Amióta történelmi regényeket olvasok legszívesebben, ráébredtem, a régi korokból leginkább az érdekel, hogy élték meg a hétköznapokat. A hadjáratok és trónutódlások ugyan kitörölhetetlen részei az emberiség emlékezetének, gyakran egyhangúvá váló folyamatuk tanulása közben akkor csillan fel a szemem, mikor épületekről, használati tárgyakról, mindennapi rutinról bővíthetem a tudásom – és mivel a ruhák is ebbe a körbe tartoznak, rögtön fellelkesedtem, amint megláttam, hogy egy ilyen csodaszép divattörténeti album kerül kiadásra.
Amíg a megjelenés napjára vártam, felfedeztem és követni kezdtem az azonos című honlapot és Facebook-oldalt, amik rövidke bejegyzéseiből is kitűnt az írónő antik kosztümök és kiegészítők iránti rajongása, és rengeteg kutatómunkája. A könyv szép megkoronázása a blogolással töltött éveknek, összefoglalja és kronológiába rendezi a posztokat, átfogó betekintést adva az 1700-as és 1920-as évek közti időszak öltözködési szokásaiba.
A Rizsporos hétköznapok olyan igényes kiadvány, aminek már csupán a nézegetésében el lehet veszni: nagy alakú, fényes lapú, telis-tele gyönyörű ruhakölteményekről készült fényképekkel, korabeli grafikákkal, híres festményekkel. A szöveget hozzáolvasva pedig egyáltalán nem száraz ismertetőket kap az olvasó, hanem számtalan, olvasmányosan megfogalmazott érdekességet a divat alakítóinak céljairól, újító szándékairól, a viseletek praktikusságáról – ami azt illeti, az esetek többségében inkább impraktikusságáról.
Bizony, hiába esik jól olykor-olykor elábrándozni, milyen mesés lenne a századfordulón élni, és fodros báli szoknyákban járni-kelni, a könyv azt sem kozmetikázza el (hogy egy stílusos szófordulattal éljek), mennyi szenvedést, kényelmetlenséget voltak képesek a nők kibírni szépségük érdekében, és mennyi nevetséges hóbortot nem átallottak az arisztokraták magukra venni. A történelmi háttér is szorosabban kapcsolódik a témához, mint elsőre gondolni lehetne, a nők egyre merészebb ruházatain keresztül végig lehet követni öntudatosabbá válásukat, sőt, más meglepőbb módokon is befolyásolta egymást a kiemelt országok (elsősorban Franciaország és Anglia) sorsa és lakosainak öltözködése.
Amióta nem csak olvasni szeretem a történelmi regényeket, hanem magam is szívesen alkotok letűnt korokban játszódó történeteket, fokozottan érzem a megalkotott környezet hitelességének fontosságát. A Rizsporos hétköznapok hasznos segítség a múltbeli szereplőim ruhatárának összeállításához, de természetesen egyszerű olvasói szemmel is pompás lapozgatnivaló. Kíváncsian várom a beharangozott, ezúttal nem az előkelőkkel, hanem az alacsonyabb rétegekkel foglalkozó második kötetet – már itt is felsejlett, mennyire megdöbbentően más dimenziókban éltek egymás mellett a különböző társadalmi osztályok. És az is biztos, hogy előbb-utóbb kézbe fogom venni Budai Lotti valamelyik egzotikus tájakra (Indiába, Japánba, Kubába) kalauzoló regényét is.
R. Kelényi Angelika: A lánynevelde 1. (Riva nővérek 3.)
Mióta tavasz végén, nyár elején olvastam a Mennyei bűnök két felvonását, számoltam a napokat a következő Riva nővérek-kötet érkezéséig. A megjelenés napját különösen boldoggá és emlékezetessé tette, hogy életemben először részt vettem a könyvbemutatón, személyesen találkoztam az írónővel, és dedikáltan vettem át a saját példányomat. Ráadásul végre alkalmam adódott beszerezni Az ártatlan-novellákat is (amikről szintén ejtek majd egy szót a bejegyzés végén). Hazaérve pedig alig vártam, hogy ismét elmerülhessek egy Angelikától megszokottan szövevényes és szenvedélyes történelmi bűntény felderítésében.
