V. Aranysün Gála – 2020 legjobbjai

Ismét eltelt egy év, és bár közhelyes lenne azzal kezdeni, milyen váratlan és kegyetlen megpróbáltatásokat hozott mindannyiunk életébe, mégsem tekinthetek el ettől. Számomra a koronavírus miatti félelmen túl más tényezők is nehezítették 2020-at, ugyanakkor pont ezek miatt nem mondhatom, hogy nem telt aktívan: idén érettségiztem, majd felvettek egyetemre, most pedig már az első vizsgaidőszakon is túl vagyok. Ezek mellett a blogra nem jutott túl sok időm és energiám, az olvasást azonban így sem hanyagoltam el, és visszatekintve felemelő érzés látnom, hogy talán az eddigi legváltozatosabb, legsokszínűbb körből kerültek ki a díjazottak.

Az év realisztikus regénye

Vera

Lehetne azon vitatkozni, hogy mikortól számítok egy könyvet történelmi vagy mai realisztikus kategóriába, hiszen a Vera kerek 40 évvel ezelőtt játszódik. Esetében viszont mégsem a retró korszellemet éreztem a legmeghatározóbbnak, hanem azokat a döbbenetesen precízen ábrázolt folyamatokat, amik egy kiskamasz lány lelkében lezajlanak, és a saját gyerekkoromat is felidézték – ebből a szempontból a regényben ugyanúgy írhatnának 2010-et, mint 1980-at.

Az év történelmi regénye

A Barnum-rejtély

A cirkusz visszatérő eleme volt a tavalyi olvasmányaimnak, a legújabb Ambrózy báró esetei-kötet viszont azzal emelkedik ki közülük, hogy egy valódi társulatot, a 20. század elején virágzó és Budapestre is ellátogató Barnum & Bailey-truppot állítja a középpontba. A sorozattól már megszokhattam a szórakoztató ismeretterjesztést és a minden részletre kiterjedő kutatómunkát, ám a manézs alapos bemutatása ezen belül is külön színfoltot jelentett.

Az év krimije

Tíz kicsi néger

Kisiskolás korom óta rajongok Agatha Christie krimijeinek filmváltozataiért, a regényeket azonban csak mostanában kezdtem sorra keríteni. Ideje volt végre megismerkednem a legjobbnak és -egyedibbnek kikiáltott művével is, amiről szerencsére az alaphelyzeten kívül semmit sem tudtam előre, így az első oldalaktól az utolsókig folyamatosan újra kellett gondolnom a felállított teóriáimat. A bűnügy kétségkívül morbid, de zseniálisan összeszőtt, a szereplők jellemrajzának árnyalódását és dinamikájuk alakulását pedig elképesztően érdekes tanulmányozni.

Az év sci-fije

Fahrenheit 451

A kisregény különlegessége, hogy sem a cselekmény, sem az írásstílus nem fogott meg, sőt kifejezetten eltávolítva éreztem magam tőle, témája miatt mégis kifejezetten fontosnak tartom, hogy itt említésre kerüljön. Középpontjában ugyanis olyan nemes cél áll, ami iránt egy könyves blogger is a leginkább elhivatott: a könyvek megőrzése, olvasásuk, és ezzel együtt az emberi tudás és történelem egységének életben tartása.

Az év fantasyje

Éjszakai cirkusz

Valós cirkuszról olvasni azért volt jó, mert megmutatta, mi mindenre képesek hús-vér emberek, kitaláltról viszont azért, mert megmutatta, mi mindent képes teremteni egy ember képzelete. A Le Cirque des Rêves sátrai mind egy külön varázsvilágot tartogatnak, és a köréjük szőtt történet sem kevésbé magával ragadó. Emellett nem elhanyagolható tényező, hogy németül olvastam, ami az időnkénti elveszettség-érzetem ellenére még egy adag mágikusságot kölcsönzött a szövegnek.

Az év legmegrázóbb könyve

Férfiidők lányregénye

Számtalan könyv szól a II. világháborúról és áldozatairól, de annál ritkábban lehet olvasni a közvetlenül következő időszakról, és azokról az emberekről, akik túlélték, ám ez sokszor nagyobb terhet jelent számukra, hiszen nap mint nap szembesülniük kell a veszteségeikkel. A történet a fájdalom átadása mellett mégis azt helyezi előtérbe, miért érdemes a legnehezebb körülmények közt is a folytatás mellett dönteni, és bemutatja, hogy olykor abban a személyben lehet igazi támogatóra találni, akire a legkevésbé számítanánk.

Az év legmegnevettetőbb könyve

Három ember a hóban

Az évösszegzőkben általában a friss élményeket igyekszem megörökíteni, de időnként belefér egy-egy újraolvasás is. Erich Kästner klasszikusa kiskoromban minden télen előkerült, és most hosszú idő után németül újráztam. A fordulatokat már jól ismertem, ám egy vérbeli bohózat ismérve, hogy újra és újra képes ugyanazzal az intenzitással megnevettetni, főleg ha nem szenved hiányt szerepcserékben és félreértésekben, háttérben a csodás alpesi tájjal.

Az év legszebb borítója

Caraval-trilógia

Egy újabb klassz cirkuszos fantasy, és bár a folytatások kissé letörték az első rész kiváltotta lelkesedésemet, a külső kivitelezésre egyik kötet esetében sem lehet panasz. Ez alatt pedig nem csupán tekintélyes méretüket és színpompás címlapjukat értem, hanem a díszes fejezetelválasztókat, a böngészhető térképeket és a megformázott leveleket is. Ilyen extrákat szívesen látnék több regényben, mert nagyszerűen hozzásegítenek a mesés hangulat megteremtéséhez.

Az év adaptációja

Tíz kicsi katona

A négerekből katonák lettek a politikai korrektség jegyében, de ez a lehető legkisebb részletkérdés, hiszen példaértékűen hűséges feldolgozásként sikerült a háromrészes (így akár egy hosszabb filmként is megnézhető) minisorozat. A színészgárdát tökéletesen válogatták össze, az atmoszféra kellően borzongató, a sztori pedig úgy is feszültségteljes, ha a könyvből már ismert. Néhány dologban bekeményítettek az egyébként sem szépelgő regényhez képest, de ez csak javára vált a modern igényeket is kiszolgáló kriminek.

Az év férfi hőse

Baskerville-i Vilmos

A rózsa neve szerzetese egyszerre az Istenbe vetett hit józan és bölcs képviselője, a különc zseni detektívek korabeli megfelelője, szeretetteljes apafigura kis segédje, Adso számára, mindemellett remek, ironikus humorral is rendelkezik, amivel rendre feldobja a komor kolostorban zajló gyomorforgató gyilkosságok utáni nyomozást.

Az év hősnője

Julia Lambert

A Színház csodálatos Júliája igazi díva, ami sokak szemében kiállhatatlanná vagy éppen irigyeltté teszi. Minden rigolyája és botlása ellenére elismerésre méltó a hivatása iránti elkötelezettsége, a fináléban a hírnevén csorbát ejtőkön vett elégtétele pedig – káröröm vagy sem – eszméletlenül élvezetes és szellemes.

Az év szerelmespárja

Colin és Chloe

A Tajtékos napok ifjú házasai, akik a végsőkig küzdenek egymásért, az igazi, mindent elsöprő szerelmet testesítik meg. Szembesülniük kell ugyanis az elképzelhetetlennel: egyikük gyógyíthatatlan betegsége rövidíti meg örömteli közös életüket. A szürrealista kisregény gyönyörű szimbolikája mindezt még súlyosabbá teszi, hiszen világuk az érzelmeikkel együtt változik rózsaszín vattacukros lebegésből kilátástalan, összepréselő sötétséggé.

Az év főgonosza

Woland

A Mester és Margaritában nem jelentéktelenebb figura kavarja fel a moszkvai hétköznapokat, mint maga a Sátán (még ha ez konkrétan nem is kerül kimondásra). Kompániájának ármánykodásait azonban végig inkább groteszk komikusság jellemzi, mint félelmetesség. Sőt, a regény szokatlan, de nem alaptalan megvilágításában az ördög nem feltétlenül csupa rossz okozója, hiszen van, akiket végül ő segít hozzá a boldogsághoz.

