Júniusi mozi 2017

Februárban, mikor kipattant a fejemből, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a filmvéleményezős posztok megírásába. Azonban bármennyire is korlátozódtak a tévézések a hétvégékre, és próbáltam tömörebben megfogalmazni a gondolataimat, mint egy könyvkritikánál, egy idő után kezdtem érezni, hogy túlságosan feltolultak az értékelésre váró művek. Épp ezért úgy határoztam, mostantól inkább havi összefoglalóban, még sűrítettebben hozom le ezeket a bejegyzéseket, így ki tudja, talán több idő lesz másmilyen cikkekre, az oldal néminemű színesítésére. Remélem, senkinek nem okoz gondot ez a változtatás! Most lássuk a júniusi filmadagomat!

Egynyári kaland

2. évad 4-5-6. rész

Hú, az előző részekről azt írtam volna, hogy nagyjából kiszámítható a cselekmény? Hát ez az évad második felére megfordult, felpörögtek az események, mindhárom pár esetében felmerültek más esélyesek, és kibontakoztak az egyéni drámák is. Ugyan izgalmasabbnak, nagyobb történetívűnek éreztem ezeket a részeket, mint az első eresztést, és szerintem a legtöbb szálat megfelelően varrták el, némi hiányérzetem maradt. Az első évad a tömény jókedvről és nyaralásról szólt, és bár az együtt bulizós, “mindenki jóban van” jelenetek most sem hiányozhattak, kicsit szomorú felhanggal zárult le a történet. Kíváncsi vagyok, terveznek-e harmadik évadot.

Napsütötte Toszkána

Év: 2003

Rendező: Audrey Wells

Főbb szereplők: Diane Lane, Sandra Oh, Raoul Bova, Lindsay Duncan, Vincent Riotta

Frances Mayes sikeres és boldog írónő volt egészen addig, amíg házassága zátonyra nem futott. Az alkotói válságát is képtelen legyűrni, ezért barátnője egy repülőjeggyel ajándékozza meg, és elküldi Olaszországba pihenni és feltöltődni. Frances egy elhanyagolt, ódon villában kap szállást, és szinte pillanatok alatt elvarázsolja a környezet szépsége, a kisváros és lakóinak melegsége. Hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy hátat fordít eddigi életének, és megvásárolja a villát.

A nyár első filmje igazi ráhangolódásul, valódi életkedvjavító alkotásként szolgált. Kicsit felemásan viszonyulok az ilyen önmegtalálós filmekhez: egyik oldalon erőt adnak, reményt sugallnak, másrészt mindig irigykedni, hitetlenkedni is lehet azon, hogy valaki spontán, kevés pénzzel új életet kezd egy teljesen idegen országban. Ezúttal egy harmincas-negyvenes, frissen elvált nő határoz így napjainkban, nem az 1930-as években egy négygyerekes özvegy, mint a Családom és egyéb állatfajtákban, ami kicsit életszerűbb, ám kevésbé szórakoztató. A szerető nagycsaládi légkört persze végül ő is kiérdemelte, az pedig külön szép volt, ahogy rádöbbent, minden vágya teljesült, ha nem is úgy, ahogy tervezte.

A könyvelő

Év: 2016

Rendező: Gavin O’Connor

Főbb szereplők: Ben Affleck, Anna Kendrick, J.K. Simmons, Jon Bernthal, Jeffrey Tambor

Chris Wolff a világ egyik legjobb könyvelője és kissé autista – kerüli az embereket, magányosan él és nem is vágyik másra. Amikor egy nagy, robotokat tervező gyár könyvelésében furcsa hibák tűnnek fel, természetesen hozzá fordulnak. Ő és a cég egyik munkatársa hamar új, megmagyarázhatatlan eltérésekre figyel fel, és ez valakinek nagyon nem tetszik. Egy különleges katonai egység leszerelt tisztje megbízást kap, hogy végezzen a párral. Chris és Dana kénytelenek együtt bujkálni.

A tavalyi termés egyik legérdekesebbnek ígérkező filmjét már rég meg szerettem volna nézni, és nem is csalódtam benne. Elismerésre méltó, hogy egy szokatlan, nem mindennapi figura válik akcióhőssé, egy katonai kiképzésben részesült autista, aki észben és erőben is jeleskedik, egyedül talán az érzelmi reakcióin volna mit csiszolni. Néhol kicsit leül a cselekmény, de az akciójelenetek ütnek, a vége pedig több egészen meghökkentő fordulatot tartogat.

A francia hadnagy szeretője

Év: 1981

Rendező: Karel Reisz

Főbb szereplők: Meryl Streep, Jeremy Irons, Lynsey Baxter, Leo McKern, Peter Vaughan

Viktoriánus korban játszódó, romantikus szerelmi történetet forgatnak a filmesek. Főhőse a szép Sarah, akit a francia hadnagyhoz fűződő korábbi kapcsolata miatt a település lakói messze elkerülnek. Egyik nap tudós érkezik Londonból. Charles a menyasszonyát jött meglátogatni, ám véletlenül találkozik Sarah-val, és heves vonzalom ébred benne a nő iránt. A forgatást bonyolítja, hogy egymásba szeret a két főszereplő színész, Anna és Mike is.

Nem számítottam rá, ezért sokáig nem is voltam vele kibékülve, hogy a helyét önmagában is megálló kosztümös románc valójában csak film a filmben. Érdekes stílusgyakorlat, ám a forgatáson olyan következetlenül és rövid jelenetek erejéig játszódtak részek, hogy nem egészen értettem, mi szerepe. Persze, van némi pikantériája, hogy a tiltott szerelmeseket alakító színészek az életben már rég sülve-főve együtt vannak, de a filmbeli történet annyira magával ragadott, hogy közben el is felejtettem, hogy amit látok, az duplán nem valóság. A végére legalább szépen egymásra rímelt a két idősík, és arra is rájöttem, hogy nem feltétlen annak a happy endnek kellett volna szurkoljak, amelyik végül beteljesült.

