VII. Aranysün Gála – 2022 legjobbjai

Bár a vizsgákra készülés miatt nem tudtam január elején megrendezni, a blog hagyományaihoz híven idén sem marad el a tavalyi év legjobb olvasmányait összesítő Aranysün Gála. Örömmel mondhatom, hogy 2022, bár nehezen indult be, számomra felnőtt életem eddigi legjobb évévé vált: úgy érzem, ekkor kezdtem úgy élni, ahogy mindig is érdemes lett volna, végre megragadva az egyetem kínálta lehetőségeket és részévé válva közösségeknek. Természetesen az olvasást sem hanyagoltam el, szerencsére ezen a téren is kifejezetten pozitív élményekkel gazdagodtam.

Az év kortárs realisztikus regénye

Fellegszálló

Kerstin Gier regénye az év elején tökéletesen megalapozta a téli szüneti hangulatomat. A szebb napokat látott svájci szálloda nyüzsgő hétköznapjai önmagukban is számos izgalmat hordoztak, ám akadt egy kalandos nyomozás is – persze épp csak annyi, amennyi nem árnyékolta be a történetet átható régimódi bájt.

Az év történelmi regénye

Sorstalanság

Kertész Imrétől, mint az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjastól, egyszer mindenképpen szerettem volna olvasni. Erre végül tavaly került sor, mivel szerepelt az egyetemi kötelezők listáján. Az író megdöbbentő sallangmentességgel ábrázolta a koncentrációs táborokat, az egyik leghitelesebb művet létrehozva, amit a témában valaha olvastam.

Az év krimije

Evelyn Hardcastle 7 halála

Stuart Turton a klasszikus detektívtörténeteket ötvözte az időhurok és a testcsere futurisztikus elemeivel, egy az utolsó pillanatig újabb csavarokat tartogató krimit eredményezve. Bár a befejezés kissé túl lett bonyolítva, a regénynek így is helye van az utóbbi évek legfigyelemreméltóbb megjelenései között.

Az év sci-fije

A jövő század regénye

A korosztályom nagy részével ellentétben én kifejezetten szívesen olvasok Jókai Mórtól, de azon még én is meglepődtem, hogy ilyet is tudott. Jules Verne munkásságát idéző nagyregényében egy minden részletében alaposan átgondolt társadalmat vázolt fel, nem nélkülözve a szatirikus humort sem.

Az év fantasyje

Árulások

Talán nem nevezhető a szó szoros értelmében fantasynek, hisz nem szerepel benne mágia, viszont egy olyan alternatív világot mutat be, ahol az élet középpontjában egy megfoghatatlan szabályrendszerű játék áll. A lényeg azonban nem is maga a grand jeu megértése, hanem mindazok a szövevényes érzelmi és politikai viszonyok, amelyek körülötte szerveződnek.

Az év ismeretterjesztő könyve

Igen

Vámos Miklós regényeit kedvelni szoktam, így szárnypróbálgató íróként kíváncsi voltam, milyen tanácsokkal tud szolgálni az ezt a pályát választóknak. Ugyan nem értettem egyet mindegyik javaslatával, de több téren is megerősített abban, hogy írás közben leginkább a belső hangom vezéreljen. Frappáns anekdotáit pedig nem írói szemmel nézve is megérte elolvasni.

Az év legmegrázóbb könyve

A kígyó árnyéka

Rakovszky Zsuzsa egy középkori női sorsot mutatott be, annak összes fájdalmával és igazságtalanságával együtt. Ha a történéseket gyakran megterhelő is volt befogadni, a költői, sűrű szövésű leírások végig elkápráztattak és sodortak magukkal.

Az év legmegnevettetőbb könyve

Játék a kastélyban

A színház minoron elemzett drámák közül ez tetszett a legjobban, annyira, hogy az egyik vizsgafeleletem tárgyául is választottam. Molnár Ferenc egy hamisítatlan bohózatot vetett papírra, tele félreértésekkel és szójátékokkal, mindeközben magára a drámaírás műfajára is reflektálva.

Az év legszebb borítója

Addie LaRue láthatatlan élete

Kezdetben sajnáltam, hogy nem az eredeti letisztult, csillagos borítót vette át a magyar kiadó, de lassan megszerettem a mi egyéni változatunk színeit és sziluettjeit. Bónuszként belül, a fejezetindító lapokon is kifejezetten a hazai kiadáshoz készült, gyönyörű rajzok találhatóak.

Az év adaptációja

Halál a Níluson

Kenneth Branagh újragondolt Agatha Christie-feldolgozásai igencsak megosztóak a közönség körében, sokak szerint nem őrzik az írónő műveinek szellemiségét. Mindenesetre engem a Gyilkosság az Orient Expresszen után Poirot egyiptomi nyomozása is lenyűgözött sötétebbre vett hangulatával és a megoldás ismeretében is váratlanul érő fordulataival.

Az év férfi hőse

Oskar Schell

A Rém hangosan és irtó közel főhőse egy különc észjárásával együtt tüneményes kisfiú, akinek fejében nap mint nap rendkívüli találmányok születnek meg, és aki ha kell, egész New Yorkot bejárja, hogy kibogozzon egy apja által hátrahagyott titkot.

