Varázslatos vetélkedés

Erin Morgenstern: Der Nachtzirkus (Éjszakai cirkusz)

Der Nachtzirkus · Erin Morgenstern · Könyv · Moly

Cirkuszos könyveket keresgélve a Caraval mellett a leggyakrabban az Éjszakai cirkuszt ajánlották, mint ifjúsági alapművet a témában. Sajnos mivel 2012-ben jelent meg, és mostanra kifogyott a készlete, sokáig nem sikerült hozzájutnom. Időközben beharangozták, hogy nemsokára újból kiadásra kerül hazánkban, mégis amikor az idegennyelvű könyvesboltban rábukkantam egy német példányára, tudtam, ezt a lehetőséget nem hagyhatom ki. Olyan érzés volt, mint titkos, különleges kincsre lelni, amit mintha egyenesen nekem szánva rejtettek volna el. Boldogságomra a beltartalom is utat talált a szívemhez, az általam kedvelt helyszíne mellett komolyságának és kidolgozottságának köszönhetően is.

Le Cirque des Rêves, Az Álmok Cirkusza bejelentés nélkül érkezik meg a világ nagyvárosaiba, sátrai fekete-fehérben pompáznak, és kapui csak napnyugta után nyílnak meg a közönség számára. A lenyűgöző attrakciók kulisszái mögött azonban két illuzionista élet-halál küzdelme kap teret. Hector Bowen, művésznevén Prospero és a titokzatos szürke öltönyös, akit egyesek Alexander H.-ként ismernek, évtizedek óta vívják párharcukat, újabb és újabb tanítványaikat állítva ki egymás ellen, ám mindeddig eldöntetlen maradt, melyikük a rendkívülibb mágus. A következő forduló tétje minden korábbinál magasabb: ezúttal Hector lánya, Celia Bowen és Alexander fogadott fia, Marco Alisdair kerülnek szembe. Senki sem számít rá, hogy a két versenyző közt gyűlölet helyett szerelem szövődik, így varázserejükkel sem ártani, hanem örömet szerezni kívánnak a másiknak.

The Night Circus by AbigailLarson on DeviantArt

Bevallom, amikor belefogtam a könyvbe, nyomban elbizonytalanodtam. Már elég magabiztosan igazodok ki német szövegeken, de eddig mindig igyekeztem olyan művekkel gyakorolni, amiket előzőleg már olvastam magyarul. A néhol rám törő elveszettségérzés ellenére a szeretett nyelv adott számomra egyfajta plusz mágiát a leírásoknak: ahol nem voltam tisztában a jelentéssel, a szavak szépen csengése húzott tovább. Bár a cirkusz területén a fekete-fehér uralkodik, a felvonultatott ötletek egyedien színes kreativitással lettek megformálva, és én ámulatba ejtve kalandoztam a külön koncepcióra épülő sátrak között.

A ráhangolódásban segítségemre szolgált az események komótos menete is, így mire felfokozottabban sodorni kezdett magával a történet, szinte már észre sem vettem, hogy nem az anyanyelvemen élem át. Meglehet, az Éjszakai cirkusz nem olyan regény, amely mindvégig pörög, és oldalanként várhatóak újabb fordulatok, ám sorait olyan finoman adagolt feszültségteljesség járja át, amitől egy bekezdésnyire sem válik unalmassá. Rögvest a legelején beszippantott a ködös viktoriánus atmoszféra, és élvezettel követtem a főhősök gyerekkorában kezdődő képzését, kapcsolatukat mestereikkel, akik egyben, vér szerinti vagy sem, mindkettejük életében apafigurát is jelentenek. A két idősebb bűvész rivalizálása A tökéletes trükkre emlékeztetett, és ahogy abban a zseniális filmben, itt is fokozatosan fordult a szimpátiám a kedvesebbnek hitt könyörtelen egyiküktől a rideg, de nem rosszindulatú másikuk felé. A párosuk múltjában nem bántam volna, ha alaposabban elmélyedhetek, enélkül kissé légből kapottnak hatott a nagy ellenségeskedésük. Szerencsére pont nem annyira, hogy levonjon az alapszituáció izgalmasságából.