János vitéz

Év: 1973

Rendező: Jankovics Marcell

Főbb szereplők (hangjai): Cserhalmi György, Nagy Anikó, Pártos Erzsi, Farkas Antal, Bárdy György

Miközben Kukorica Jancsi kedvesét, Iluskát öleli a folyóparton, az őrzésére bízott nyáj szétszéled. Jancsinak ezért bujdosnia kell és sok nehéz kalandban, számtalan viszontagságban van része. Segít Franciaországból kiűzni a törököt, s mikor meggazdagodva hazatérhet, szép kedvesének csak sírhantját találja. Bánatában újra vándorlásra adja magát, s így jut el a mesék birodalmába, ahol megtalálja végre Iluskáját.

Bevallom, nekem ez kimaradt a gyerekkoromból, bár talán nem is baj, mert nem találtam igazán gyerekbarátnak. Szürreális, helyenként naturális víziókból áll össze a rajzfilm, aminek élénk színei és villódzásai felérnek egy epilepsziás rohammal. Az alaptörténetet egyébként szeretem, itt néhány ponton át lett írva az egyszerűség kedvéért, de ez nem bosszantó. A feljebbi véleményemmel pedig nem arra szeretnék utalni, hogy a célközönségnek sokkoló élmény lehet, szerintem inkább hitetlenkedve nevetnének rajta. Engem például nem a kísértetek vagy a török basa kettévágása döbbentett meg legjobban, hanem hogy Delhusa Gjoni énekel benne!

Trükkös halál 1-2.

Év: 1986, 1991

Rendező: Robert Mandel, Richard Franklin

Főbb szereplők: Bryan Brown, Brian Dennehy, Diane Venora, Cliff De Young, Mason Adams

Rollie Tyler a filmes szakma egyik legnevesebb trükkmestere, mindent tud, amit a speciális effektekről tudni lehet. A különböző halálnemeknek több ezer változatát tudja műhelyében előállítani, számtalan módot tud arra, hogyan tűnhet a képtelen valószerűnek. Úgy alakul azonban, hogy Tyler szakmai tudására nem csak a mozik világában, de a való életben is szükség van, ugyanis egy fontos feladattal bízza meg az FBI: az ő segítségével szeretnének egy hírhedt bűnöző nyomára bukkanni.

Mindig is izgattak a filmes effektek, leginkább azok, amik bizonyítják, a CGI előtt is voltak, és azon túl is vannak lehetőségek. A két Trükkös halál-filmet pont az emeli ki a 80-as évek átlagos akciófilmjeinek medréből, hogy egy trükkmester kénytelen bűnügyekbe keveredni, és élesben alkalmazni tudományát. A film kedvéért kitalált gagyi szörnyfilmek figurái, amiken a főhős dolgozott, egészen röhejesen elképesztőek – kedvencemmé a mozgásátviteles ruha, és természetesen Rózsabimbó, a házőrző vált!

A múmia (2017)

Év: 2017

Rendező: Alex Kurtzman

Főbb szereplők: Tom Cruise, Sophia Boutella, Annabelle Wallis, Russell Crowe, Jake Johnson

Az ókori királynő, kinek életét igazságtalanul oltották ki, évezredek óta nyugszik kriptájába temetve, mélyen a sivatag kérlelhetetlen homoktengere alatt. Legalább is eddig így hitték. Ám most életre kel, és a világra szabadítja régóta felgyülemlett bosszúvágyát, és az ezzel járó elképzelhetetlen borzalmakat. A Közel-Kelet homokdűnéitől a mai London alatti titkos labirintusokig ívelő nagyszabású kaland meglepő izgalmaival és lélegzetelállító csodáival páratlanul fantáziadús betekintést ad az istenek és a szörnyetegek újraértelmezett világába.

Amíg várakoztam, sürgősen bepótoltam a korábbi Múmia-filmeket, és mire feleszméltem, már célba is vehettem az idei év első mozizását jelentő alkotást. A negatív kritikák nem rettentettek el, így egy igazán élvezetes, jól összerakott misztikus kalandfilmet láthattam a kényelmes moziteremben. Az ellenségként fellépő múmiahölgy egyszerre gyönyörű és félelmetes, méltóságteljes és esendő, a köré szövődő történet látványos és fordulatos. A továbbiakban felépülő szörnyes univerzumnak önmagában nem minden darabja vonzana, ezek után viszont felkeltette az érdeklődésem, hogy érnek majd össze a legendás rémek históriái.

Trópusi vihar

Év: 2008

Rendező: Ben Stiller

Főbb szereplők: Ben Stiller, Robert Downey Jr., Jack Black, Matthew McConaughey, Tom Cruise

Tugg Speedman, Kirk Lazarus és Jeff Portnoy filmsztárok egy szuperdrága háborús filmet forgatnak eredeti helyszíneken. Csakhogy az elszabadult költségvetés miatt a stúdió kihátrál a film mögül, viszont a frusztrált rendező úgy dönt, folytatja a forgatást. Stábját a délkelet-ázsiai dzsungel közepébe vezeti, ahol igazi rosszfiúkkal találják szembe magukat.

Furcsa egybeesés, hogy a hónap folyamán már a harmadik olyan filmmel találkoztam, amin belül is készül egy film. A forgatás egyértelműen itt a legjelentősebb, egyben a legszórakoztatóbb is, a félkomoly háborús dráma önironikus tükröt tart a sokszor túlzásokba esően heroizáló filmművészetnek. Túlzásokba, nem azt mondom, itt is esnek, jópár nem feltétlen indokolt poén hangzik el, ám a színészgárda kattantan is szerethető, a végére pedig csak gazdagszanak néhány fontos leckével barátságról és összetartásról, pont úgy, ahogy szerepeikben nyálasnak ítélték.