Az év férfi írója

J.R.R. Tolkien

Nagyra becsülöm, ha egy író képes teljesen beleélni magát az általa kitalált világba és a legapróbb rezdüléseit is felépíteni. Tolkien A Gyűrűk Urában Középföldéhez nem egyszerűen egy grandiózus kalandot formált meg, hanem komplex történelmet, nyelveket és időszámítást, ezen felül pedig az összetartás és tisztalelkűség örök érvényéről mesél.

Az év írónője

Erin Morgenstern

Az Éjszakai cirkusz és a Csillagtalan tenger szerzője páratlanul eredeti helyszíneket alkot, excentrikus figurákkal népesíti be őket, párbeszédei sziporkázóan elmések, míg leírásait valami ősi, álomszerű sejtelmesség járja át, ami mintha a legmélyebb tudatalattit szólítaná meg olvasás közben.

Az év legeslegjobb könyve

Éjszakai cirkusz

Két rendkívüli illuzionista életre-halálra szóló rivalizálása. Két ellentétes oldalon álló fiatal elátkozott szerelme. Megannyi barátságos és veszélyes figura, akik hozzájárulnak sorsuk alakulásához, és a cirkusz, amely maga is élő-lélegző entitásként biztosít teret a párviadalhoz. Egy évtizedeken átívelő história, amit a lassú kibontakozása ellenére alig bírtam letenni, és nem engedett el a katartikus befejezés után sem.

Így telt számomra 2020 az olvasmányok tükrében, és most kíváncsian állok elébe, mit tartogat 2021. Körvonalazódnak terveim, de hagyom magam sodródni is az árral, hiszen a legjobb élmények gyakran váratlanul érnek. Mindenesetre őszintén remélem, hogy az idei évet nem csak lelkileg, hanem a környezeti tényezőket illetően is nyitottabban tölthetem.

IV. Aranysün Gála – 2019 legjobbjai

A Süntüske Blog negyedik évébe lépve azt gondolom, nem túlzás kijelenteni, hogy az évkezdő és -értékelő Aranysün Gála már hagyománnyá vált. Nekem nem csupán érdekes, hanem ösztönző is minden újévkor összegezni, mennyi kiemelkedő könyvélménnyel gazdagodtam az elmúlt esztendőben. Idén többek közt azért is, mert sokszor úgy érzem, a gimnázium utolsó évének kötelező olvasmányai és az emelt magyar érettségire készülés mellett alig marad időm és/vagy energiám a saját örömömre regényt venni a kezembe. Szerencsére a listám bizonyítja, hogy tavaly sem hanyagoltam el a szórakoztató irodalmat, és az iskolában feladott klasszikusok közt is találtam kifejezetten élvezeteseket. Lássuk hát a díjazottakat!

Az év realisztikus regénye

Showmance

Amint megtudtam, hogy létezik egy könyv, ami a Moulin Rouge színpadra állításáról szól, tudtam, hogy számomra kihagyhatatlan. Lehet, hogy a sztori első pillantásra egy számos klisét felvonultató limonádénak tűnik, ám mélyebbre tekintve óda a teátrumi légkörhöz, és a film különleges, modern parafrázisa.

Az év történelmi regénye

Szer’usz világ

Az év krimije

A lánynevelde 1.

Ennél a két kategóriánál nagyon vacilláltam, hogy osszam ki úgy, hogy egyik kedvencem se szoruljon le a győzelemről. Végül így éreztem igazságosnak, mivel a legújabb Ambrózy báró eseteiben hangsúlyosabbnak éreztem a békebeli Budapest hiteles visszaadását, míg a Riva nővérek 3. kötetében szövevényesebbnek a 19. századi Róma utcáin felderítendő bűnügyet. (A fődíjat azonban csak egyikük zsebelhette be…)

Az év fantasyje/sci-fije

A gólyakalifa

Őszintén nem tudom, melyik műfajba illik inkább, sőt, vérmes irodalmárok nyilván szentségtörőnek bélyegeznének, hogy bármelyikbe is be mertem sorolni. Azt azonban egyértelműen kijelenthetem: a legütősebb alapötletet, amivel idén találkoztam, Babits szállította a párhuzamosan két életet élő, és ebbe beleőrülő fiúval.

Az év ismeretterjesztője

Rizsporos hétköznapok

A népszerű blog kiadvánnyá fésülése rendkívül informatív és gyönyörűen kivitelezett divattörténeti album, fényes lapjain telis-tele színpompás, elegáns öltözékekkel. Remek nézegetnivaló mindenkinek, akit elbűvölnek a régmúlt ruhakölteményei, azoknak pedig különösen, akik íróként szeretnék megfelelően felöltöztetni kosztümös történeteik karaktereit.

Az év legmegrázóbb könyve

Vörös és fekete

A szerencsét próbáló, de saját boldogságát is lépten-nyomon akadályozó szegénylegény históriáján rengeteget bosszankodtam, miközben nem győztem csodálni Stendhal a korszakhoz képest meglepően újszerű lélektani elemzéseit. A végére pedig, bármennyiszer is idegesítettek fel a döntései, megsajnáltam Julient a sorsa alakulásáért.

Az év legmegnevettetőbb könyve

Így írtok ti

Mindig is elismertem Karinthy nagyszerű humorérzékét, de most, a kifigurázott eredeti alkotók és művek jellegzetességeit behatóbban megismerve döbbentem rá igazán, milyen zseniálisan, amellett végig ízlésesen érzett rá pályatársai stílusára, és állított nekik görbe tükröt.

Az év legszebb borítója

Új német Harry Potter-kiadás

J. K. Rowling varázslós sorozata egy megismételhetetlen csoda, és ezt a német kiadónak még sikerült megfejelnie a legkáprázatosabb köntössel, amibe valaha öltöztették a hét kötetet. Az aprólékos rajzok és a cirádás körítés első pillantásra elárulják, micsoda mágikus utazás várja azt, aki fellapozza őket.

Az év adaptációja

Az operaház fantomja

Régóta rajongok a musicalért, és idén végre sorra kerítettem az alapjául szolgáló Gaston Leroux-művet is. Ebben az esetben megcáfolnám az általánosítást, miszerint a könyv mindig jobb, mint a filmfeldolgozása: a hatásvadász, felejthető regény nyomán örökérvényű romantikus mese született. Színházban látni is fantasztikus élmény, ám a mozivásznon kel igazán életre a misztikus atmoszféra, amit a libabőröztető zene tesz teljessé.

Az év férfi hőse

Jay Gatsby

A nagy Gatsby címszereplője tekinthető odaadó hősszerelmesnek, vagy szerencsétlen naivnak, és bár mindkét állításnak van igazságtartalma, én az előbbi felé hajlok. A titokzatos milliomos hajthatatlansága, szerelme visszaszerzésébe vetett hite becsületre méltó a felszínes kapcsolatokra épülő, hamisan csillogó úri létben.

Az év hősnője

Mück Mári

Az Ambrózy báró esetei közönségkedvenc, minden lében kanál cselédlánya végre nemcsak komornai, hanem elbeszélői szerepbe is emelkedett egy egész köteten keresztül, és továbbra is imádnivaló teremtés nagyszájúságával, talpraesettségével és felfogadói iránt érzett végtelen hűségével.

Az év szerelmespárja

Damon Atwood és Rose Taylor

A Showmance üdvöskéi, a szégyenlősen is körülrajongott színész és a tánctehetségét reflektorfénybe állítani nem merő koreográfus a Moulin Rouge próbái alatt sodródnak egymás mellé. Sorsuk párhuzamba állítódik a darab szerelmespárjával, közös boldogságuk gyakran veszélybe kerül, életük mégis könnyedebb, lehetőségeik reménytelibbek.

Az év főgonosza

Erik Destler/A Fantom

Az operaház padlásán és pincerendszerében kísértő maszkos árnyalak ellentmondásos figura, bizonyos szempontból nem is olyan szívesen helyezem főgonoszi posztra. Rémületet keltő felbukkanásai, fifikás csapdái, megszállottsága jogosítják erre a megnevezésre, ugyanakkor imponáló is, hogy mindezt egy lány kegyeinek elnyeréséért hajtja végre.