Day 334. Gosh! I like Marco so much! “The Night Circus” | Night circus,  Dark circus, Circus aesthetic

A fiatalok közül Celiát kedveltem meg könnyebben, kívülállóság-érzetével és teljesítménykényszerével nem esett nehezemre azonosulni. Marco is hamar megnyert magának udvarias modorával és kiapadhatatlan tudásszomjával, de bosszantott, mennyire bele van kényelmesedve a helyzetébe, és szurkoltam neki, hogy merjen fellázadni mentora ellen. A két mágustanonc szerelme viszont kétségkívül a regény legerőteljesebb alkotóeleme. Igen sokat kell rá várni, hogy találkozzanak, majd szóba elegyedjenek, mégsem volt hiányérzetem, mert az a kevés közös jelenetük is szikrázott az érzelmektől.

Váratlanul ért az első alkalom, amikor a cselekmény másik szálra váltott, és kiderült, a fentebb vázolt sztori csak egy része a nagy egésznek. Egyrészt betekintés nyílik a cirkusz többi alapító tagjának magánéletébe is, ami nem mindegyiküknél kötött le, viszont olyan közelről megismerhettem őket, mint máskor többkötetes sorozatok esetében sem. Értékeltem a kulturális széleskörűséget is, a szereplők nemzetiségét és a társulat úticéljait illetően (egy félmondat erejéig Budapestet is említik, mint állomást 🙂 ). Ezeken az életképeken kívül, egy néhány évvel később játszódó vonalon bemutatkozik a tizenéves Bailey Clarke, akinek nincs elképzelése a jövőjéről, csupán az, hogy sem a családi farm igazgatása, sem egy elit egyetemre bekerülés nem tükrözi az igazi énjét, és ekkor fonódik össze sorsa a cirkusszal. Aranyosnak találtam a fiút és hármasfogatát a legifjabb fellépőkkel, a Murray-ikrekkel, de sokáig ötletem sem volt, miért került külön előtérbe, és minél előbb vissza akartam térni a főhősökhöz. Annyit talán elárulhatok, hogy a végére semmi sem marad elvarratlanul, és a kevésbé értett jelentőségű részek is a helyükre kerülnek. A lassú építkezés pedig egy döbbenetes erővel berobbanó végkifejletet készít elő, ahol csak kapkodtam a fejem, hogy most tényleg az történik bizonyos karakterekkel, ami, és végül az egyik legszokatlanabb, egyben legszebb befejezésben csúcsosodik ki, amivel valaha találkoztam.

Az is kitűnik, hogy az írónőt mennyire foglalkoztatják a történetmesélés rétegei. Ezt bizonyítja, hogy a végén árulja el, melyik szereplő örökíti meg az eseményeket, és természetességgel választ egyszerre nyitóidézetet Oscar Wilde-tól, és a csak általa kitalált Friedrick Thiessentől. Shakespeare-utalások is megjelennek: Prospero nevét A viharból kölcsönözte, lányához fűződő viszonya a Hamletet idézi, a Rómeó és Júlia-féle tiltott szerelem pedig egyértelmű.

Erin Morgenstern még egy aprósággal kedveskedett azoknak, akik kinyitják könyvét: valóban úgy érezhetik, belépnek Az Álmok Cirkuszának kapuján, hiszen a prológusban és későbbi betoldásokban egyes szám második személyű narrációban kalauzolja végig az olvasót a látványosságok közt. A cirkusz elhivatott követői, a rêveurök (álmodók) személyében pedig olyan közösséget teremtett, akikhez minden rajongó örömmel csatlakozna. Ideje nekem is nyakamba kötnöm jellegzetes piros sáljukat, hisz az Éjszakai cirkusz bűvkörébe vont, és repesve várom, hogy újra Magyarországra látogasson.

10/10