VI. Aranysün Gála – 2021 legjobbjai

A tavalyi évben nagyon kevés cikket jelentettem meg a blogon, ám végre nem is igazán éreztem a nyomást amiatt, hogy írnom kéne valamit. Ez bizonyára annak is köszönhető, hogy 2021 minden szempontból eseménydúsabb volt, mint a többnyire bezártságban töltött 2020. Ennek ellenére igyekszem felzárkózni a posztolással, hiszen a díjazott könyvek közül a legtöbbről szeretném bővebben is kifejteni a véleményem.

Az év kortárs realisztikus regénye

Ne randizz Rosa Santosszal!

Az év egyik nagy meglepetése volt ez a kubai tinirománc, hiszen nem vártam tőle többet, mint hogy segítsen a nyárra hangolódni. Ehelyett egy meglepően komoly történet kerekedett ki belőle egy lányról, akinek szembe kell néznie kettős nemzetiségével és családi babonáival, hogy a saját útját járhassa.

Az év történelmi regénye

Egy magyar nábob

Jókaitól Az arany embert nagyon kedvelem, sokáig mégsem olvastam tőle más regényt. Tavaly azonban a filmadaptációk újranézésének hatására végre kezembe vettem e másik ismert művét, és annak folytatását, a Kárpáthy Zoltánt is. A fordulatos cselekmény és az ízes nyelvezet mellett leginkább az író találó jellemábrázolásai fogtak meg, amik megdöbbentően megállják a helyüket mai korunk közszereplőire is.

Az év krimije

Dr. Laszlo Kreizler-sorozat

Ehhez a duológiához is a belőle készült sorozat hozta meg a kedvem, amit a gyakran vérfagyasztó jelenetei ellenére élvezettel néztem. A Halál angyala és A sötétség angyala könyvben is igazán aprólékosan felépített nyomozást kínálnak, egyben betekintést az emberi elme sötét zugaiba.

Az év fantasyje

Hat varjú

Bardugo Grisa-trilógiáját is lelkesen olvastam, ám az igazi áttörést a Hat varjú és a Bűnös birodalom hozta el számomra, mivel megtalálható bennük minden, amit imádok a szélhámosos sztorikban. Átverések és álcázások tömkelege, egy nagyszabású terv, valamint egy csapat, aminek tagjai más-más erősséggel bírnak.

Az év ismeretterjesztő könyve

Maszk nélkül

Andrew Lloyd Webbert az egyik legnagyobb élő ikonnak tartom, akinek musicaljei gyerekkoromtól fogva meghatározzák az életemet, ezért nem kérdés, hogy kíváncsi voltam az önéletrajzára. Rendkívül közvetlen és humoros stílusban foglalja össze eseménydús életét, és természetesen a leghíresebb színdarabok kulisszatitkaiba is beavat.

Az év legmegrázóbb könyve

A skarlát betű

Örömömre szolgált, hogy az egyetemi óráim keretében több klasszikust is elolvashattam, amik már régóta érdekeltek. Bár A skarlát betű filmfeldolgozását is ismertem már, a könyvet forgatva újra elborzasztott a puritán település lakóinak bigottsága és szűklátókörűsége. Szerencsére az a példamutató méltóság, amivel Hester viselte megalázó helyzetét, némileg oldotta a szomorúságomat.

Az év legmegnevettetőbb könyve

Napernyő Protektorátus

A sorozatból általam olvasott két kötet, a Lélektelen és a Változatlan emlékeztettek rá, mennyire szeretem a kosztümös korszakokban játszódó fantasyket, hiszen ez a kombináció egészen különleges atmoszférát eredményez. A sötét természetfeletti machinációk utáni nyomozást azonban Carriger kifinomult, csipkelődős humorral dobta fel, így jópár jelenet közben alig bírtam abbahagyni a kuncogást.

Az év legszebb borítója

Korfu-trilógia

A Családom és egyéb állatfajtákat már olvastam néhány éve, és imádtam, eddig valahogy mégsem volt alkalmam a folytatásokra is sort keríteni. A pótlásra nagyszerű lehetőséget nyújtott ez a gyönyörű díszkiadás, amiben a Durrell család korfui tartózkodásának mindhárom felvonását egybefoglalták. Az én szívemnek kifejezetten kedvessé teszi az is, hogy a remek sorozat szereplői kerültek a borítóra.

