Vakáció Book Tag

Végre beköszöntött a szünidő, ami már igazán kiérdemelődött egy megpróbáltatásokkal teli, amellett végigblogolt tanév után. A posztolást természetesen a nyárra sem szakítom meg, sőt remélem, még aktívabb is tudok lenni, beleszámítva, hogy számos más tevékenységre is szeretnék több időt szánni. Holnap ráadásul ünnepelünk: ha az emlékezetem nem csal, pontosan egy éve, 2016. 07. 01-én nyitotta meg kapuit a Süntüske, és azóta is menetel előre.

Mára azonban kénytelenek lesztek beérni egy vakáció témára felhúzott kérdőívvel, amiről először is azt kell tudni, hogy már télen birizgálni kezdte a fantáziámat, de csak nem szomorítottam volna olvasóimat februárban egy nyári bejegyzéssel, másodszor pedig kívánom, hogy mindenki kedvét meghozza a nyaraláshoz, még ha, mikor ezeket a sorokat írom, éppen esőre áll is az idő.

 

Másmilyen hangulatú könyveket olvasol nyáron, mint az év többi szakában?

Nem mondhatnám, azt olvasom, ami épp a kezembe kerül. Tény, hogy ilyenkor szomjazom a könnyedebb történeteket, valamint az is, hogy ilyenkor adódik a legtöbb lehetőségem könyvvásárlásra, míg az év többi szakában inkább abból kell gazdálkodnom, amit otthon találok.

 

Melyik könyvszereplővel nyaralnál szívesen együtt?

Hatalmas örömömre szolgálna, ha a Durrell család meginvitálna korfui villájukba, visszarepítve a ’30-as évekbe, hogy a mama két főztje közt Larry-vel vitatkozzak irodalomról, nevetve figyeljem Leslie akcióit, fiúügyeket tárgyaljak ki Margot-val, állatokat hajkurásszak Gerry-vel, és egyáltalán élvezzem a lelassult életmódot.

Kapcsolódó kép

 

Egy nyári hangulatú könyvborító?

Kicsit borongós ugyan, mégis a csodás Görögországot ábrázolja, megbolondítva némi misztikummal, és eszembe juttatva várakozással teli autóutakat hegyen-völgyön át.

Képtalálat a következőre: „a kártya titka”

 

Egy könyv, aminek a címében szerepel a vakáció kifejezés?

Oké, a könyv címe valójában Hajónapló, de akkor is Szeleburdi vakáció!

Képtalálat a következőre: „szeleburdi vakáció”

 

Képzeld el, hogy a tengerparton ülsz, csodás az idő. Mit olvasol éppen?

Valószínűleg rejtvényt fejtek, vagy a legfrissebb Nők Lapját böngészem, amit még a határ előtt szereztem be egy benzinkúton.

 

Egy kék színű borító – ég, tenger?

Egy sárga színű borító – homok, nap?

Legyen a Fantázia Birodalmának Hercegnői közül a Korallok és a Sivatag hercegnője, így két legyet ütök egy csapásra.

 

Kivel mennél el egy pörgős hawaii bulira?

Mondjuk Cristinával a Gonosz fortélyokból. Tüzes, forróvérű mexikói lány, aki egyben kiváló harcos és megértő barátnő – élmény lenne az ő társaságában részt venni egy vérpezsdítő táncesten.

Kapcsolódó kép

 

Egy dal, amiről a vakáció jut eszedbe?

Először is, ez miért tartozik egy book tagbe? Eltekintve a formai követelményektől, sok klasszikus nyári sláger jut az eszembe, de nem szeretnék sablonos lenni, így inkább egy vicces sztorit osztok meg. Kezdetben a Real McCoytól a Love and Devotiont következetesen Love in the Oceannek értettem a rádióban, aztán csodálkoztam, hogy így nem találom meg a szövegét… Mostanra, miután ráeszméltem a tévedésemre, is azt vallom, hogy ha szövegében annyira nem is, hangulatában még mindig elmegy egy könnyed stranddalnak.

 

Hány könyvet tervezel elolvasni a vakáció alatt?

Lesz, ahogy lesz, de legalább tízet mindenképp szeretnék.

 

Jó pihenést kívánok mindenkinek a nyárra!

 

Hozzászólás