Az év férfi és női írója

Böszörményi Gyula és R. Kelényi Angelika

Egyszerűen csak köszönöm nekik, amiért letehetetlenül izgalmas, kiválóan felépített történeteikkel hajdanvolt korokba kalauzolnak, amikor szeretnék kiszakadni a saját valóságomból.

Az év legeslegjobb könyve

Szer’usz világ

A vége átcsúszott idénre, mégis megérdemelten foglal helyet a tavalyi olvasmányok dobogójának legfelső fokán. Az igazat megvallva, a Nász és téboly után szomorkásan, de beletörődtem a sorozat lezárultába, így annál nagyobb meglepetésként ért, hogy újabb folytatás született (ráadásul már a következő rész is be lett harangozva). Először kicsit kételkedtem benne, hogyan fogja Márika megállni a helyét narrátorként, de félelmeim hamar szertefoszlottak, és régi ismerősként üdvözöltem a szereplőket. Hamarosan egy teljes bejegyzést fogok szentelni dicséretének, de annyit már most elárulok: ha krimiszálban nem is ez a kötet volt a legerősebb, annyi biztos, hogy ez mosolyogtatott meg a legtöbbször, köszönhetően a szeleburdi kis komornának.

A tavalyihoz hasonlóan most is tervezem kitölteni az olvasási terveimre vonatkozó kérdéssort, és remélem, az idei év is bővelkedni fog akár vártan, akár váratlanul lenyűgöző történetekben.

Tébolyok útján a boldog nászig

Böszörményi Gyula: Nász és téboly (Ambrózy báró esetei 4.)

Ennek is el kellett egyszer jönnie: lezárult az Ambrózy báró esetei. Ha a szívemhez ennyire hozzánő egy sorozat, mindig visszás érzés az utolsó részt várni, hisz miközben a kezdetektől fogva vágyom, hogy minden a helyére kerüljön, szeretném a végsőkig halogatni a búcsút. A befejező kötet természetesen zseniálisra sikeredett, a titkok napvilágra kerültek, viszont maradtak elvarratlan szálak, nekem pedig egy csöppnyi hiányérzetem.

Az Ármány és kézfogó istentelenül gyilkos függővéggel zárult, ami egyetlen olvasó szívét sem hagyhatta nyugalomban. A nyár elején megjelent Bitó és borostyán című kis közjáték ugyan segített enyhíteni a várakozást, ám még kíváncsibbá is tett annak irányában. Mikor éppen más történetben merültem el, az agyam akkor is szüntelenül azon kattogott, vajon melyik lányt választja a báró. Ilyenkor pedig nem csupán rajongóként ábrándoztam a lelkemnek kedves variációról, hanem íróként is elgondolkodtam, mi lenne igazán ütős húzás a regény izgalmassá tételéhez.

A megoldás egyszerre mérhetetlenül bosszantó és izgató. Olyasmi, ami futólag megfordult a fejemben, mégsem igazán számítottam rá. Gyanítottam, hogy lesz valami turpisság a dologban, hiteltelen lett volna, ha Richárdban egy csapásra gyengéd érzelmek ébrednek Mili iránt, és onnantól minden csupa boldogság. Másik végletként viszont az Emmára eső döntés jött szóba, ami hasonlóan gyenge lábakon állt, és bár drámát bőséggel biztosított volna, nagyon nem fűlt a fogam egy nővérek közti szerelmi háromszöghöz, amiből valamelyikőjük nem jöhet ki jól. A címbéli kézfogó egyszer már tévútra vitt, és nem bírtam volna ép ésszel, ha a nász sem arra a bizonyos alkalomra utal, amit a két főhős első találkozása óta remélek. Érthető hát, ha megdöbbenésemben azt sem tudtam, hangosan átkozódjak vagy titkon repessen a szívem, mikor kiderült, ez a nász az is lesz, meg nem is.

A kamaraerdei Csendilla villa fontos események színhelye

Nem szeretnék sok mindent elárulni, de annyit talán felfedhetek, hogy a magának való detektív nem önszántából, hanem “gonosz erők játékából” vállalkozik házasodásra, amihez ezek után értelemszerűen Milinek sincs sok kedve. A regény így az eddigi legszemélyesebb bűnügyet szállítja, ahol az egymással hadilábon álló munkatársak jegyespárként kénytelenek nyomába szegődni az elvetemült zsarolónak, akit valamilyen titokzatos okból örömmel töltene el, ha Ambrózy megnősülne, ha pedig nem tesznek kedvére, ártatlanok életét ontja ki. A szokatlan helyzet csúcsra járatott izgalommal és feszültséggel szolgál, kegyetlen, ám vitathatatlanul mesteri fordulat így hozni össze a szereplőket.

Miliért végig sajgott a szívem, nem ezt, nem így érdemelte volna. Legféltettebb álmát zúzta össze a rejtélyes fenyegető, és ugyan már korántsem kislány, olyan feladatok elébe kell néznie, amikhez még bőven fel kell nőnie. Szívesen segít a bárónak, de hogy csupán eszköz legyen egy tervben, amin egy gyilkos leleplezésénél több múlik, azt nem tűrheti szótlanul. Míg joggal haragszik Richárdra, addig a férfi komoly fejlődést kezd mutatni empátia terén. Igyekszik figyelmes és megértő lenni menyasszonyával, hisz érzi, a lánynak épp annyira nem kívánatos a kialakult helyzet, mint neki. Ettől még nem győzi szóvá tenni, hogy az esküvő csak és kizárólag a nyomozás érdekében jöhet létre, amit persze Mili sem hagy replikázás nélkül. Szócsatáik mellett azért csak akad egynéhány pillantás és félmondat, amiből érezni, ez a két ember mennyire szereti és tiszteli egymást, ám mi tagadás, örömmel fogadtam volna több fejleményt romantikus téren. Az egész sorozat alatt vártam, mikor következik be egy afféle “heves veszekedés heves csókolózásba torkollik” típusú jelenet, de ennek lehetősége, ahányszor felcsillant, hamar el is úszott. Érzelmi szempontból szerintem a harmadik kötet volt a tetőpont, ott valahogy minden felgyűlt feszültség összeadódott egy szédületes robbanóeleggyé.

Gauguin Asszony virággal című képe is szerepet kap

Mivel Emma ügye sikeresen megoldódott, a másik szemszög ezúttal a fiatalabb Richárd múltjába enged betekintést, ami iránt a korábban elejtett részletek egyre és egyre kíváncsibbá tettek. A szerző betartotta ígéretét, valóban nem maradtak rejtve Ambrózy múltjának eseményei, elsősorban elvesztett kedvesének tragédiája. Üdítő volt látni a marconának megismert detektívet bohó szerelmesként, ugyanakkor kicsit lassan indult be és jutott el a lényeghez az ő cselekményszála. Arról nem is beszélve, hogy Mili nevében is féltékenykedtem a Rózsalányra, amiért vele földöntúlian boldog időket élhetett át Richárd, míg hősnőnk csak a megkeményedett szívű, nőkkel szemben előítéletes, nem éppen úriembert látja benne.

Ha már szó esett Emmáról, ő ebben a kötetben eléggé háttérbe szorult. Ha ez azért lenne így, mert már nincs más dolga, mint hogy megérdemelten kipihenje fáradalmait, ezt nem is bánnám, ezzel szemben hazatérve sincs nyugta a rosszmájú pletykáktól, amiket a távolléte gerjesztett. Igaz, hogy egy idő után kezdett idegesíteni az idősebbik Hangay lány, ám így visszagondolva ez leginkább a báró titkolózásának volt köszönhető, és annak, hogy esetleg ő is szóba jön a férfinak. Emma mindezek ellenére húgához hasonlóan talpraesett és kivételes bátorságról tanúbizonyságot adó ifjú hölgy, aki több életre elegendő szenvedést kellett kiálljon, mire újra találkozhatott családjával. Őszintén sajnálom, hogy magány jutott osztályrészéül, hiába oltalmazza az apja. A korábbiakban belebegtetett potenciális szerelméből nem lett semmi, Márika is úgy vált Mili komornájává, mintha mindig is őt, és nem a nővérét kísérgette volna jóban-rosszban. Más fontos mellékszereplők (Vili, Renée, Agáta mama…) is csak úgy ott voltak, mint általában, de sok érdemleges nem történt velük.