Az év adaptációja

Lupin

Igazság szerint az év adaptációjának általában olyasmit választok, aminek a könyves alapját is ismerem, Arsène Lupin-novellákat pedig még nem olvastam. Ez a sorozat azonban olyan lendületes, fifikás és szórakoztató, hogy muszáj volt említést tegyek róla. Ráadásul az egészet megcsavarták azzal is, hogy nem szimplán modernizálták a cselekményt, hanem a szereplők maguk is ismerik, és egyfajta sorvezetőnek használják Maurice Leblanc írásait.

Az év férfi hőse

Erik, a Fantom

Susan Kay Az operaház fantomja-újragondolásával végre a helyére került minden, amit Gaston Leroux eredeti regényéből hiányoltam. Egy korábbi gálán még a legjobb főgonosz díját osztottam ki Eriknek, de mostanra egyértelműen a hősök közé sorolom. Bár tettei erkölcsileg megkérdőjelezhetőek, a szeretethiányából és meg nem értettségéből fakadtak. Mindeközben pedig remekművekkel is gazdagította a világot, és a maga módján teljes életet sikerült élnie.

Az év hősnője

Anna Karenina

A skarlát betűvel karöltve olvastam el Lev Tolsztoj nagyregényét is, melynek címszereplője szintén igyekszik kitörni a társadalmi korlátok közül. Bár a végső cselekedetének jogosságával vitába lehet szállni, Annát mégis egy erős és bátor nőnek tekintem, aki megelőzte korát, és meg merte élni a szabad, mindent elsöprő szerelmet.

Az év szerelmespárja

Nyina Zenyik és Matthias Helvar

Amint a Hat varjú bandája összeáll, borítékolható, hogy előbb-utóbb három párra fognak felosztódni, és mindegyikükhöz számos aranyos vagy éppen megható jelenet kötődik. A szívemhez a legközelebb egyértelműen az öntudatos, kacér szívtörő lány és a marconának mutatkozó, ám legbelül félszeg grisavadász fiú került. Szerelmük csodás példája annak, hogy érdemes lebontani az előítéleteket, és ráébredni, hogy az ellenséges oldalon ugyanúgy érző emberek állnak.

Az év főgonosza

Victor Frankenstein és a teremtménye

Úgy tűnik, szokásom kitalálni kategóriákat, és aztán rendhagyó módon kitölteni őket, de ezúttal a gonoszság különböző arcainak megmutatkozását Mary Shelley gótikus rémregényében találtam a legszemléletesebbnek. Az egészben a legtragikusabb, hogy alapvetően egyik szereplő sem tekinthető rossz szándékúnak, egymást mégis egy olyan veszedelmes játszmába rángatják bele, amiben a lelkiviláguk menthetetlenül eltorzul.

Az év férfi írója

Caleb Carr

Carr a Dr. Laszlo Kreizler-krimikben nagyszerűen ötvözte a szórakoztatást az ismeretterjesztéssel: szövevényes bűnügyeket eszelt ki, amiket nem csupán hiteles pszichológiai fejtegetésekkel támasztott alá, hanem történész végzettségének köszönhetően a 19. századi New York pontos látképét is megteremtette köréjük.

Az év írónője

Leigh Bardugo

Bardugo Grisaverzumának titka abban rejlik, hogy az ábrázolt birodalmak önálló világgá állnak össze, miközben felfedezhetőek bennük valódi országok alternatív változatai. Először az orosz legendák mesés, hófödte tájaira kalauzolt el, majd egy éles váltással a holland kereskedővárosok sötét, rejtélyes sikátorait tárta elém.

Az év legeslegjobb könyve

Hat varjú

A kamaszoknak szóló fantasyk palettáján ritkán találkozni ennyire zseniálisan megalkotott történettel. Különösen annak fényében meglepő, hogy Bardugo első, az Árnyék és csonttal kezdődő trilógiája még többnyire a műfaj megszokott sablonjait követte. A Hat varjúban azonban magasabb fokozatra kapcsolt, így egy sokkal bevállalósabb cselekményű és árnyaltabb karaktereket felvonultató művet vetett papírra, ami minden elemében lenyűgöző.

