VI. Aranysün Gála – 2021 legjobbjai

A tavalyi évben nagyon kevés cikket jelentettem meg a blogon, ám végre nem is igazán éreztem a nyomást amiatt, hogy írnom kéne valamit. Ez bizonyára annak is köszönhető, hogy 2021 minden szempontból eseménydúsabb volt, mint a többnyire bezártságban töltött 2020. Ennek ellenére igyekszem felzárkózni a posztolással, hiszen a díjazott könyvek közül a legtöbbről szeretném bővebben is kifejteni a véleményem.

Az év kortárs realisztikus regénye

Ne randizz Rosa Santosszal!

Az év egyik nagy meglepetése volt ez a kubai tinirománc, hiszen nem vártam tőle többet, mint hogy segítsen a nyárra hangolódni. Ehelyett egy meglepően komoly történet kerekedett ki belőle egy lányról, akinek szembe kell néznie kettős nemzetiségével és családi babonáival, hogy a saját útját járhassa.

Az év történelmi regénye

Egy magyar nábob

Jókaitól Az arany embert nagyon kedvelem, sokáig mégsem olvastam tőle más regényt. Tavaly azonban a filmadaptációk újranézésének hatására végre kezembe vettem e másik ismert művét, és annak folytatását, a Kárpáthy Zoltánt is. A fordulatos cselekmény és az ízes nyelvezet mellett leginkább az író találó jellemábrázolásai fogtak meg, amik megdöbbentően megállják a helyüket mai korunk közszereplőire is.

Az év krimije

Dr. Laszlo Kreizler-sorozat

Ehhez a duológiához is a belőle készült sorozat hozta meg a kedvem, amit a gyakran vérfagyasztó jelenetei ellenére élvezettel néztem. A Halál angyala és A sötétség angyala könyvben is igazán aprólékosan felépített nyomozást kínálnak, egyben betekintést az emberi elme sötét zugaiba.

Az év fantasyje

Hat varjú

Bardugo Grisa-trilógiáját is lelkesen olvastam, ám az igazi áttörést a Hat varjú és a Bűnös birodalom hozta el számomra, mivel megtalálható bennük minden, amit imádok a szélhámosos sztorikban. Átverések és álcázások tömkelege, egy nagyszabású terv, valamint egy csapat, aminek tagjai más-más erősséggel bírnak.

Az év ismeretterjesztő könyve

Maszk nélkül

Andrew Lloyd Webbert az egyik legnagyobb élő ikonnak tartom, akinek musicaljei gyerekkoromtól fogva meghatározzák az életemet, ezért nem kérdés, hogy kíváncsi voltam az önéletrajzára. Rendkívül közvetlen és humoros stílusban foglalja össze eseménydús életét, és természetesen a leghíresebb színdarabok kulisszatitkaiba is beavat.

Az év legmegrázóbb könyve

A skarlát betű

Örömömre szolgált, hogy az egyetemi óráim keretében több klasszikust is elolvashattam, amik már régóta érdekeltek. Bár A skarlát betű filmfeldolgozását is ismertem már, a könyvet forgatva újra elborzasztott a puritán település lakóinak bigottsága és szűklátókörűsége. Szerencsére az a példamutató méltóság, amivel Hester viselte megalázó helyzetét, némileg oldotta a szomorúságomat.

Az év legmegnevettetőbb könyve

Napernyő Protektorátus

A sorozatból általam olvasott két kötet, a Lélektelen és a Változatlan emlékeztettek rá, mennyire szeretem a kosztümös korszakokban játszódó fantasyket, hiszen ez a kombináció egészen különleges atmoszférát eredményez. A sötét természetfeletti machinációk utáni nyomozást azonban Carriger kifinomult, csipkelődős humorral dobta fel, így jópár jelenet közben alig bírtam abbahagyni a kuncogást.

Az év legszebb borítója

Korfu-trilógia

A Családom és egyéb állatfajtákat már olvastam néhány éve, és imádtam, eddig valahogy mégsem volt alkalmam a folytatásokra is sort keríteni. A pótlásra nagyszerű lehetőséget nyújtott ez a gyönyörű díszkiadás, amiben a Durrell család korfui tartózkodásának mindhárom felvonását egybefoglalták. Az én szívemnek kifejezetten kedvessé teszi az is, hogy a remek sorozat szereplői kerültek a borítóra.