A csontember

Év: 1999

Rendező: Phillip Noyce

Főbb szereplők: Denzel Washington, Angelina Jolie, Michael Rooker, Queen Latifah, Mike McGlone

Lincoln Rhyme felügyelő egy tragikus baleset következtében mozdulni se tud. Amikor felbukkan a városban egy őrült sorozatgyilkos, aki különös ravaszsággal bánik el áldozataival, Rhyme végre méltó ellenfélre akad és mert egyedül tehetetlen, partnert keres. Amelia Donaghy-t, a fiatal, tapasztalatlan rendőrnőt jelölik ki a felügyelővel való együttműködésre. Egy emberként kell látniuk és dönteniük, mielőtt újra lecsap a magát Csontembernek nevező mániákus gyilkos.

Régóta jön szembe velem ez a film, csak eddig féltem attól, hogy nagyon brutális lesz. Közben megedződtem, a látványt kibírtam, inkább a szörnyűségek tudata az, amit gyakran nehéz volt elviselni. A történet egyébként nem a legkiemelkedőbb krimi, ami igazán érdekes benne, az a két nyomozó egy emberként működése, ahogy a tapasztalt, ám ágyhoz kötött vállalja az agy, az érzelmileg még labilis fiatal kezdő pedig a test szerepét. A gyilkos kilétét hamar sejteni lehetett, ami igazán borzasztó benne, azt pedig sosem értem: hogy képes valaki ennyi ártatlan, véletlenszerűen kiválasztott embert meggyötörni, pusztán hogy egyetlen emberen, egy régi sérelmén bosszút állhasson? Egyszerűen felfoghatatlan.

Maraton életre-halálra

Év: 1976

Rendező: John Schlesinger

Főbb szereplők: Dustin Hoffman, Laurence Olivier, Roy Scheider, William Devane, Marthe Keller

A maratoni futás megszállottja az egyetemista Babe Levy. A bátyja, Doc a titkosszolgálat megbízásából beépült a volt nácik szervezetébe, hogy adatokat szerezzen annak vezetőiről. Így bukkant Dr. Szell, a hírhedt náci nyomára, aki az egyik koncentrációs tábor orvosa volt. A férfi a világháború alatt összeharácsolt gyémántokat az Egyesült Államokból Dél-Amerikába akarja csempészni. Amikor Docot a náci megsebesíti, a halála előtt még átadja titkát az öccsének. Emiatt Szell és emberei vadászni kezdenek Babe-re.

A cím alapján valami sportfilmre számítottam, nem mintha bánnám, hogy kiderült, igazából egy régivágású thrillerről van szó. Bár számomra a komoly politikai probléma, amit taglal, csupán távoli történelem, át tudtam érezni a náci uralomnak áldozatául esett, indokolatlanul megbélyegzett, megnyomorított ártatlanok sorsát. Jól esett látni, ahogy egy teljesen kívülállónak tűnő kisember lassan hőssé válik, és sajnálom, hogy titkosügynök bátyjával való kapcsolatát nem fejtették ki hosszabban, szívesen láttam volna több konfliktust és annak elrendezését köztük.

Saját szavak

Év: 2007

Rendező: Richard LaGravenese

Főbb szereplők: Hilary Swank, April L. Hernandez, Patrick Dempsey, Imelda Staunton, Scott Glenn

Erin Gruwellt, az ambíciózus kezdő tanárnőt első munkája az egyik leghírhedtebb kaliforniai középiskolába szólítja, ahol egy „taníthatatlannak” bélyegzett osztályt bíznak rá. Ennek ellenére ő bízik benne, hogy ki tudja hozni a legjobbat a tanítványaiból. Törekvéseit nem meglepő módon értetlenség és ellenséges érzelmek fogadják, de eltökéltsége segít neki abban, hogy megtalálja a közös hangot az osztállyal. Arra biztatja a srácokat, hogy kezdjék el papírra vetni a saját élményeiket. Az osztály tagjai így megrázó vallomásaik segítségével addig elképzelhetetlen mértékű önbecsülésre tesznek szert.

Korábban már láttam ezt a filmet a suliban, akkor tetszett, de nem gondoltam volna, hogy újra meg fogom nézni. Tisztán emlékeztem, hogy már akkor is meghatónak, de jócskán hollywoodiasnak éreztem a kezelhetetlen, gyűlölködő tinédzserek csodával határos pálfordulását és toleránssá válását. Mikor a végén kiderült, hogy a forradalmár tanárnő létező személy, és mozgalma valójában sikerrel járt, hálát adtam az égnek, hogy ilyen példamutató esetek történnek, ugyanakkor szomorúan konstatáltam, hogy nincs rá garancia, hogy minden gyerek szíve így meglágyulna a rendhagyó órák során.

Éli könyve

Év: 2010

Rendező: Albert Hughes, Allen Hughes

Főbb szereplők: Denzel Washington, Mila Kunis, Gary Oldman, Ray Stevenson, Jennifer Beals

A világvége utáni pusztaságban az erőszak az úr. Éli, a magányos harcos nyugatra akar eljutni, hogy beteljesítse küldetését. Van nála valami, ami értékesebb minden fegyvernél és élelmiszernél: egy könyv utolsó példánya, amely hitet adhat az embereknek, hogy van remény az újjászületésre. Éli a kisvárosban keresztezi a környéket uraló hadúr, Carnegie útját, aki megszállottan keresi a könyvet, mert segítségével akarja kiterjeszteni hatalmát. Az emberiség sorsa Éli kezében van.

Ezt a filmet is már régóta kerülgettem, ám valahogy mindig akadt más is, amit szívesebben néztem meg. Végülis tetszett, csak valamilyen szinten nagyobb durranásra számítottam a poszt-apokaliptikus világ felépítését tekintve. Kevésnek éreztem a magyarázatot az előzményekre, míg a túlélésért folytatott öldökléseket sokalltam. A féltve őrzött könyv tartalma nem lepett meg, ám a formátuma annál inkább. Egyébként a világ, amennyire nincs kidolgozva háttér terén, annál inkább látványilag, a sivatagról készült kifakított felvételek egészen sajátos atmoszférát társítanak a feszült cselekményhez.