Ambrózy báró még a Moulin Rouge-ban is megfordul

Kiválóan megírt a befejező kötet, mégis sokszor éreztem, hogy bőven lehetne még kifejteni dolgokat. Túl hamar, túl gyors lezárással ért véget, így érthető, ha nehéz szívvel engedem el a sorozatot. Olvastam sokak kérelmét a folytatás iránt, ami bemutatná az epilógus utáni időszakot, aminek természetesen én is örülnék, de ha itt a búcsú ideje, el tudom fogadni. Addig is mindenképp vevő lettem egyrészt hasonló korban játszódó, akár akkoriban, akár mostanában született regényekre, bár ezeket eddig sem vetettem meg,  másrészt Böszörményi Gyula munkásságának más darabjaira is, érdekel, más műfajokban miképp kamatoztatja sziporkázó tehetségét. Határtalanul hálás vagyok, hogy ez a sorozat létrejött és rátaláltam, hisz olyan kimagasló minőségű történetszövést  és precíz kutatómunkát képvisel, amit nem sok kortárs mű mondhat el magáról.

Értékelésem:

10/10

II. Aranysün Gála – 2017 legjobbjai

Köszöntök mindenkit a második alkalommal megrendezésre kerülő Aranysün Gálán! Ismét eltelt egy év, így eljött az idő, hogy számot vessek 2017-es olvasmányaimmal, és kiválasszam közülük a díjazásra érdemeseket.

Ha semmit sem hagytam ki, 2017 során szinte pontosan 40 regényt és kisregényt olvastam el, és csak egy dologban csaltam: legutóbbi olvasmányomat, a Nász és tébolyt, aminek a vége áttolódott idénre, még tavalyhoz számoltam, és csak eztán fogok tiszta lapot indítani az új évre. A kategóriákon nem sokat változtattam, bár van olyan, amire nem akadtak jelöltek: konkrétan engem is meglepett, hogy egyetlenegy sci-fit vagy disztópiát sem fogyasztottam el, míg korábban kedvencemnek neveztem a műfajt.

A tavalyi év fontos mérföldkő volt számomra, hisz ez volt az első teljes esztendő a honlap létezése óta. Sajnos nem illethetem ezt az időszakot a végigblogolt jelzővel, hiszen az utóbbi hónapokban csúfosan megcsappant az alkotói időm, és mi tagadás, kedvem is, pedig bőven lett volna miről írnom. 2018-at azonban egyelőre megújult lelkesedéssel kezdem, aminek első bizonyítékaként lássuk is a gála eredményeit!

Az év legszebb borítója

Éjfél kisasszony

Az eredeti Cassandra Clare-borítók finoman szólva nem nyerték el a tetszésem, igaz, ezt sikerült orvosolni az új tervezetekkel. Legújabb sorozatának nyitánya szerencsére elsőre is csodaszép kötésben jelent meg, egyszerre vonzó és hátborzongató, akárcsak az óceán mélye.

Az év realisztikusa

Családom és egyéb állatfajták

Engem is meglepett, mennyire élveztem ezt a görög kiruccanást! Ugyan az állatokat bemutató részek nem igazán kötötték le a figyelmem, a szabadszellemű család és bohókás ismerőseik komikus kalandjai annál inkább.

Az év történelmije

A nyomorultak

Oda voltam a dalokért, mielőtt a musicalt láttam volna, és ha akkor revelációt éreztem a teljes történet megismerése miatt, fogalmam sincs, milyen szót használhatnék a regény  szegleteinek felfedezésére. Az ismeretterjesztő részeket ugyan megterhelőnek találtam (a waterlooi csatában majdnem én is otthagytam a fogam), de maga a cselekmény igazi nagyívű mestermű.

Az év fantasyje

A vörös piramis

Az egyiptomi mitológia mindig érdekes téma, ezúttal pedig olyan részletei és érdekességei tárultak fel előttem, amikről korábban sose hallottam, ráadásul remek karakterekkel és fergeteges humorral tálalva.

Az év krimije/thrillere

Ambrózy báró esetei

Továbbra sem hazudtolta meg magát kedvenc sorozatom, újból zseniálisan szőtt krimiszálakat sikerült felmutatnia, ám egyre érezhetőbbé vált, hogy a magasfokú precizitás mellett az érzelmek sajnos nem kaptak elég terepet. Még mindig nem bírom felfogni, hogy lezárult a széria.

Az év ismeretterjesztője

Hygge

A furcsa kifejezés léleksimogató érzést takar, az apró mindennapi boldogságok keresését, ami sokszor nem könnyű, de annál jobb érzés ráébredni, ha éppen megéljük.

Az év adaptációja

Legendás állatok és megfigyelésük

Rowling kifogyhatatlan képzelete újabb fejezetet nyitott a varázsvilágban, ami komorabb és felnőttesebb, mint a Harry Potter, de nem kevésbé izgalmas és ötletteli. Ugyan nem nevezhető tényleges adaptációnak, hisz az azonos című könyv egy fiktív lexikon, a regényekből jól ismert világ miatt megállja a helyét ebben a kategóriában.

Az év legmegríkatóbb könyve

Üvöltő szelek

Érzelmileg megviselő, nem szokványos viktoriánus romantika. A legendás szerelmespár gyorsan lezajló végzete után azt hittem, a következő generáció nem fog érdekelni, végül mégis jobban tetszett, hogy őseikkel ellentétben ők elérik, hogy a szél lecsendesedjen, és felcsillanjon a napfény.

Az év legmegnevettetőbb könyve

Férjhez adjuk a mamát

A Családom… sem nélkülözte a poénos jeleneteket, ám Durrell novellái egyenesen frenetikusak. A morbidabb anekdotákat leszámítva szinte nem telt el bekezdés anélkül, hogy betegre röhögjem magam, egyszóval tökéletes kikapcsolódást nyújtott számomra.

Az év férfi hőse

Tom Sawyer

Nehezen fogtam hozzá egy ilyen régi, fiús gyerekkönyvhöz, szerencsére Tom hamar belopta magát a szívembe csintalan húzásaival és sajátos világlátásával.

Az év hősnője

Dr. Juliana Fortis – A vegyész

Érzelemmentes, hidegvérrel kínzó tudósból bújik elő lassan az érzékeny, biztonságra vágyó nő, nem mellesleg praktikus védekezési és álcázási technikákat lehet tanulni tőle.

Az év főgonosza

Az igazgató – Stanley, a szerencse fia

Amíg csak említés szintjén volt jelen, biztosra vettem, hogy egy kövér, öntelt pacák vezeti a javító-nevelő tábort, így őszintén megdöbbentem, hogy egy vonzó és veszélyes nő áll a dolgok mögött, aki tudja, mit akar, és nem fél érte bemocskolni a kezét.

Az év szerelmi szála

Cosette és Marius – A nyomorultak

Ilyen gyönyörűen és érzékletesen még nem olvastam kölcsönös szerelem kialakulásáról és beteljesüléséről, ahogy Victor Hugo megfogalmazta két ártatlan szív egymásra találását.

Az év illusztrátora

Simonyi Cecília – Kréta-rajz

Álombeli képi világot teremtett három különféle gyerek vakációjához és lelkivilágához. Nekem leginkább azok a krétai részhez készült rajzok tetszettek a legjobban, amikbe valamilyen valós képeslap vagy belépőjegy is bele lett applikálva.

Az év férfi írója

Gerald Durrell – Családom és egyéb állatfajták; Férjhez adjuk a mamát

Magával ragadott az írásaiból áradó időtlen, bájos hangulat, olyan műveket alkotott, amikhez bátran fordulhatok, ha nyugalomra vagy könnyedségre vágyom. Megsúgom, bár elismerem az állatok iránti őszinte rajongását, engem sokkal jobban meggyőz, mikor az emberi faj különös példányait vizsgálja. (Nem mellesleg pont ma lenne a szülinapja.)

Az év írónője

Mörk Leonóra – Lány igazgyöngyökkel

Amíg nem olvastam tőle regényt, nem tudtam jellegzetes írásmódot kapcsolni nevéhez, újonnan bezzeg már előre ujjongok, ha látom, hogy egy Nők Lapja-cikk az ő tollából származik, ha pedig csak a végére van odabiggyesztve a neve, gyakran látatlanul is kitalálom, annyira megvett magának a stílusa.