 

III. Aranysün Gála – 2018 legjobbjai

Harmadik alkalommal kerülnek átadásra a Süntüske Blog kitüntetései az elmúlt év legjobb olvasmányainak. Ha nem is nyújtott minden könyv maradandó élményt, igazán nem tetsző iromány szerencsére nem akadt a kezembe. Így hát koncentráljunk a pozitívumokra!

Az év történelmije

Az ártatlan

Történelmi környezetével, fordulatos cselekményével és belevaló hőseivel megidézi a közkedvelt klasszikusokat, miközben feszültségteremtése és problémafelvetése a mai kor igényeihez is illeszkedik.

Az év krimije

Eredet

Az örökérvényű kérdések és a nagy szembeállítások könyveként jellemezhetném: hogyan fér meg egymás mellett hagyomány és modernitás, művészet és technológia, vallás és tudomány.

Az év sci-fije

Időfutár 7.

Az időgép újbóli beindítása visszahozza az első kötetek hangulatát és humorát, amíg újra kalandoznak a mai Budapesten, majd a Shakespeare-korabeli Angliát is felforgatják.

Az év fantasyje

Magisztérium

Nem csupán kiskamasz fejjel élvezhető széria, ami egy elképesztően merészet csavar a tipikus “a főszereplő a kiválasztott, akinek szembe kell szállnia a gonosszal” történetvázon.

Az év legmegrázóbb könyve

Szinuhe

Az ókori Egyiptomban gyógyító orvos mindent és mindenkit elveszít, ami és aki fontos neki, jószándékát és egyenrangúságra törekvését azonban a végsőkig megőrzi.

Az év legviccesebb könyve

A helység kalapácsa

Petőfi fergeteges humorérzékről tett bizonyságot kifejező nevű szereplőkkel és kacifántos körmondatokkal tarkított eposzparódiájában.

Az év legszebb borítója

Gyilkosság az Orient Expresszen

Titkokat rejtő sötét és csontig hatoló hideg sugárzik a legendás detektívtörténet legújabb filmváltozatának plakátját használó kiadásról.

Az év adaptációja

A Durrell család

A szeretnivalóan különc família korfui életét megörökítő sorozat valóságos boldogságelixír, és az alapjához képest mélyebb betekintést nyújt a családtagok lelkivilágába.

Az év férfi hőse

Gordon Zsigmond

A Budapest Noir bűnügyi újságírója a műfajhoz híven kiégett és cinikus, csalhatatlan igazságérzete mégsem hagyja, hogy közömbös maradjon századeleji fővárosunk rejtélyeivel szemben.

Az év hősnője

Joó Hanna

A Johanna-krimik címszereplője egyszerre női példakép és férfivágyálom a 80-as évekhez mérten: ugyan kicsit szeleburdi, de dögös, eszes és kiválóan forgatja a nuncsakut.

Az év szerelmespárja

Fabricius Flóra és Lorenzo Mariani

Az ártatlan főhősei együttműködni kényszerülő bajtársakból csipkelődő szerelmesekké, végül hűséges és odaadó házaspárrá kovácsolódnak a közösen átélt veszélyek és veszteségek során.

Az év főgonosza

Claude Frollo

A párizsi Notre-Dame püspökének minden színrelépése hátborzongató, oly mértékben megszállottjává válik az elfogadhatatlan, bűnös kísértésnek, amit egy pogánynak bélyegzett nő iránt érez.

Az év férfi írója

Dan Brown

Észrevétlenül rengeteg hasznos információval gazdagít, újra és újra az apró, könnyen elsikkadó részletekre irányítja a figyelmet, együtt lehet találgatni a szereplőivel, mialatt végig az orránál fogva vezeti az olvasót.

Az év írónője

R. Kelényi Angelika

Mesterien képes fűzni a szálakat, gördülékeny, érzékletes fogalmazásmódja érdemeként a hosszas eszmefuttatások sem válnak egyhangúvá, az időutazásokat pedig a korszakról szerzett szerteágazó ismeretei teszik teljessé.