Cuki a sütid

Év: 2004

Rendező: Kevin Connor

Főbb szereplők: Costas Mandylor, Lauren Holly, Andy Lauer, Dorie Barton, David Proval

Marco Poloni, akárcsak felmenői, kiváló szakács, aki szeretné megmenteni családja pékségét. Egy cukrászverseny 250 ezer dolláros díja kihúzná a pácból, a nevezéshez azonban társra van szüksége. Hamarosan meg is találja a gyönyörű és kivételesen tehetséges Grace Carpentert, akivel minden idők legjobb süteményét készülnek megsütni.

Nincs rá találóbb kifejezés, tényleg egyszerűen cuki kis vígjáték. Olyan, ami a műfaj összes kliséjét felhasználja, de abból valami igazán kellemes jön létre. Egy percig nem volt kérdés, hogy mi fog történni a két főszereplő közt, és ki nyeri meg a cukrászversenyt, ettől még bőven lehetett izgulni. Na, és a sütik! Az ilyesmihez fel kéne találni az ízes filmet, mert legszívesebben végigkóstoltam volna az összes édes műalkotást, amik készítésének szemtanúi lehettem.

Véres gyémánt

Év: 2006

Rendező: Edward Zwick

Főbb szereplők: Djimon Hounsou, Leonardo DiCaprio, Jennifer Connelly, Arnold Vosloo, Michael Sheen

Solomon, akit elválasztottak a családjától, és arra kényszerítenek, hogy a gyémántmezőkön dolgozzon, egy nap különleges drágakövet talál, amit élete kockáztatásával elrejt, hogy az érte kapott pénzzel megmentse a családját. Danny Archer, az exzsoldos tudomást szerez a kincsről és Mady Bowen újságírónő közvetítésével Solomon mellé szegődik, abban a reményben, hogy a kincs sikeres értékesítésével ő is jól jár, és végre elhagyhatja Afrikát. A két ember sorsa végzetesen összefonódik az életveszélyes vállalkozás során.

Ennek a filmnek a megnézésétől is kicsit ódzkodtam, mert féltem, hogy elviselhetetlenül megrázó lesz számomra a látvány. Szerencsére a gyémántkeresésre befogottak valóban átérezhetően ábrázolt szenvedései között egy igazán pörgős és kalandos akciótörténet kerekedett ki. A főhős párosból végig inkább a családjáért aggódó afrikai férfihez húztam, mint a sztorivadász kalandorhoz, az ő boldogulását fajsúlyosabbnak és kiérdemeltebbnek tartottam. A végén pedig nem hagyott nyugodni a kérdés: vajon ennek a filmnek a megnézése után van bárki, aki továbbra is csillogó ékszerekre áhítozna?

Forráspont

Év: 1993

Rendező: James B. Harris

Főbb szereplők: Wesley Snipes, Dennis Hopper, Viggo Mortensen, Lolita Davidovich, Seymour Cassel

Jimmy szövetségi ügynökként kíméletlenül üldözi a bűnözőket, és céljai elérése érdekében néha megszegi a törvényt is. Egyik akciója során társát egy kisstílű bűnöző, Ronnie megöli menekülés közben. Jimmy bosszút esküszik barátja haláláért. Hamarosan kiderül, hogy Ronnie a kegyetlen pénzhamisító, Red végrehajtója volt. A két férfi között megkezdődik az élet-halál harc.

Egyszer nézhető, teljesen átlagos akciófilm a 90-es évekből, talán az szokatlan benne, hogy a bűnözők szakmai és magánéleti tevékenységét is kicsit megkedveltetősen mutatja be. A gengsztervezér viszont olyan széles gesztusokkal kommunikált, ami teljesen nevetségesen hatott, miközben tisztán látszott a színészen, hogy érzi, élete Oscar-díjas alakítását nyújtja. Ettől függetlenül valahogy több szimpátiát igyekszik ébreszteni a film ő és fiatal kollégája iránt, mint a zsaru felé, például ahogy próbál visszatalálni a feleségéhez, vagy csupán táncpartnernek fizet egy utcalányt, mást nem kíván tőle. Félre ne értsetek, a pasi különben tényleg röhejes, a film pedig felejthető.

Vadászat a Vörös Októberre

Év: 1990

Rendező: John McTiernan

Főbb szereplők: Alec Baldwin, Sean Connery, Sam Neill, Scott Glenn, James Earl Jones

A Vörös Október nevű szovjet atomtengeralattjáró az Egyesült Államok partjai felé tart. Jack Ryan, a CIA szakértője úgy gondolja, parancsnoka dezertálni akar. Valójában Marko Ramius kapitány át akarja játszani a modern hadieszközt az amerikaiaknak, hogy a szovjetek ne kerüljenek egyoldalú fölénybe. Az USA hírszerzése pedig támadásként értelmezi a gépóriás mozgását, miközben a szökést sejtő oroszok is üldözőbe veszik. A parancsnoknak minden leleményességét össze kell szednie, hogy kivághassa magát a kettős szorításból.

A korábban látott Jack Ryan-kalandokkal (Árnyékügynök, Férfias játékok) összevetve kijelenthetem, hogy ezt találtam, ha nem is a legizgalmasabbnak, de a legkülönlegesebbnek. A szuperügynök és érdemei ugyanis ezúttal háttérbe szorulnak, a fókusz pedig az orosz tengeralattjáró legénységén van. Mindig érdekes kísérlet összezárni megannyi eltérő jellemet, és figyelni, hogy feszülnek egymásnak az indulatok. Elismerésre méltó, hogy annyi más Amerikát dicsőítő, és Oroszországot ellenségként beállító művel ellentétben itt az oroszok közt is akad tisztességes ember. A cselekmény azonban gyakran unalmas, a megoldás pedig igencsak pátoszos.

