszont a frusztrált rendező úgy dönt, folytatja a forgatást. Stábját a délkelet-ázsiai dzsungel közepébe vezeti, ahol igazi rosszfiúkkal találják szembe magukat.
Furcsa egybeesés, hogy a hónap folyamán már a harmadik olyan filmmel találkoztam, amin belül is készül egy film. A forgatás egyértelműen itt a legjelentősebb, egyben a legszórakoztatóbb is, a félkomoly háborús dráma önironikus tükröt tart a sokszor túlzásokba esően heroizáló filmművészetnek. Túlzásokba, nem azt mondom, itt is esnek, jópár nem feltétlen indokolt poén hangzik el, ám a színészgárda kattantan is szerethető, a végére pedig csak gazdagszanak néhány fontos leckével barátságról és összetartásról, pont úgy, ahogy szerepeikben nyálasnak ítélték.
A csontember
Év: 1999
Rendező: Phillip Noyce
Főbb szereplők: Denzel Washington, Angelina Jolie, Michael Rooker, Queen Latifah, Mike McGlone
Lincoln Rhyme felügyelő egy tragikus baleset következtében mozdulni se tud. Amikor felbukkan a városban egy őrült sorozatgyilkos, aki különös ravaszsággal bánik el áldozataival, Rhyme végre méltó ellenfélre akad és mert egyedül tehetetlen, partnert keres. Amelia Donaghy-t, a fiatal, tapasztalatlan rendőrnőt jelölik ki a felügyelővel való együttműködésre. Egy emberként kell látniuk és dönteniük, mielőtt újra lecsap a magát Csontembernek nevező mániákus gyilkos.
Régóta jön szembe velem ez a film, csak eddig féltem attól, hogy nagyon brutális lesz. Közben megedződtem, a látványt kibírtam, inkább a szörnyűségek tudata az, amit gyakran nehéz volt elviselni. A történet egyébként nem a legkiemelkedőbb krimi, ami igazán érdekes benne, az a két nyomozó egy emberként működése, ahogy a tapasztalt, ám ágyhoz kötött vállalja az agy, az érzelmileg még labilis fiatal kezdő pedig a test szerepét. A gyilkos kilétét hamar sejteni lehetett, ami igazán borzasztó benne, azt pedig sosem értem: hogy képes valaki ennyi ártatlan, véletlenszerűen kiválasztott embert meggyötörni, pusztán hogy egyetlen emberen, egy régi sérelmén bosszút állhasson? Egyszerűen felfoghatatlan.
Maraton életre-halálra
Év: 1976
Rendező: John Schlesinger
Főbb szereplők: Dustin Hoffman, Laurence Olivier, Roy Scheider, William Devane, Marthe Keller
A maratoni futás megszállottja az egyetemista Babe Levy. A bátyja, Doc a titkosszolgálat megbízásából beépült a volt nácik szervezetébe, hogy adatokat szerezzen annak vezetőiről. Így bukkant Dr. Szell, a hírhedt náci nyomára, aki az egyik koncentrációs tábor orvosa volt. A férfi a világháború alatt összeharácsolt gyémántokat az Egyesült Államokból Dél-Amerikába akarja csempészni. Amikor Docot a náci megsebesíti, a halála előtt még átadja titkát az öccsének. Emiatt Szell és emberei vadászni kezdenek Babe-re.
A cím alapján valami sportfilmre számítottam, nem mintha bánnám, hogy kiderült, igazából egy régivágású thrillerről van szó. Bár számomra a komoly politikai probléma, amit taglal, csupán távoli történelem, át tudtam érezni a náci uralomnak áldozatául esett, indokolatlanul megbélyegzett, megnyomorított ártatlanok sorsát. Jól esett látni, ahogy egy teljesen kívülállónak tűnő kisember lassan hőssé válik, és sajnálom, hogy titkosügynök bátyjával való kapcsolatát nem fejtették ki hosszabban, szívesen láttam volna több konfliktust és annak elrendezését köztük.
Saját szavak
Év: 2007
Rendező: Richard LaGravenese
Főbb szereplők: Hilary Swank, April L. Hernandez, Patrick Dempsey, Imelda Staunton, Scott Glenn
Erin Gruwellt, az ambíciózus kezdő tanárnőt első munkája az egyik leghírhedtebb kaliforniai középiskolába szólítja, ahol egy „taníthatatlannak” bélyegzett osztályt bíznak rá. Ennek ellenére ő bízik benne, hogy ki tudja hozni a legjobbat a tanítványaiból. Törekvéseit nem meglepő módon értetlenség és ellenséges érzelmek fogadják, de eltökéltsége segít neki abban, hogy megtalálja a közös hangot az osztállyal. Arra biztatja a srácokat, hogy kezdjék el papírra vetni a saját élményeiket. Az osztály tagjai így megrázó vallomásaik segítségével addig elképzelhetetlen mértékű önbecsülésre tesznek szert.