Az év hősnője

Beth Harmon

A vezércsel hősnője bámulatos logikai érzékével bebizonyította, hogy a nőknek is helye van a férfiak uralta sakkvilágbajnoki mezőnyben, ezzel izgalmassá téve egy unalmasnak ítélt sportágat, ráadásul a sorozatbeli ruhatárának köszönhetően valódi stílusikonná is vált.

Az év szerelmespárja

Addie LaRue és Henry Strauss

Egy szabadságra vágyó lány és egy szeretetre vágyó fiú, akiket ördögi alkuik sodortak egymás mellé, a nekik jutott szűkös közös időben pedig megpróbáltak szokatlan helyzetük ellenére teljes életet nyújtani a másiknak.

Az év antihőse

Jean-Baptiste Grenouille

Úgy döntöttem, hivatalosan is átkeresztelem ezt a kategóriát, mivel eredeti szándékomtól eltérően többnyire nem a pozitív hősök emlékezetes ellenfelei, hanem az ambivalens jellemük miatt megragadó karakterek kerültek ide. A parfüm főszereplője is annak ellenére, hogy hidegvérű sorozatgyilkos, bámulatra méltóan tehetséges illatszerkészítő, akinek tragédiája, hogy jobb körülmények között gyökeresen más sors is várhatott volna rá.

Az év férfi írója

Carlos Ruiz Zafón

Bár még csak egy könyvet, a Marinát olvastam tőle, a mágikus realista meseszövés és Barcelona utcáinak érzékletes megfestése azonnal magával ragadott, és még kíváncsibbá tett a szerző további kötetei iránt.

Az év írónője

Bridget Collins

A könyvkötő és az Árulások írója mindkét regényében egy-egy zseniális alapötlettel állt elő, amiket aztán összetett karakterekkel és borzongató atmoszférateremtéssel bontakoztatott ki. Nagyon remélem, hogy a közeljövőben újabb remekművek fognak kikerülni a kezei közül.

Az év legeslegjobb könyve

Árulások

Egy ország, aminek vezetősége átalakulóban van, a lakosság egy csoportját megbélyegzéssel fenyegetve. Egy akadémia, ahol a diákok bármire képesek lennének különleges játékuk első díjáért. Egy férfi és egy nő, akik kénytelenek szembenézni múltjukkal, és egy új szerelem hatására átértékelni egy régi gyűlöletet. És egy fordulat, aminek fényében a teljes cselekmény más megvilágításba helyeződik – mindezek az összetevők alkotják a regényt, ami 2022-ben a legközelebb került a szívemhez.

Könyvekbe kötött varázslat

Bridget Collins: A könyvkötő & Árulások

Végtelenül boldoggá tesz, hogy rátaláltam Bridget Collins könyveire. Úgy érzem, idén ő lett számomra az az író, aki két éve Erin Morgenstern. Hihetetlenül rezonál a lelkivilágomra, pontosan az ilyen misztikus, érzelmes, nagyívű, a valóságos környezetet enyhe fantasy-elemekkel feldobó történeteket szeretem. A könyvkötő azt a tökéletes egybeesést testesíti meg, amikor a káprázatos borító és az izgalmakat ígérő fülszöveg együtt keltik fel az olvasó érdeklődését.

A vidéki Angliában járunk, a 19. században. Emmett Farmer egy hosszú betegségből lábadozva próbál visszailleszkedni a családi gazdaság igazgatásába. Egy napon levele érkezik a könyvkötő Seredithtől, aki szeretné felfogadni inasának. Az ifjú szülei makacsul elutasítják a könyvolvasást, mégsem tehetnek mást, minthogy elengedjék őt. Emmett előtt hamarosan feltárul a mesterség titka: a könyvekbe emberek olyan emlékeit kötik be, amiket el akarnak felejteni. Majd az előkelő Darnay famíliának kell egy megbízást teljesítenie, akiknél nem csupán fiukkal, a titokzatos Luciannel találkozik, hanem azzal a ténnyel is, hogy egy kötetben az ő kiradírozott emlékei lapulnak.

Bár az emléktörlős alapötlet nem teljesen eredeti (nekem főleg az Egy makulátlan elme örök ragyogása filmet juttatta eszembe), a könyvekkel összekapcsolva mégis egy újszerű világba vezetett be. Kifejezetten értékelem az alaposságot, amivel az írónő felépítette a mágia szabályait, azt, ahogy valahányszor felvetődött egy kérdésem, szinte rögtön választ is adott rá (pl. arra, hogy léteznek-e fikciós regények vagy hogy visszanyerhetőek-e a bekötött emlékek).

Hátrányként talán azt említeném meg, hogy az elején nagyon lassan vánszorog a cselekmény. Mivel bizonyos fordulatokat a fülszöveg is elárul, túl egyértelműnek láttam a jeleket, és tűkön ülve vártam, hogy mikor lesznek Emmett számára is világosak. A második részben viszont gyönyörűen kezdtek el kibontakozni a fiú bekötéséhez vezető események, míg végül a harmadik nagyobb egységben minden betetőzött és körbeért.