Boszorkányvadászok

Év: 2013

Rendező: Tommy Wirkola

Főbb szereplők: Gemma Arterton, Jeremy Renner, Famke Janssen, Pihla Viitala, Peter Stormare

Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János és Júlia önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük, a saját múltjukkal.

Rajongok a modern mesefeldolgozásokért, amik ötletes csavarokkal értelmezik át az unásig ismert történeteket, Jancsi és Juliska felnőttként boszorkányvadásznak állása pedig, ha belegondolunk, egyáltalán nem abszurd ötlet. A példás összetartást tanúsító testvérpár igazán menő fegyverarzenállal rendelkezik, a baljós középkori atmoszféra jól megfér a félkomoly hozzáállással, a vérengzést viszont kicsit soknak találtam. A legnagyobb pozitívum egyértelműen a háttérsztori megváltoztatása, sikerült értelmes magyarázatot adni a gyerekek erdőben hagyására, ami az addig szívtelennek tartott szülőket hősökké emelte, ezért pedig hálás köszönet illeti a készítőket!

Nem olyan, mint könyvekben olvasni, mi?

Robert Schwentke: A hűséges (A beavatott 3.)

Na, hogy legyen egy kis változatosság az oldalon, ezúttal egy filmet véleményezek.

Amikor anno megnéztem A beavatottat, csak ámultam. A könyveket is a film miatt olvastam el, és az is bizonyította, hogy egy alapból eredeti és jól megírt történetet vittek csaknem tökéletesen vászonra. A második résznél, A lázadónál viszont már kisebb- nagyobb változtatásokat vittek véghez, de még így is izgalmas és élvezetes volt. A kettészedett harmadik epizód első felvonása is megállja a helyét, és összességében tetszett nekem, de hogy Caleb szavaival éljek: Nem olyan, mint könyvekben olvasni, mi? Na de akkor nézzük, mennyire hűséges is A hűséges.

Először is szeretném kiemelni, hogy a látványra még mindig nem lehet panasz: csodálatos futurisztikus víziókat teremtettek az alkotók, és tetszettek a furcsa új megoldások, mint a lebegő védőburok, vagy a célzássegítő korongok. Szerencse is, hogy sok az akciójelenet, mert különben elég unalmas-beszélgetős lenne, akkor is, ha a könyv is olyan volt, és engem egyébként foglalkoztat, amiről diskurálnak. A genetikai problémák tényleg érdekfeszítőek és elgondolkodtatóak, az a jelenet pedig különösen tetszett, amikor Tris beszédet mondott a Tanács előtt. (Bár számomra bosszantó és hiteltelen, amikor a főhős az egyetlen tisztult, vagy hasonló különlegesség.) Szóval akármennyire is unhatja az átlagnéző, vagy a regényt nem ismerő, az jó, hogy a tempót megtartották.

A kamasz főszereplők (Shailene Woodley, Theo James, Zoë Kravitz, Miles Teller, Ansel Elgort)  hozták a szokásos formájukat, bár kicsit haloványabb kiadásban, mint az elején. Szerintem a legjobb alakítást Jeff Daniels nyújtotta David szerepében, kellőképp nyájas, negédes, de könyörtelen és lelketlen volt.

Más szereplők viszont… Nem örülök, hogy teljesen mellőzték a halottnak hittek megtalálását, Négyes régi mesteréét, és Tori bátyjáét, mert előbbi örömteli, míg utóbbi különösen fájdalmas volt a regényben. Ahogy azt is sajnálom, hogy Uriah, bár A lázadó filmben szerepelt, teljesen elsikkadt, és nem jött velük, viszont túl nagy szerepet kaptak olyan karakterek, mint Edgar, aki a könyvben egyáltalán nem szerepel, és csak egy Eric-pótlék.

Legjobban azonban az fájt, hogy Négyes vívódásait mennyire mellőzték, pedig a harmadik könyvben már saját szemszöget is kapott. Idegesített ugyan, hogy Nita a bűvkörébe vonta, és ezért segített neki a terveiben, elhanyagolta és becsapta Trist, de ettől összetettebbé vált a karaktere, és izgalmasabbá a regény. A filmben ugyan benne van Nita, de minek is, semmi jelentősége, és még segít is Triséknek. Ahogy azt a szívettépő lavírozást is, hogy melyik szülőjét mentse meg Tobias a felejtőszérumtól, egyszerűen elintézték.

Tetszett, hogy belekerült Tris anyukájának naplója, még ha nem is folytatásosan, és nem is hagyományosan. De akármennyire is ötletes a tükörképes megoldás, én szívesebben láttam volna a fiatal Natalie-t, meg nekem nem annyira jött így át, hogy milyen súlyos döntéseket kellett meghoznia. Ez a megjelenítés viszont visszahozta kicsit az első rész egyik legnagyobb erősségének, a szimulációknak a hangulatát, ahogy Caleb városfigyelő kalandozásai, és Marcus gyönyörűen ábrázolt felejtése is.

A finálé látványosra és feszültségteljesre sikeredett, habár a narancssárga gáz kissé komolytalan – de ebbe a filmbe igazából illik. De még ha kifogásolható, ám elfogadható is lett A hűséges, a végével tönkrevágták az egészet. Fennáll ugyanis a legnagyobb kérdés a kettészedett adaptációknál: hol fogják elvágni a cselekmény fonalát? Hát ott, ahol senki nem számított rá: konkrétan ott (nem ugyanúgy, természetesen), ahol a könyv véget ér! Akkor mégis miről fog szólni az Ascendant? Mert szerintem akármilyen nagy összecsapásról is, le lehetett volna zavarni ennek a filmnek az utolsó negyedórájában. Egyszerűbb lett volna végezni Trissel, meg a rosszfiúkkal, majd felépíteni az egészséges társadalmat, vagy alternatívan, de megnyugtatóan végezni a rosszfiúkkal, de Trist életben hagyni, majd felépíteni az egészséges társadalmat, és bemutatni, milyen szép családot alapított Tris és Négyes, és mennyire jóban van még mindig mindenki.