Az év legeslegjobb könyve

Az ártatlan

Ha meg akarnám határozni, milyen is egy Nagybetűs Kalandregény, mostantól Az ártatlan-trilógiát hozhatnám fel tökéletes példaként. Igazi régimódi olvasmányélmény, ami a mindennapokat feledtetve a múltba repít, ahol öntudatos polgárlányok pimasz hadnagyokkal fognak össze a fényűző udvarok intrikái ellen, és természetesen a legelvetemültebb áskálódás felett is győzedelmeskedik a tiszta szerelem. Felfokozott izgalmak és elsöprő érzelmek várnak azokra, akik belevágnak ebbe a lélegzetelállító utazásba Csejtén, Velencén és Párizson keresztül.

II. Aranysün Gála – 2017 legjobbjai

Köszöntök mindenkit a második alkalommal megrendezésre kerülő Aranysün Gálán! Ismét eltelt egy év, így eljött az idő, hogy számot vessek 2017-es olvasmányaimmal, és kiválasszam közülük a díjazásra érdemeseket.

Ha semmit sem hagytam ki, 2017 során szinte pontosan 40 regényt és kisregényt olvastam el, és csak egy dologban csaltam: legutóbbi olvasmányomat, a Nász és tébolyt, aminek a vége áttolódott idénre, még tavalyhoz számoltam, és csak eztán fogok tiszta lapot indítani az új évre. A kategóriákon nem sokat változtattam, bár van olyan, amire nem akadtak jelöltek: konkrétan engem is meglepett, hogy egyetlenegy sci-fit vagy disztópiát sem fogyasztottam el, míg korábban kedvencemnek neveztem a műfajt.

A tavalyi év fontos mérföldkő volt számomra, hisz ez volt az első teljes esztendő a honlap létezése óta. Sajnos nem illethetem ezt az időszakot a végigblogolt jelzővel, hiszen az utóbbi hónapokban csúfosan megcsappant az alkotói időm, és mi tagadás, kedvem is, pedig bőven lett volna miről írnom. 2018-at azonban egyelőre megújult lelkesedéssel kezdem, aminek első bizonyítékaként lássuk is a gála eredményeit!

Az év legszebb borítója

Éjfél kisasszony

Az eredeti Cassandra Clare-borítók finoman szólva nem nyerték el a tetszésem, igaz, ezt sikerült orvosolni az új tervezetekkel. Legújabb sorozatának nyitánya szerencsére elsőre is csodaszép kötésben jelent meg, egyszerre vonzó és hátborzongató, akárcsak az óceán mélye.

Az év realisztikusa

Családom és egyéb állatfajták

Engem is meglepett, mennyire élveztem ezt a görög kiruccanást! Ugyan az állatokat bemutató részek nem igazán kötötték le a figyelmem, a szabadszellemű család és bohókás ismerőseik komikus kalandjai annál inkább.

Az év történelmije

A nyomorultak

Oda voltam a dalokért, mielőtt a musicalt láttam volna, és ha akkor revelációt éreztem a teljes történet megismerése miatt, fogalmam sincs, milyen szót használhatnék a regény  szegleteinek felfedezésére. Az ismeretterjesztő részeket ugyan megterhelőnek találtam (a waterlooi csatában majdnem én is otthagytam a fogam), de maga a cselekmény igazi nagyívű mestermű.

Az év fantasyje

A vörös piramis

Az egyiptomi mitológia mindig érdekes téma, ezúttal pedig olyan részletei és érdekességei tárultak fel előttem, amikről korábban sose hallottam, ráadásul remek karakterekkel és fergeteges humorral tálalva.

Az év krimije/thrillere

Ambrózy báró esetei

Továbbra sem hazudtolta meg magát kedvenc sorozatom, újból zseniálisan szőtt krimiszálakat sikerült felmutatnia, ám egyre érezhetőbbé vált, hogy a magasfokú precizitás mellett az érzelmek sajnos nem kaptak elég terepet. Még mindig nem bírom felfogni, hogy lezárult a széria.

Az év ismeretterjesztője

Hygge

A furcsa kifejezés léleksimogató érzést takar, az apró mindennapi boldogságok keresését, ami sokszor nem könnyű, de annál jobb érzés ráébredni, ha éppen megéljük.