Az év legeslegjobb könyve

A nyomorultak

Közel két hónapot vett igénybe az 1000 oldalas mű, ami alatt nehéz volt máson járatni az eszem. Torokszorító és felemelő utazás, nyomasztóan sötét és húsbavágóan valóságos, miközben egyszerre meseszerű is, ahogy a Gondviselés mindig megsegíti, akinek szüksége van rá. Szereplők, akiknek a sorsa nem hagy nyugodni, és lehetetlen elfelejteni őket. Ismeretátadások, amik unalmasnak és terjengősnek hatnak, de segítenek szélesebb képpel rendelkezni az adott korról. Köszönöm ezt a páratlan élményt.

Ezek voltak tehát 2017 legemlékezetesebb könyvélményei, tartsatok velem 2018-ban is!

Első osztályon a múltba

Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán (Ambrózy báró esetei 3,5)

Ugyan csaknem fél év telt el az Ármány és kézfogó megjelenése óta, az újabb kisregény váratlan érkezése miatt csupán röpke pillanatnak tűnik, hisz úgy rendezkedtem be, hogy csak év vége felé készülhetek a negyedik nagyregényre. Ezúttal is csak ismételni tudom magam: elmondhatatlanul jó érzés volt újból belemerülni Ambrózy báró világába, még ha ilyen rövid időre is.

A Beretva és tőrhőz hasonlóan a Bitó és borostyán is feledik rész, ám annál jó 100 oldallal hosszabb, és míg előbbi hagyott némi hiányérzetet maga után, a most tárgyalt mű kerek egész a maga csekély terjedelmében is. Lehetett volna még részletezni, de így is teljes regényélményt nyújt.

A történet a harmadik kötet egy kimaradt eseménye, akkor játszódik, mikor Ambrózy szó szerint kitagadja Milit Budapestről, és hazaküldi marosvásárhelyi otthonába. A vonaton, mely a lányt szállítja, pedig mit ad isten, gyilkosságot követnek el. Ebből a szempontból ez a sztori kicsit eltér a korábbiaktól, hiszen nem egy már lezajlott bűntény aktáját helyezik a detektív íróasztalára, hanem a véletlenek összjátékaként pont ott esik meg valami szörnyűség, ahol hőseink személyes ügyeiket intézik. Más hangsúlyos eltérés is akad, ahogy a fülszöveg is kiemeli, ez Mili első önállóan felderített esete, de nem kell megijedni, Richárd ettől még szerepel, sőt, többet is, mint azt elsőre gondolni lehetne.

A vasút, mint helyszín, remekül funkcionál, szeretem azokat a könyveket és filmeket, ahol egy csapat különböző jellemű ember valamilyen mozgó járműben összezárva száll szembe egymással, vagy épp kénytelen együttműködni (akárcsak a Madrapurban a repülőgépen). Az expressz első osztályára természetesen számtalan különc, fennhéjázó arisztokrata vált jegyet, a találgatás az áldozat és a gyilkos személye körül pedig rögtön beindulhat. Röviden csak annyit mondanék: van, amelyik tippem bejött, van, amelyik nem, annyi biztos, hogy ismét egy zseniálisan összefűzött krimiszál kerekedett ki a végére.

Mint a korábbi kisregénynél, most sem bántam, hogy nem fut két szálon a cselekmény, nem ugrunk át Emma szálára. Bevallom, engem ő egyre jobban idegesít, ám más szereplők hiánya fájt, köztük Márié, Vilié, Renée-é… Az új karakterek közül kettőt emelnék ki: Bali Mihályt, aki hóhér létére rendkívül szerény és barátságos ember, Mili legfőbb segítőtársává válik az út során, és Berta Mimit, a frivol primadonnát, aki nem tudja nem magára vonni a figyelmet, és akinek jóvoltából feltárul egy kis szelet a korabeli sztárok kulisszatitkaiból.

A 3. képen a 2. hölgy elvileg Berta Mimi

Végére hagytam, aminek nagyon-nagyon örülök abban, hogy a kötet az előző rész történései között helyezkedik el: legalább nem kell aggódni a közvetlen folytatáson, hiszen azt már olvashattuk! Nem kell izgalomban maradni amiatt, hogy fogadja majd Milit az apja, vagy visszatérhet-e még az Ambrózy-villába. A negyedik, és vélhetően utolsó kötet fordulataira természetesen nem is lehetnék kíváncsibb, ám addig egy kis megnyugvást biztosít a mostani befejezés.

Értékelésem:

10/10

Ármány, hogy ez még mindig nem AZ a kézfogó

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei 3.)

Kezdjük az alapoknál: Ambrózy-t olvasni mindig jó. Bár valószínűleg nem vártam tavaly könyv megjelenését jobban az Ármány és kézfogónál, féltem, nehéz lesz visszarázódni sajátos nyelvezetébe, hisz a kiadó által közzétett részletre nem sikerült ráhangolódnom (persze ebben közrejátszott az is, hogy monitoron képtelen vagyok teljes figyelemmel regényt olvasni). Kételkedéseim ellenére, mikor karácsony után végre hozzáfoghattam a műhöz, azonnal beszippantott, ahogy annak lennie kell.

A kerek 700 oldalas terjedelem nem ért sokkhatásként, és bár tény, hogy lassan haladtam az olvasással, és a vége felé az elején történtek akár egy előző kötet történéseiként is hathattak volna, egy percig sem bántam, hogy minél több időt tölthetek el környezetet kizárva, a kellemes múltban lebegve. Már korábban értesültem róla, hogy a harmadik rész, ellentétben a tervekkel, nem záródarab, de még ez sem szegte volna kedvemet, azonban egyre több olyan eleme akadt a szokás szerint izgalmas és rafinált történetnek, ami határozottan a csalódás lehetőségével fenyegetett.

Krúdy Gyula, aki szintén kap egy kisebb szerepet

Természetesen senkit sem szeretnék elkeseríteni, vagy arra a gondolatra juttatni, hogy az Ambrózy sorozat lehet más is, mint zseniális, úgyhogy először vegyük azt, ami tetszett, és megnyugtatok mindenkit, hogy az van többségben. A könyv első felében Mili leginkább csak kesergett, Renée-vel lelkizett vagy a báró után magánnyomozott, de szerencsére bár néha összetörni látszott, ő még mindig ugyanaz a cserfes és harcias lány, akit megismerhettünk, ha kicsit felnőttebb is lett az átéltek során. A többszörösen tudathasadásos Emma-Gerlice-Cili-Karlinka-amit akarsz (az egyszerűség kedvéért maradjunk csak az Emmánál) szála is most volt a legérdekesebb. A bordélyház bemutatása külön érdekfeszítő volt (rossz az, aki rosszra gondol), Pilisy Róza számomra nem lett szimpatikus, ennek ellenére megláttam az értékeit. Sajnos Tarján Vili, a kedvencem nem kapott sok szerepet, azon kívül, hogy mindig segít, ha kérik, és hogy szerelmet vallott Milinek (úgy tudtam!), ám cserébe kárpótolt az egész társaság legnagyobb formája, Mück Mári. A számos megpróbáltatáson átesett, mégis naiv cselédlány hatalmas beszólásaival egyszerre sajnálatraméltó, ölelgetnivaló és oltári jelenettolvaj. Olyan aranyos és becsülendő, ahogy mindig kiáll Emma mellett, hogy nem fél szembeszállni felnőtt férfiakkal, és ami a szívén, az a száján, pusztán azért, mert nem számol a következményekkel. Megérdemelne ő is egy szerelmi szálat, már ha előtte a főszereplők végre egymásra találnak, de erről később.

Ahogy elképzeltem: Mári (Döbrösi Laura)

Leginkább két dolgot tudnék kiemelni, amit imádtam: azt, ahogyan kezdenek összeérni a szálak, például ahogy Mili találkozott Fecskával és Márival is, valamint a fergeteges akciójelenetek, amik a könyv második fele után csak úgy záporoztak. Richárd és Renée lovaskocsis elrablását és menet közben folytatott párbeszédüket szinte láttam és hallottam, annyira filmre kívánkozik.