Nem is csodálom, hogy folynak a viták, hogy a negyedik rész csak tévéfilm lesz-e, és visszatérnek-e rá a kulcsfontosságú szereplők. Mellette persze szomorú is vagyok, mert itt nem hagyhatják a történetet lezáratlanul. Szóval most csak várni kell, és remélni a legjobbakat.

Értékelésem:

10/6

 

 

Elsodort kamaszvilágok

Jostein Gaarder: Anna világa

Most végeztem ezzel a könyvvel, és rögtön neki is láttam megírni róla a gondolataimat, ami először fordul elő, általában ülök rajtuk egy kicsit. A véleményem, hát, elég vegyes. A kártya titkát imádtam, és A narancsos lány is tetszett, de ez a mű nem ér fel azokhoz, pedig lehetett volna úgy.

Az alaptéma: globális felmelegedés. Valami, ami bár természetesen engem is aggaszt, már a könyökömön jön ki, amikor minden iskolai órán arról beszélünk, másrészt meg azért nem parázom folyton miatta, hanem tudom rendesen élni az életem.

Ahogy elképzeltem: Anna (Dakota Blue Richards)

Főszereplőnk, Anna viszont folyton parázik miatta. Mással sem tud foglalkozni. Tiszteletreméltó, ha egy tinédzser elhatározza, hogy segít a világon, de Anna esete már “sokat akar a szarka”. Pláne, hogy egyébként meg olyan naiv és hülye, mikor azt hiszi, hogy a pszichiáter a szemén keresztül néz a lelkébe (ami lehetne szép gondolat), hatásosnak tartaná, ha két autó összeütközne a szülinapja éjfélén (szóval idegen emberek sérüljenek meg, csak mert neki éppen fontos pillanata van?), meg fél az araboktól (jól visszakapja, ez már csak így szokott történni). És ahogy a másik Gaarder- hősnél, Hans Thomasnál, itt is sajnálom, hogy nem sok egyéb derül ki Anna érdeklődési köréről.

Jonasról is hasonló véleményem van, pedig szépen megírta a cikkét (Anna miért nem hitte el, hogy meg tudta írni egy nap alatt?), és helyes pillanataik voltak a barátnőjével. Amikor
kiderült, hogy kémia-, biológia-, fizikafaktos, örültem, hogy végre egy okos, “nyomibb” csávó a vágy tárgya, erre kiderül, hogy őt tartják a legmenőbb srácnak a suliban! (Később megtudtam, hogy a norvég iskolában tényleg ettől lesz valaki népszerű, de az itthoni, no, meg az amerikai viszonylatok közt fura.) Azt is bánom, hogy Annával a beszélgetéseik nem életszerűek, hogy csak a környezetvédelemről tudnak beszélni, és úgy, mint két öreg professzor. Meg nem várhatják, hogy mindenki csak a természettel foglalkozzon! Foglalkozzon többet, de attól még, ha érdekli, ne hanyagolja a focit meg a filmeket!

Ahogy elképzeltem: Jonas (Brenton Thwaites)

Nova se egy határozott jellem, az elején pedig különösen egy önző hisztérika volt. “Dédnagymama, add vissza nekem az állatokat!” Talán azt hiszi, hogy a világ az övé, és a dédije rontotta el? És tényleg ki tudta volna tekerni a nyakát? Egyedül az arab fiút bírom, és sajnálom, hogy nincs neve. Azt se értem, miért annyira a szerző mániája, hogy a járás lehet, hogy csak színjáték.

A másik fontos téma nagyon izgalmas, és volt, mikor én is szerettem volna írni hasonlót: az álomban másnak levés, párhuzamos dimenziók, jövőbe látás. Csak ez is kicsit elsikkadt, szerintem Annának azért több kellett volna, mint amit a pszichiátertől kapott, nincs minden rendben az agyában! Az se világos nekem, hogy mennyire álom, mennyire más dimenzióban élés, ugyanis hiába volt Anna Nova testében, nem úgy tűnt, mint hogy ha ő irányítaná a cselekedeteit is, és a fejében Nova tudata volt meg.

Amerikai borító

A sok tény és száraz információ miatt, bármennyire gondolkoztattak el, gyakran úgy éreztem, mintha nem regényt, hanem újságot olvasnék (ebben kicsit Frei Tamás könyveire emlékeztet). Nagy időugrások történnek és lezáratlan végek maradtak, fölösleges szállal (túszdráma), és olyannal, ami tetszett, de nem illett a sztoriba (gyűrű legendája). A jövőről az elképzelések gyakran elmések, gyakran klisések, de van, ami teljesen hülyeség (klímakvóta, vagy mije volt az utazási irodás pasinak).

Lehetne a mű akár a kamaszok Elsodort világok-ja is (amiből én csak a képregényt olvastam, valamint néhány részletet), de ahhoz még fejlődnie kell. Ja, és felhívom a figyelmet, hogy egyáltalán nem egy kellemes, lazulós olvasmány – egy kőkemény disztópiát élvezetesebb olvasni, mert az izgalmasabb és szerethetőbb (ha jó, persze). Szóval annak ajánlom, akit érdekel a téma, és háttérbe tudja szorítani a fikciós részét.

Értékelésem:

10/5

Ui.: Érdekes egybeesés, hogy Anna a 16. születésnapját ünnepelte a könyvben, én pedig egy nappal a sajátom előtt fejeztem be. Izgatott vagyok, de szerintem nem lesz annyira más “16 évesnek lenni, mint 15 évesnek és 364 naposnak”.

A régi magyar ember Útvesztője

Nemere István: Klausztropolisz

Nem maradéktalanul, de azért eléggé tetszett James Dashner Útvesztő-trilógiája, úgyhogy kíváncsi voltam, hogy néz ki egy hasonló történet a 80-as években, magyar szerzőtől, nem kifejezetten kamasz célközönségnek. Várakozáson felül teljesített: ez a könyv világszínvonalú.