Öt év telt el, mióta Marco Fiore nyomozó és váratlanul mellészegődött segédje, Blanca Riva leleplezték a Sant’Ambrogio zárdában folyó szentségtelen szertartásokat. Blanca, akit immáron Christina néven ismernek, sikeresen megnyitotta a Sorores iskolát nehéz sorsú lányok befogadására, Marco is saját irodájában fogadja ügyfeleit, mindeközben pedig egymáshoz is közelebb kerültek. Egy nap a detektívet egy kétségbeesett hölgy keresi fel, akinek neves üzletember férje nyomtalanul eltűnt. A szálak egy mulatóba vezetnek, amit az úr rendszeresen látogatott, ám Marco rájön, az asszony sem éppen makulátlanul hűséges. Ezzel párhuzamosan Christina egy újabb szegény családból származó kislányt vesz védelmébe, akinek iszákos, bűnbandatag apját néhány napra rá vérbe fagyva találják otthonában. Ahogy a szerelmesek igyekeznek saját ügyüket felgöngyölíteni, hamarosan rádöbbenek, lehetséges, hogy a két eset összefügg…
Ahogy elképzeltem: Nella (Nina Dobrev)
Érdekes új távlatokat nyitott meg, hogy a fonalat nagyobb időugrás után felvevő folytatás született a szorosabb egységet alkotó első két részhez. Így a történet akár önmagában is élvezhető lenne, ám igazán azok értékelhetik, akik végigkísérték a szereplők útját. Blanca/Christina világéletében megingathatatlanul kötelességtudóan viselkedett, és a kolostorban átélt szörnyűségek hatására eljutott odáig, hogy e jó tulajdonságával már nem csak saját és húgai, hanem a lehető legtöbb hasonló nyomorból jövő nőtársuk boldogulásáért küzdjön. Mérhetetlenül becsülöm őt a lánynevelde megalapításáért, ahol a növendékeket nem egyszerűen az alapműveltséget adó tárgyakra oktatják, hanem arra is, miként álljanak ki magukért az erőszakos férfiakkal szemben. Elégedettséggel töltött el a női öntudat effajta képviselése egy ilyen téren jócskán elmaradottabb korban.
Leona (Christina Ricci)
Persze a hímneműek sem mind elnyomó disznókként kerültek ábrázolásra, hisz kiemelkedik közülük Marco, akinek célja minden helyzetben az igazság érvényre juttatása. Nem meglepő módon a szál, ami leginkább izgalomban tartott, a szerelmük beteljesülése volt. Bár a kölcsönös érzések felismerésének pillanata csak visszaemlékezésben jelent meg, így is gyönyörű volt látni, hogyan nyíltak meg lassan egymás felé. Az egykori festőmodell megalázottságát feledteti a gyengédség, a megkeseredett nyomozó pedig kiegyensúlyozottá, az élet szépségeire fogékonnyá vált. Sőt, ő visz több odaadást és elkötelezettséget a kapcsolatba. Egy pontig érthető, miért bizalmatlan Christina azok után, amiket átélt, azonban a házassággal szembeni kifogása inkább mondvacsináltnak hatott.
Alba (Natalie Dormer)
Az idő múlása még szembetűnőbb a két fiatalabb Riva testvérnél. Nella megbánta, hogy hálátlanságával ártott nővérének, és próbál hasznos segítője lenni. Divat iránti rajongását is erénnyé kovácsolta, hisz ő avatja be a diákokat az öltözködés fortélyaiba. Mégsem tudja teljesen visszafogni magát, az intézmény férfialkalmazottait szédíti – igaz, véleményem szerint Christina erősen túlreagálta, amikor egyikükkel szorosabbra fonódott a viszonya. Leona már keményebb dió. Első pillantásra következetesnek tűnik, hogy a cserfes, érdeklődő kislány komoly, irodalomért lelkesedő hajadonná érett, ám a felszín alatt sötét titok lapul. Tízévesen olyasmit követett el, ami egy gyerektől elképzelhetetlen, ám védekezésből cselekedett, mostanra viszont felmerül a gyanú, hogy élvezi is, ha fájdalmat okozhat.