Az év adaptációja

Lupin

Igazság szerint az év adaptációjának általában olyasmit választok, aminek a könyves alapját is ismerem, Arsène Lupin-novellákat pedig még nem olvastam. Ez a sorozat azonban olyan lendületes, fifikás és szórakoztató, hogy muszáj volt említést tegyek róla. Ráadásul az egészet megcsavarták azzal is, hogy nem szimplán modernizálták a cselekményt, hanem a szereplők maguk is ismerik, és egyfajta sorvezetőnek használják Maurice Leblanc írásait.

Az év férfi hőse

Erik, a Fantom

Susan Kay Az operaház fantomja-újragondolásával végre a helyére került minden, amit Gaston Leroux eredeti regényéből hiányoltam. Egy korábbi gálán még a legjobb főgonosz díját osztottam ki Eriknek, de mostanra egyértelműen a hősök közé sorolom. Bár tettei erkölcsileg megkérdőjelezhetőek, a szeretethiányából és meg nem értettségéből fakadtak. Mindeközben pedig remekművekkel is gazdagította a világot, és a maga módján teljes életet sikerült élnie.

Az év hősnője

Anna Karenina

A skarlát betűvel karöltve olvastam el Lev Tolsztoj nagyregényét is, melynek címszereplője szintén igyekszik kitörni a társadalmi korlátok közül. Bár a végső cselekedetének jogosságával vitába lehet szállni, Annát mégis egy erős és bátor nőnek tekintem, aki megelőzte korát, és meg merte élni a szabad, mindent elsöprő szerelmet.

Az év szerelmespárja

Nyina Zenyik és Matthias Helvar

Amint a Hat varjú bandája összeáll, borítékolható, hogy előbb-utóbb három párra fognak felosztódni, és mindegyikükhöz számos aranyos vagy éppen megható jelenet kötődik. A szívemhez a legközelebb egyértelműen az öntudatos, kacér szívtörő lány és a marconának mutatkozó, ám legbelül félszeg grisavadász fiú került. Szerelmük csodás példája annak, hogy érdemes lebontani az előítéleteket, és ráébredni, hogy az ellenséges oldalon ugyanúgy érző emberek állnak.

Az év főgonosza

Victor Frankenstein és a teremtménye

Úgy tűnik, szokásom kitalálni kategóriákat, és aztán rendhagyó módon kitölteni őket, de ezúttal a gonoszság különböző arcainak megmutatkozását Mary Shelley gótikus rémregényében találtam a legszemléletesebbnek. Az egészben a legtragikusabb, hogy alapvetően egyik szereplő sem tekinthető rossz szándékúnak, egymást mégis egy olyan veszedelmes játszmába rángatják bele, amiben a lelkiviláguk menthetetlenül eltorzul.

Az év férfi írója

Caleb Carr

Carr a Dr. Laszlo Kreizler-krimikben nagyszerűen ötvözte a szórakoztatást az ismeretterjesztéssel: szövevényes bűnügyeket eszelt ki, amiket nem csupán hiteles pszichológiai fejtegetésekkel támasztott alá, hanem történész végzettségének köszönhetően a 19. századi New York pontos látképét is megteremtette köréjük.

Az év írónője

Leigh Bardugo

Bardugo Grisaverzumának titka abban rejlik, hogy az ábrázolt birodalmak önálló világgá állnak össze, miközben felfedezhetőek bennük valódi országok alternatív változatai. Először az orosz legendák mesés, hófödte tájaira kalauzolt el, majd egy éles váltással a holland kereskedővárosok sötét, rejtélyes sikátorait tárta elém.

Az év legeslegjobb könyve

Hat varjú

A kamaszoknak szóló fantasyk palettáján ritkán találkozni ennyire zseniálisan megalkotott történettel. Különösen annak fényében meglepő, hogy Bardugo első, az Árnyék és csonttal kezdődő trilógiája még többnyire a műfaj megszokott sablonjait követte. A Hat varjúban azonban magasabb fokozatra kapcsolt, így egy sokkal bevállalósabb cselekményű és árnyaltabb karaktereket felvonultató művet vetett papírra, ami minden elemében lenyűgöző.

 

Havannai randevú

Nina Moreno: Ne randizz Rosa Santosszal!

