Boris Vian: Tajtékos napok & Michel Gondry filmadaptációja
Száz éve született Boris Vian, és a sors összjátékának köszönhetően én éppen ehhez a kerek évfordulóhoz közel ismerkedtem meg legkedveltebb regényével, pontosabban először annak filmváltozatával. Sokszor kapom magam azon mostanában, hogy az engem érdeklő művekről folytatott előzetes tájékozódással bizonyos mértékben megfosztom magam attól a gyerekkoromban rendszeres, jóleső élménytől, mikor egyszerűen csak hagyom, hogy egy történet ámulatba ejtsen és fokozatosan fedje fel előttem a titkait. Természetesen a szóban forgó alkotásról is hallottam egyet s mást, ám mégsem tudtam, pontosan hogyan nyilvánul meg egyedi, öntörvényű világteremtése. Így a Tajtékos napok elsősorban azzal lopta be magát a szívembe, hogy képes volt igazán meglepni.
Párizsban éldegél Colin, a tehetős agglegény, aki megtakarításainak köszönhetően egyhangú munka helyett fantasztikus találmányaival foglalkozik, és jókedélyű társalgásokat folytat barátaival, a szakács Nicolas-val és az irodalomkedvelő Chickkel. Gondtalan életéből csak egyetlen, de annál fontosabb dolog hiányzik: a szerelem. Szerencsére erre sem kell sokat várjon, a fellobbanás egy közös ismerősük partiján éri az elbűvölő, nevén egy Duke Ellington-dallal osztozó Chloé személyében, akivel azonnal egymásra hangolódnak. Házasságuk örömteliségébe azonban alattomosan kúszik be az elkerülhetetlen végzet: Chloét egy különös kór támadja meg, Colin pedig elkeseredetten küzdeni kezd megmentéséért.
A fenti összefoglalóból ítélve a kiindulóhelyzet nem sok újat mutatna azon romantikus sztorik tömkelegében, melyekben a pár boldogságát az egyik, vagy akár mindkét fél betegsége árnyékolja be. A titok a kivitelezésben rejlik, Vian ugyanis egy alapjaiban hétköznapi, viszont számtalan szürreális aprósággal feldobott környezetbe helyezte a cselekményt, ritkán találkozni ennyire szabadon engedett képzelőerővel. Hozzá kell tennem, bár korábban sokan mozgóképre adaptálhatatlannak tartották, a film remekül visszaadja a regény ötletparádéját, sőt, a modern vizuális lehetőségeket kihasználva még meg is fejeli annak zseniálisan lehetetlen elemekben tobzódását. Nem bántam meg, hogy a filmmel találkoztam előbb, mivel miután már láttam megvalósítva, könnyebben bírtam befogadni a szöveget átszövő képtelenségeket.
A történet első fele könnyed, minden jelenettel mosolyra késztető, olyan kellemes érzés az eseményeket figyelni, mint abban a fahéjascukor-illatú felhőjárgányban lebegni, amit a szerelmesek kipróbálnak. Jazz-zene festi alá a napfényes, időtlen, elegáns párizsi belvárost, még a koktélokat is dallamra keveri a Colin építette zongora, sandacsacsát járva pedig megnyúlnak a táncosok végtagjai. Ebbe az önfeledt, álomszerű életvitelbe hasít bele váratlanul, felkavaróan Chloé megfertőződése, ami szintén nem szokványos: tüdejébe lótusz nő, törékeny és gyönyörű, mégis elviselhetetlen kínokat okozó virág. Ahogy hőseinken egyre inkább úrrá lesz a bánat és a kétségbeesés, körülöttük úgy fakulnak meg a színek, nyomódnak össze a falak, telepedik meg az elhanyagoltság – hisz milyennek is érzékelné a világot az, aki lassan, fájdalmak közt hagyja el, és az, aki kénytelen elviselni, hogy hamarosan eltűnik belőle, aki megszépíti számára? Torokszorító végigkísérni, miképp alakul a bohókás, komolytalan mese egyik pillanatról a másikra nagyon is komoly, keserű tragédiává.
Az ifjú szerelmesek egyszerű lelkű, de rendkívül szerethető figurák, akiknek őszintén lehet szorítani a közös jövőjéért. A filmben nagyszerűen sikerült kiválasztani a megformálóikat: Audrey Tautou Chloéként az Amélie csodálatos életében játszott címszerepéhez hasonlóan tüneményes jelenség, Romain Duris Colinja pedig igazi jóvágású gavallér, akit egyre felelősségteljesebbé tesz a feleségéről gondoskodás. A mellékszereplők közül a segítőkész és melegszívű Nicolas-t rögtön megkedveltem, Colin másik cimborája, Chick viszont rettentően idegesített, ugyanakkor fontos jelenségre hívta fel a figyelmem. Rajongása a különc filozófus, a szellemesen áthallásos nevű Jean-Sol Partre iránt elsőre mókásnak tűnik, könyvimádóként pedig teljesen át tudnám érezni, milyen mámorító lehet egy szeretett író minden megnyilvánulását figyelni, és műveire vadászni a boltokban. Chick szenvedélye azonban rányomja a bélyegét kedveséhez, Alise-hoz és barátaihoz fűződő kapcsolatára is, ezzel szemléltetve, nem csupán az egyértelműen káros hatású szerek okozhatnak egészségtelen függőséget, hanem egy ilyen ártalmatlanul induló hobbi, mint a könyvgyűjtés is.
A Tajtékos napokhoz nyitottan, az átlagtól eltérőre fogékonyan érdemes hozzákezdeni, hisz sokakat idegeníthet el szokatlansága. Engem magával ragadott szépséges, kifejező szimbolikája, és boldogít a bizonyosság, hogy a világirodalom egyik legkülönlegesebb szerelmi történetét ismerhettem meg.
A könyv és a film is
Süntüske 