Leontino Marcetti báró (Tam Mutu)
Az iskola fegyelmezettségével és tisztaságával éles kontrasztot alkot mind a nyomornegyed taszító mocska, mind a mulatók erkölcstelen, mégis csábító miliője. Ez utóbbi területen lép be a visszatérő szereplők mellé két izgalmas új karakter: a szemérmetlenül fiatal, a gyermekkorból szinte még ki sem nőtt kurtizán, Alba, és a gátlástalan, mások életével játszó, ezzel együtt mégis megnyerő Marcetti báró. Az írónő ismét érzékletesen teremti meg a 19. századi Róma fényűző tereinek és sötét sikátorainak hangulatát, és ezúttal is mesterien keveri a kártyákat: bármikor kiderülhet, hogy akit eddig bűnösnek lehetett hinni, valójában áldozat, vagy éppen fordítva.
Az egyetlen vád, amit a regénnyel szemben emelhetek, hogy természetesen csúcsponton kellett véget érjen, így megint kétségek közt vergődhetek egészen márciusig. A lánynevelde 2.-t ráadásul befejező részként hirdetik, pedig nekem meggyőződésem volt, hogy nővérenként 2-2 kötet érkezik majd. Mindenesetre akárhogy is alakuljon ez a sorozat, remélem, R. Kelényi Angelika még rengeteg hasonlóan kifogástalan történelmi regénnyel örvendezteti meg olvasóit.
10/8
R. Kelényi Angelika: A porfészek & Az örökség (Az ártatlan-novellák)
Mint a bevezetőben említettem, az Álomgyár Könyvesboltban végre sikerült szert tennem a vásárlási ajándékként kapható kiegészítő novellákra Az ártatlan-sorozathoz. Két igazán rövid szösszenetről van szó, mégis megmelengette a szívem, hogy ha csak néhány oldal erejéig is, de visszatérhetek a kedvenc trilógiám világába. Ha ez még nem lenne elég ok az örömre, a tetejébe mindkettő Lorenzo szemszögéből íródott, és én már A párizsi nő középső szakaszában is díjaztam, hogy betekinthetek a gondolataiba.
A porfészek tulajdonképpen előzménynek tekinthető, ám szerintem mindenképpen többet ad az első kötet után kézbe véve. A hadnagy megérkezését követhetjük nyomon Csejtére, és végre beigazolódik, hogy ő szintén már első pillantásra sem találta közömbösnek Flórát, hiába igyekezte lebeszélni magát későbbi feleségéről. A novella ráadásul teljesen felcsigázott, pedig A grófnő árnyékábanból már jól ismerem a Báthory-vár rejtélyét.
Az örökség ezzel szemben a szereplők lezárás utáni életébe nyújt egy kis betekintést. A címből egyből arra gondoltam, a cselekmény az ifjú Mariani-örökös körül fog forogni. Ugyan még mindig a kisbaba születése előtt állunk, jólesett látni, hogy készülnek szülei a fogadására, még ha civakodásaikkal azóta sem sikerült felhagyni. Berta dajka felbukkanásának külön örültem, a két bajtársra pedig bevallom, nem nagyon emlékszem a korábbiakból, de igazán szórakoztatott, ahogy ugratták egymást. Lorenzo újból bizonyította lovagiasságát Flórának tett gesztusával, hogy nem hagyja veszni hagyni anyai örökségét, és még egy esetleges folytatás lehetőségét is láttam felcsillanni.