Az év adaptációja

Legendás állatok és megfigyelésük

Rowling kifogyhatatlan képzelete újabb fejezetet nyitott a varázsvilágban, ami komorabb és felnőttesebb, mint a Harry Potter, de nem kevésbé izgalmas és ötletteli. Ugyan nem nevezhető tényleges adaptációnak, hisz az azonos című könyv egy fiktív lexikon, a regényekből jól ismert világ miatt megállja a helyét ebben a kategóriában.

Az év legmegríkatóbb könyve

Üvöltő szelek

Érzelmileg megviselő, nem szokványos viktoriánus romantika. A legendás szerelmespár gyorsan lezajló végzete után azt hittem, a következő generáció nem fog érdekelni, végül mégis jobban tetszett, hogy őseikkel ellentétben ők elérik, hogy a szél lecsendesedjen, és felcsillanjon a napfény.

Az év legmegnevettetőbb könyve

Férjhez adjuk a mamát

A Családom… sem nélkülözte a poénos jeleneteket, ám Durrell novellái egyenesen frenetikusak. A morbidabb anekdotákat leszámítva szinte nem telt el bekezdés anélkül, hogy betegre röhögjem magam, egyszóval tökéletes kikapcsolódást nyújtott számomra.

Az év férfi hőse

Tom Sawyer

Nehezen fogtam hozzá egy ilyen régi, fiús gyerekkönyvhöz, szerencsére Tom hamar belopta magát a szívembe csintalan húzásaival és sajátos világlátásával.

Az év hősnője

Dr. Juliana Fortis – A vegyész

Érzelemmentes, hidegvérrel kínzó tudósból bújik elő lassan az érzékeny, biztonságra vágyó nő, nem mellesleg praktikus védekezési és álcázási technikákat lehet tanulni tőle.

Az év főgonosza

Az igazgató – Stanley, a szerencse fia

Amíg csak említés szintjén volt jelen, biztosra vettem, hogy egy kövér, öntelt pacák vezeti a javító-nevelő tábort, így őszintén megdöbbentem, hogy egy vonzó és veszélyes nő áll a dolgok mögött, aki tudja, mit akar, és nem fél érte bemocskolni a kezét.

Az év szerelmi szála

Cosette és Marius – A nyomorultak

Ilyen gyönyörűen és érzékletesen még nem olvastam kölcsönös szerelem kialakulásáról és beteljesüléséről, ahogy Victor Hugo megfogalmazta két ártatlan szív egymásra találását.

Az év illusztrátora

Simonyi Cecília – Kréta-rajz

Álombeli képi világot teremtett három különféle gyerek vakációjához és lelkivilágához. Nekem leginkább azok a krétai részhez készült rajzok tetszettek a legjobban, amikbe valamilyen valós képeslap vagy belépőjegy is bele lett applikálva.

Az év férfi írója

Gerald Durrell – Családom és egyéb állatfajták; Férjhez adjuk a mamát

Magával ragadott az írásaiból áradó időtlen, bájos hangulat, olyan műveket alkotott, amikhez bátran fordulhatok, ha nyugalomra vagy könnyedségre vágyom. Megsúgom, bár elismerem az állatok iránti őszinte rajongását, engem sokkal jobban meggyőz, mikor az emberi faj különös példányait vizsgálja. (Nem mellesleg pont ma lenne a szülinapja.)

Az év írónője

Mörk Leonóra – Lány igazgyöngyökkel

Amíg nem olvastam tőle regényt, nem tudtam jellegzetes írásmódot kapcsolni nevéhez, újonnan bezzeg már előre ujjongok, ha látom, hogy egy Nők Lapja-cikk az ő tollából származik, ha pedig csak a végére van odabiggyesztve a neve, gyakran látatlanul is kitalálom, annyira megvett magának a stílusa.

Az év legeslegjobb könyve

A nyomorultak

Közel két hónapot vett igénybe az 1000 oldalas mű, ami alatt nehéz volt máson járatni az eszem. Torokszorító és felemelő utazás, nyomasztóan sötét és húsbavágóan valóságos, miközben egyszerre meseszerű is, ahogy a Gondviselés mindig megsegíti, akinek szüksége van rá. Szereplők, akiknek a sorsa nem hagy nyugodni, és lehetetlen elfelejteni őket. Ismeretátadások, amik unalmasnak és terjengősnek hatnak, de segítenek szélesebb képpel rendelkezni az adott korról. Köszönöm ezt a páratlan élményt.