Na de akkor a bosszantó részek! Ambrózy báró tagadhatatlanul ebben a kötetben viselkedett a legidegesítőbben. Egyszerűen érthetetlen az a fene nagy titkolózása a lányokkal szemben. Oké, hogy csak a védelmük érdekében cselekedett, de akkor is bizonytalanságban tartott két testvért, akik évek óta nem találkoztak, és azt se tudták, a másik él-e, hal-e. És akkor még rátesz egy lapáttal, hogy néhány jelenetben, például mikor Mili hazament az apjukhoz, vagy amikor nem lehetett kipaterolni a bordélyból, mert ő a titokzatos Cilit akarta látni, a nővérek annyira közel voltak egymáshoz, annyira egy pillanaton múlt minden, hogy szinte fájt. A végső harcok után végre-valahára újra egyesült a Hangay család, amivel akár véget is érhetne a sztori, de csak közbeszólnak azok a fránya, keserves szívügyek.

Merthogy én ezt a kialakulóban levő szerelmi háromszöget így a hátam közepére kívánom! Ilyen függővéggel meg aztán végleg nem tudom, hogy mivel bírom ki a folytatásig, mert gyilkos. És ha még nyugtatna a tudat, hogy a báró észnél van, és nyilván Mili lesz a befutó, de ha egyszer vele sem történt sokkal több, mint Emmával, hacsak nem az, hogy régebb óta ismerik egymást… Meg értem én, hogy egy régebbi korban mások az erkölcsök, na de mikor kettesben voltak, legalább öt olyan szóváltást tudnék felsorolni Mili és Richárd közt, ami heves egymásnak esésbe torkolhatott volna… Érzelemnyilvánítások azért történtek, de édeskevés ahhoz, hogy a báró hirtelen megkérje valamelyik lány kezét, aki, bármelyik is legyen az, na meg amelyik nem az, hogy fog erre reagálni?

Pilisy Róza, alias Madam Rose

És a hoppon maradt kivel fog boldogságra találni? Milinek Vili csak barátjaként működik, ezt le is rendezték, bár ha nem lenne a báró, de hangsúlyozom, szigorúan csak akkor, még szépek is lehetnének együtt. Emma oldalán pedig az ismét felbukkanó Leisz Béla, bármennyire is próbálták nevetségesnek beállítani, szerenádjaival és hősszerelmességével szerintem romantikus és megnyerő, az meg már kiderült a Rudnay-gyilkosságok elején, hogy jó érzéke van az irodalomhoz, és Emmával hasonló az ízlésük. Na meg azért én, bármennyire nem volt jó ember a vőlegény, sajnáltam Emma ifjú özvegységét (a címbeli kézfogóról meg ugye mindenki ugyanazt tippelte/remélte, hogy kiké lesz). Szóval nagyon aggódom és imákat rebegek Miliért, de az utóbbi időben megpróbáltam nem annyira a szívemre venni fiktív karakterek sorsát, mármint nem lettem érzéketlen, csak inkább kíváncsian figyelem a szerelmi szálak alakulását, mint hogy nagyon kedvem szerint tervezgessem őket, és felháborodjam, ha az író más sorsot szán nekik.

A következő kötetet több okból is még kínzóbb lesz majd várni, ugyanis Emma ügye megoldódott (hercegnősége kicsit hiteltelen, de még pont belefér, az pedig külön jó hír, hogy igazi apja nem gonosz ember volt), így nagy kérdés, mi lesz a következő rejtély. Kétségem sincs afelől, hogy akad korabeli bűnügy, hisz több kötet is foglalkozott már a fő szálon kívül mással, de nem örülnék, ha a sztori eltolódna a romantika felé. Akkor inkább legyen a fókuszban egy valódi eset helyett a báró titkainak leleplezése, hisz az égető kérdésekre a karjával és a Rózsalánnyal kapcsolatban még mindig nem derült fény, a két nővért pedig érdekes lesz látni együtt nyomozni (már ha nem kaparják ki a másik szemét a szeretett férfi miatt).

Bár nem vagyok mindennel kibékülve, a zavaró tényezőktől eltekintve maradéktalan elégedettséggel töltött el a továbbra is utánozhatatlan, minden ízében tömény zsenialitású Ambrózy sorozat legújabb része, és ugyan féltem, hogy esetleg nem fogja megérdemelni, nem kérdés, hogy kijár neki a

10/10

Aranysün Gála 2016.

avagy az elmúlt év legjobbjai

Köszöntök mindenkit a 2016-os év könyves legjeit összefoglaló és díjazó, először megrendezésre kerülő Aranysün Gálán! A szervezés és válogatás a vártnál több időt vett igénybe, de most már semmi sem tántoríthatja vissza a végleges győztesek bemutatását.

Az elmúlt hat hónap a blog létezésével meglehetősen átszervezte az életemet, az egyik legnehezebb problémát azzal hozva, hogy az első fél évet még nem volt lehetőségem itt dokumentálni. Mindenesetre, ha pontosak a számításaim, idestova 30-40 könyv és úgy 4-5 filmes adaptáció (aminél az eredeti művet is ismerem) került a pakliba. Hangsúlyozom, hogy a jelölésnél nem a tavalyi megjelenés, hanem az általam tavaly megismerés játszott.

Az év legszebb borítója

Új Cassandra Clare borítók

Hajszál híján múlt, hogy az én polcomon még a régi kötésben sorakozzanak A végzet ereklyéi és a Pokoli szerkezetek, és bár azok is elfogadhatóak, újragondolásuk egyszerűen lélegzetelállító.

Az év realisztikusa

Stand up!

Életörömöt árasztó, de közben súlyos problémákat boncolgató bepillantás egy igazán mai magyar család életébe. Történetben hagy némi kivetnivalót maga után, viszont a stílusa magával ragadó, és teljesen hihető, hogy egy vagány kiskamasz naplóját bújjuk.

Az év történelmije

Ambrózy báró esetei

Olyan mértékig hiteles képet fest az előző századeleji Budapestről, hogy az olvasó szinte ott érzi magát az utcák forgatagában. Micsoda áldás, hogy a legtöbb helyszíne a mai napig felkereshető!

Az év fantasyje

Harry Potter és az elátkozott gyermek

Akárki akármit mond, szerintem tökéletesen méltó folytatása a hét Harry Potternek. A cselekmény szokás szerint pörgős és csavaros, a régi szereplők hozzák a formájukat, az újak telitalálatok, a dráma formáció pedig kiaknázható lehetőségek újabb tárházát nyitja meg. Szívesen olvasnék még az újabb generációról, és bízom benne, hogy Rowling fejében kavarognak róluk az ötletek, hiszen Göthe Salmander kalandjai is öt filmet tudnak csak maradéktalanul kitölteni.

Az év sci-fije/disztópiája

Végjáték

Az egyik legütősebb sci-fi, amit valaha olvastam. Legszívesebben kötelezővé tenném, hadd járhasson egy kicsit minden gyerek ebbe a rejtélyes űrbeli iskolába, és tanulhasson barátságról, egyéniségről és felelősségről.

Az év krimije/thrillere

Ambrózy báró esetei

Képtelenség, hogy a Leányrablás Budapesten, a Rudnay-gyilkosságok és a Beretva és tőr (plusz az Ármány és kézfogó, de az félig idénhez tartozik) ne vigyék el több kategóriában is a legjobbat illető díjat! Amellett, hogy az 1900-as évek Magyarországának körképe, a sorozat zseniálisan felépített detektívtörténet is, összetett szereplőkkel és fergeteges jelenetekkel.

Az év ismeretterjesztője

Mesélő Budapest

Még nem nagyon volt alkalmam olvasgatni ezt a csodát, de a kialakítása imádnivaló, kedvem támad tőle felkelni a székből, és csak menni ki a szabadba, felkeresni minden nevezetes helyet és apró titkot, amit bemutat.

Az év adaptációja

Végjáték

Fentebb már említettem a fantasztikus regényt, amire valószínűleg sohasem figyeltem volna fel, ha nem látom a belőle készült, szintén remek filmet. Kihagy ugyan néhány fontos elemet, de összességében hű feldolgozás, lenyűgöző látványvilággal, kitűnő szereposztással.