R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 1-2. (Riva nővérek 1-2.)
Tavaly Az ártatlan-trilógia teljesen magával ragadott, így R. Kelényi Angelika újabb regényeinek megjelenését fokozott figyelemmel követem. A Mennyei bűnök már első beharangozásakor felkeltette az érdeklődésem, mivel az előző sorozat történelmi vonulatát viszi tovább, ugyanakkor fel kellett készítenem rá a lelkem, hogy egy sokkal sötétebb, durvább ügy áll a középpontban.
Ahogy elképzeltem: Marco (James Franco)
Az 1850-es évek Rómájában Katharina hercegnő zárdába vonul, ám döbbenten tapasztalja, hogy a Sant’Ambrogióban zajló élet mennyire különbözik az elképzelt nyugalmas mindennapoktól. A rendfőnöknő a szeánszok során parázna hajlamait éli ki az apácákon, akik szótlanul tűrnek, mert őszintén hiszik, hogy Maria Luisa Szűz Máriához kerül közelebb az aktusok segítségével. A mocskos titkok felderítése Marco Fiore, a kiugrott egyházi nyomozó feladata, aki már jó ideje szenvedélybetegen tengeti napjait. Ráadásul önmagát nem éppen hihetően tudná novíciának kiadni, így szüksége van egy vállalkozó szellemű fiatal hölgyre, aki hajlandó elvegyülni a kétes hírű kolostor tagjai között. A sors a lehető legjobbkor sodorja útjába a nehéz helyzetben lévő, testvéreit egyedül nevelő Blanca Rivát…
A figyelmeztetések nem túloztak, a Mennyei bűnök olvasása valóban erős gyomrot és idegzetet igényel. Az ártatlan sem finomkodott a kíméletlen részletek elfedésével, ám az új duológiának már az alapszituációja is jóval inkább megrökönyödésre ad okot. Felháborító, hogy a lehető legtisztább helyen is felütheti fejét a bűn, gátlástalanul egy szent cél érdekében végrehajtva olyan megalázó tetteket, amikre Isten sohasem kényszerítené a szolgálatára felesküdött szemérmes leányzókat. A cselekmény az írónőtől megszokott módon kitűnően építkező, fordulatos, feszültségteljes és érzékletesen megfogalmazott, azonban ez már nyomokban sem könnyed kalandregény, hanem húsbavágó krimi.
Ahogy elképzeltem: Blanca (Amaia Salamanca)
A két főhős az első kötet kétharmadában nem is keresztezi egymás útját, majd a második részben is csak futó alkalmaik adódnak a fejlemények megvitatására, mégsem maradnak közömbösek egymás iránt. Marco zárkózott, csípős humorú és kiábrándult az igaz szerelemből – természetesen csak addig, amíg méltó partnerére nem talál egy különleges lányban. Blanca példamutatóan alázatosan végzi feladatait, legyen az aktmodellkedés egy festőiskolában vagy kémkedés a hírhedt zárdában, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne képes a sarkára állni, ha meg kell védenie magát. Még nem lépett túl főbérlője zaklatásain, így nem könnyen nyílik meg a férfi felé, aki ezt tiszteletben is tartja, ettől még sejthető, hogy a folytatásban kapcsolatuk szorosabbá és szenvedélyesebbé válik.
Blancára árván maradva a két húgáról gondoskodás hárult, próbál talpon maradni a szerény körülmények közt, és elfogadni, hogy nem lesz esélye kitörni innen. Az érdeklődő, cserfes kis Leonára mindig számíthat, ha gyermeklelkét egyre kevésbé lehet is távol tartani a felnőtt élet küzdelmeitől. Vele szemben az idősebbik, Nella hálátlan teremtés, akinek a kényelem többet ér, mint a tisztesség, és a saját bőrén kénytelen megtapasztalni, hogy a gazdagság és a boldogság nem feltétlen jár kéz a kézben. Marco bajtársa Giorgio Valentini atya, aki pap létére hatalmas termetű és erőskezű, de a szíve aranyból van. Kettejük eltérő jelleme számtalan szórakoztató szóváltásnak ad teret, cseppet enyhítve a történet érzelmileg megviselő elemeit.