Korábban már láttam ezt a filmet a suliban, akkor tetszett, de nem gondoltam volna, hogy újra meg fogom nézni. Tisztán emlékeztem, hogy már akkor is meghatónak, de jócskán hollywoodiasnak éreztem a kezelhetetlen, gyűlölködő tinédzserek csodával határos pálfordulását és toleránssá válását. Mikor a végén kiderült, hogy a forradalmár tanárnő létező személy, és mozgalma valójában sikerrel járt, hálát adtam az égnek, hogy ilyen példamutató esetek történnek, ugyanakkor szomorúan konstatáltam, hogy nincs rá garancia, hogy minden gyerek szíve így meglágyulna a rendhagyó órák során.
Éli könyve
Év: 2010
Rendező: Albert Hughes, Allen Hughes
Főbb szereplők: Denzel Washington, Mila Kunis, Gary Oldman, Ray Stevenson, Jennifer Beals
A világvége utáni pusztaságban az erőszak az úr. Éli, a magányos harcos nyugatra akar eljutni, hogy beteljesítse küldetését. Van nála valami, ami értékesebb minden fegyvernél és élelmiszernél: egy könyv utolsó példánya, amely hitet adhat az embereknek, hogy van remény az újjászületésre. Éli a kisvárosban keresztezi a környéket uraló hadúr, Carnegie útját, aki megszállottan keresi a könyvet, mert segítségével akarja kiterjeszteni hatalmát. Az emberiség sorsa Éli kezében van.
Ezt a filmet is már régóta kerülgettem, ám valahogy mindig akadt más is, amit szívesebben néztem meg. Végülis tetszett, csak valamilyen szinten nagyobb durranásra számítottam a poszt-apokaliptikus világ felépítését tekintve. Kevésnek éreztem a magyarázatot az előzményekre, míg a túlélésért folytatott öldökléseket sokalltam. A féltve őrzött könyv tartalma nem lepett meg, ám a formátuma annál inkább. Egyébként a világ, amennyire nincs kidolgozva háttér terén, annál inkább látványilag, a sivatagról készült kifakított felvételek egészen sajátos atmoszférát társítanak a feszült cselekményhez.
Cuki a sütid
Év: 2004
Rendező: Kevin Connor
Főbb szereplők: Costas Mandylor, Lauren Holly, Andy Lauer, Dorie Barton, David Proval
Marco Poloni, akárcsak felmenői, kiváló szakács, aki szeretné megmenteni családja pékségét. Egy cukrászverseny 250 ezer dolláros díja kihúzná a pácból, a nevezéshez azonban társra van szüksége. Hamarosan meg is találja a gyönyörű és kivételesen tehetséges Grace Carpentert, akivel minden idők legjobb süteményét készülnek megsütni.
Nincs rá találóbb kifejezés, tényleg egyszerűen cuki kis vígjáték. Olyan, ami a műfaj összes kliséjét felhasználja, de abból valami igazán kellemes jön létre. Egy percig nem volt kérdés, hogy mi fog történni a két főszereplő közt, és ki nyeri meg a cukrászversenyt, ettől még bőven lehetett izgulni. Na, és a sütik! Az ilyesmihez fel kéne találni az ízes filmet, mert legszívesebben végigkóstoltam volna az összes édes műalkotást, amik készítésének szemtanúi lehettem.
Véres gyémánt
Év: 2006
Rendező: Edward Zwick
Főbb szereplők: Djimon Hounsou, Leonardo DiCaprio, Jennifer Connelly, Arnold Vosloo, Michael Sheen
Solomon, akit elválasztottak a családjától, és arra kényszerítenek, hogy a gyémántmezőkön dolgozzon, egy nap különleges drágakövet talál, amit élete kockáztatásával elrejt, hogy az érte kapott pénzzel megmentse a családját. Danny Archer, az exzsoldos tudomást szerez a kincsről és Mady Bowen újságírónő közvetítésével Solomon mellé szegődik, abban a reményben, hogy a kincs sikeres értékesítésével ő is jól jár, és végre elhagyhatja Afrikát. A két ember sorsa végzetesen összefonódik az életveszélyes vállalkozás során.