Az év legmegríkatóbb könyve

Örökké a tiéd

Megrázó bemutatása egy távolinak tűnő, mégis fájóan valóságos világnak, ahol a nők kevés életpályából választhatnak, és a szépség az egyetlen eszközük. Csodálatos tenger Juliájának a kezébe nyomnám.

Az év legmegnevettetőbb könyve

A New York – Budapest metró

Bár a végére inkább szánnivalóvá váltak a magyar színészpalánta tengerentúli csetlés-botlásai, kétségtelenül megörvendeztettek abszurd humorban gazdag, társadalomkritikus jelenetei.

Az év férfi hőse

Ender – Végjáték

Bárcsak ő lenne a kisöcsém…

Az év hősnője

Adu – Az ötödik hullám

…és ő a legjobb barátnőm. Mindketten bátrak, kitartóak, éles eszűek, érzelmesek és átérezhetőek.

Az év főgonosza

Sebastian – A végzet ereklyéi

Egyszer gyűlöletesen kegyetlen, máskor zavarba ejtően kedves, és a feszültségteljes helyzeteket is fel tudja dobni egy sírva röhögős beszólással. Nem meglepő, ha nem bírod eldönteni, hogyan érezz vele kapcsolatban, hol a pokolra küldenéd, hol reménykedsz, hogy egyszer még jó testvére lehet Clarynek.

Az év szerelmi szála

Will – Tessa – Jem – Pokoli szerkezetek

A legszívszorítóbb és legkülönlegesebb szerelmi háromszög, amivel valaha találkoztam, végre azt éreztem, hogy nem csak időhúzásnak került bele. A két fiú eltéphetetlen barátságának még a vágy közös tárgya sem vethet véget, az írónő pedig olyan befejezést adott, amivel mindkettejük rajongótábora elégedett lehet.

Az év illusztrátora

Bernát Barbara – Alma; Elképesztő!

Bár már kinőttem a képeskönyvekből, még mindig feldob, ha egy könyvet rajzok díszítenek. Bernát Barbara grafikái akármelyik ifjúsági regényben megállnák a helyüket, kamaszosak, karakteresek, letisztultak.

Az év férfi írója

Böszörményi Gyula – Ambrózy báró esetei

Áldozatos kutatómunkájáért, a stílusrétegek kitűnő használatáért és gyönyörű szövegalkotásáért.

Az év írónője

Cassandra Clare – A végzet ereklyéi; Pokoli szerkezetek

Remek humoráért, emlékezetes karaktereiért és sokrétű világteremtésért.

Az év legeslegjobb könyve

Ambrózy báró esetei

Fenomenális – frenetikus – páratlan – hiánypótló – soselegyenvége – énisígyakarokírni! Még csak most érek a harmadik kötet végére, de máris a következő megjelenéséért epedezem.

Ezek hát számomra 2016. könyves legjei! Rengeteg minden nem fért bele, amiről korábban úgy gondoltam, de szerintem elegendő lett a lista. Az új esztendő elébe bizakodással állok, hisz számos jónak ígérkező könyvet kinéztem már magamnak, több folytatásra is számítok, és még annyi minden érkezhet, amire fel sem lehetek készülve.

Ezúton szeretném hát lezárni az elmúlt évet, és még egyszer eredményes 2017-et kívánni minden olvasómnak!

Variációk egy borítóra – A Rudnay-gyilkosságok

Épp most véleményeztem az Ambrózy báró esetei sorozat második kötetét, a Rudnay-gyilkosságokat, és a rövid kiegészítő novellát, a Beretva és tőrt, és miközben képeket gyűjtöttem, szembetaláltam magam korábbi borítótervezetekkel a sorozathoz. Úgyhogy elhatároztam, tartok egy kis szemlét belőlük.

Ugye ez a végleges fedél:

Nekem azonban jobban elnyerte a tetszésemet mindkét másik ötlet:

Mint látható, a színek hasonlóak, de én a lányt szimpatikusabbnak találom ezeken. Legjobban a feljebbi változat tetszik, az olyan tipikus huncut Mili-nézés.

De a legnagyobb öröm, hogy ez a csavaros hátrafordulós borító helyett…

…nem lett ez:

Mégis hogy nézett volna ki két gyönyörű hölgy után?

Egy túlcsavart és egy megberetvált bűnügy

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok (Ambrózy báró esetei 2.)

A csodálatos Leányrablás Budapesten után szinte ugrottam volna a folytatásért, ami szerencsére hamarabb eljutott hozzám, mint gondoltam. Nem csalódtam a második részben, hasonlóan zseniális, sőt fordulatosabb történetet kaptam.

Ebben a kötetben még érezhetőbb a rengeteg kutatómunka, ezért sokkal több a lábjegyzet is, de nem baj, igazán jó érzés tudni, melyik szereplő létezett igazából, mettől meddig élt, sőt hol lakott – legszívesebben végigjárnám az összes helyszínt. Budapesten kívül Rozsnyón és Triesztben is bonyolódik a cselekmény, ez utóbbi pedig azért érdekes, mert ha nem is pont ott, de Horvátországban olvastam azt a részt. Számos új kifejezést is tanultam, ami bizonyítja, hogy ezt a regényt az oktatásban is lehetne használni.

Rudnay Béla rendőrfőkapitány

A krimiszál már túlontúl csavaros, kezdtem azt gondolni, hogy nem lehet rendesen lezárni, de sikerült. Bár az előző rész függővéggel zárult, igazából az a szál, Emma elrablásának oka, már nem is lényeges. Helyette egy rakás indokolatlanul elkövetett bűnténnyel szembesülnek hőseink, amikben a felbujtó mégis ugyanaz, és ez nem tűnik erőltetettnek, mondvacsináltnak. Számomra a legszomorúbb az az eset, amikor az őrült lelőtte a gyereket, mert meggyőződése volt, hogy álruhás idegen lény – majdnem sírtam, hogy miért, miért történik ilyen a világban? Amellett az egyszerre több fejtegetett rejtély azért is hiteles, mert ilyen a detektívek élete, nem mindig csak egy aktuális bűnügy van terítéken.

Eközben szegény Emma tényleg cseberből vederbe esik, mágnesként vonzza a bajt. A két nővér sorsából engem az övé érdekel kevésbé, és nagyon piszok írói húzás, hogy mindig a legizgalmasabb pontokon kell átváltani az ő részére, de azért jó volt látni, hogyan fejlődik, erősödik az idősebbik Hangay lány. A végkifejlet mindkét vonalon kellőképpen feszültségteljesen és furmányosan zajlott.

Erdős Renée

Hülné automatikusan repült a valaha általam olvasott legellenszenvesebb karakterek listájára, egyszerűen elviselhetetlenül kegyetlen, és hát a fia se kutya. Emma (Cili) új lakótársait viszont nagyon megkedveltem, különösen a naiv kis Márit, kíváncsi vagyok, az ő sorsuk hogy alakul. A valóban létezett személyek közül Erdős Renée költőnő szerepeltetésének örülök a legjobban, mélységesen egyetértek vele, az pedig külön öröm, hogy mögötte egy férfi író szajkóz feminista gondolatokat. Összességében pedig úgy érzem, az abszolút kedvencem Tarján Vili, és hogy a végén ő is hősködhetett kicsit.

Tarján Vilmos

Az én lelkem romantikus része közben annyira szurkol a két főszereplőnek, ahogy csak ritkán szokott. A laborbeli “majdnem csók” jelenetet többször is újraolvastam, annyira remekül van megírva. És bár már nagyon örülnék, ha összejönnének, másrészt így még izgalmasabb, mikor nem egyik pillanatról a másikra zajlanak a dolgok. Csak miért kell Ambrózy ilyen hülyeségeket mondjon, hogy mostantól Mili tekintsen rá, mint a bátyjára? Emmának sincs nagyobb szerencséje a szerelemben, a tragédia után ugyan találkozott egy hozzáillő férfival, aki egész más, mint Tóni, de ő aztán gyorsan el is tűnt. Gondolom, azért újra fel fog bukkanni egy ilyen felvezető után.