Ahogy elképzeltem: Valentini atya (Bud Spencer)
Maria Luisa kiismerhetetlen, zavarba ejtő nőszemély. Angyali szépsége férfiakat és nőket egyaránt megbabonáz, annak tudatában is, hogy bensője inkább az ördöggel rokon. Gyengédsége feledteti erőszakosságát, viszont higgadtsága olykor félelmetesebben hat dühénél. Bevallom, én szívesen ástam volna mélyebbre a lelkivilágába, felkutatva, honnan erednek torz vágyai, miért leli kedvét gyenge lányok megrontásában és kínzásában, mindezt egyházi keretbe bújtatva – így bonyolult viselkedésű, de lényegében egyszerű gonosztevő maradt. A meggyötörtek reakcióit ellenben pszichológiailag pontosan szemléltette az írónő: ki tör-zúz, ki megnémul, ki csillapíthatatlan jókedvvel igyekszik leplezni fájdalmait. Ezeknek a lányoknak olyan tortúrán kellett keresztülmenniük, ami ép ésszel szinte feldolgozhatatlan, és örökös nyomot hagy fizikai és szellemi egészségükön.
Annyit talán elárulhatok a végkifejletről, hogy ennek következtében jut arra a döntésre Blanca, hogy egy lányneveldét nyit sorstársai befogadására, hisz már tudható, hogy ez szerepel a következő epizódok címében. Kíváncsian várom, sikerül-e megkedvelnem a főszereplővé előlépő Nellát (a koncepció szerint mindhárom Riva nővér kap két kötetet), és még jobban, hogy miként alakul Marco és Blanca románca.
R. Kelényi Angelika: A párizsi nő (Az ártatlan 3.)
Olvasmányok terén minden kétséget kizáróan Az ártatlan-trilógia volt a tavalyi évem felfedezettje, egyben egyike a legcsodálatosabban, legkifogástalanabbul megírt regényeknek, amik valaha a kezembe kerültek. A harmadik, befejező kötetet így a szokásosnál is nagyobb várakozás és izgalom övezte részemről, mivel éreztem, az előző részekben megismert és megszeretett hősökre minden eddiginél nehezebb próbatételek várnak, mielőtt elnyerik remélhetőleg boldog befejezésüket.
Ahogy elképzeltem: Adele (Kristin Scott Thomas)
Fabricius Flóra és Lorenzo Mariani immár házasokként érkeznek meg Párizsba, miután Velencét kénytelenek volta maguk mögött hagyni. Vendéglátójuk Adele Serra, a Mariani-család régi hölgyismerőse, aki ugyan egy márki kegyencnőjeként dúskálhat gazdagságban, leplezni sem próbálja Lorenzo iránti vonzalmát és Flórával szembeni lekicsinylését. A hajóúton töltött édeni mézeshetek ellenére az ifjú feleség szívét újból elönti a féltékenység és a kételkedés férje érzelmeiben, miközben körülötte is legyeskedni kezd a jóvágású Henri de Rouvroy gróf. A párosra hamarosan házasságuk gondjainál súlyosabb ügy megoldása vár, hisz a francia királyi udvarban kell nyomára bukkanjanak a sorra mérgezés áldozatául eső protestáns nemesek merénylőjének.