Nemerétől ez az első, amit olvasok (ha leszámítjuk a rövid, csattanós krimiket a rejtvényújságban), viszont lelkes rajongó nagypapám jóvoltából is tudom, hogy nagyon megbecsült szerző, még ma is aktívan alkot, sokat, sokféle műfajból, például egészen frissen gyerekkrimit is. Nem csalódtam benne.

Általánosan nagy híve vagyok a disztópiáknak, de azért egy idő után unalmassá és kliséssé tudnak válni. Igazából a mai felhozatalban ez a mű sem számít nagy durranásnak, és mégis, mert:

Amikor íródott, mindez új volt

A jövőt minden korban elképzelték, igen változatosan, de akkoriban az ilyen történetek ritkaságszámba mentek, és leginkább Amerikából érkeztek. Sok ilyen vízió már elavultnak hat, de ez a jövőkép (a technikai és földrajzi változások szintjén) a mi időnkhöz képest is lehet reális.

Képregény (egész jó, de Mark miért néz ki úgy, mint aki eleve a középkorból érkezett?)

Magyar szerző tollából van

Mint már mondtam, mégis világszínvonalú. Ha nem tudnám, ki írta, azt hittem volna, fordítást olvasok, és nem csak azért, mert a szereplők és helyszínek amúgy sem itthoniak. Ahogy ki van találva és össze van szőve, az filmre kívánkozik.

Futurisztikus jövő + középkori viszonyok

A cselekmény zöme egy elmaradott világban játszódik, ugyanis Klausztropoliszban középkori törvények uralkodnak. Ez először kicsit taszított is, mert nem igazán vonzanak mostanában a lovagos-királyos történetek, de egy idő után beszippantott, meg tudva, mi is ez az egész, a végén már mindegy is volt. Pláne, hogy ez nem éppen szokásos helyszín egy ilyen történetben, és így az író tulajdonképpen két műfajban alkothatott, amik mégis logikusan kapcsolódnak.

Minden meg volt magyarázva, pedig féltem, hogy sok szál lezáratlanul marad. (A végével azért így sem vagyok megelégedve.) Kiderült, mi ez a hely, miért van, lett háttérsztorija a hercegnek, a főpapnak, a sámánnak. És bár itt bűnözők büntetéséről van szó (érdekes ez a bűnözőgén-felvetés), ez egy sokkal egészségesebb világ, mint az Útvesztőben. Az emberek ugyanis rendes életet élhetnek, még ha máshogy is, mint megszokták, és aki jó, az megkapja jutalmát, van kiút, nem kínozzák az embereket még pluszba, hisz elég kín az, amiről csak maguk tehetnek – de hát ez előbb-utóbb kialakul egy rendszerben. Nem hibáztathatók igazán Klausztropolisz alkotói, és köztük nincs is megnevezett gonosz szereplő, csak odalenn a lakók közt. Ettől még érthető, miért kellett véget vetni a település működésének.

Ahogy elképzeltem: Mark (Domhnall Gleeson)

A főbb szereplőket kedveltem, Mark egy átlagos főhős, nem túl különleges, de azért helyén van az esze, az ereje és a szíve. A kedvencem Erni lett, ő olyan mint Batman Alfredja és Luciusa összevonva, bölcs, bátor, hűséges, aggodalmaskodó, de kellő időben téríti észhez néha szertelen hősünket.

Ahogy elképzeltem: Erni (Morgan Freeman)

Léna aranyos és okos csaj, csak a halálát sajnálom, és azt a kurtafurcsa-igazából el se kezdődött szerelmi háromszöget a végén, meg az olyanokat, hogy Mark nem meri megcsókolni, mert hátha nem is ismerik az olyat (hát gyerekek azért csak születtek odalenn, meg szerintem annyira nem akasztotta volna ki vele, ha nem ismerik, akkor se). A gonosz szereplők jelleme is jól lett megalkotva, különösen a herceg volt számomra érdekes.

Ó, és még valami bebizonyosodott ez a nem túl hosszú könyv elolvasása után. Az, hogy amire mostanság trilógiákat, vagy még több köteteket húznak fel, hiánytalanul lebonyolítható alig száz oldalban. Nem azt mondom, hogy nem olvastam volna tovább, csak hogy sokszor túl vannak húzva egyes regények. Minden elismerésem az íróé.

Értékelésem:

10/9

Mi a neve a futárnak, aki az időt hozza?

Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: Időfutár 1-6.

(A körző titka; A királynő palástja; A próbák palotája; A káosz temploma; A por hatalma; A holnap ostroma)

 

Nagy sokára, de megérkezett az első könyvértékelés! A választás nem volt nehéz: mindenképpen a kedvenc könyvsorozatomról, az Időfutárról szerettem volna írni. Szinte el se lehet mondani, mennyit jelent nekem ez a könyv. Ez volt az egyik, ha nem az első olyan sorozat, ahol tűkön ülve kellett várjam minden kötet megjelenését, pláne, hogy brutális függővéggel zárulnak, tippelgettem, mi fog történni, és milyen színű lesz a borítón a cím :).

Az alaptörténet, vagyis az időutazás, már túlságosan is elcsépelt, mégis sikerült újat mutatni, a végeredmény pedig zseniális. Hogy miért? Be kell látnom, az egyik kedvenc műfajom a magyar ifjúsági kalandregény, hisz megtalálhatóak benne az ismert helyszínek, de nem olyan semmiről se szóló, mint egy realisztikus gimis könyv, hanem olyan izgalmakat hoz közeli környezetben, mint külföldi társai. Különösen az első kötetekben kapnak szerepet a nevezetességek, a Gül baba türbéje, a Várszínház, a Lukács fürdő, és ez olyan jóleső érzés!