Emmett jóravaló, szerethető főhős, és ügyes megoldás, hogy a felejtése miatt neki is minden újdonság, ami az olvasóknak. Seredith is kedves karakter, de sajnálom, hogy vele és a fiával kapcsolatban sok megválaszolatlan kérdés maradt. Luciant többnyire ellenszenvesnek találtam, sajnos a pozitívabb megmozdulásaival sem tudott kitörni a “vonzó, de megbízhatatlan” kategóriából. Emmett húgát, Altát pedig végig borzasztóan sajnáltam, szerintem ő szerezte a legtöbb lelki sérülést a történet során, és vártam volna valamiféle kárpótlást számára. Emellett a könyvkötészet lehetőséget ad arra, hogy kicsiben sok más sorsot is felvillantson a szerző. Kendőzetlen betekintés nyílik a viktoriánus Anglia társadalmi problémáiba, amik bár más történetekből is ismerősek lehetnek, ettől még ugyanolyan megrázóak.

Borzongató és ámulatba ejtő, a régi gótikus klasszikusokat megidéző fantasy, olyanfajta, amilyet a legjobban szeretek olvasni.

10/9

Szerencsére néhány héttel azután, hogy kiolvastam A könyvkötőt, megérkezett a boltokba az Árulások, így nem kellett hosszú ideig hiányolnom Collins stílusát. Az első regénye is magával ragadott, de a másodikba már teljesen beleszerelmesedtem.

Léonard Martint, miután elbocsátják kulturális miniszteri pozíciójából, áthelyezik kutatómunkát végezni egykori iskolájába, a Montverre-i akadémiára. Az itteni diákok legfőbb próbatétele a grand jeu-n való részvétel. Ez egy verseny, ami magába foglal zenét, színházat, matematikát és filozófiát. A visszatérés hatására a férfi felidézi tanulóéveit, amiket a tökéletes pályamű létrehozásának vágya és évfolyamtársával, Aimée Carfax de Courcy-val folytatott rivalizálása határozott meg. A jelenben pedig megismerkedik Claire Drydennel, az intézmény első női magiszterével, akihez úgy érzi, megmagyarázhatatlan kötelék fűzi. Léo és Claire kénytelenek szembenézni múltbeli hibáikkal és titkaikkal, miközben a világ veszedelmesen kezd átalakulni körülöttük.

Bevallom, a történet nem adta magát könnyen, körülbelül a háromnegyedéig úgy véltem, nem fogja felülmúlni A könyvkötő sikerét. Bosszantott, hogy fogalmam sincs, hogy kéne elképzelni egy grand jeu-játékot, mivel egészen másfajta, klasszikusabb, kézzelfoghatóbb vetélkedőre számítottam. Azontúl a rengeteg politikai eszmefuttatás és a környezet elhelyezése térben és időben is feladták a leckét. Leginkább arra lehet következtetni, hogy Franciaország a helyszín, egy alternatív 1930-as években, ahol már a levegőben van a háború előszele, csak éppen más csoport válik üldözötté. Aztán ahogy elkezdett beindulni a cselekmény, már kevésbé törődtem a világépítés homályos részleteivel, és a szereplők közti szövevényes viszonyrendszer felé fordítottam a figyelmem.

Léónak számos döntésével nem értettem egyet, de értékelem, hogy makulátlan főszereplő helyett egy olykor szánalmasan esendőt kaptunk, aki nem riad vissza a hazugságtól, csalástól sem, a belső értékrendje mégis helyén van a legkritikusabb pillanatokban. Claire-t elsőre ridegnek találtam, a tudásszomjával és azzal, ahogy nőként érvényesülni próbál, viszont erősen azonosulni tudtam. Carfaxet is eleinte csak egy arrogáns ficsúrnak láttam, amíg el nem kezdte felfedni Léonak az emberibb oldalát. A Patkány szemszögéből játszódó fejezeteket először nem tudtam hova tenni, azonban a végére az ő szerepe is kikristályosodott, és nagyon megkedveltem az öntudatos lányt.

Azt viszonylag korán kitaláltam, hogy miért olyan ismerős Léonak Claire, és nem is húzták sokáig, hogy kiderüljön – legalábbis azt hittem, hogy kitaláltam, mert csendesen bekúszott az elmémbe egy másik sejtelem… Elhessegettem magamtól, ám mégis azt éreztem, így lenne a legszebb, legkerekebb a szerelmi szál, és amikor bebizonyosodott, hogy jól tippeltem, percekig csak mosolyogtam a könyv fölött. Ennél a csavarnál zártam teljesen a szívembe a történetet, és legszívesebben azonnal nekifogtam volna az újraolvasásának, már figyelve az árulkodó részletekre.

Lassan kibontakozó, de gyönyörűen összeálló, igazi regényélmény, ami visszahozta az olvasási és írási kedvem, és még hosszú ideig uralni fogja a gondolataimat.

10/10