Ahogy elképzeltem: Henri (Toby Regbo)
Tanulhatnék R. Kelényi Angelikától, hogy ne csak az előző két kritikámban írt dicséreteimet újrázzam, ő ugyanis a három kötetet hasonló sémára építkezve, ám az eseményeket mindig váratlanul megcsavarintva, önismétlésbe sosem fulladva alkotta meg. Csejte borzongató vára és Velence fülledt sikátorai után Párizs bemutatása is lenyűgözött, finomkodás nélkül nyújtva betekintést a fényűzés mögött meghúzódó mocskos intrikákba és a nyomornegyedekben halványan pislákoló emberségességbe. Bár korábban egyáltalán nem tartottam magam a francia főváros rajongójának, az utóbbi időben azon kaptam magam, hogy egyre több kedvenc történetem színhelyét adja, úgyhogy vágyott utazási célpontjaim listáján előkelő helyre került.
Arnaud Bedouët, mint IV. Henrik
A Bűnös örömök városában repeső szívvel figyeltem Flóra és Lorenzo kapcsolatának kibontakozását, így rosszulesett, hogy gyakorlatilag visszalökődtek a kiindulóhelyzetbe. Elszomorított, hogy annyi közös leküzdött veszély és gyönyörteli pillanat után továbbra is okot adnak egymásnak a bizalmatlanságra, különösen a férfi, akinek minden cselekedetéből süt a felesége iránti szerelem, szavaival mégis az ellenkezőjét állítja.
Mérhetetlenül sajnáltam Flórát, aki hiába edződött belevaló, rafinált nővé, majd megőrjítette a gyötrődés, hogy nyilván a hadnagy csupán biztonsági intézkedésként kötötte hozzá az életét, egyébként miben jelentene pont ő többet számtalan korábbi románcánál. Megváltásként a cselekmény közepén néhány fejezet erejéig Lorenzo vette át az elbeszélő szerepét, ami nemcsak hasznos dramaturgiai fogásként szolgált olyan történések leírására, amiknél Flóra nem, vagy öntudatlanul volt jelen, hanem végre feltárultak e bosszantóan kiismerhetetlen fiatalember gondolatai, és bizonyították, jóval érzőbb lélek, mint amilyennek hajlamos álcázni magát.
A párizsi nő tökéletes fináléja egy tökéletes sorozatnak, az eddigieket felülmúlóan feszültségteljes és szívszorító jelenetekben bővelkedve. A trilógia minden ízében méltó utódja a klasszikus történelmi kalandregényeknek, azonban összetett karakterábrázolása, gondolati és érzelmi tartalmassága nem engedik elavultnak tűnni a modern olvasói igényekhez mérten.
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa (Az ártatlan 2.)
Az idei év eddigi legjobb olvasmányai közt tudhatom Az ártatlan-trilógia első kötetét, A grófnő árnyékábant. Történelmi környezetével, fordulatos cselekményével és belevaló hőseivel megidézi a közkedvelt klasszikusokat, miközben feszültségteremtése és problémafelvetése a mai kor igényeihez is illeszkedik. Nem volt kérdés, hogy minél hamarabb folytatni szeretném a sorozatot, és szerencsére nem is kellett vele sokat várnom. A második részt ismételten csak dicsérő szavakkal tudom illetni, tökéletesen magába foglal mindent, ami egy igazi, hamisíthatatlan kalandregény velejárója.
Ahogy elképzeltem: Maria (Helen McCrory)
A Csejtén történt borzalmas események után Flóra és Lorenzo menekülni kényszerülnek. A férfi szülőhazájába, Itáliába utaznak, ahol édesanyja velencei otthonában lelnek szállásra. A lány reméli, biztonságban és nyugalomban próbálhat túllépni az őt ért veszteségeken, míg nem szembesül a ténnyel, hogy Maria asszony kurtizánokat pártfogol és okít a kémkedés fortélyaira. Flóra cseppet sem kíván a feslett hölgyekhez hasonlítani, ám mikor egy nemes urat meggyilkolnak, minden rafináltságát és női praktikáját latba kell vetnie, hogy a gyanúsítottak bizalmába férkőzhessen. A csatornák mentén zajlik a karnevál, és sosem lehet tudni, ki rejteget bűnös szándékokat az álarca mögött…
R. Kelényi Angelika már az első kötettel bizonyította, hogy mesterien képes fűzni a szálakat, minden mellékalak, jelentéktelennek tűnő esemény, elejtett félmondat kulcsfontosságú szerephez juthat a későbbiekben. Oldalról oldalra újabb rejtélyek merülnek fel, a történet valósággal sodor magával, mégsem kapkodva, hanem pont elég kényelmes tempóban ahhoz, hogy az olvasó teljesen belehelyezkedhessen a 17. századi Olaszország atmoszférájába. A gördülékeny, érzékletes fogalmazásmód érdemeként a hosszas eszmefuttatások sem válnak egyhangúvá, az időutazást pedig az írónő a korszakról szerzett szerteágazó ismeretei teszik teljessé.