A mai Budapest

Az 1700-as évek Bécse

Az ókori Róma

A jövőbeli Búraváros

A szereplők könnyen bekategorizálhatók, de végtelenül szerethetőek és szórakoztatók. Hanna, a vadóc, makacs hősnő, zseni barátnője, Zsófi, aki később géppisztolyos végzet asszonyává válik, Tibi, az esetlen srác, a poéngyáros Szabi, a plázacica Edina, az okostojás Bulcsú, a szépfiú Benedict, az okostojás-szépfiú Ervin, Sándor, a jóságos bácsi, gyerekkorában a cuki Sanyika, a hősies tornatanár Géza bá, az érzelmes magyartanárnő Rogyák Mari, a harcias konyhásnéni-nagymama Vali néni, a bogaras Pusztai professzor és Tekla lánya, és én hogy szeretem mindegyikőjüket! Még Felemásszeműt is, aki egészen megjámborult a végére. Természetesen utálom Bujdosónét, aki az igazi főgonosz lett a végére, az arkhónt, aki az igazi főgonosz lett volna hirtelen, valamint képtelen vagyok megkedvelni a köpönyegforgató Charlotte-ot. Ötletes a valóban létezett személyek beépítése a történetbe, és egyikőjüknél sem érzem azt, hogy meg lenne gyalázva az emlékük, akkor se, ha nevetségesen, vagy nagyon gonoszan ábrázoltak.

Jelenet a debreceni Csokonai Színház előadásából

Nem csupán a történelmi korszakok, hanem a családi és iskolai helyzetek is elképesztően hitelesek. Érződik, hogy a szerzők ismerik a mai fiatalságot. Akár még a fikciós szál nélkül is megállnák a helyüket a sulis és otthoni bonyodalmak, de persze sokkal jobbak így kalandokkal felturbózva. A humor pedig egyszerűen fergeteges! Körülbelül minden harmadik mondatnál meg kellett állnom, mert nem bírtam ki nevetés nélkül. A legjobb jelenetek Szabikához, meg a drága Sándor bácsihoz kapcsolhatók, de a többiek is sűrűn keverednek olyan vicces szituációkba, amire képtelenség felkészülni.

Azért persze nem vagyok maradéktalanul megelégedve a sorozattal. Bár tetszik a történetvezetés, és hogy milyen idősíkokat látogatnak meg, az nem, hogy ez is egy mostanában oly divatos disztópia lett a végére. Érdekes eljátszani a kiszáradt Balaton és hasonló magyar jövőképek gondolatával, mégis úgy érzem, eltömegesedett a sztori azzal, hogy itt is a futurisztikus rendszer lezúzása a végső megoldás. Amellett éles a különbség a már megtörtént, forrásokkal alátámasztható múlt és az elképzelt, megjósolhatatlan jövő ábrázolása közti különbség: a történelmi korszakok precízen, informatívan bemutatottak, míg Búraváros némileg gyerekes és szürreális.

A rádiójáték főszereplői: Nagy Katica (Zsófi) és Herman Flóra (Hanna)

Aztán vannak olyan szálak, amikor szerintem az írók (akik ugyebár négyen vannak, ami komoly megbeszéléseket és összetartást követelhet), nem igazán tudtak megegyezni, mi legyen. Ilyen Hanna szerelmi élete: először Andrisra figyel fel, aztán Metzler vonja magára a figyelmét, végül Benedicttel jár tartósan, de azért Fúziónál meginog, és közben Ervin meg Szabi is bepróbálkoznak nála. Az én szívemben ez a katyvasz elégedetlenséget okoz. Határozottan  Bendzsi-párti vagyok, ezért különösen felháborít az egész regényfolyamot lezáró pocsék jelenet Hanna nénivel, és legszívesebben rákérdeznék az íróknál, hogy mi történt utána, mert ezt Hanna mégsem hagyhatja! Ellensúlyozásul ott van Zsófi és Tibi, Bulcsú és Tekla, vagy akár Géza bá és Mari néni cseppet sem zökkenőmentes, de imádnivaló kapcsolata.

Akad néhány nem túl jelentős, de szembeötlő logikai bukfenc is, mint hogy az 1. részben elhangzik, hogy Ervin tizedikes, de a 2. kötetben kilencedikes, meg Edina beszól Hanna néninek, hogy dehogy jár Szabikával, neki egy nyolcadikos a barátja, mikor ők a nyolcadikosok. Ugyanígy, amikor Hanna megérkezik a Sigray gimibe, az nyolcosztályos gimnáziumként van leírva, mégis a második részben már tizenkét évfolyamos, majd úgy tűnik, a nyolcadikosok a végzősök. Lehet, hogy ez sokaknak elkerüli a figyelmét, de engem zavarnak ezek az összeegyeztethetetlen részletek.

Rajzolt előzetes (sajnos azóta nem érhető el)

Ezektől eltekintve imádom ezt a sorozatot, és sajnálom, hogy vége lett, mert olvasnám még. Tipikusan az a történet, amikor még számtalan kalandot fel lehetne fűzni a szereplőkre, mert sok kihasználatlan kor maradt, ahova elutazhatnának. Sőt, akár töritankönyvet lehetne kiadni az ő kalauzolásukkal! A borítókat is szeretem, a sok név és kifejezés a borítón már előre sejteti a történetet, ami eredeti, és azért színesítik a vicces kis ábrák is. Az utolsónál pedig egyáltalán nem számítottam, hogy feketébe fordítják a fehéret!

Érdekesség, hogy a történet először rádiójáték formájában jelent meg, és aztán írták regénnyé. Nem követtem a műsort, de tervezem, hogy belehallgatok. A Körző titkából társasjáték is készült, amit előszeretettel játszunk otthon, annak ellenére, hogy bosszantóan szívatós. Kíváncsi lennék, csinálnak-e a többi részből is, és az milyen lenne, nem csak a játékmenet, hanem a később csatlakozó szereplők megrajzolása miatt is.

 

Ajánlom mindenkinek, tökéletes olvasmány fiúknak és lányoknak is, általánostól időskorig.

 1-3. kötet:

10/10

4-6. kötet:

10/9