Ezt a könyvet a Csillagtalan tengerhez hasonlóan a Blogturné Klub játékán nyertem. Magamtól valószínűleg nem vettem volna le a bolt polcáról, az értékeléseket olvasva mégis megragadott a kubai hangulat, így tettem vele egy próbát. Nem bántam meg, hogy a gép nekem sorsolta ki a regényt, hiszen időnként, főleg nyáron szükségem van az efféle kikapcsolódásra. Sőt, jóval komolyabb témákkal is találkoztam a műben, mint feltételeztem volna.

Úgy fest, a Santos család nőtagjain átok ül: ha hajós férfibe szeretnek bele, az hamarosan a tengeren veszti életét. A legifjabbnak, Rosának sem lenne tanácsos a kikötő-igazgatók fia, Alex Aquino után epekednie, ha nem akar úgy megözvegyülni, mint kubai menekült nagyanyja és anyja, aki már a floridai Port Coralban nőtt fel. A tizennyolc éves lánynak egyébként is van elég baja. Legfőbb álma egy egyetemi ösztöndíjprogram keretében Kubába utazni, ám otthonában félik kiejteni az ország nevét. Amellett egy vállalkozó beépíttetné a városka tengerpartját, ezért a megmentésére rendezett fesztivál levezénylésében is segédkeznie kell. Ahogy a nyár egyre eseménydúsabbá válik, a lánynak ideje leszámolnia az elvárásokkal és a babonákkal, hogy felvállalja, mire is vágyik igazából.

Talán még nem sokszor említettem a blogon, de rajongok Közép- és Dél-Amerikáért. A spanyol és a portugál nyelv, a tüzes latin zene, az ételkülönlegességek és a vízközeliség mind különleges helyet foglalnak el a szívemben, így igazán jólesett erről a kultúráról olvasnom. Az írónő remekül adta át, milyen lehet egy ilyen életvidám, összetartó közösségben élni, ahol mindenki ismeri és segíti egymást, ugyanakkor az árnyoldalát is megmutatta a kotnyeles szomszédokkal és a gyorsan terjedő pletykákkal. Rosa nagymamájának “boszorkányságai”, gyógyfüves praktikái egy csipetnyi mágikus realizmust is kölcsönöztek a történetnek. A Kuba politikáját taglaló részek viszont megdöbbentettek, nem gondoltam, hogy napjainkban is ennyire súlyos az ottani helyzet, hogy USA-állampolgárok csak nyomós indokkal utazhatnak be.

A szereplőket illetően értékeltem, hogy mind jó értelemben véve hétköznapiak. A sztori nagyon könnyen elcsúszhatott volna a klisék felé, ám az írónő ügyesen megugrotta ezeket a buktatókat. Rosának lételeme a tanulás és a szervezkedés, Alex pedig elsőre mogorvának és megközelíthetetlennek tűnik, mégsem a lúzer stréber és a bunkó nagymenő ezerszer elcsépelt egymásra találásának lehetünk tanúi. Bár egy kicsit hirtelennek éreztem a váltást aközött, hogy utálkoznak és hogy egymásba vannak zúgva, végül rájöttem, hogy nem is az a központi kérdés, hogy a fiú vajon viszontszereti-e a lányt, hanem hogy ez miképpen illeszthető be a lány életébe. Ahogy azt is kellemes csalódásként éltem meg, hogy annak ellenére, hogy a cím is a randizást emeli ki, jóval fontosabb szerepet kapnak a családi konfliktusok és Rosa önmagával való szembenézése.

A regénybe élvezetes belemerülni akkor is, amikor nem látni a cselekmény ívét, hanem epizodikusnak hat. A boldog pillanatokat azonban végig körbelengi az apa és nagyapa halála és az óhaza elhagyása miatti komorság. Majd az utolsó fejezetekben bekövetkezik egy megrázó fordulat, ami után Rosa utazásra indul, hogy feldolgozhassa a történteket. Nekem ez a rész tetszett leginkább, mert hiába volt szomorú, egyben megtisztítóan hatott a főhősnő mellett rám is. Korábban többször éreztem a problémákat súlytalannak, a fogalmazást leegyszerűsítettnek, ám ennek a szakasznak a komolysága és szinte költői magasságokba emelkedő nyelvezete kárpótolt.

Ne tévesszen meg tehát senkit az egyébként jópofa címlap. Messze többet rejt, mint habkönnyű tinikomédiát. A történet nem hibátlan, de szerethető, és a felemelő befejezés miatt nem csupán azt mondhatom el, hogy szórakoztatott, hanem hogy adott is nekem valamit. A bizonyosságot, hogy akármi is adódjon, az életet mindig megéri folytatni.

10/7