Ahogy elképzeltem: Giulia (Adelaide Kane)
Velence szabados erkölcsei kezdetben felháborítják Flórát, a nyomozás előrehaladtával azonban egyre jobban alkalmazkodik hozzájuk. Természetesen ügyel rá, hogy megőrizze tisztességét, de kezdi levetkőzni annak a szende, illedelmes leányzónak képét, aki Pozsonyból útnak indult. Habár már akkor sem átallotta kimutatni öntudatosságát, most fedezi és vállalja fel a benne lakozó csábos és találékony nőt. Váratlan átalakulása Lorenzot sem hagyja hidegen, aminek köszönhetően kapcsolatuk a humoros évődéstől forróan szenvedélyes pillanatokig jut. Vonzalmukat mégsem engedhetik bátran szabadjára, hisz Lorenzo nehezen bír elszakadni ifjúkori kedvesétől, Giuliától, annak ellenére, hogy az egyébként is gőgös természetű hölgy azóta hercegné lett, míg Flórára a nőcsábász Favretti gróf veti ki a hálóját, aki hozzászokott, hogy megkaparintja, amire vágyik.
Ahogy elképzeltem: Darius (Laurence Fishburne)
Az első részben Báthory Erzsébet, itt Maria asszony tölti be az erős idősebb nő szerepét, aki Flórát oltalmába veszi. Lévén maga is magyar származású, pontosan át tudja érezni, milyen a lánynak egy idegen kultúrába csöppenni, és a tiltott szerelmet is első kézből ismeri. Hajlamos a lobbanékonyságra, de elfogadta a helyzetet, amiben élni kényszerül, a fiaiért pedig valóságos anyatigrisként küzd. Hamar a szívembe zártam Marianiék szerecsen inasát, Dariust is, ezt a melegszívű mackót, aki hűséges bajtársa Lorenzonak és elszánt védelmezője a házbéli lányoknak.
A bonyolódó szálak és fejlődő jellemek mellett a helyszínválasztás is nagyban hozzájárult, hogy a Bűnös örömök városát még elődjénél is élvezetesebbnek találjam. Velence az egyik kedvenc helyem a világban, rajongok az ott játszódó történetekért, és örülök, hogy már élőben is láthattam (a tömeget és a Sóhajok hídját befedő karóra-reklámot leszámítva). Így kicsit sajnálom is, hogy a befejező epizód megint másfele veszi az irányt, de bízom benne, hogy Párizs hangulata is magával ragad majd, és alig győzöm találgatni, vajon milyen lélegzetelállító izgalmak várnak ott hőseinkre.
R. Kelényi Angelika: A grófnő árnyékában (Az ártatlan 1.)
Az elmúlt fél évben szinte nem telt el nap, hogy a Molyon ne futottam volna bele Az ártatlant méltató véleményekbe, így nem csoda, ha egyre és egyre nőtt az érdeklődésem iránta. Mivel nem titkoltan igyekszem betölteni az Ambrózy báró esetei befejezése után hagyott űrt a szívemben, hatalmas boldogsággal tölt el, hogy rábukkantam egy hasonlóan színvonalas, kidolgozott és izgalmakkal teli magyar történelmi krimire.