Az író vallomása a könyv végén kellemes meglepetés. Jó látni, hogy nincs elszállva magától, kicsit bűnbánó, amikor átírja egyes történelmi személyek sorsát, és igazolja, hogy mennyi munka állt az írás mögött. Az már biztos, hogy kevesen tudnak olyan fantasztikus-imádatos-bravúros-nagyszabású történetet megalkotni, mint ő.

Értékelésem:

10/10

Van itt egy másik történet is:

Böszörményi Gyula: Beretva és tőr (Ambrózy báró esetei 2,5)

Amíg a harmadik, befejező rész nem jelenik meg, addig is akad egy rövidke szösszenet Richárd és Mili kalandjaiból.

Jobb, hogy a borítóra nem Muzaffer ed-din Qajar sah került

A második rész izgalmasan kezdődött a perzsa sah látogatásával, de a későbbiekben ez egyáltalán nem kapott jelentőséget. Végre kiderült, mi is történt akkor, és hát ez is egy felettébb izgalmas história.  A legfőbb problémám a kötet hossza volt, mert bár ilyen kevés oldalon is nagyszerűen levezetődött az ügy felgöngyölítése, nem túl sok erőfeszítéssel lehetett volna ebből egy nagyregény is.

Tetszett, hogy míg a két “normális hosszúságú” regény azért sűrűn elég komor hangulatú, ez a kisregény, bármilyen szörnyűségek is történnek benne, könnyed marad, szinte már vígjáték. Különösen jót mulattam, még ha morbid is, a testrészgyűjtőn, valamint a csaptelep formájú véraláfutáson. Az sem mellőzhető, hogy a helyszín egy hotel, merthogy én imádom a szállodában játszódó történeteket.

Felüdítő félórácskát okozott nekem ez a novella, de mivel hagyott kivetnivalót maga után, olvastam volna még, az értékelésem csak

10/9

Ui.: Most már epedve várom a harmadik kötetet. Furdal a kíváncsiság, milyen ármányra és főképp milyen kézfogóra utal a cím. És az sem ártana, ha még jó pár ilyen kis csemegével örvendeztetné meg Böszörményi mester a rajongókat.

 

Rendőrségi jelentés: könyv ejtette rabul a budapesti lányt

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.)

Hú, össze kellett magam egy kicsit szedjem, mert elsőre biztos csak szuperlatívuszokban tudtam volna áradozni erről a könyvről! De tényleg, bár az eddig értékelt könyvek nagy részének jó pontszámot adtam, az Időfutár óta nem került ilyen imádnivaló történet a kezeim közé.

Először kicsit bizonytalan voltam, mert még nem olvastam Böszörményitől, és eddig nem annyira vonzottak az írásai. Aztán meg féltem, hogy hiába krimi, attól még túl lányos-romantikus lesz (pláne hogy Vörös pöttyös, ami nekem azért nem a legértékesebb könyveket jelenti). Ám miután annyi jót olvastam róla, és még egy barátnőm is ajánlotta, hát tettem vele egy próbát. És milyen jól tettem!

Ahogy elképzeltem: Mili (Keira Knightley)

Kiskorom óta szeretem a nyomozós sztorikat, és valamiért abból is inkább azokat, amik régebben játszódnak. Már az Időfutárban is imádtam az 1800-as évek eseményeit (az még a sorozat jobbik felében történt), és a Kossuthkiflin is jól szórakoztam a tévében, most meg már végképp úgy érzem, hogy szívesen élnék akkoriban (még ha, mint ebben a műben is kiderül, nem épp a legkedvezőbb egy fiatal lánynak), de legalábbis kedvem támadt meglátogatni a helyszíneket, fővárosunk múltat idéző régióit.

Ki kell emelnem, hogy nyelvileg a szöveg stílusbravúr. A régi szavak nem teszik érthetetlenné, inkább kicsit viccessé (Sándor bácsi jutott eszembe az Időfutárból), mindenesetre teljesen olyannak érződik, mintha a cselekmény idején íródott volna. (És ahogyan angolóra után legszívesebben továbbra is angolul beszélnék, olvasás után majdhogynem régiesen kezdtem társalogni.) Ez tipikusan az a könyv, ahol még a hosszan tárgyalós vagy berendezés-leíró részek is izgalmasak. Elsőre kicsit fura volt, hogy Mili E/1-ben mesél, Emma szála viszont E/3-ban van, leginkább pedig az, hogy amikor Mili szálán ő nincs jelen, azt is ő meséli, de végül megszoktam. Legnagyobb elismerésem az író úrnak pedig azért jár, mert Mili szemszögéről simán azt gondolnám látatlanban, hogy egy lány írta. Ilyen a jó szerző.

Ahogy elképzeltem: Ambrózy (Hugh Jackman)

Világteremtésileg szintén stílusbravúr. Rengeteg fáradságos kutatómunkával járhatott, amíg ilyen gördülékenyen és kézzelfoghatóan az olvasók elé teremtődött ez a néhai világ. Ötletes, hogy mennyi valóban létezett szereplővel operál, aminél megint csak, bocs, hogy ismét az Időfutárral jövök, nem éreztem, hogy nagyon meg lennének sértve.

A szereplők közül Milit és Emmát egyformán megkedveltem, nem nagyon tudtam köztük különbséget tenni, de hát testvérek (még ha nem is egészen, úristen, hogy ámultam!). Bírom a kemény csajokat, az ő idejükben pedig külön menő, hogy bátrak, harciasak, nem ijedősek, és nem azt várják, hogy majd a férfiak megcsinálják. Elgondolkodtató, hogy velem egykorúak, mégis idősebbnek érződnek, abban a korban előbb kellett felnőni. Ambrózy báró elég idegesítő, arrogáns, öntelt és amennyire okos, másban annyira buta, de remek karakter. Remélem, a továbbiakban megenyhül, és lelepleződnek a titkai. Hangay Árpádot nagyon sajnálom, Ottó kuzin kellően gyanús volt, Terka néni és Agáta mama különösen a szívemhez nőttek, Tarján Vili is, Kaméleonka örülnék, ha még visszatérne és különben is “hogy a francba csinálja?”, és tele van még a sztori mindenféle érdekes mellékszereplővel, meg mini kabaréjelenetekkel, mint az elmegyógyintézeti vécésé vagy az éjszakai postásé.

És bármennyire is féltem a romantikától, hát az itt pont annyi van, ami abba a korba belefér, és még annál is kevesebb. Dicsérendő, hogy Mili abszolút nem olvadozik Richárdtól, fordítva meg aztán főleg nem, de a szórakoztató évődéseikből és szellemes szócsatáikból érezhető, hogy előbb-utóbb, inkább utóbb szenvedélyesen egymásba fognak habarodni. Egyáltalán nem idegesítő, és én repesve szurkolok nekik. Emma oldalán meg ezzel szemben szegény Tóni annyira aranyos, előzékeny, figyelmes, udvarias, minden lánynak ilyen kéne volt, hogy kívánom, Emma (aki nem halhatott meg!) talál magának egy hasonlóan rendes legényt.

Ahogy elképzeltem: Emma (Audrey Hepburn)

A krimit pedig, ami mégis csak a legfontosabb, hát egyelőre nem tudom hova tenni. Nem kell félreérteni, nem logikátlan, csak folyton érkeznek az újabb szálak, és még nem állt össze a teljes kép. Sejtettem, hogy Emma még nem kerül elő az első kötet végén, de hogy még a teljes ügy nincs lezárva… Ráadásul azt hallottam, hogy a második részben rengeteg új esettel kell a hősöknek szembenézniük. De nem aggódom, mert ha ez a könyv ennyire fantasztikus-csodálatos-sohajobbat, akkor nyilván a folytatása is ezen a szinten lesz.

Szóval összefoglalva imádom. Úgy érzem, mintha már évek óta jó ismerőse lennék a szereplőknek, és követném még őket nagyon sokáig, sok kalandon keresztül. Reménykedem, hogy hamarosan belevethetem magam a Rudnay-gyilkosságok kinyomozásába (Drága Anyu, Drága Apu, olvassátok ezt?). Az értékelésem mi más is lehetne, mint egy szép kerek

10/10

Fun fact: Pont Emília napon végeztem a könyvvel. Boldog névnapot, édes Mili!