Ezek voltak tehát 2017 legemlékezetesebb könyvélményei, tartsatok velem 2018-ban is!

Állatok és egyéb emberfajták

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták (Korfu-trilógia 1.)

Íme egy újabb klasszikus, ami valahogy kimaradt a gyerekkoromból – bár természetesen tudtam a létezéséről és hírnevéről, meg olvasókönyvünkben is voltak belőle részletek, mindez még nem győzött meg arról, hogy mindenképp el kéne olvasnom.

Szeretem az állatokat, nem is kérdés, sőt számos cuki fajért egyenesen bolondulok (példának okáért lásd a sünöket), mégis elrettentett, hogy esetleg a tanulmányozásukat leíró részek unalmasnak, vagy legalábbis az én szememben érdektelennek fognak tűnni. Hamar sikerült belátnom, hogy fölösleges volt aggodalmaskodnom, ugyanis akárcsak például David Attenborough filmjeiben, itt is csupa emberi tulajdonság ruházódik a jószágokra, teljesen kézzelfoghatóvá válik, hogy nekik ugyanúgy vannak gondolataik és érzelmeik, kapcsolataik és társadalmuk, mint nekünk. A kis Gerry egyébként Göthe Salmander rokonlelkének is beillik, másképp, de mindketten azt hirdetik, a Föld semmilyen teremtményét nem szabadna undorral vagy félelemmel kezelni, annál inkább kíváncsisággal és odaadással.

A család és Spiro az 1987-es filmváltozatban

Ettől még nem okozok nagy meglepetést, ha azt mondom, jobban élveztem a legkülönösebbik állatfajról készült tanulmányokat, vagyis a hóbortos családról és képtelenebbnél képtelenebb új ismerőseikről feljegyzett anekdotákat, mint az amúgy elismerésre méltóan hangulatfestő részletezést Korfu flórájáról és faunájáról. Görögországot már korábban is az egyik legvágyottabb utazási célpontomként tartottam számon, a könyv óta pedig még epedőbben kívánkozom az időtlen, szabad és gondtalan dél-európai vidékre. Visszatérve a szereplőkre, határozottan Spiro lett a kedvencem, ő egy erősen sztereotipikusan ábrázolt átlaggörög, aki jókora igazságérzetével és tört angoltudásával Durrellék útikalauzává válik.

Kitűnően szórakoztam a két ingerlékeny bátyon is, amikor a fegyvermániás Leslie ki akarta csinálni az egyetlen lánytestvér, Margo udvarlóját, akkor szakadt át a gát, hogy már ne csak elnézően mosolyogjak, hanem valóban betegre nevessem magam a sok szerencsétlenkedésen, de az is emlékezetes jelenet, mikor a vége felé, a vendégség kellős közepén Larry kiakadt a házukban tanyázó állatseregletre. Anyukájuk végig igazi hősként tartotta a frontot, közben aggódó, fásult városi nőből ő is felszabadult, könnyen alkalmazkodó görög háziasszony lett.  Hiába érezni, hogy számtalanszor eltúlzottak a helyzetek a komikum vagy a meghatóság kedvéért, akkor is boldogító a tudat, hogy ez igaz történet.

2005-ben is megfilmesítették, ebben Imelda Staunton játssza az anyukát!

Felróhatnám a hibákat, de van, amikor fölösleges kötözködni. Igaz, hogy irigylésreméltó, hogy egy anyagi gondokkal küszködő család, ahol senkinek nincs rendes munkája, csak úgy foghatja magát, és elköltözhet egy másik országba. Igaz, hogy ezt még megfejelik azzal, hogy spontán költözködnek, és világraszóló lakomákat csapnak, úgy, hogy új otthonukban sem kell dolgozniuk vagy iskolába járniuk. Igaz, hogy furcsálltam, Gerry miért csupa felnőttel barátkozik, mintsem korabeli helyi gyerekekkel. Igaz, hogy mind ember-, mind állatszereplők közt van, aki minden átmenet nélkül csak úgy eltűnik, és nem jelenik meg többször.