Ennek a filmnek a megnézésétől is kicsit ódzkodtam, mert féltem, hogy elviselhetetlenül megrázó lesz számomra a látvány. Szerencsére a gyémántkeresésre befogottak valóban átérezhetően ábrázolt szenvedései között egy igazán pörgős és kalandos akciótörténet kerekedett ki. A főhős párosból végig inkább a családjáért aggódó afrikai férfihez húztam, mint a sztorivadász kalandorhoz, az ő boldogulását fajsúlyosabbnak és kiérdemeltebbnek tartottam. A végén pedig nem hagyott nyugodni a kérdés: vajon ennek a filmnek a megnézése után van bárki, aki továbbra is csillogó ékszerekre áhítozna?
Forráspont
Év: 1993
Rendező: James B. Harris
Főbb szereplők: Wesley Snipes, Dennis Hopper, Viggo Mortensen, Lolita Davidovich, Seymour Cassel
Jimmy szövetségi ügynökként kíméletlenül üldözi a bűnözőket, és céljai elérése érdekében néha megszegi a törvényt is. Egyik akciója során társát egy kisstílű bűnöző, Ronnie megöli menekülés közben. Jimmy bosszút esküszik barátja haláláért. Hamarosan kiderül, hogy Ronnie a kegyetlen pénzhamisító, Red végrehajtója volt. A két férfi között megkezdődik az élet-halál harc.
Egyszer nézhető, teljesen átlagos akciófilm a 90-es évekből, talán az szokatlan benne, hogy a bűnözők szakmai és magánéleti tevékenységét is kicsit megkedveltetősen mutatja be. A gengsztervezér viszont olyan széles gesztusokkal kommunikált, ami teljesen nevetségesen hatott, miközben tisztán látszott a színészen, hogy érzi, élete Oscar-díjas alakítását nyújtja. Ettől függetlenül valahogy több szimpátiát igyekszik ébreszteni a film ő és fiatal kollégája iránt, mint a zsaru felé, például ahogy próbál visszatalálni a feleségéhez, vagy csupán táncpartnernek fizet egy utcalányt, mást nem kíván tőle. Félre ne értsetek, a pasi különben tényleg röhejes, a film pedig felejthető.
Vadászat a Vörös Októberre
Év: 1990
Rendező: John McTiernan
Főbb szereplők: Alec Baldwin, Sean Connery, Sam Neill, Scott Glenn, James Earl Jones
A Vörös Október nevű szovjet atomtengeralattjáró az Egyesült Államok partjai felé tart. Jack Ryan, a CIA szakértője úgy gondolja, parancsnoka dezertálni akar. Valójában Marko Ramius kapitány át akarja játszani a modern hadieszközt az amerikaiaknak, hogy a szovjetek ne kerüljenek egyoldalú fölénybe. Az USA hírszerzése pedig támadásként értelmezi a gépóriás mozgását, miközben a szökést sejtő oroszok is üldözőbe veszik. A parancsnoknak minden leleményességét össze kell szednie, hogy kivághassa magát a kettős szorításból.
A korábban látott Jack Ryan-kalandokkal (Árnyékügynök, Férfias játékok) összevetve kijelenthetem, hogy ezt találtam, ha nem is a legizgalmasabbnak, de a legkülönlegesebbnek. A szuperügynök és érdemei ugyanis ezúttal háttérbe szorulnak, a fókusz pedig az orosz tengeralattjáró legénységén van. Mindig érdekes kísérlet összezárni megannyi eltérő jellemet, és figyelni, hogy feszülnek egymásnak az indulatok. Elismerésre méltó, hogy annyi más Amerikát dicsőítő, és Oroszországot ellenségként beállító művel ellentétben itt az oroszok közt is akad tisztességes ember. A cselekmény azonban gyakran unalmas, a megoldás pedig igencsak pátoszos.
Boszorkányvadászok
Év: 2013
Rendező: Tommy Wirkola
Főbb szereplők: Gemma Arterton, Jeremy Renner, Famke Janssen, Pihla Viitala, Peter Stormare
Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János és Júlia önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük, a saját múltjukkal.
Rajongok a modern mesefeldolgozásokért, amik ötletes csavarokkal értelmezik át az unásig ismert történeteket, Jancsi és Juliska felnőttként boszorkányvadásznak állása pedig, ha belegondolunk, egyáltalán nem abszurd ötlet. A példás összetartást tanúsító testvérpár igazán menő fegyverarzenállal rendelkezik, a baljós középkori atmoszféra jól megfér a félkomoly hozzáállással, a vérengzést viszont kicsit soknak találtam. A legnagyobb pozitívum egyértelműen a háttérsztori megváltoztatása, sikerült értelmes magyarázatot adni a gyerekek erdőben hagyására, ami az addig szívtelennek tartott szülőket hősökké emelte, ezért pedig hálás köszönet illeti a készítőket!