Már az alaphelyzet is igencsak rokonítható kedvencemével: egy fiatal lány számára ismeretlen környezetben keresi eltűnt nővérét. Szerencsére hamar kitűnik, hogy szó sincs holmi utánzatról, hiszen korábbi korszakban, más körülmények közt játszódik, és az események is más úton haladnak. Fabricius Flóra az 1600-as években érkezik Csejte várába, ahol nővére, Dorottya, Báthory Erzsébet mellett segédkezett, míg nyoma nem veszett. Ráadásul nem ő az egyetlen, akiért aggódni kell, hisz az udvarból sorra tünedeznek el a szolgálólányok, majd holtan, de legalábbis megkínozva kerülnek elő. Ifjú hősnőnk hamarosan egy jóval szövevényesebb és veszélyesebb nyomozásban találja magát, mint eredetileg tervezte.
Flóra a borító ablaka mögött
Számos remek könyv került mostanában a kezembe, viszont idejét sem tudom, mikor éreztem utoljára ilyen igazi olvasmányélményt, amilyet ez a páratlan kezdőkötet nyújtott. Ittam minden sorát, teljesen belehelyezkedtem a kora újkor Magyarországába, és alig vártam, milyen fordulatokra fog fény derülni a következő oldalakon. Az írónő gördülékenyen, érzékletesen, a régies nyelvezetet nem túlzásba víve fogalmaz, mesterien adagolja a feszültséget, így egy jelenet sem érződik üresjáratnak.
Flóra személyében egy ön- és céltudatos, korával szembemenően modern gondolkodású kisasszonyt ismerhettem meg, aki jövőjét nem gazdag férj kifogásával, hanem apjától tanult orvosi tudományának hasznosításával szeretné biztosítani. Bármit megtenne Dorka megtalálásáért, még ha kettejük kapcsolata némileg ellentmondásos is: a fiatalabb lány nem viseli túl jól, hogy folyamatosan háttérbe szorul, és elmondása szerint nővérét csak a férfiak foglalkoztatják. Flóra szereti hinni, hogy ő bezzeg ellenáll a másik nemnek, még azután is, hogy a kutatás során szövetséget köt a vonzó Lorenzo Marianival. Az olasz-magyar származású hadnagy épp elég titkot és sérelmet őriz, nem hiányzik neki egy makacs nőszemély védelmezése, mégis lépten-nyomon segítségére siet, csipkelődésük pedig határozottan a sztori legszórakoztatóbb eleme.
Ahogy elképzeltem: Lorenzo (Eoin Macken)
Közben természetesen ott áll mindenki felett a rettegett grófnő, Báthory Erzsébet, akiről ez a mű sem fest egyértelmű képet. Szeszélyes és kiismerhetetlen, egyik pillanatban jóságos és engedékeny, míg máskor a legapróbb hibára is tombolni kezd. Én mindenesetre sajnáltam őt a vállára rakódott rengeteg teher miatt, és amiért ellehetetleníteni próbálták azok, akik számára felfoghatatlan, hogy egy nőből is válhat erős uralkodó. Az úrhölgyről közismert pletyka, hogy vámpírként szüzek vérével tartotta magát fiatalon, amire itt is gyanakodnak a cselédek eltűnése körül, bennem azonban fel sem merült, hogy ne racionális magyarázat adódna a rejtély megoldására. Ha valódi szörnyetegek nem is, annak tekinthető emberek lapulnak a kastélyban, és elvetemült tettekre képesek. A legnagyobb csavar mélységesen megrázott és lesokkolt, nem számítottam ennyire kemény, majdhogynem pszichothrillerbe illő végkimenetelre.
Julie Delpy Báthoryként A grófnő című filmben
Mindennek fényében elmondhatom, hogy egy csaknem kifogástalanul megalkotott, tökéletes élvezetet adó regényhez volt szerencsém. Legszívesebben azonnal belevetném magam a folytatásba, különösen, hogy Velencébe, az egyik legszeretettebb városomba kalauzol.
Süntüske 