Igaz, hogy sűrűn fordulnak elő túltolt gegek és hihetetlen helyzetek egy önéletrajzi műben. Igaz, hogy Gerry zavaróan hol igazi gyerekként, hol gyerekekhez beszélő, tudálékos felnőttként fogalmaz. Igaz, hogy néha úgy éreztem, ez nem is igazán gyerekkönyv, akadnak sikamlósabb poénok és túl filozofikus részek is, a nagyobb egységek elejére választott idézeteket például nem tudom, hogyan értelmezi egy kisiskolás. Igaz, hogy úgy elrepül az idő, hogy én sem szerettem volna hazamenni a szigetről a végén, és értetlenkedtem, hogy ez nem lehetett öt év. (Nem is az, utólag megtudtam, ez egy trilógia, és ez csak az első etapja a Korfun megszakításokkal töltött időszaknak.)  De kit érdekel minden ilyen apróság, ha az egész imádnivaló?

A legújabb feldolgozás a 2016 óta futó sorozat

Ez a regény mindenek fölött az élet feltétlen szeretetéről és tiszteletéről beszél. Ha nem is ennyire szokatlan, de hasonlóan élménygazdag és kötöttségektől mentes fiatalkor kéne adódjon minden gyereknek.

Értékelésem:

10/10

Variációk egy borítóra – Családom és egyéb állatfajták

Elérkezett az ideje, hogy újra életet leheljek egy sokáig nem frissült rovatba, ahol sokszor kiadott klasszikusok magyar köntöseit gyűjtöm össze és véleményezem. Természetesen nyomós oka volt a szünetnek, hiszen a legtöbb általam olvasott könyv viszonylag új, így (egyelőre) nem fér bele a keretbe – most viszont lehetőséget teremtett a rebootra Gerald Durell örökzöldje, amit meglepően élveztem!

 

Európa, 1966

Nem szeretem ezt a borítótípust – nemcsak a minimáldizájn és az információhiány miatt, hanem azért is, mert nem azt mondom, hogy szőrös, de ilyen durva anyaga van, amit kellemetlen fogni.

 

Kriterion, 1978

Ettől a rajztól kiver a frász, elsősorban az enyhén szólva csúnyácska nőalak miatt, aki elvonja a figyelmet a merev tekintetű, sápatag Gerry-ről. Ráadásul meg se tudnám határozni, hogy ő ki akarna lenni: a kanál és a kötényből kandikáló répa miatt valószínűleg az anyuka, bár ahhoz túl kislányos, a vonzó nővér, Margaret viszont nyilván nagyon nem így néz ki. Talán a szakácsnő lánya lehet ilyen, ám neki nem volt olyan fontos szerepe, hogy címlapra kerüljön.

 

Európa, 1983

Én ilyen példányból olvastam, és ezzel igazából semmi baj nincs. Réber László rajzaiért mindig is odavoltam, és ezúttal sem hazudtolta meg magát. Mindegyik állat imádnivaló és tényleg szerepel a történetben (a bagoly a kedvencem), és az egymásra halmozott dobozok is jópofák.

 

Európa, ???

Sajnos arra vonatkozólag nem találtam információt, hogy ez mikori kiadás, gondolom, 70-es -80-as évek környéki lehet. Igazából aranyosak az emberalakok, de a két halvány szín nem mutat jól egymás mellett, és a zöldből alig lehet valamit kivenni. Ha a figyelmes szemlélő mégis alaposabban tanulmányozza, feltűnhet neki, hogy míg azt a bájos madarat vagy a halacskákat homályban hagyták, a randa bogarat sikerült kiemelni (de ezt most meggyónom, mert a regény pont arra tanít, hogy egyetlen élőlényt se nevezzünk randának, mert mindegyik különleges, érdekes, és a maga nemében gyönyörű).

 

Európa, 2015

Személy szerint nekem a legújabb jön be a legjobban. Imádom azokat a képeket, amin sok apró részlet bújik meg, és mégsem kelt kaotikus összhatást. Talán az egyetlen hibája, amit fel tudnék róni, hogy nem egy gyerekeknek szóló sztori jut róla eszembe, hanem egy hóbortos felnőttélet krónikája, de végtére abból is bemutat jópár példát a könyv.

További véleményemmel hamarosan érkezem a kritikámban!